Fotó: Ótos András – Részlet az előadásból (Rendezte: Sardar Tagirovsky)
A 17. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny első helyezett alkotása – Részlet
2. jelenet
Patrícia lakása. Patrícia esti rutinját végzi, néha eltűnik a fürdőszobában. Miklós izgatottan járkál le-föl, olykor lefekszik az ágyra, betakarózik egy rózsaszín plüsstakaróval, majd megint felkel.
MIKLÓS: Mi a baj?
PATRÍCIA: Gondolkodnom kell.
MIKLÓS: Miről?
PATRÍCIA: Nem igazán tudom.
MIKLÓS: Azt hiszem, én tudom.
PATRÍCIA: Nem, senki sem tudja.
MIKLÓS: Az éjszakára gondolsz. Valld be!
PATRÍCIA: Miért jöttél vissza?
MIKLÓS: Miért engedtél be?
PATRÍCIA: Azért elég furcsa, hogy két napon belül másodszor is abban a házban vagy, ahonnan évekig menekülni próbáltál.
MIKLÓS: Másodszor sem az a dolog miatt jöttem vissza, ami elől évekig menekülni próbáltam.
PATRÍCIA: Tegnap éjjel dühös voltam magamra. Most viszont az a helyzet, hogy egyáltalán nem érdekel.
MIKLÓS: Nem?
PATRÍCIA: Nem. Semmit sem gondolok róla.
MIKLÓS: Igazán?
PATRÍCIA: Gondolnék valamire, de mindketten tudjuk, hogy hülyeség volna.
MIKLÓS: Az volna.
PATRÍCIA: Fáradt vagyok.
MIKLÓS: Aludjunk.
PATRÍCIA: Miért nézel így rám?
MIKLÓS: Nézlek. Ennyi.
PATRÍCIA: Nem kellene.
MIKLÓS: Becsukhatom a szemem. Mindegy.
PATRÍCIA: Nézz, csak ne így.
MIKLÓS: Miért nem engedted, hogy veled maradjak az éjjel?
PATRÍCIA: Nem tehettem.
MIKLÓS: Van valakid?
PATRÍCIA: Van.
MIKLÓS: Vele volt találkád, ezért raktál ki?
PATRÍCIA: Nem. Vele már nem találkozunk. Azért raktalak ki, mert dühös voltam magamra.
MIKLÓS: Ha nem találkozol már valakivel, akkor az a valaki nincs. Az van, aki itt van.
PATRÍCIA: Mondtam, hogy ne így nézz.
MIKLÓS: Nem igazán tudok másképp nézni. (grimaszol)
PATRÍCIA: Te nem vagy normális. Miért jöttél ide?
MIKLÓS: Szeretnék újra lefeküdni veled.
PATRÍCIA: Ez egy nyomós érv.
MIKLÓS: És?
PATRÍCIA: És egy határozottan rossz ötletnek gondolom.
MIKLÓS: Pedig azt jelenti, hogy szeretlek.
PATRÍCIA: Nem is ismersz.
MIKLÓS: Attól még ismerhetlek, hogy a fogkefédet csak tegnap láttam először.
PATRÍCIA: De én nem tudom, hogy szeretlek-e.
MIKLÓS: Segíthetnék, hogy eldöntsd.
PATRÍCIA: Remélem, hogy ez is csak egy póz, mert ha tényleg ilyen a humorod, akkor döntöttem.
MIKLÓS: Nem akarok erősködni. Ha nem akarod, hogy maradjak, akkor nem maradok.
PATRÍCIA: Még nem akarom.
MIKLÓS: Még? Ez egészen biztató. Mikor fogod akarni?
PATRÍCIA: Hamarosan.
MIKLÓS: Mit jelent az, hogy hamarosan?
PATRÍCIA: Ez egyszerű. A hamarosan mindössze annyit jelent, hogy hamarosan.
MIKLÓS: Sejthettem volna.
