:

Az vagy, amit megeszel?! 8.

:

Nyolcadik rész – A „bőség” zavara

A kóros elhízás, avagy a túlsúlyosság az egészségügy egyik legsúlyosabb problémáját jelentő állapot. Sajnos sokan (és egyre többen) nem vagyunk tudatában annak, hogy ma már az étel is drogként tud szerepelni életünkben, és egyszerűen nem vagyunk képesek leállni a „használatával”, magunkhoz vételével. Ez pedig, időközben súlyos elváltozásokat okozva kívül-belül, csökkenti életminőségünket, várható élettartamunkat, és nem utolsósorban, közvetetten életveszélybe is sodorhat bennünket. Essék néhány szó korunk egyik legmeghatározóbb betegségéről (igen, az elhízás hivatalosan is BETEGSÉG!).

Mikor is kell elgondolkodnunk azon, hogy ez most akkor kövérség, vagy csak egy kicsit túlzásba vittük az étkezést az utóbbi időben? Nos, az nem jelent problémát, ha egy kicsit megerősödött zsírszöveti réteggel rendelkezünk. A dokik egy egyszerű képlet segítségével megállapítják, hogy kilóink mennyire rontják az egészségünket. Ezért teremtették meg a testtömegindexet, azaz a BMI-t (body mass index). Úgy kaphatjuk meg, hogy testtömegünket elosztjuk a magasságunk (méterben megadva) négyzetével. Például a 70 kg testtömegű, 1,8 méter magas ember BMI-je 21,6. Miután kiszámoltuk a testtömegindexünket, a következő táblázat segítségével megtudhatjuk, mi is az ábra.

BMI (kg/m2)

Állapot

< 18,5

Alultápláltság (soványság)

18,5–24,9

Normális testsúly

25–29,9

Túlsúly

30–34,9

Első fokú elhízás

35–39,9

Másodfokú elhízás

> 40

Harmadfokú elhízás

 Mindenképp tartsuk a testsúlyunkat a normális BMI határain belül! Ez, azonfelül, hogy a külsőnket jóval attraktívabbá teszi, az egészségünket is óriási mértékben védi. A tudomány mai állása szerint az elhízás egy gyulladásos betegség, amely a vérkeringés rendszerén keresztül minden egyes szervünket érinti. Ez egyszerűen annyit tesz, hogy az egész testünk gyulladásos folyamatban van, és mint minden gyulladás, elsősorban egy hasznos védekezőfunkciónk. Ha azonban a gyulladásnak nincs konkrét célpontja (tehát hasztalan) és vég nélkül tart, az már káros, és súlyos elváltozásokat okoz a szervezetünkben – szövődményeinek listája igencsak hosszúra nyúlik. Legszemléletesebben a magas vérzsírszint miatt kialakuló érelmeszesedés mutatja meg az elhízás súlyos következményeit – ez magas vérnyomáshoz, szívinfarktushoz, agyi infarktushoz vezethet. Az elhízás képes teljesen felborítani a szénhidrátok anyagcseréjét, így vezetve cukorbetegséghez. Ezenkívül járhat még alvási apnoéval, sérvek kialakulásával, gyomornyálkahártya-gyulladással (gastritis), székrekedéssel, epekövesedéssel, húgyúti fertőzésekkel és vesekövesedéssel, ízületi gyulladással, bőrelváltozásokkal, menstruációs zavarokkal, és ami a legelszomorítóbb: elhízott személyeknél jóval gyakrabban alakulnak ki rosszindulatú daganatok.

Az elhízás kezelését elsősorban megfelelő étrenddel és megfelelő mennyiségű testmozgás alkalmazásával érhetjük el, de más terápiás lehetőségek is szóba jöhetnek, amelyekre külön nem térnék ki (pszichoterápia, gyógyszeres kezelés, sebészeti beavatkozások stb.). Az interneten böngészve megannyi diétára lehet bukkanni, különösebben keresgélni sem szükséges. Tudnunk kell azonban, hogy léteznek olyan diéták a neten, amelyek teljesen egészségtelenek, és olyan mértékű fogyáshoz vezetnek, ami már egészségromlással járó állapotokat idézhet elő! Ha testsúlycsökkentésre adjuk a fejünket, nem az a diéta a legjobb, amely a legrövidebb időn belül hoz eredményt, a „jojo effektus” következtében a diéta megszakításával a leadott testtömeg többszörösét is visszavehetjük magunkra. Ezenfelül súlyos anyagcserezavarok is bekövetkezhetnek a diéta tartásával, ezért csak csínján bánjunk velük, és mindig ellenőrizzük az adott étrend forrását, eredetét.

Nagyon fontos, hogy ha elhízásunk olyannyira súlyos, hogy egészségügyi zavarokat okoz, forduljunk orvoshoz vele! Megtörténhet, hogy más, endokrinológiai megbetegedések állnak a háttérben, amelyeket kizárólag a belgyógyász-endokrinológus szakorvos tud kezelni. Abban az esetben, ha nincs ilyesmiről szó, akkor is jó, ha felkeresünk ilyen kompetenciájú doktort, mivel sokat tud segíteni az elhízás megszüntetésében vagy akár a lehetséges szövődmények fellépését is feltételezheti, megelőzheti.

Ne feledjük: az elhízás nem kizárólag esztétikai elváltozás, hanem belső szerveink súlyos megbetegedése is!

 

Mint ahogy az elmúlt hónapokban láthattátok, jelen rovatunkban különféle egészségügyi témákat érintünk. Ebben kérjük a segítségeteket! Várjuk kérdéseiteket, témafelvetéseiteket az info@kepesifi.com e-mail-címre, hogy cikkeink minél hasznosabbak legyenek számotokra.

Az előző rész itt olvasható.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kép forrása: www.napi.hu
Jogi Kar, te drága! DAY 81: AKTÍV POLITIKA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Minority SafePack – Az őshonos kisebbségek jogainak védelme Az Európai Unió ugyan gazdasági meggondolásból alakult meg, de a versenyképességhez kapcsolódó cé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem a zuhanás számít... Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La haine) – 1995

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Peace, Love, Hair! Április 13-án elhunyt Miloš Forman, a Hair film rendezője, és 29-én volt 50 éve annak, hogy a Bro...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Dancsó Andrea
Terék Anna és az ő Sziveri János-díja Sziveri János költészetét megkerülhetetlenül ismerjük, átérezzük.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A fekete fokhagyma
Sporhetsztori 55. 55. rész – A fekete fokhagyma mint univerzális elixír

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 8. Nyolcadik rész – A „bőség” zavara

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anna menne, enne 3. Tíz éve, amikor még egyetemista voltam, a legfélelmetesebb tanárunk egy gyakorlaton megjegyezte, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nagyabonyi Emese (fotó: Szerda Zsófi)
Aki választ: Nagyabonyi Emese Nagyabonyi Emese vagyok. 1990. augusztus 19-e délutánján kezdődött evilági életem, Zentán.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A KMV és én Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint ha t...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Páratlan páros (fotók: Szögi Csaba)
A KSZFV-ről jelentjük Április 20-án és 21-én, pénteken és szombaton tartották meg Zentán a Középiskolások Szín- és Film...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotók: Ternovácz Fanni
Megtartották a 29. KNV-t Temerinben Népzenétől volt hangos április 13-án, péntek délután a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési ...

0 Hozzászólás | Bővebben +