:

Nem a zuhanás számít...

:

Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La haine) – 1995

„Azt ismered, hogy egy társadalom zuhan lefelé, és miközben zuhan, azt mondogatja, hogy megnyugtassa magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben... Nem a zuhanás számít. A leérkezés.” Egy vicc parafrázisa a film végén. Az utolsó két mondat közti lélegzetvételnyi szünetben lövés dördül. Azt nem látod, kit talál el a lövedék. De a te fejedben robban.

...és bár számítottál valami hasonlóra, mégis beleborzongsz. Kiráz a hideg, és perceken át nem szólalsz meg – huszadszorra, harmincadszorra sem. A stáblista felgördülése közben sem szól zene, teljes a csend. Másfél óra vezet idáig, mely alatt látszólag alig történik valami, na ja, a francia filmek ráérős cselekményszövése erre a munkára is jellemző, ugyanakkor mégis egyedi: ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a Cseresznyéskertben a rendező a darab elejétől jól látható helyen elhelyeztetne egy hatalmas fejszét, amivel egyetlen drámafigura sem törődne, a nézőt mégis kilelné tőle a hideg. Szóval, feszültségkeltés mesterfokon.

La haine

Konkrétan itt miről is van szó. Egy, a párizsi utcai tüntetések, zavargások közepette eltűnt rendőrségi revolverről, mely történetesen egy zsidó srác tulajdonába kerül, akinek arab „testvérét” az előző esti összecsapás folyamán az őrsre szállították, és a vallatás folyamán a rendőrségi erőszak követketében most élet és halál között lebeg a kórházban. A film hőseinek nagyjából egy napját kíséri végig, amikor is a zsidó Vinz két, szintén „kisebbségi” haverjával, az arab Saiddal és a fekete Hubert-rel Párizs utcáin kószál a munkanélküli jasszok semmittevő életmódjának megfelelően, tudod, csak úgy tengnek-lengnek, stírölik a nőket, meg persze jó sokat szívnak. Ugyanakkor Vinz nadrágkorcában szinte az elejétől ott lapul a kéziágyú, ő viszont megfogadta, mindenképpen „egyenlít” – ha Abdel belehal a sérüléseibe, ő bizony kinyír egy zsarut. Zsarupisztollyal...

La haine

És a napi lebzselés közepette azért persze számos helyre eljutnak, a kórházba, kolbászsütő partira egy panel tetején, Asterixhez, aki Saidnak lóg némi kápéval, az általam valaha látott legmókásabb kocsilopást is elkövetik etc., és közben természetesen végig színen vannak a jardok is, készültségi állapotban a francia főváros „gettónegyede”. Vinznek meg egyre nagyobb a pofája, egyre inkább elborul – a gyűlölettől?, a tehetetlenségérzettől?, a fűtől?; is-is-is –, Hubert, hármuk közül a legjózanabb gondolkodású, persze azonnal kibukik rá, amikor rájön, hogy Vinz magával hozta a stukkert, össze is vesznek, közben Hubert és Said pár órára egy kis „csevelyre” be is kerül a rendőrőrsre, ahol cseppnyi ízelítőt kapnak a hekusmódszerekből, később megint összesodródnak a zsidó fiúval, de immár éjszaka van, ők Párizs másik felében ragadtak az utolsó metrószerelvény távozása után, gyalog ballagnak hazafelé a zsaruktól hemzsegő utcákon (a szkinhedek már csak hab a tortán). És Vinz minden alkalommal megússza! Pedig egyre hangosabban pofázik, a rendőrökkel is pimaszkodik. De a revolver még mindig nem sült el...

No, gond egy szál se, a végén természetesen eldördül – úgymond: lecsap a „csehovi fejsze” –, és akkor oly hatalmasat szól, hogy abba beleremeg a világegyetem, a kozmikus csendet hagyva csak maga után. Hogy kinek a kezében lesz a marokfegyver, azt persze nem árulom el, arra meg a néző is csak tippelni tud, kivel végez – mert közben a lehunyt szemű, rettegő Said arcát mutatja a kamera –, a lényeg, hogy nem marad el a gyomorszorító katarzis.

La haine

A magyar zsidó felmenőkkel rendelkező Kassovitz első jelentős, számára a világhírnevet meghozó mesterműve rendkívül életszerű, abszolút hiteles alkotás. Már a nyitó képsor fenemód erőteljes: egy tüntető átordít a kordonon a rohamrendőröknek, gyilkosoknak nevezve őket, és felróva, hogy azoknak fegyvereik vannak, míg nekik csupán köveik – és itt beindul Bob Marley csodálatos dala, a Burnin’ and Lootin’, miközben valós dokumentumrészleteket láthatunk a párizsi összecsapásokból. A dokumentarista hatást fokozza, hogy a teljes mozit fekete-fehérben forgatták le, az életszerűséget pedig, hogy számos jelenetben egyszerre többen is beszélnek (ilyesmit eddig egyetlen filmben sem pipáltam; nagy kár). Időnként feltűnik egy digitális óra is, mely kihangsúlyozza, hogy az egyes jelenetek reális időben zajlanak. Kassovitz nem siet sehova: egy ráérős fikaeltávolítás a mozi nézőterén vagy hosszú, csendes, unatkozó ücsörgés az utcán simán belefér... A feszültség, mint fentebb ecseteltem, így is garantált. Az sem lehet véletlen, hogy a mesterfokon alakító színészek karaktereit – különben azóta mindhármukat láttam már zsarut alakítani, haha – ugyanúgy hívják, mint őket. Vinz: Vincent Cassel, Said: Said Taghmaoui, Hubert: Hubert Kounde. Ugyanígy a mellékszereplőknél is (persze Asterix kivételével, ami természetesen csak becenév, de hőseink sem tudják, hogy hívják igazából). Nyilván ez is az életszerűségre való törekvést szolgálja. A hatás tökéletes.

