:

A jövő kiemelkedő védőnője

:

Turi Krisztina a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola közgazdászaként fejezte be a tanulmányait. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar védőnő szakos hallgatója. Kitartása, szorgalma és határozottsága segítette álmai valóra váltásában. Az interjúra Szegeden, a kollégiumi szobájában került sor, a környezet nyugodt, amolyan „koleszos”.

Mesélj a középiskolát követő éles váltásról!

Nyolcadik után azért választottam a közgazdaság szakot, mert akkor még érdekelt az adminisztrációs, irodai munka. Harmadikban és negyedikben már túl monotonnak tartottam a sok könyvelést, a számlák kitöltését; így terelődött a figyelmem az egészségügyre, azon belül a gyermekekre. Érdekesnek tartottam a gyermekek lelki fejlődését. Gyógypedagógiára szerettem volna iratkozni, oda nem vettek fel, de a védőnői szakra bejutottam. Nagyon örülök neki, mivel a gyermekek fejlődését követhetjük végig, valamint családi problémákra is adhatunk tanácsokat.

Hogyan készültél fel erre a szakra?

Negyedikben kezdtem biológiafelkészítőkre járni – a felkészülésben a volt biológia-tanárnőm segített, aki általános iskolában tanított (mivel a közgazdaságiban nem tanultam biológiát, ezért egy kicsit nehéz volt a felkészülés). A biológia-különórákkal párhuzamosan készültem az iskolai követelményekre is, de mindemellett zenekarban is játszottam mint fuvolás – ezek a próbák hétvégére estek. Nehéz volt, de szorgalommal sikerült a felvételi.

Milyen érettségi szükséges ahhoz, hogy felvételt nyerj a főiskolára?

Természetesen egy befejezett középiskola, magyar érettségi, valamint biológia vagy kémia érettségi. Én biológiát választottam, a védőnői szakhoz elég a középszintű vizsga megírása (ám ha emelt szintűt ír valaki, több pontra számíthat).

Ismertesd általánosan a főiskolát!

Az iskolának két épülete van. Az A épület a főépület, ez a Temesvári körúton található, a B épület kollégiumként is üzemel, de tanítás is folyik ott. A főiskolán van ápoló, dentálhigiénés, gyógytornász, illetve védőnő szak – a dentál az újabb szak. A védőnő szakon sok alapozó tantárgyunk van, amelyekre a következő félévben egy másik tantárgy épül rá (pl. ha első évben teljesítjük az élettan kurzust, akkor a második évben fel tudjuk venni a kórélettant és az egészséges csecsemő és kisgyermek gondozása kurzust – ezek az élettanra épülnek). Az egészséges csecsemő és kisgyermek gondozása számomra azért érdekes, mert a csecsemők fejlődéséről tanulunk, emellett gyakorlati oktatásban is részesülünk, ahol demonstrációs (szemléltető) babán pelenkázni, fürdetni, öltöztetni, helyesen tartani tanuljuk őket.

védőnő

Milyen koleszban lakni?

Én a Béke utcai kollégiumban lakom. Ez nem a főépület, hanem a kollégiumhoz tartozó, de mégis különálló szoba – ún. udvari szoba. Először tartottam a koleszos élettől, de mára nagyon megtetszett – és ebben a szobatársnőimnek is nagy szerepük volt (a szobában négyen vagyunk). Egy kicsit féltünk attól, hogy ki leszünk rekesztve a kollégiumi társaságból, mivel nem a szinteken lakunk, mint a többiek. Ez a félelmünk elmúlt, hiszen a fő koliból át szoktak jönni hozzánk, és a szakokról is ismerjük egymást. Itt sokkal nyugodtabb a környezet, ez viszont a fő kollégiumról nem mondható el, ott pörög az élet.

Mesélj a kollégium vezetőségéről!

Kollégiumi bizottságnak hívják, a tagjait a kollégisták választják meg szavazatokkal. A bizottság három tagból áll: elnökből, titkárból és egy harmadik tagból – a jelöltek elmondják, hogy miért szavazzunk rájuk, mi pedig a hallottak alapján választunk a jelöltek közül. A vezetőség feladatkörébe tartozik a kollégiumi referens üzeneteinek a továbbítása, illetve probléma esetén gyűléseket hívnak össze. Továbbá a gólyabuli szervezésében is részt vesznek, de egy-egy kari buli előtt before partykat is szoktak szervezni. (Nevet)

Pontosan mi is az a kari buli?

A kari buli azt jelenti, hogy általában két szaknak (például az én szakomnak és az orvosoknak) a JATE klubban megrendezett bulikra a belépés ingyenes, de ehhez szükség van a kari kártyára. A diszkó hétköznap szokott lenni, a mi kari bulink csütörtökön van. Az ilyen eseményekre külsősök is jöhetnek (olyan személyek, akik nem az iskola hallgatói), de nekik fizetniük kell a belépésnél.

