Kinézni az ablakon, látni a fák csupasz ágain végigfolyó vízcseppeket, az utcán lehajtott fejjel, sietős lépésekkel haladó járókelőket, a csillogó kirakatokat, a fény tükröződését a talajon, a pocsolyák remegő felszínét. Hallani a melletted ülők beszélgetését, a telefoncsörgést, a billentyűzet kopogását, odakint a szelet, ahogy hangot varázsol elő az eldobott zacskókból, ahogy fütyül az ágak között, az ablak résein, ahogy zenél a világot minden irányból átfogó húrokon. Nézni és hallani, és nem érteni. Nem érteni az összefüggéseket, az okokat, a miérteket, a múltat, a jelent, a jövőt, a tegnapot, a mát, a holnapot, az okokat, a célokat, nem érteni a napok múlását, a lépéseket, a melletted ülőket, az előtted állókat, a mögötted szuszogókat, a telefoncsörgést, a szavakat, a fényeket, a cseppeket. Csak nézed és hallod, mint ahogy minden egyes nap minden egyes percében. A kép változik, a hangok másképpen szólnak, de a kérdések maradnak, továbbra sem hagynak nyugodni, továbbra is ott duruzsolnak a füledben, a szemed előtt vibrálnak, napról napra, óráról órára, percről percre. Legszívesebben behunynád a szemed, legszívesebben a füled is befognád, csak a kérdések tűnjenek.

De rájössz, hogy kérdések kellenek, kérdések mindig kellenek, mert kérdések nélkül nem léphetnél, kérdések nélkül nem lennének szavak, nem lenne telefoncsörgés, sem fények, sem esőcseppek, mert csak a semmi maradna, a válaszok üressége, a mélyről jövő kongó hangok, amelyek unalmasan visszhangoznak a végtelenségig, és visszhangoznak újra és újra és újra és újra.

Azután emberekkel találkozol. Üdvözlitek egymást, kezet fogsz velük, megölelitek egymást, kérdeztek, válaszoltok, kapargatjátok egymás védőburkának felszínét, próbáltok érdeklődést mutatni a másik iránt, érzitek, hogy kellenek a másik élményei, hisz szükségetek van egymásra, egymás gondolataira, de kétségek között visszhangzik a hangotok. Szavakat formáltok, mondatokat hoztok létre, minden szabályt betartva beszélgetést folytattok, kommunikáltok, meséltek, sztorizgattok, anekdotáztok, panaszkodtok, árulkodtok, reagáltok egymás mondandójára, alakítjátok egymás mondandóját, terelgetitek mint macska a beszélgetés gombolyagját, oda-vissza, két világ közt pingpongozva, adogatva a rövid, lapos, erős, hosszú, éles labdákat, míg le nem fújják a meccset. Utána elváltok, hazamentek, leültök az ablak mellé, kibámultok az utcára, és jönnek a képek, a hangok és a kérdések, amelyekre továbbra sincsenek válaszok.

Képgaléria: