:

Topolyai underground

:

Miki Pjevač-interjú

Miki egy régi arc a vajdasági alternatív rock színtéren, amelyen különböző formáció által a nyolcvanas évek óta jelen van. Az utóbbi időben több humanitárius koncertet is szerveztek, amelynek bevételét a zenész gyógyítására fordították. Ma Szabadkán, a Mladost Clubban több helybeli zenekar összefogásával újabb jótékonysági koncertre kerül sor. Fellép az Ana Never, a Nafta, Neuroleptic Trio, a The Valley és Anne Marie.

Kollégánk két zenekaráról, zenei közreműködéseiről, lemezlovas akcióiról és hasonlókról készített interjút Mikivel körülbelül két évvel ezelőtt. A humanitárius akció apropóján most felelevenítjük a beszélgetést. Este pedig találkozzunk a Mladostban.

Két topolyai zenekarban is játszol. A zenekar, amiben először láttalak a Koridor X volt. Mi mindent kell tudni erről a zenekarodról?

A Koridor X egy topolyai new wave, alternatív zenekar, ami 2011-ben született abból a helyi káoszból, ami azzal fenyegetett, hogy azt a kevés topolyai zenekart is elemészti, ami akkor létezett. A zenekar hangzása a pontos és dinamikus ritmusszekción alapszik, erre épül a billentyű szintetikus hangzása és a háttérben lévő, depresszív gitárok. Nemrég megjelent első albumunk Život bez blatobrana címmel, aminek a borítóját Igor Dragoslavić készítette. Hamarosan fejezzük az új videoklipünk munkálatait, amit Krak segítségével készítünk, aki a Pressing zenekar tagja. Ő segített első videoklipjeink létrehozásában, ami a Slobodan pad című dalunkhoz készült, és három olyan felvételhez, amik a belgrádi Bigzben való koncertünkről származnak.

A másik zenekarod az Ofingeri. Hogy jött létre ez a csapat, mit kell tudni róla? És mivel mindegyik formáció topolyai, hadd kérdezzem meg tőled, milyen a jelenlegi helyzet alternatív kulturális szempontból Topolyán, ugyanis sokan emlékezhetnek rá, a településen egy időszakban nagyon sok izgalmas esemény zajlott...?

Több olyan dolog van, amit csinálok, de nincs sok köze a Koridor X-hez, ezért hoztam létre ezt a másik zenekart, aminek a műsora főleg olyan dalokból áll össze, amire afféle gitárzenés pop hangzás jellemző. A Koridorban is játszó Nebojša Gašparević és Damir Dolmagić mellett, Goran Savić dobos a tagja még az Ofingeri zenekarnak, aminek a Slučajna slika című debütáló lemeze nemrég jelent meg, Franjić Slušaj najglasnije kiadványaként. Sajnos a Koridor és az Ofingeri az egyedüli két zenekar, amelyek saját, underground zenét játszanak Topolyán. Van még néhány zenekar, de ezek mind feldolgozásokat játszanak, mert mind olyan zenekarok, amelyek tagjai a zenélésből élnek. És meg kell még említenem a Topolyán működő Izlog ideja klubot is, mert nagyjából minden itt történik, ami a rock and rollal kapcsolatos.

Miki pjevac

Szerteágazó, minőségi zenei hatások elemezhetők ki szerzeményeidből. Mikor és hogyan kezdtél el zenével, illetve magával a zenéléssel foglalkozni? Mely zenekarokat, műfajokat tartasz fontosnak zenei fejlődésedre való hatásokként, ami a jelenlegi zenekaraid megalapításához vezetett?

Tinédzser koromban kezdtem el zenével foglalkozni. Mint megannyi fiatalnak abban az időben, a zenei fejlődésem a punkkal kezdődött, később pedig, ahogy mondani szoktuk, hatott rám minden a punktól a funkig. Szerencsénkre a nyolcvanas évek elején megjelent a new wave, ami egy sor eredeti és fantasztikus zenekart hozott, amelyek érdekes módon egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, ugyanazon a műfajon belül. Ez a jelenség egyébként a rock and rollra azelőtt nem volt jellemző, mint ahogyan később sem. Ugyanis még a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején megjelent „grunge“ történet is nagyjából ugyanide sorolható bizonyos szempontból. Mi akkoriban is már a régi társaságommal MTV-s kitűzőket hordtunk, azzal, hogy egy „moron“ szócskával módosítottuk az üzenetet. Ami a hatásokat illeti, minden ide sorolható, ami azóta hatásként szembejött velem az életben, tehát a krautrocktól a punkig, az elektronika, a funk, a pszichodélia, progrock és társaik.

