: Fotó: Radics Viktória
Fotó: Radics Viktória

Aki választ: Danyi Zoltán

: Fotó: Radics Viktória
Fotó: Radics Viktória

Rózsákat metszek és szövegeket írok, vagy szövegeket metszek és rózsákat írok.

 

Melyik az öt legjobb könyv, amit olvastál?

1. Most Thomas Mann naplóit olvasom, de csak néhány oldalt lefekvés előtt, jó könyv, segít elaludni.

2. W. G. Sebald: Szédület. Érzés. – Az első mondat, amit elolvastam ebből a könyvből, mikor a boltban találomra kinyitottam, ez volt: „A tiszafák még a ciprusoknál is lassabban nőnek.” Megvettem, és utána sok mindent találtam benne, ami tetszett, ideírok még egy mondatot: „Azon a délelőttön, azt hiszem, nem sok hiányzott hozzá, hogy mindketten megtanuljunk repülni, vagy hogy – a magam részéről legalábbis – megtanuljam, mi kell egy rendes zuhanáshoz.”

3. Nádas Péter: Emlékiratok könyve – Először a háború alatt olvastam, nagyon fontos volt számomra, ugyanolyan fontos, mint maga a háború.

4. Nádas Péter: Emlékiratok könyve – Másodszor tavaly olvastam, és még fontosabbnak éreztem, mint első olvasáskor. Ha ajánlanom kellene, akkor Pilinszkyt idézném, aki Simone Weilt idézi: „A szépség labirintus, sokan megindulnak benne, de legtöbben félúton elfáradnak és megállnak. Csak néhányan jutnak be a labirintus közepébe, ahol Isten várja, fölzabálja és kiokádja őket. Ezután kijönnek a labirintusból, megállnak az ajtajában, és az arra jövőket szelíden befelé tessékelik.”

5. Alice Oswald: Memorial – Halott férfiakról szóló versek, elég jók.

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

1–4. Nemes Jeles László: Saul fia – Magyar film, arról szól, hogy mi az ember: meztelen test, amit meggyilkolnak. A filmben a meggyilkolt testeket nem látjuk tisztán, hanem csak homályosan – de ez a pontos ábrázolás, mert tényleg nem látjuk tisztán, hogy mi az ember, csak homályosan látjuk.

5. Asghar Farhadi: Az ügyfél – Iráni film, arról szól, hogy mi történik, ha két ember között valamilyen okból megrendül a bizalom, és veszélybe kerül a kapcsolatuk.

 

Nevezz meg öt zenekart, akiknek a zenéjét szívesen hallgatod? Miért szereted őket?

1–3. The English Baroque Soloists – A karmesterük John Eliot Gardiner, aki nemcsak zenével foglalkozik, hanem erdészettel és gazdálkodással is. Valamiért egyre fontosabbnak érzem azokat a zenészeket vagy más művészeket, akik a földdel is dolgoznak.

4–5. Collegium Vocale Gent – Nem tudom, hogy a karmesterük, Philippe Herreweghe szokott-e kapálni, de szeretem a zenéjüket.

 

Öt kedvenc zeneszám!

Ritkán hallgatok könnyűzenét, mivel úgy érzem, hogy erősen korlátozza a szabadságomat, és idegeimre megy a százszor elismételt refrén, de a következő három zeneszámmal jó tapasztalataim vannak.

3. Rammstein: Amour

2. Mélanie de Biasio: Your freedom is the end of me

1. Asaf Avidan: Reckoning song

 

Melyik az az öt étel vagy ital, aminek nem tudsz ellenállni?

1. Nincs ilyen, mert ha nem vagyok éhes, akkor bárminek ellen tudok állni,

2. kivéve a csevapot,

3. a mangalicaszalonnát,

4. a borovnicát

5. és a Prolom vodát.

 

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

1. Türelmes.

2.

3.

4.

5. Nem válaszol minden kérdésre.

 

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

Minden tárgy fontos, nem tudok élni nélkülük, de nem mindig egyformán fontos minden tárgy, és így nem tudok most választani közülük, mert ha vécére megyek, akkor nem a tinta számít, hanem a papír, ha tűz a nap ezerrel, és rózsákat metszek az ollómmal, akkor hiába szeretem az új télikabátomat, ha pedig utazok, és hosszú a sor Horgosnál, akkor nem sokat segít a brüsszeli metróbérletem.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
A jövő kiemelkedő táncosnője Sóti Beáta a topolyai Dositej Obradović középiskola végzős közgazdásza.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dr. Dinnyés Andrással, a Dolly projekt vezetőjével
A konferenciák világa – Louis Vuitton, Prada és a Dolly projekt vezetője 180. NAP

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: carrierclinic.org
Jogi Kar, te drága! DAY 66: IDŐNKÉNTI LÉNYEGHULLÁM

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ne menj suliba! – tüntetések az oktatási jogokért Az oktatási rendszer problémái és a diákokra nehezedő nagymértékű nyomás miatt szervezett tünteté...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fates Warning két vezéregyénisége alkotás közben
Haladjunk a rockkal! Az amerikai Fates Warning legénysége az A38 hajón

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Queens Of The Stone Age – Villains (Matador Records 2017)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Indul a negyedik Úton Online Filmfesztivál Március 31-ig lehet szavazni Mediawave hetijegyért

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az amerikai álom szépséges feltrancsírozása Sam Mendes: Amerikai szépség (American Beauty) – 1999

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amit a kézilabdáról tudni kell A teremben zajló sportoknak az az előnye, hogy télen kimelegszünk mozgás közben

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 50. 50. rész – Szotyikrém és kekszek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 3. Harmadik rész: Életadó molekulák – A vízben oldódó vitaminok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Dobogókő – a varázslatos kirándulóhely Lassan itt a tavasz, a szekrények mélyéből előkerülnek a hátizsákok és a túrabakancsok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Counter Clockwise – lemezbemutató koncert 2018. március 16., péntek, Budapest, DürerKert

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gion Nándor olvasási verseny 2018 – középiskolások számára A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdeti a Gion Nándor o...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hangfoglalás Szabadkán Tíz koncert a Kleinban az enkáa támogatásával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Radics Viktória
Aki választ: Danyi Zoltán Rózsákat metszek és szövegeket írok, vagy szövegeket metszek és rózsákat írok.

0 Hozzászólás | Bővebben +