: Kocsis Árpád (fotó: Barth Zoltán)
Kocsis Árpád (fotó: Barth Zoltán)

Oktopusz a fiókból

: Kocsis Árpád (fotó: Barth Zoltán)
Kocsis Árpád (fotó: Barth Zoltán)

Egy interjú hányattatása és egy botrányos interjú

Az még csak-csak megtörténik, hogy az interjú elkészülte után a beszélgetés alanya valamely okból – mert közben meggondolta magát, változtak a nézetei, arra intették, hogy inkább hallgasson, s í. t. – visszakozik, és föladja abbeli szándékát, hogy a beszélgetés írásban is megjelenjék, ám az valóban ritka, hogy az újságíró dönt úgy, hogy az interjút nem közli. Ez utóbbinak is számos oka lehet, amely okokat természetesen nem árt tudomására hozni a meginterjúvoltnak. Egyébként csupán találgathatunk, hogy a közlés megtagadása amiatt történt-e, mert a beszélgetőtárs csapnivaló válaszokat adott, olyanokat, amelyeket – már csak az interjúalanyra is tekintettel – a jó ízlés közlésre nem érdemesíthet, vagy mert a válaszok olyannyira idegenek a médium szellemiségétől, hogy az interjúval a lap vagy folyóirat lidérces álmoknak szolgáltatná ki az olvasóit; vagy éppen túlságosan is jó válaszokat adott, s annak a veszélye fenyeget, hogy az olvasók sosem szűnő elragadtatásba esnek, amely túlságos öröm előbb-utóbb az egészségük rovására mehet. Az újságíró tehát óvja az olvasókat, féltő gonddal vigyázza álmaikat. Sosem lehetünk emiatt eléggé hálásak!

Az itt olvasható interjú esetében is (amelyet egy nagyobb magyarországi magazin dolgozója készített, de lemondott arról, hogy abban a lapban jelenjék meg az írás) az olvasó kímélésének szép példájával találkozhatunk.

Amikor az elsőkönyves szerző megtagadta azt, hogy a válaszait átírják, mert azok „nem megfelelőek”, az interjú pedig semmitmondó címet és bevezetőt kapjon, a nyakaskodására a következő feleletet kapta:

„Őszinte leszek, jól döntöttünk, a nem megjelenés mellett téve le a voksainkat, ugyanis minden szempontból nagyon távol áll a [itt a magazin neve áll] stílusától, minőségétől mind az Oktopusz, mind a megszült "interjú". A magazin közönsége így nem nagyon tudta volna jó szívvel befogadni az irományt. Viszont engedjen meg egy magánvéleményt, tanácsot még, így a végére – kulturális sajtósként is dolgozom – és szakmai szemmel nézve azt javasolnám, hogy ilyen hozzáállással valóban inkább csak az interjúkérdésekre adott válaszaiban felbukkanó mókusoknak és makkoknak, ezek hiányában pedig inkább csak a fióknak írjon. Üdvözlettel...”

Most, amikor a Képes Ifjúság arra vállalkozik, hogy dacolva a jó ízléssel, lábbal tiporva mindenféle etikai kódexet, vélhetőleg irodalmi botránynak kútfőjévé válva megjelenteti az inkriminált interjút, már csak egy valamire kívánja figyelmeztetni az olvasóit: rémálmaiért ne az újságot tegye felelőssé: hiszen azoknak kizárólagos oka az oktopusz.

Csak a mókusoknak tessék!

Interjú Kocsis Árpáddal, az Oktopusz című regény szerzőjével

Mi vonzotta az irodalom irányába, van-e erről konkrét emléke? Mikor és minek a hatására döntött úgy, hogy írni kezd?

A Brumi az iskolábannal kezdődött minden. Esetleg Király kis Miklóssal. Vagy kissé később, ezzel a mondattal: „Lucien Leuwent kitették a katonai műszaki főiskoláról...” De ez, lehet, mégis előbb volt. Mindenesetre szerepet játszott benne az, miszerint: „Ez történt most is: ha keserűmandula-illatot érzett, mindig az üldözött szerelmek sorsára gondolt.” Annyi azonban bizonyos, hogy: „Harmincesztendős lett Zarathustra, midőn elhagyta szülőföldjét és a szülőföld tavát, és felment a hegyekbe.” Végezetül nem feledkezhetünk meg a szkopjei földrengésről, amely 1963. július 26-án történt.

Mi ihlette az Oktopuszt és ezzel együtt a jelen, illetve a manapság bizonyos szempontból sajnos már túlhájpolt migrációs téma újragondolását?

Nem gondolom, hogy a migráció különösebben megtárgyalt probléma lenne. Annyi azonban igaz, hogy Európában elfogadottá vált az a nézet, hogy a migránsoknak Európán kívül a helyük. Csak ne okozzanak főfájást itt, csak ne legyenek láthatóak, menjenek vissza, vagy inkább ne is jöjjenek, csak kívül, csak kinn, csak ide ne, csak itt ne, csak jaj, csak kuss. Egyszer majd állítunk egy emlékművet a „migránskrízis” ártatlan áldozatainak valahol a Földközi-tengeren. Ha eszünkbe jut egyáltalán. Vagy ha nem önt el közben mindent az óceán. A regényben ugyanakkor a menekültek kérdésével csak érintőlegesen foglalkozom.

