:

„Mi nem nyaralunk, hanem fesztivált szervezünk”

:

Podolszki József Publicisztikai Pályázat 2018 – 1. hely

(Fotók: Nagy Júlia Margit)

 

Beszélgetés egy fiatal házaspárral, Vígi Lászlóval és Sárával múltjukról, jelenükről és jövőjükről

Amíg kint körbecsókolta a sálba burkolózó embereket a csípős, hideg szél, mi menta- és kamillateát markolgatva, Matyival, a macskával incselkedve feledkeztünk meg a rossz időről. Magyarkanizsán jártam a Vígi házaspárnál. Sokan ismerhetitek őket, mondjuk az óbecsei Középiskolások Művészeti Vetélkedőjéről, a magyarkanizsai Go Sk8 Days-ről, az ilonafalvi Fürdő- és Közösségépítő Kalákáról vagy adott esetben az oromi Malomfesztiválról. Laci a harsány, viccelődő, élő kapcsolások során az anyukáját üdvözlő figura, aki felülemelkedik a hétköznapok káoszán és Sári, a beszélgetéskor már igencsak gömbölyű pocakját simogató, anyai szeretettel programszervezgető, kiegyensúlyozott, (Laci szerint) „alter” csaj. Első kérdésemnél, miszerint hogyan ismerkedtek meg, már is egymást kiegészítve válaszoltak a sok hümmögés és hosszan elnyújtott hát után, szinte kórusban: a KMV-n.

Laci: Itt láttuk meg egymást először, messziről. Tudod, ilyen ez a vajdasági magyar kultúrát kedvelő közeg, hogy előbb vagy utóbb az emberek...

Szeretőkké és szerelmesekké válnak? – Vágtam közbe, majd a nevetés után folytatta.
Laci: Nem, hanem találkoznak, megismerkednek. Kialakul minden generációnál a jelenség, miszerint mindenki ismer mindenkit. A KMV pedig nagy szerepet vállalt ebben.

Hogy ne csapjunk egyből a lecsóba, mesélnétek nekem az elmúlt öt évetekről? Merre jártatok?

Sári: Az öt évvel ezelőtti időszak nekem az egyetem végét jelentette, akkor még Magyarországon éltem, majd az alapképzés befejeztével tudtam, hogy nem szeretnék tovább ott maradni. Nyilvánvaló volt, hogy Zentára, a szülővárosomba költözöm vissza. A Zentai Magyar Kamaraszínházban kaptam munkát, és miközben itthon dolgoztam, ezzel egyidejűleg csináltam Szegeden a mesterképzést is. Majd amikor befejeztem a tanulmányaimat, a színházi munkámat is otthagytam, és elutaztam Dániába egy népfőiskolára. Életem ezen periódusa nehéz volt, ugyanis nem tudtam, hogy merre tovább. Lacival ekkor még csak ismerkedtünk... Visszagondolva, a Dániában töltött időszak nagy hatással volt az életemre. Ott láttam először, hogy hogyan tud működni kis közösségben az önszerveződés. Ott tudatosult bennem, hogy nem muszáj nekem az egész világot megváltanom, elég boldogságot tud nyújtani, ha a saját kis közösségét formálja az ember. Ez alatt értem a családot, a baráti kört vagy akár egy falut is. Amikor hazajöttem, ez volt az elsődleges célom. Egy olyan élet kialakítása, ahol meg tudom teremteni a megoldásokat, nem pedig valamilyen külső segítségre várva telnek a napjaim.

Ez a gondolatiság megvolt benned korábban is?

Sári: Nem. Azt hiszem, nem. Lehet, ott motoszkált valahol, de konkrétan a népfőiskolán döbbentem rá minderre...

Laci: Az első hitvallás, amely mellett sokáig kitartottam az eddigi életem során, az a KMV volt. Sokat adott nekem, sok mindenre megtanított ez az esemény. Gyakorlatilag megmutatta, hogy ez a szolgálat – már ha fogalmazhatok így – milyen szinten tudja összehozni, eggyé gyúrni a középiskolás művészeket. Fantasztikus és egyedi dolog az, ami a döntő ideje alatt zajlott, illetve zajlik Óbecsén. Vannak ugyan a környékünkön is művésztelepek, de úgy gondolom, hogy nincs meg bennük az a tenni akaró energia, ami a KMV-t élteti. Az esetemben az évek nagyon összefolynak. Lélektanilag a 2012-13-as év, hát, ugyanaz volt. Fogalmazhatok úgy is, hogy inaktív fázisban voltam. Nem csináltam semmit, de mindent csináltam. Akkor már nem volt a Képes Ifjúság a mindennapjaim része, ellenben elkezdtem jógázni. Három hónapot töltöttem Indiában. Magam voltam, és nagyon jó volt. Önállósultam. Távolról szemléltem a dolgokat egészen 2014-ig, ugyanis akkor belecsöppentem a Malomfesztiválba. Ebben az évben indultak meg olyan kaliberű dolgok az életemben, amelyekhez lehet, két évig gyűjtöttem az erőt. Összeálltak az elemek, és belevágtunk. Valójában folyamatában derültek ki dolgok, hogy ki mire képes, és az is, hogy valójában mire vállalkoztunk, és ez mennyi energiát és figyelmet kíván. Rendesen elszámoltuk magunkat. Csak úsztunk az árral 2014-ben, 2015-ben és talán 2016-ban is, ami a Malomfesztivált illeti. A múlt évi azonban már úgy érzem, táplálkozott az előző évek tapasztalataiból.

