:

Az underground elfeledett gyöngyszeme

:

Overkill L.A.: Triumph of the Will – 1985

Valamikor az 1980-as évek második felében, hatodikos elemistaként indult be a „metálkodásom”, amikor is meghallottam a Pokolgép egyik rádióbarátabb nótáját; szerelem volt ez első hallásra, és ez az érzés a mai napig tart – azzal a megjegyzéssel, hogy akkor néhány évig kizárólagosság jellemezte. Középiskolás koromig semmilyen már stílust nem voltam hajlandó meghallgatni. (Kivéve a Vigi fémjelezte Aurora első két albumát, amik az agyonmásolt kazettákon szintén elég metálosan hangzottak – kásásak voltak, mint öregapám hurkatölteléke...) Ráadásul a fémzenén belül is meglehetősen válogatós voltam. Főleg magyar, ’Gép igen, Ossian nem, Moby Dick nagyon – hű, de beütött akkor nekem az az anyag!, az első három lemezt a mai napig nagyon csipázom –, a külföldiek közül főleg a Metallica, Motörhead, Judas Priest, minden, ami a Beyond Metal Zone válogatáson szerepel... egy kis Kreator, egy csipet Slayer (de eme két utóbbi esetében is rendkívül fontos volt a másolatok másolatai másolatainak zaja, a „kása” kedvéért, persze: sok évvel később a Szigeten negyed óra után otthagytam a Slayer-koncertet, mert túl tiszta volt a hangzás, már-már nyálasnak tűnt, haha), aztán nagyjából ennyi... Na ja, akkoriban még képesek voltunk egy-egy albumot hónapokon keresztül hallgatni, hogy közben ki se vettük a kazit a magnóból, kizárólag megfordítani.

Overkill

Az idő tájt tűnt fel nálunk egy kazetta röhejes halálfejet ábrázoló borítóval, ordított róla, hogy kalózkiadvány – noha nem volt az! –, és szinte az összes helyi szegecses bőrdzsekis haver szobájában ott láttam kallódni, de valahogy senki sem becsülte meg; az én birtokomba is úgy került, hogy Csizma barátom nekem adta a magáét, cserébe csak annyit kért, hogy adjam kölcsön pár napra a videós játékomat (persze fogalmatok sincs, mi volt az a videós játék a nyolcvanas években: nézzetek utána). Pedig az Overkill Triumph of the Will lemeze korántsem volt nyálas. De „eléggé” metál sem. Egyébként a mai napig nehezen tudom meghatározni a stílusát – a Wikipédia szerint HC punk / speed metal, a vokál pedig Iggy Pop és Lemmy között mozog –, nem is csoda, hiszen annyira eklektikus. Tehát valami rejtélyes oknál fogva megvolt mindenkinek ez a cucc, de senki sem hallgatta, és elég gyorsan elfelejtődött (sajnálatos módon nemcsak Zentán, hanem világszerte). Nem tudtuk, mi szemellenzős metálfejek, mi a jó...

Overkill

Van még egy furcsaság a zenei ízlésemet illetően. Egy csomó banda akad, amiktől első hallásra okádtam, azután meg a legnagyobb kedvenceimmé váltak. A későbbi időszakban is, amikor már kinyílt előttem a stílusok sokszínű világa (és akármennyire nyitottá is váltam, a mai napig megesik; sokkal ritkábban, igaz). Guns’n’Roses, Red Hot Chili Peppers, Depeche Mode... és hát ezek közé tartozott a Los Angeles-i Overkill is. Hosszú évekig porosodott az én szobámban is a kazetta, olykor átvándorolt egyik sarokból a másikba... aztán, valószínűleg unalmamban, egyszer csak újra elővettem. És: BAMM! Mi ez a brutális gyönyörűség?! Ez már akkor történt, amikor úgy jellemeztem az ízlésemet, hogy „Pavarottitól az ETA-ig, Sebestyén Mártától a Sepulturáig rengeteg mindent hallgatok”. Szóval a legjobbkor. A californiai fenegyerekek zseniálisan ötvözték a HC punkot a rock and roll ihlette metállal, ráadásul az énekes éppen úgy köpködi a pofádba frappáns tőmondatait, mint Lemmy Kilmister – szó sincs hát véletlenről a bandanév választása kapcsán. Az egész nagyon underground – nyilván ezért is felejtődtek el; no meg hogy kiadványuk az nincs túl sok, enyhén szólva, mert ez az egyetlen albumuk –, mégis „fülbemászó” a maga módján, a muzsika meg jó karcos, markánsak a basszusfutamok, a dobokból süt a „primitív” punk ereje és tempója, a riffek egyediek és fantáziadúsak, a szólók pedig „nemesen együgyűek”. A végeredmény bombasztikus – és megunhatatlan, ha egyszer már meghódította a hallójárataidat. Energiabomba, bármikor képes feldobni. (Elég erős benne a HC dominanciája, mégsem annyira nyers, amire kizárólag „tornázni” szeretek élő fellépéseken – ezt simán végighallgatom akár egy baráti teázás közben is.)

