:

Kollektív bűnösség helyett tolerancia

:

Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ennek alkalmából világszerte számos megemlékezést szerveznek, amikor a mintegy hatmillió áldozatra emlékeznek, akiket zsidó származásuk miatt gyilkoltak meg. A második világháborús népirtás azon az elgondoláson alapult, hogy a zsidók tehetők felelőssé a társadalom összes problémájáért, ennek megfelelően pedig mindannyian bűnösök, és kollektívan büntetendők.

Nem nagyon kell magyarázni, hogy az ehhez hasonló kollektív bűnösség igencsak megkérdőjelezhető. Mint ahogy nem volt jogos a zsidó vallású embereket egyöntetűen elítélni, ugyanúgy nem volt jogos az indiánok rezervátumokba zárása és kiirtása sem. Ezek a tettek azon alapultak, hogy néhány ember bűnét automatikusan az egész csoportnak tulajdonították.

Volt egy zsidó bankár, aki meggazdagodott? A zsidók tehetnek a becsületes emberek elszegényedéséről! Van egy cigány ember, aki tyúkot lopott? Mocskos banda, mindegyik csak lop, csal, hazudik! Néhány menekültként Európába érkező ember szexuális bűncselekményeket követett el? Nyilván minden menedékkérő azért jön ide, hogy sorra erőszakolja az európai nőket!

tolerancia

Az a baj ezzel az érveléssel, hogy a csoportok minden tagját lényegében teljesen egyformának tünteti föl. Nem kell különösebben mélyen belegondolni a dolgokba ahhoz, hogy megértsük, hogy vannak becsületes cigányok, szegény zsidók és valóban az életveszély elől menekülő emberek is.

Ha pedig elfogadjuk, hogy nincs kollektív bűnösség, akkor az is egyértelmű, hogy nincs helye kollektív büntetésnek sem. Nem lehet tehát egy egész csoportot megbüntetni azért, amit a csoportnak egyik vagy másik tagja elkövetett. Ez persze alaposan megnehezíti a dolgunkat, amikor véleményt akarunk alkotni másokról, hiszen mennyivel könnyebb egyszer kitalálni azt a véleményt, és aztán mindenkire gondolkodás nélkül alkalmazni, mint minden egyes ember esetében újra és újra kigondolni valamit.

Ha egy menedékkérőről el kell döntenünk, hogy ő valóban menekül-e valahonnan, vagy csak a jobb megélhetés utáni vágy hajtja, esetleg öngyilkos merényletre készül, akkor, bizony, nincs könnyű dolgunk. Az emberi természet szereti könnyen megúszni ezeket a dolgokat, ezért mindannyian hajlunk arra, hogy néhány, menekültek által elkövetett bűncselekmény hatására általánosítsunk, és inkább az összeset hazaküldjük, mert biztos, ami biztos. Ez már kollektív büntetést jelent, hiszen olyan embereknek nem adunk esélyt, akik megérdemelnék azt, és talán még mi is jól járnánk vele. Mindezt arra alapozva, hogy más hozzá hasonló emberek szörnyű tetteket vittek véghez.

tolerancia

Ha nem a kollektív bűnösség elve alapján szeretnénk megoldani a menekültügyet, de nem akarjuk azt sem, hogy a fél harmadik világ Európába költözzön, akkor kénytelenek vagyunk megpróbálni kiszűrni az ideérkezők közül azokat, akik nem akarnak semmi rosszat, és csak őket beengedni. Mivel az emberi természet épp eléggé bonyolult ahhoz, hogy teljesen sose lehessen kiismerni, így a kockázat nem szüntethető meg, de megfelelően képzett szakemberek segítségével alaposan lecsökkenthető.

Azt hiszem, senki sem akarhat a kollektív bűnösség elvéből kiindulni: azt már megtették mások, meg is lett az eredménye. Nem is kell olyan messzire menni a múltba, hogy lássuk, hova vezet, ha egész népcsoportokat ítélünk el. Száz-egynéhány évvel ezelőtt két év leforgása alatt több százezer örményt mészároltak le azért, mert egy részük autonómiát szeretett volna. A második világháborús náci népirtás történetét az egész világ ismeri, és nekünk a kilencvenes évek Jugoszláviájában történtek sem lehetnek ismeretlenek.