Vígi Laci és Sári

Gondolkoztatok azon valaha is, hogy külföldön próbáltok szerencsét?

Laci: Szabó Tamás barátunk mondta, ahhoz, hogy itthon maradj, tökösnek kell lenned. Ez így van. Külföldön sem jobb. Azért tudom, mert utaztam eleget, pont azért, mert nem akartam itthon maradni. Addig mentem, amíg rá nem jöttem, hogy ugyanazt látom, amit itthon is. Az emberek ugyanúgy pszichoszomatikus betegséggel küzdenek, idegesek... Lehet, hogy máshol melegebb van, vagy hegyet látnak, ha kinéznek az ablakon, de nekem ez motivációnak édes kevés. Nem elég tenger mellett élni, egy olyan közegre van szükség, amely jó, befogadó és produktív.

Sári: Az én kis idealizált világomban mindig az volt a cél, hogy olyan munkám legyen, amit szeretek csinálni, nem a pénz volt az első helyen, hanem az, hogy ne merő szenvedés legyen az életem. Tudtam, hogy ha itthon egy számomra megfelelő munkával meg tudom teremteni a létminimumhoz szükséges anyagi hátteret, és találok egy férfit, akivel a családalapítást is el tudom képzelni, akkor én nem megyek külföldre, hogy többet keressek. Nem jelentem ki, hogy soha nem költözöm ki, de amíg itthon van munkám, és látom is az értelmét, addig itthon maradok. Én is sokat utaztam. Láttam egy kicsit a világot. Ez kellett ahhoz, hogy szeressek és akarjak itthon lenni. És ha itthon vagy, és itthon teszel, az valahol mégis egy kicsit fontosabb. Nem igaz? Nem is tudom már, kivel beszéltettünk arról, hogy elmehetsz te a világ végére rozmárokat menteni, de közben itthon is vannak olyan állatok, amelyek megmentésre szorulnak. Itthon is lenne mit csinálni.

Az itthon alatt Szerbiát vagy Vajdaságot értitek?

Laci: A Tisza-vidék az itthon. Ez része az életünknek.

Jelenleg mivel foglalkozok?

Sári: 2017 februárjában elkezdtem az ifjúsági irodában dolgozni itt, Magyarkanizsán. Valójában a népfőiskolán fogalmazódott meg bennem, hogy vagy színházban szeretnék háttérmunkásként, szervezőként dolgozni, vagy pedig az ifjúsággal és a saját korosztályunkkal foglalkoznék. Az utóbbi sikerült. Szerencsések vagyunk, hogy itt, Magyarkanizsán az Óz teret ad ennek. Az elején az ismeretségi köreinkre hagyatkozva próbáltunk kreatív programokat szervezni. Témákat ajánlottunk, embereket hívtunk, majd ez egyszer csak elkezdett önállóan működni. A jelenleg működő programjaink nem csak az én ötleteim voltak, hanem egy közös gondolkozás eredményei. Láttuk, hogy nemcsak a felhőtlen bulikra van igény, hanem adott esetben önképző, önfejlesztő, alkotásra serkentő műhelymunkákra is. A hosszabb távú terveink között szerepel az, hogy kineveljük azt a réteget, amelynek természetes lesz az, hogy az IFI-be járjon. Ezért nem csak az ifjúságot szólítottuk meg. Itt az óvodások, a kismamák és az idősebbek is találnak kedvükre való időtöltést. Találkoznak a generációk. A Wemsical Szerbiába Lacin keresztül kerültem be és persze jöttek utána az ötletek, hogy például a Malomfesztiválon nem ártana egy gyerekprogramot is kialakítani vagy a Go Sk8 Days-en az üres órákat kitölteni, az esemény és az esti buli között, így került a képbe a slam poetry délután, de a fürdő- és közösségépítő kalákán is jelen volt az Ifi, ugyanis esténként ott gyűltek össze a kalákázók a szervezett programok miatt.