Miki pjevac

Viszonylag rég követed az underground színtér történéseit, a jugoszláv undergroundtól a mai napig. Mi a véleményed a jelenlegi vajdasági, szerbiai és regionális alternatív színtérről?

Vannak izgalmas zenekarok, de a legtöbb sajnos tiszavirág életű. Egész egyszerűen azért, mert minden egy-egy ember lelkesedéséből indul ki. Az embereknek nincs idegük a dolog fenntartásához, mert még a média támogatására sem számíthatnak, és én abszolúte megértem őket. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy jönni fognak olyan zenekarok, amik olyan karriert futnának be, mint például egy Obojeni program vagy Disciplina kičme. A kultúra a kulturálatlanok kezébe került, és mindemellett magából a zenéből is hiányzik ma az a „fluidum“, ami jellemezte a zenét sokáig, nem csak nálunk, a világban is.

A zenélés mellett egyéb dolgokkal is foglalkozol, ami a zenéhez kapcsolódik. Figyelemre méltó bakelitlemez-gyűjteményed van, és ebből kifolyólag DJ-ként is láthattunk már. Miről is van szó pontosan?

Igen, igazából ezáltal össze tudom kötni a kellemest a hasznossal egy kulturális közegen belül. Az elmúlt években igen jelentős vinilkollekciót gyűjtöttem össze, aztán ezáltal, potom pénzért megfelelő, urbánus környezetekben a fiatalabb nemzedékeknek tudok mutatni különböző zenéket afféle alternatív zenés edukációként... Sokszor találkozom olyanokkal, akik először hallják például a Pere übüt vagy a This heatet, és nagy érdeklődéssel jönnek hozzám.

Milyen terveid vannak a formációiddal kapcsolatban, mi mindenen dolgoztok jelenleg?

Szabadidőmet főleg új szerzemények írásával töltöm. Ez a zene számomra egyfajta attitűd és ellenállás is egyben. Nem csak kulturális szempontból, hanem a körülöttünk levő, átfogó, mindennapos nyomás és őrület ellen is. A Koridor X hamarosan fellép Belgrádban, illetve Zágrábba kaptunk meghívást a Bombardiranje New Yorka fesztiválra.

A humanitárius koncert a facebookon

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Álomtérkép 215. NAP

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.extremetech.com
Jogi Kar, te drága! DAY 78: KAPCSOLATOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az egészséghez való jog Április 7-e az egészség világnapja. Ezen a napon jött létre 1947-ben az Egészségügyi Világszervez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Topolyai underground Miki Pjevač-interjú

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy igazi promó kép
„Felemeljük a BPM-et” Az újvidéki Analizator az idén már 15 éves grindcore bandának számít.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az underground elfeledett gyöngyszeme Overkill L.A.: Triumph of the Will – 1985

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Subway Visszatér! Vasárnap vadonatúj klippremier

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Breaking Bad (Totál szívás) Az antihős célba ér

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mediawave 2018: itt vannak az ÚTON Online Filmfesztivál közönségdíjas filmjei Március 31-én véget ért a Mediawave internetes filmversenyének közönségszavazása, a Babuka a fűbe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jelenet az előadásból (Sörfőző Károly és Ejzler Evila)
Kutyatáp ízű életek A Mara Amatőr Színház másik arca

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Manióka
Sporhetsztori 53. 53. rész – Már megint ez a manióka!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 6. Hatodik rész: (Ét)rend a lelke mindennek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anna menne, enne Ismerek olyan utazókat, akik a Lonely Planetet fejből fújják, ha új országba készülnek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hogyan viselkedjünk külföldön? 3. Amikor külföldre utazunk, más kultúrával szembesülünk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A göteborgi melodic death metál pionírjai Újvidékre látogatnak Előzenekar a magyar Divided

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újvidéken a punk legenda Wattie-t, az angol The Exploited énekesét nem könnyű elrettenteni az újvidéki fellépéstől.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Mészáros Nóra
Aki választ: Raffai Ingrid Raffai Ingrid vagyok. Szabadkán születtem 1989-ben.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A KMV és én Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint ha t...

0 Hozzászólás | Bővebben +