Overkill

Aki idáig eljutott az olvasásban – tehát érdekli a téma –, az nyilván rájött már, hogy ez az Overkill nem az az Overkill... és hogy nem tévedésből írok Los Angelest és Californiát New Jersey helyett, HC punkot meg Motörhead-hanzásvilágot thrash helyett. Én viszont hosszú évekig igenis tévedésben éltem, azt hittem, ugyanarról a bandáról van szó, éppen csak éles kanyart vettek, és énekest váltottak az első kiadvány után. Ami külön pikantériája a dolognak, hogy a két zenekar ugyanabban az évben alakult (1980), egy ideig valószínűleg ők sem tudtak egymásról, csakhogy a keleti parti srácok hamarosan jóval nagyobb népszerűségre tettek szert – noha szerintem nem nagy cucc, amit csinálnak; elnézést kérek a rajongóktól, de szerintem tucatthrash –, így a „mi bandánk” Overkill L.A.-re változtatta a nevét, amikor 1992-ben újra kiadták a 1985-ös Triumph of the Will-t, ezúttal CD-n (és SST Overkillre a 2005-ös újraegyesülés idején). Az egyetlen LP mellett csupán egy négyperces EP-jük létezik még, az Overkill (Hell’s Getting Hotter) 1982-ből – a Wikipédia szerint még egy, SST Overkill címmel 2005-ből, de ezt sehol sem tudom fellelni –, és néhány kompiláción tűnnek még fel.

Overkill

Igazi underground, mondom, 1-2 perc terjedelmű, talajba döngölő számokkal. Valószínűleg soha nem a népszerűséget hajhászták, viszont – és vélhetően éppen ezért – nagyon hamar, már az első fellépéseik idején felfigyelt rájuk a Black Flag-gitáros Gregg Ginn, az SST Records tulajdonosa, aki nyilvánvalóan szintén beleszeretett az egyedi hangzású zenekarba, és azonmód le is szerződtette őket. De sok lehetett a konfliktus az Overkillen belül – a tagcserék témájába bele se megyek, mert soha nem érnénk a végére –, a banda még a Triumph megjelenése előtt oszlott fel először, aztán az ikszedik énekesek vették fel végül mégis az anyagot, azóta pedig folyamatosan feloszlásokról és újraegyesülésekről szól az egész... ami nagy-nagy kár és fájdalom, mert igazi ínyencség ez a muzsika, és ha csak negyedannyi kiadványuk létezne, mint a yerseybéli névrokonaiknak, engemet már az is rendkívül boldoggá tudna tenni.

...no de kesergés helyett élvezzük azt, amink van: magam például napok óta csak ezt az egy albumot hallgatom – ami nagy ritkaság nálam az mp3-korszak kezdetei óta a bőségnek ebben a nagy zavarában –, és rá kellett jönnöm, hogy lehetetlen megunni. Éppen ezért – no meg amiért méltatlanul megfeledkezett róluk a világ –, ha valakik, akkor ők igazán érdemesek a „mentésre”. És ha csak fél tucat új rajongót szerzek számukra a cikkemmel, nekem már az is megérte.

Keep on rockin’!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Álomtérkép 215. NAP

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.extremetech.com
Jogi Kar, te drága! DAY 78: KAPCSOLATOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az egészséghez való jog Április 7-e az egészség világnapja. Ezen a napon jött létre 1947-ben az Egészségügyi Világszervez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Topolyai underground Miki Pjevač-interjú

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy igazi promó kép
„Felemeljük a BPM-et” Az újvidéki Analizator az idén már 15 éves grindcore bandának számít.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az underground elfeledett gyöngyszeme Overkill L.A.: Triumph of the Will – 1985

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Subway Visszatér! Vasárnap vadonatúj klippremier

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Breaking Bad (Totál szívás) Az antihős célba ér

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mediawave 2018: itt vannak az ÚTON Online Filmfesztivál közönségdíjas filmjei Március 31-én véget ért a Mediawave internetes filmversenyének közönségszavazása, a Babuka a fűbe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jelenet az előadásból (Sörfőző Károly és Ejzler Evila)
Kutyatáp ízű életek A Mara Amatőr Színház másik arca

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Manióka
Sporhetsztori 53. 53. rész – Már megint ez a manióka!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 6. Hatodik rész: (Ét)rend a lelke mindennek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anna menne, enne Ismerek olyan utazókat, akik a Lonely Planetet fejből fújják, ha új országba készülnek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hogyan viselkedjünk külföldön? 3. Amikor külföldre utazunk, más kultúrával szembesülünk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A göteborgi melodic death metál pionírjai Újvidékre látogatnak Előzenekar a magyar Divided

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újvidéken a punk legenda Wattie-t, az angol The Exploited énekesét nem könnyű elrettenteni az újvidéki fellépéstől.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Mészáros Nóra
Aki választ: Raffai Ingrid Raffai Ingrid vagyok. Szabadkán születtem 1989-ben.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A KMV és én Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint ha t...

0 Hozzászólás | Bővebben +