Laci: Mi nem nyaralunk, hanem fesztivált szervezünk. Néha kétszer-háromszor annyit dolgozunk, hogy gördülékenyen tudjuk venni a hétköznapok hozta akadályokat. Engem például folyamatosan nyomnak és nyomasztanak a határidők. Életvezetési tanácsadónak ugyan nem lennék jó, de annyit mondhatok, hogy épp addig kell csinálni, hogy ne kerülj az intenzívre, mire a határidő lejár. De jut mindenre idő, mert itt nem egy-két személy dolgozik, hanem egy csapat. Egy baráti társaság. És ezen van a hangsúly. Csapat nélkül elveszne minden. Csapat lehetne akár a vajdasági magyarság is.

A Wemsical Szerbia nem titkolt célja különben, hogy az általunk szervezett eseményeken, úgymint a Malomfesztivál, a Kaláka, a Go Sk8 Days, otthonra leljenek mindazok, akik úgy gondolják, hogy itthon maradnának, akik itthon is hasznosnak szeretnék érezni magukat. A Wemsical Szerbia nélkül is találnának az emberek közös pontokat, de ez sorsszerűen most így alakult, hogy például a Malomfesztivál pont Oromon valósult meg. Oromiak voltak, akik felkarolták és kezdeményezték az eseményt, akik hiányolták ezt a fesztiválos zizegést, vidéken. Nagyon örülünk például, hogy a falu vezetősége kezd minket elfogadni. Nyitottak az ötleteinkre. Lassan kezdjük elérni, amit négy éve megírtam mint fesztiválstratégiát, vagyis a falufejlesztést, a turizmus serkentését... De ez persze egy nagyon összetett film első pár képkockája csupán. Úgy hiszem, olyan irányba fejlődünk, amerre szeretnénk, mind területileg, mind pedig hangulatilag. Sokat jelent, hogy ez a baráti kör, ez a csapat sokfelé néz, kifelé is szemlél. Itt világot látott, tanult, nyitott jellemek és emberek vannak. Millió dolog érdekel bennünket és a sok színes ember hozza magával az élettapasztalatokat és gazdagítja az eseményeinket. Ami miatt mi most ismertté váltunk, az tíz év tapasztalatának és ismeretének köszönhető.

Vígi Laci és Sári

Honnan bennetek ez a rengeteg energia?

Laci: Nem eszünk annyi húst! Jó, a viccet félretéve, van ebben egy kis perverzió is, hiszen hihetetlen energiákat szabadít fel bennünk az, amikor látjuk, hogy mondjuk egy egy éve szervezett esemény beindul és dübörög előre.

És hova tovább?

Sári: Most már gyerekfesztivált fogunk szervezni, babázós barátaink lesznek, és játszótereket fogunk csinálni – majd nevetve hozzátette – soha nem gondoltam volna, hogy valaha is havi rendszerességgel baba-mama klubot fogok, vagyis fogunk szervezni például, de belecsöppentem. Ki tudja, mit hoz még a jövő.

Laci: A gyerekfesztivál ötlete nem is túl rossz...

Erre felcsillant Laci szeme. A gyermeki lelkesedés egy új ötlet iránt, a tenni akarás és az új dolgok iránti elhivatottság bujkált a tekintetében.

A beszélgetésünk után pár nappal 3200 grammal, 52 centiméterrel és egy aprócska lélekkel bővült a Vígi család, ugyanis megszületett Ábel. A már anya és apa is jól vannak, Ábel pedig a lehető legjobb helyre került.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Álomtól a megvalósulásig Podolszki József Publicisztikai Pályázat 2018 – A VMÚE különdíja

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A képek forrása: https://weandthecolor.com
A vesztesekért Podolszki József Publicisztikai Pályázat 2018 – 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mi nem nyaralunk, hanem fesztivált szervezünk” Podolszki József Publicisztikai Pályázat 2018 – 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A fekete fokhagyma
Sporhetsztori 54. 54. rész – Az érlelt fokhagymáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 7. Hetedik rész – És mégis mozogj!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anna menne, enne 2. A mangosztánon és a duriánon kívül még sok-sok különleges gyümölcs található Ázsiában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hogyan viselkedjünk külföldön? 4. Amikor külföldre utazunk, más kultúrával szembesülünk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is lesz VOLT Az idei VOLT-ra korábban már többek között a Depeche Mode, az Iron Maiden, a Hurts és a Limp Bizk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha július, akkor Szabadegyetem! A Vajdasági Ifjúsági Fórum (Vifó) szervezésében az idén is megrendezik a Vajdasági Szabadegyetemet

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Huszta Dániel (fotó: Mina Staniki)
Aki választ: Huszta Dániel A nevem Huszta Dániel. 1983. május 16-án születtem Zentán, a Bika csillagjegyében, de már 2001 ót...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A KMV és én Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint, ha ...

0 Hozzászólás | Bővebben +