La haine

Kassovitznak ez az erőteljes társadalomkritikát megfogalmazó, és nem mellesleg a fentebb sorolt erényeket is magáénak tudó munkája ott szerepel nálam a kedvenc filmek listáján a „tíz leg-leg-leg” között, megnéztem már vagy huszonötször – ugyanakkor szerintem nála is tetten érhető, mint több nem amerikai rendezőnél (például Alejandro González Iñárritunál), hogyan „kurvulnak el apródonként” Hollywood hatására (meg nyilván a nagy lóvé reményében). A gyűlölet világsiker is, kultfilm is, számos rangos díjjal is büszkélkedhet... aztán megnéztem a 2000-es Bíbor folyókat. Oké, egynek elmegy, de semmi eredetit nem hoz. A 2003-as Gothika pedig már egy az egyben hollywoodi kliséhalmaz. Mindkét film képes felmutatni remek színészi alakításokat, jó képeket, némi izgalmat... ám A gyűlöletnek bizony a bokájáig sem ér fel egyik sem. Nem robbannak a fejben, legfeljebb a Bíbor folyók összerántja egy kicsit a gyomrodat...

No de siránkozás helyett inkább feladok nektek is egy házi feladatot, mint azoknak is szoktam, akikkel megosztom ezt a filmélményt. Adva van egy szituáció, amikor egy nyilvános vécében Hubert és Vinz azon vitatkozik egyre hangosabban a mosdóknál, jobb lesz-e a világ, ha egy zsaruval kevesebb kering Párizs utcáin. Hubert épp elsüti a közhelyet, hogy így az egésznek sosem lesz vége, mert a gyűlölet gyűlöletet szül, amikor az egyik fülke ajtaja felpattan, és előlép egy elegánsan öltözött, kábé száznegyven centi magas kisöreg, majd szónoklatba kezd. Szerintem tanmese. Először is nézzétek meg a filmet, aztán ha kedvetek tartja, fejtsétek meg. Íme:

Monsieur Toilettes (kijön a WC-fülkéből): Nincs is jobb a világon egy jó kakálásnál. Hisztek Istenben? A kérdés nem ez, hanem, hogy Isten hisz-e bennetek. Volt egy barátom, Grünwalski. Együtt deportáltak vele Szibériába. A szibériai lágerekbe az ember marhavagonban utazik, a jeges sztyeppéken át, napokon keresztül. Ember arra nem jár. Egymást melegítjük, azzal nincs gond, hanem ha szükségre kell menni, azt nem lehet a vagonban. De a vonat csak akkor állt meg, ha vizet töltöttek a mozdonyba. Grünwalski nagyon szégyenlős volt. Ha csak mosakodni kellett, már az is zavarta. Csúfoltam is miatta eleget. Szóval, megáll a vonat, mindenki rohan vécézni a vagonok mögé! De én már annyit piszkáltam Grünwalskit, hogy elment messzebbre. A vonat elindul, mindenki fölugrik, mert a vonat nem vár. De Grünwalski messze volt, egy bokor mögött, és még kakált. Látom, hogy előjön a bokor mögül, fogja a gatyáját, nehogy lecsússzon, és próbálja elérni a vonatot. Nyújtom felé a kezem, de amikor ő is nyúl felém, elereszti a gatyáját, és az lecsúszik. Fölhúzza a gatyáját, újra futni kezd, de a gatyája mindig lecsúszik, ha a kezét nyújtja.

Hubert: És aztán mi lett?

Monsieur Toilettes: Semmi. Grünwalski megfagyott. Adjisten.

 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kép forrása: www.napi.hu
Jogi Kar, te drága! DAY 81: AKTÍV POLITIKA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Minority SafePack – Az őshonos kisebbségek jogainak védelme Az Európai Unió ugyan gazdasági meggondolásból alakult meg, de a versenyképességhez kapcsolódó cé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem a zuhanás számít... Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La haine) – 1995

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Peace, Love, Hair! Április 13-án elhunyt Miloš Forman, a Hair film rendezője, és 29-én volt 50 éve annak, hogy a Bro...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Dancsó Andrea
Terék Anna és az ő Sziveri János-díja Sziveri János költészetét megkerülhetetlenül ismerjük, átérezzük.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A fekete fokhagyma
Sporhetsztori 55. 55. rész – A fekete fokhagyma mint univerzális elixír

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az vagy, amit megeszel?! 8. Nyolcadik rész – A „bőség” zavara

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anna menne, enne 3. Tíz éve, amikor még egyetemista voltam, a legfélelmetesebb tanárunk egy gyakorlaton megjegyezte, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nagyabonyi Emese (fotó: Szerda Zsófi)
Aki választ: Nagyabonyi Emese Nagyabonyi Emese vagyok. 1990. augusztus 19-e délutánján kezdődött evilági életem, Zentán.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A KMV és én Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint ha t...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Páratlan páros (fotók: Szögi Csaba)
A KSZFV-ről jelentjük Április 20-án és 21-én, pénteken és szombaton tartották meg Zentán a Középiskolások Szín- és Film...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotók: Ternovácz Fanni
Megtartották a 29. KNV-t Temerinben Népzenétől volt hangos április 13-án, péntek délután a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési ...

0 Hozzászólás | Bővebben +