De a világ nem tanul a múltjából: Myanmarban százezrével ölik meg a helyi rohingya kisebbség tagjait. Mármint most, a 21. században. Mert csak. Azok a buddhisták, akik egyébként a végtelen nyugalmukról és béketűrésükről ismertek.

tolerancia

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a kollektív bűnösség elvét elvetve fejest ugorjunk a szélsőséges toleranciába. Nem kell mindenkit szeretni, a tolerancia nem is ezt jelenti. A tolerancia csak annyit jelent, hogy elfogadjuk, hogy mások másképpen gondolkoznak az életről, mint mi. Amíg ezzel nem okoznak kárt senkinek, addig szívük joga azt gondolni, ami nekik jólesik. Az pedig, hogy másképp gondolkoznak, nem jelenti azt, hogy automatikusan bűnözők lesznek.

Nem kell például egyetértenünk a melegházassággal ahhoz, hogy támogassuk a homoszexuálisok házasodáshoz való jogát. Hiszen mondhatjuk azt is, hogy szerintem ezt nem kéne, de ugyan ki vagyok én, hogy megmondjam, ki léphet házasságra kivel. Az pedig, hogy vannak olyan homoszexuálisok, akik egyúttal pedofilok is, nem jelenti azt, hogy mindegyikük gyerekeket akar molesztálni. A tolerancia annyit jelent, hogy mindezt belátjuk, és ehhez mérten igyekszünk elkerülni a kollektív felelősségre vonást.

tolerancia

Egy kis jogtörténelem

A közmegegyezésen alapuló szabályok ellen vétőkkel szemben alkalmazandó szankciók már a történeti fejlődés kezdeteitől fogva szerves részei, lényegi elemei voltak a társadalmi együttélésnek, azokat azonban sokáig magától értetődő módon pusztán a szokások, hagyományok alapján bűnösnek tartott tett megtorlásaként, a megsértett egyensúly helyreállításaként alkalmazták. Ekkor még az egyéni felelősséget nem keresték, a bosszú azt a közösséget sújtotta, amelynek tagját a sérelemért okolták. Ennek alapja a közösség védő, „megtartó”, az egyénért helytálló funkciója volt, s az a felismerés, hogy a megtorlás elmaradása e közösség gyengeségét, alkalmatlanságát igazolhatja. Ezt az első szakaszt nevezi a büntetőjog tudománya a kollektív bűnösség kollektív megtorlásán alapuló törzsi vérbosszú időszakának.

Valamivel később, a felhalmozás s a vagyoni különbségek kialakulása nyomán alakult ki az egyéni felelősséget előtérbe állító tálió elve, amely már nem a csoportot, hanem a vétkező egyént sújtotta, ám kegyetlenségét és differenciálatlanságát tekintve alig maradt el a kollektív felelősség kezdetleges rendszerétől. A képet legfeljebb a távolról sem következetes elvi alapokon nyugvó kompenzáció, a sértettnek vagy az áldozat hozzátartozóinak nyújtható kártérítés árnyalta.

(Magyar büntetőjog – Általános rész [Szerk. Balogh Ágnes és Tóth Mihály]. Osiris Kiadó, 2010.)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Mátyás király szobra Kolozsváron
I. Mátyás király (1458–1490) 560 éve annak, hogy Mátyást királlyá választották, és februárban lesz születésének 575. évfordulója.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Masada
Melegebb éghajlatra DAY 4 IN ISRAEL

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: jclao.com
Jogi Kar, te drága! DAY 61: A TITOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kollektív bűnösség helyett tolerancia Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Javítsa állagát... Brutal Assault 2017.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vudu és okkultizmus az élet káprázatán innen és túl Alan Parker: Angyalszív (Angel Heart) – 1987

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 48. 48. rész – Egy kis kitérő

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 1. Első rész: Táplálkozásunk művészete

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fapados utazó luxusszilvesztere Krakkóban Történt az Úr 2017. évének december havában, hogy a hátizsákos utazó új feladatot kapott.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újvidéken a Pestilence Három évvel a szerbiai debütálása után a holland Pestilence zenekar visszatér – ezúttal az újvidé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kovács Attila
Aki választ: Hajdú Tamás Újvidéken láttam meg a napvilágot 1988. január 2-án, és a nevem Tamás lett. A vezetéknév adva vol...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az LI. KMV műfajai és pályázatai (A döntő időpontja: 2018. április 27–29.)

0 Hozzászólás | Bővebben +