Ha kicsit bővebben akarunk fogalmazni annál, hogy ez a könyv egy regény, akkor mondhatjuk azt, hogy egy bújtatott társadalomkritikának álcázott ironikus társadalmi vagy éppen huszonegyedik századi karikatúra?

Semmi sem áll távolabb tőlem, mint az irónia. Csupán az oktopusszal kívántam foglalkozni, amely – valljuk be így, egymás között – egészen visszataszító állat. A különböző tengeri létformákat ismertető oceanáriumokban hatalmas pompával mutogatják a szűk akváriumokban szenvedő állatokat. A gyerekek ujjongnak, a szülők fotografálnak. Némi noszogatásra az oktopusz kidugja az otthonául szolgáló cserépből az egyik karját. Nagyszerű mutatvány. Ez a sínylődés ugyanakkor engem egy cseppet sem hatott meg. Túlságosan is elrettent az oktopuszok ocsmánysága. Nemrég olvastam olyan válfajukról, amelynek a karjai zsákszerű bőrköpenyben úszkálnak. Förtelmes!

Az a nyers, nagyon is ismerős (ős)kavalkád, ami ebben a történetben körülvesz minket, szándékolt eszköz a fentihez?

Teljes mértékben. Ám az Oktopusz-oktológia következő darabjaiban teljesen más eszközökhöz kívánok nyúlni. Még több izgalom, még több kaland várja az olvasókat. Őszre érkezik az Oktopusz II, és jövőre három újabb kötet követi. A rajongók számíthatnak a ciklushoz kevésbé szorosan kapcsolódó történetekre is, amelyek Szuperoktopusz címmel jelennek meg. Mindeközben az erotikus regények kedvelőiről sem szeretnék megfeledkezni. Ha mindezzel készen állok, a százlábúakról tervezek regényciklust írni.

A regényben fel-fellebbenő irónia lehet akár önirónia is, nem? Hiszen mindannyian ebben a korban ragadtunk. Vajon elmozdíthat bármit is a valóság ilyen torz tükrön keresztüli megfestése? Volt cél az elgondolkodtatás?

Nem volt célom az elgondolkodtatás. Csak semmi gondolkodást! Hát kinek van arra ideje? Talán a gyermekkorban. De akkor sem igazán, a bölcsőde leszoktat az ilyesmiről. Aztán az óvoda tanít bennünket tiszteletre és odaadó gondolattalanságra, hogy az általános iskolába már fölkészülten érkezzünk. Addigra az ásító unalom minden fajtáját kiismerhetjük. Mindennek betetőzése az egyetem (amely csupán a gimnázium nyúlványa) a bürokratikus útvesztőivel, a diploma utáni hajszával, a tanárok és diákok túlterhelésével, lázas fölkészítésével a „munka világára” (azaz – a legtöbbünk esetében – a munkanélküliségre). Talán a föld alatt nyugtunk lesz majd gondolkodni. De ott sem – foroghat a halott a tartozásai miatt, főhet szegénynek a feje, hogy miből fedezik a gyerekek a koporsó árát.

Miért döntött úgy, hogy ne legyen konkrétan megnevezett főszereplő – vagy tekinthetjük úgy, hogy az olvasó mint egyfajta kukkoló – hasonlóan a kamerán keresztül figyelő karakterekhez – tölti be a főszereplő űrét?

Sajnos erre a részletre már egyáltalán nem emlékszem. Olyan régen jelent meg a regény, teljesen kihullt az emlékezetemből.

Minek a szimbóluma az akvárium, és minek a láthatatlanul jelenlevő, már-már mitikus oktopusz?

Hiábavaló fáradozás lenne szimbólumok és allegóriák után nyomozni a regényben. Az oktopusz az oktopusz, az oktopusz az küszvágó csér, az baldachinos kékliliom.

Kinek ajánlja, illetve kinek nem a könyvet? A „kinek nem” részt úgy értem, hogy talán minden korosztály és kulturális csoport más szintet ért meg, visz haza belőle... így tervezte? Volt elképzelt célközönség?

Bízom benne, hogy mindenki számára érthető lesz, körömszínre, köldöklyukra, orrnagyságra való tekintet nélkül. Miközben írtam, csupán a kedvesem képe lebegett a szemem előtt. A kedvesem ebben a gondolati képben egy tölgyfa ágán hintázik épp, papucsa messzire száll a lábáról, a haját pedig arcába sepri a szél. Hintája körül mókusok gyűjtik a makkot. Csak hogy ezeknek a mókusoknak tessék az Oktopusz, úgy voltam vele, vagy legalább a makkoknak, akkor minden rendben lesz.