PATRÍCIA: Igyekszem rájönni, hogy miért is feküdtem le veled, de elég nehezen megy.
MIKLÓS: Baromság. Tudod te azt.
PATRÍCIA: Nyilvánvaló, hogy a te és az én megoldásom nem ugyanaz.
MIKLÓS: És nem lehet két helyes megoldás?
PATRÍCIA: Hát, nem hangzik logikusan.
MIKLÓS: Miért kellene logikusan hangoznia?
PATRÍCIA: Mert ami nem logikus, az kiszámíthatatlan és ijesztő.
MIKLÓS: Félsz tőlem?
PATRÍCIA: Tőled? Nem.
MIKLÓS: Hát akkor attól a másiktól?
PATRÍCIA: Tőle egy kicsit jobban.
MIKLÓS: De hát azt mondtad, hogy már nem találkoztok.
PATRÍCIA: Rajta nem múlna.
MIKLÓS: Megvédenélek.
PATRÍCIA: Ezt nem kétlem.
MIKLÓS: Azt hiszem, a mi ebédlőnk épp a te hálószobád felett van. Amikor kisgyerekek voltunk, azt játszottuk a nővéremmel, hogy az egész szoba egy hatalmas busz. A székekből üléssorokat raktunk, beültettük a játékainkat, én voltam a buszsofőr, ő a kalauz, és körbeutaztuk a világot. Ha valamelyik utas nem akart fizetni, leszállítottam. Ha valaki kötözködni próbált a nővéremmel, akkor megvédtem. A szüleim közönyétől viszont nem tudtam. A fal tele volt festményekkel. Azoknak a tájaira menekültünk, ha nem akartunk otthon lenni. Márpedig elég sokszor nem akartunk. Szerettem azokat a képeket. Magammal vinnék párat az új lakásba, ha még mindig beszélő viszonyban lennék a szüleimmel. De még a képeknél is jobban szerettem azt a faliórát, amit még a nagyszüleinktől örököltünk. Mindig azt néztem, hogyan telik az idő, és hogyan válik egyre közelebbivé az a pillanat, amikortól már nem kell visszaszámolnom.
PATRÍCIA: Szörnyű lehetett.
MIKLÓS: Nem volt az. Másképp volt kibírhatatlan. Néha jobban esett volna, ha azt mondják, hogy rossz gyerek vagyok, ha megbüntetnek, ha eltiltanak valamitől. Ha azt mondják, hogy nem szeretnek. Akkor értettem volna. Így ennek semmi értelme nem volt.
PATRÍCIA: Haragszol rám?
MIKLÓS: Miért?
PATRÍCIA: Mert elküldtelek tegnap.
MIKLÓS: Látod. Visszajöttem.
PATRÍCIA: Igen, és előadtad gyermekkorod szomorú történetét is.
MIKLÓS: Azt hiszed, hogy kamuzok.
PATRÍCIA: Nem. De annak most már vége. A szüleid éppen úgy élnek, mint minden középkorú házaspár. Összejárnak a szomszédaimmal, ajándékokat vesznek egymásnak, együtt főznek, traccsolnak. Hallani szoktam őket az ablakból. A teraszra járnak bagózni. Néha még a dohányuk szagát is érzem.
MIKLÓS: Szimpatikusnak gondolod őket, mi?
PATRÍCIA: Nem gondolok róluk semmit. Megcsókolsz?
MIKLÓS: Nem.
PATRÍCIA: Miért nem.
MIKLÓS: Ma nincs kedvem hozzá. (belebújik a kabátjába)
PATRÍCIA: De eljössz holnap is?
MIKLÓS: El.
PATRÍCIA: Várni foglak.
MIKLÓS: Köszönöm.
PATRÍCIA: Én köszönöm, hogy itt voltál. Vigyázz magadra.
MIKLÓS: Vigyázok. (el.)
0 Hozzászólás
Szólj hozzá