Mennyi ideig tartott megszoknod a várost?

Durván fél évre volt szükségem, hogy megszokjam a város közlekedési stílusát, mentalitását, mivel én elég rosszul tájékozódom. (Nevet) Szeged nagy és gyönyörű város, tele látványossággal és emberekkel. Míg nem készültek el a bérleteim, addig gyalog jártam iskolába, hogy szokjam az utcákat. Most már gond nélkül feltalálom magam, és szívesen használom a tömegközlekedést is.

family

Hogyan viselkednek veled mint külhoni magyarral?

Tulajdonképpen már meg sem lepődnek, hiszen rengeteg vajdasági diák tanul itt tovább. Nincsenek rossz tapasztalataim, sőt, ellenkezőleg! A csoporttársaim mondták, hogy jó nekem, hogy tudok szerbül, sokszor kérték, hogy mondjak szerb szavakat, sőt egyik barátnőm még arra is megkért, hogy segítsek neki a cirill írásmód elsajátításában.

Mi tetszik ebben a szakmában?

A pszichológia- és a fejlődéslélektan-órákon tanultunk a gyermekek lelki fejlődéséről. Hihetetlen, hogy egy kisgyermek lelke mennyire törékeny! És hogy milyen fejlődésen megy keresztül! Szívesen elmagyaráznám a szülőknek, hogy mennyire fontos odafigyelni a gyermek lelkére, amíg formálódik, különösen akkor, amikor megkezdődik náluk a miért? mi ez? és az önállósági korszak, amikor szívesen segít a szüleinek – ilyenkor hagyni kell a gyermeket, hogy válaszokat kapjon, kibontakozzon, hiszen ezekből szerzi a tapasztalatait.

Ezzel a szakmával miként tudsz majd dolgozni?

Magyarországon egy védőnő lehet kórházi, iskolai vagy területi védőnő. A kórházi védőnő a megszületéstől a hazaadásig foglalkozik az újszülöttekkel. A területi védőnő eljár a gyermekekhez, valamint ha a család kérdéssel vagy esetleg problémával áll szemben a gyermeknevelés területén, a védőnő tanácsokkal látja el a szülőket, egyúttal tehát családgondozó is. Az iskolai védőnő már az iskolás gyermekekkel foglalkozik. Magyarországon egy gyermekkel a megszületés pillanatától a középiskola befejezéséig védőnő foglalkozik. Az a jó, hogy belátást nyerünk mindhárom fajta védőnői munkába, így később könnyebben el tudjuk dönteni, hogy melyikre szeretnénk szakosodni. Én kórházi védőnőként szeretnék elhelyezkedni a későbbiekben.

Kinek ajánlod ezt a főiskolát?

Főleg azoknak a személyeknek ajánlom, akik sok türelemmel, odaadással és empátiával rendelkeznek. Hiszen fontos elfogadnunk az embereket, segítséget kell nyújtanunk, akkor is, ha a gondozott nem olyan türelmes vagy megértő velünk.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
A jövő kiemelkedő védőnője Turi Krisztina a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola közgazdászaként...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Irány Krakkó 210. NAP

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: http://wyke.ac.uk/
Jogi Kar, te drága! DAY 73: FÜSTBE MENT TERV

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sajtószabadság Vannak a magyar történelemnek olyan eseményei, amelyekről még azok is tudnak egyet-mást, akik egy...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Elfogytak a jegyek Roger Waters budapesti fellépésére Bátran kijelenthetjük, hogy a Pink Floyd ötven év múlva is aktuális lesz, a zenekar tagjait pedig...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Frostbite – Etching Obscurity Tmina Records 2016

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egyazon mosolyból áradó napfény és melankólia Jean-Jacques Beineix: Betty Blue (37°2 le matin) – 1986

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 52. 52. rész – Variációk tápiókára

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 5. Ötödik rész: Ásványi szükségleteink

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Utazásra Szomjazók Találkozója Nem is olyan régen Budapesten összegyűlt egy csapat utazó, hogy ismeretlen országokról sztorizzan...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hogyan viselkedjünk külföldön? 2. Amikor külföldre utazunk, más kultúrával szembesülünk. Ami otthon normális, az külföldön sértőnek...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Zvekán Péter (fotó: Huszár Krisztián)
Aki választ: Zvekán Péter Zvekán Péter vagyok. Műsorvezető, szerkesztő, zenefelelős, vezető, menedzser.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Plakátpályázat 2018 A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének legelső éremhármasát hagyományosan a plakátpályázat leg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A KMV és én Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint ha t...

0 Hozzászólás | Bővebben +