Végezetül az érdekelne, hogy mennyi idő alatt, illetve hogyan íródott meg ez a történet. Hiszen szerkezetéből adódóan nehéz lenne elképzelni, hogy évekig íródhat egy ilyen mű, véleményem szerint szétesne. Másrészt érdekel az is, hogy merő fantázia szülte ezeket az életeket, amikbe bekukkantunk mint olvasók, vagy valós élményekből épültek fel a karakterek.

A képzelet szülte regényemet csaknem harminc évig írtam. Csak az első mondaton tíz évig dolgoztam.

Kocsis Árpád: Oktopusz

Bíró Timi: 

Hogy bár a külföld tiszta legyen

Az elsőkötetes Kocsis Árpád kétkiadós regénye

A kishegyesi Kocsis Árpád a Magyar Tanszék befejezése után Pécsre költözött, ám nem hagyta, hogy neve feledésbe merüljön, ugyanis a Forum Könyvkadó meghívásos pályázatára írt egy kiváló regényt. A privát életben csendes szerző a könyv bőbeszédű elbeszélője által ismerteti meg az olvasóval egy takarítóbrigád fertőtlenítőszagú mindennapjait, miközben egy oktopusz döglődik az akváriumban. A Sea Life üvegépületében nagy sikere van az állatnak, nem kevés pénzt hoz a kasszába. „Az oktopusz a fő látványosság, kilenckor már hosszú sor kígyózik az épület előtt. Azért oktopusz és nem polip, mert így jobban eladható.” Mindent a nép szórakoztatására, az állatkínzás rendületlenül tör előre. Hogy tisztán lásson és csodáljon az ember, több nemzet szülötte suvickolja fényesre az akvárium falát és az épület belsejét. Gyönyörködni a börtönbe zárt természetben, valójában ehhez asszisztálnak az ott dolgozók, akik így próbálnak meg túlélni, érvényesülni a nagyvilágban. Minden nap csillogóra kell mosni a padlót, a falakat, a lépcsőket, a vécét, majd másnap kezdeni elölről. „A kell az lehetőség. A kell, az azt jelenti, magyarázza Mate, miközben a fogát piszkálja, hogy örülj, te csinálhatod meg, vagy legalábbis örülj, hogy abban a helyzetben vagy, hogy megcsinálhatod. Azaz örülnöd sem kell voltaképpen, de jobb, ha jópofát vágsz hozzá. Még akkor is, ha fintorgósra sikerül. Máskülönben ecc-pecc, kimehetsz!” Bizony, bizony, külföldön is dolgozni, fejet hajtani, illedelmesen mosolyogni kell, sőt, kötelező. Kocsis Árpád stílusába kellő anyag irónia szövődik, nem nélkülözi a társadalombírálatot sem, de mindezt olyan könnyedséggel teszi, hogy képesek vagyunk megmosolyogni magunkat. A lágykék védőborító alatt egy mélykék színű keményfedelű borító őrzi a még mélyebb sorokat. A vékony kötet vastagon a bőröd alá mászik.

Az Oktopusz szórakoztat és tanít, nem véletlenül nevezhetjük ifjúsági regénynek is, és nem véletlenül csapott le rá két neves kiadó is! Melegen ajánlom!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Húsvétvasárnap 2018. április 1. Katar, Doha, Hamad International Airport, 3767,5 kilométerre a húsvéti sonkától.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: https://data1.ibtimes.co.in
Jogi Kar, te drága! DAY 85: JELEN

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Marx halott, Lenin halott, és én sem érzem túl jól magam” A második világháborút követő gazdasági fellendülés és jólét hatására a világnak (legalábbis a ny...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Pusztai hangulatú homoktengerből kitörő rock'n'roll Bane S. Vukosavljevićtyel nem nehéz összefutni Szabadka valamelyik rockbulijában.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ich lieb' dich nicht, du liebst mich nicht, aha Trio: The Album / Da Da Da – 1982

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kocsis Árpád (fotó: Barth Zoltán)
Oktopusz a fiókból Egy interjú hányattatása és egy botrányos interjú

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fantasztikus Funchesstic! Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a népszerű Funchesstic!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bodzavirág
Sporhetsztori 56. 56. rész – Legelészni nem késő

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Olaj a tűzre – A pajzsmirigy túlműködése Belső elválasztású (endokrin) mirigyeink megbetegedése nem is olyan ritka, mint gondolnánk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kígyóleves
Anna menne, enne 4. BIZARR ÉTELEK ÁZSIÁBÓL

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Július 24-én Budapestre érkezik a Judas Priest Csak nagyon kevés olyan zenekar van, aki ennyi mindent elért karrierje során, és ilyen sok bandár...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Klájó Adrián A nevem Klájó Adrián. Képzőművész vagyok, a Művészeti Akadémia abszolvense.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
51. Középiskolások Művészeti Vetélkedője A BESZÉDMŰVÉSZETI VETÉLKEDŐ EREDMÉNYEI

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Posztkáemvéikus emlékáradat Tavaly azt írtam, hogy káemvé után nem tehetünk mást, mint hogy beírjuk a naptárba a fontos ünnep...

0 Hozzászólás | Bővebben +