:

Az vagy, amit megeszel?! 2.

:

Második rész – Táplálékunk légókockái

Cikksorozatunk első részében megállapítottuk, hogy a táplálkozás létfontosságú folyamat szervezetünk számára, és jó, ha ismerjük táplálékaink összetételét. A tápanyagokból nyerjük az energiát, ami szükséges a mindennapokhoz, habár sok közülük részt vesz a szervezetünk felépítésében, a hormonok létrehozásában, avagy ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek) szerepébe bújik. A tápanyagok „szentháromságát” a fehérjék (proteinek), a szénhidrátok és a zsírok (lipidek) alkotják.

A fehérjéket szokás először említeni a tápanyagok témájának boncolgatásakor. Nem véletlenül. A proteinekként is ismert anyagok a víz után a legnagyobb mennyiségben előforduló építőkövei az emberi szervezetnek. A fehérjék óriásmolekulák, amelyek aminosavakból épülnek fel. A természetben több száz féle aminosav létezik, az emberi fehérjéket 20 különböző típusú aminosav megfelelő kombinációja alkothatja. A táplálékban található fehérjék aminosavakká emésztődnek, melyek felszívódnak a vérkeringésbe. Ezek a sejtekbe kerülve felhasználódnak, sejtjeink ugyanis minden pillanatban fehérjéket hoznak létre és bontanak is le, így képesek az aminosavak újrahasznosítására. A fehérjék részt vesznek szervezetünk védelmében, különböző anyagok szállításában, az izomműködésben, de gyenge energiahordozóknak számítanak – 1 grammnyi fehérjéből csak 4,1 kcal-nyi energia szabadul fel. Az állati eredetű táplálékokban találhatjuk a legtöbb hasznosítható fehérjét. Ezek a tojás, a tej és tejtermékek, valamint a húsfélék (főleg a fehér húsok, pl. csirkemell). A növényi eredetű proteinek nem tudnak teljes mértékben felszívódni.

A legegyszerűbben és legnagyobb mennyiségben hozzáférhető tápanyagok a szénhidrátok. Ennek oka az, hogy az energia tárolása a növényekben szénhidrátok formájában történik. Az egyszerűbb szénhidrátok közé tartozik a glükóz (szőlőcukor), a fruktóz (gyümölcscukor) és a galaktóz (amely a laktóz összetevője). A komplexebbek a laktóz (tejcukor), szacharóz (étkezési cukor), valamint a tárolószénhidrátok, azaz a keményítő és a glikogén. Ezek az anyagok majdnem kizárólag arra rendeltettek, hogy energiaszükségleteinket ellássák, 1 g szénhidrát lebontásával ugyanis 4,1 kcal szabadul fel (pont, mint a proteinek esetében), viszont jóval nagyobb mennyiségben tudjuk bevinni a szénhidrátokat, mint bármely más tápanyagot. Éppen ezért étrendünk legnagyobbrészt szénhidrátalapú. A szénhidrátok fontos szerepet töltenek be pl. a legfőbb molekulánk, a DNS (dezoxiribonukleinsav) felépítésében, de az idegrendszerünk sem lenne meg nélkülük (pl. az agy kizárólag glükóz formájában képes energiához jutni). Az összetettebb szénhidrátok étkezési rostokként működnek, amelyek fontosak a megfelelő minőségű széklet kialakításában, és ezáltal védenek minket az aranyér, a székrekedés, de még a vastagbélrák kialakulásától is. A növényi eredetű táplálékok mindenképp jobban teljesítenek szénhidrát-tartalom tekintetében, de az édességek még náluk is jobban! Mindenképp óvakodni kell tőlük, ha egészségünket meg akarjuk őrizni, mivel hosszú távú alkalmazásuk és a hasznosabb táplálékok helyettesítése velük elhízáshoz, végső soron cukorbetegséghez, szívinfarktushoz és szélütéshez vezethet. Ajánlatos sok növényi rostot tartalmazó ételeket fogyasztani (gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök), majd vízzel jól felönteni, mivel a rostok csak így tudnak igazán megduzzadni és hatást kifejteni.

A zsírokat, azaz a lipideket sem kell külön bemutatnom, mert mindenki számára ismertek a különféle olajok és zsírok, amelyek sütéskor fantasztikus ízt kölcsönöznek a húsoknak, zöldségeknek. De minden táplálékban található kisebb mennyiségű olyan zsír, amely hasznos a szervezetünk számára. A zsírok elsődleges szerepe az energiahordozás – 1 gramm zsír 9,45 kcal energiamennyiséget tárol, ami több mint a kétszerese a fehérjék és a szénhidrátok energiatartalmának. Emellett részt vesznek sejtjeink felépítésében, de az epe fontos alkotói is zsírokból keletkeznek. Meg kell különböztetnünk a telített és telítetlen zsírsavakat, mivel egészségügyi szempontból teljesen mást képviselnek. A telített zsírsavak teszik igazán finommá az ételeket, de ha nagy mennyiségben kerülnek a szervezetbe, hatalmas energiamennyiséget adományoznak neki, ezáltal előbb vezetnek elhízáshoz és a vele járó következményekhez. A telítetlen zsírsavak (pl. az omega–3 és omega–6 zsírsavak) többnyire jó hatással vannak ránk, mivel csökkentik a vérben levő koleszterint, így a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának veszélyét is. Köztük is léteznek káros zsírsavak, amelyek az ételek gyári előállításakor keletkeznek – ezek a transzzsírsavak, amelyek hatása olyan, mint a telítetteké. A telített vagy transzzsírsavakban gazdag ételeket érdemes kerülni, avagy minimális mennyiségben fogyasztani (zsírosabb húsfélék, chipsek, margarin, vaj, különböző sajtfélék), a telítetlenekben bővelkedőeket viszont nagyobb mennyiségben alkalmazni a jó hatásuk érdekében (növényi olajok, mélytengeri halak).

Az előző rész itt olvasható.

eat right

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
A bántalmazás A bántalmazók kreativitását nem kell sem félteni, sem alábecsülni: rendkívül változatos módszerek...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy srác, aki csak a világot szeretné látni Interjú a magyarkanizsai Muhi Kristóffal

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sirius
Budapest felfedezése 120. NAP

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.beekmanschool.org
Jogi Kar, te drága! DAY 64: JAZZESÍTETT POLITIKA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Ez egy nedves kor, nappal vér folyik, éjjel bor” Hobo Blues Band: Vadászat – 1984

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A zene eszköz volt, nem pedig cél A járókelők gyakran megállítanak Újvidék utcáin...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Battlestar Galactica (Csillagközi romboló) Egy sci-fi, ami nem egészen az

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Festmény és falióra a buszon A 17. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny első helyezett alkotása – Részlet

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kakuszi Elvira
Lénárd Robi színházzal teli mindennapjai Lénárd Róbert az Újvidéki Színház művészeti vezetője, jelenleg egy produkció erejéig dramaturg a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 49. 49. rész – A Valentin-napi cukormáz körüli gondolatok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 2. Második rész – Táplálékunk légókockái

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
All You Need is Love A Valentin-nap eredete igen izgalmas, nekem elhihetitek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Magyarkanizsát is feltesszük a versenyképes rendezvények térképére” Az internetet bújva a napokban arra lettem figyelmes, hogy idén sem marad el a Vajdaságban szép l...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Podolszki József publicisztikai pályázat A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtár és a Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József Emlékb...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Stock János
Aki választ: L. Móger Tímea (1981, Zombor) Költő, (újság)író, szerkesztő, művelődésszervező.

0 Hozzászólás | Bővebben +