:

Aki választ: Klájó Adrián

:

A nevem Klájó Adrián. Képzőművész vagyok, a Művészeti Akadémia abszolvense. 1993-ban születtem, vénasszonyok nyarán, a Szűz jegyében. Nyolc évet éltem Újvidéken, valamennyit Gunarason, jelenleg Pécsett tartózkodom. Pest és Belgrád között mozgok szabadúszó művészként.

 

Melyik az öt legjobb könyv, amit olvastál?

Erre a kérdésre szívesebben válaszolnék, ha úgy szólna, kik a kedvenc képzőművészeim. Akkor olvasok, ha úgy érzem, befelé kell fordulnom, és olyan témákat választok, amelyeket bele tudok építeni az ars poeticámba. Kapásból négy könyv jut eszembe, amik megragadtak, a felsorolás nem fontossági sorrendben van.

Krasznahorkai László: Állatvanbent – Elsősorban, mert állatvanbent. Másodsorban Max Neumann grafikái miatt. A kettő együtt remek párosítás.

Bodor Ádám: Sinistra körzet – Vidéki irracionalitás, amit egészen jól át tudtam élni.

Gilles Deleuze: Az érzet logikája – Átfogó értelmezés az egyik legnagyobb hatású brit festő, Francis Bacon életművéről.

Bencsik Orsolya: Akció van! – Vizuálisan erős számomra.

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

1. A négyzet (Ruben Östlund filmje) – Felvet egy csomó kérdést a modern művészetről, a toleranciáról, erkölcsről, politikai korrektségről, szólásszabadságról.

2. Három óriásplakát Ebbing határában – Stílusos karakterdráma a gyűlöletről, haragról, elszabaduló indulatokról. Szédületes váltások és lenyűgöző dialógusok filmje.

3. Mivel nagy rajongója vagyok a melankolikus hangvételű alkotásoknak, ezért természetesen Tarr Béla, és ha egy filmet ki kell emelnem, akkor Werckmeister harmóniák. Sötét képet fest egy sötét kis faluról.

4. Továbbá kedvelem Pedro Almodovar filmjeit, a gender témák miatt.

5. Tarkovszkij: Sztalker – Határátlépések több értelemben, ami elragadó képi világgal párosul.

 

Nevezz meg öt zenekart, akiknek a zenéjét szívesen hallgatod!

Attól függ, mihez választok zenét, melóhoz, lazuláshoz, merengéshez vagy őrjöngéshez. Alapvetően kedvelem az elektronikus irányzatokat, mint a downtempo, minimal-techno, dark-minimal, dance-electronic, ambient stb, amelyekből nehéz egy-egy előadót/dj-t kiemelni. Az instrumentális dallamokra is igényem van, persze, no meg a mindenféle behatárolhatatlan experimentális dolgokra. Olykor az igényes pop is belefér.

Warpaint, The Do, Terry Poision, Samaris, Anez, Goldfrapp, The Knife, Kiasmos, Röyksopp pontpontpont.

Zeneszámok közül olyanokat sorolnék, amelyek aktuálisan pörögnek a listámon: Hercules & LoveAffair – Blind, Roisin Murphy – Altemate State, David August – Midnight, Christian Löffler – the Forest (album), Hot Natured – Different Sides Of the Sun (album)

 

Melyik az az öt étel vagy ital, amelyeknek nem tudsz ellenállni?

A családom szerint állandóan eszem. Legjobban reggelizni szeretek a teraszon, egyedül, lassan. A késő esti falatozás sem riaszt el.

1. Elsőként, amit a kedvencek közül mondanék, az a panírozott disznóagyvelő majonézzel... ezt inkább nem indokolnám.

2. Mindenféle húsétel jöhet, akár rostélyon, akár másként megsütve.

3. Cézár saláta, de az is azért, mert van benne hús.

4. Az édességek közül a mákos baklava, mert ha nem lenne, ki kellene találni.

5. Az italok közül pedig a barna sör, mert sosem okoz csalódást, és a frissen facsart narancslé.

 

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

1. Egyszerre extrovertált és introvertált – csak, hogy ne legyen unalmas az élet. Néha visszafoghatatlanul törnek fel belőlem a szavak, olykor viszont egészen jól elvagyok a bölcsen hallgató, mindent kielemző/megfigyelő szerepben is.

2. Kissé türelmetlen – mondjuk, ezért nem festek olajfestékkel, meg rá is unok hamar dolgokra.

3. Bevállalós – szeretek kockáztatni, fejjel nekimenni helyzeteknek, szeretem a kontrasztokat, vagy nagyot szól valami, vagy bukik.

4. Individualista.

5. Időnként paragép.

 

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

Régebben szakmai ártalomból kifolyólag egészen sok mindenhez tudtam ragaszkodni, papírdarabkákhoz, vasdarabokhoz stb., de ez mára csitulni látszik.

1. A napszemüvegem – Ha láthatatlan akarok lenni.

2. Víz – Megnyugtat. Ha nincs az ágyam mellé helyezve egy pohárral, az nagyon zavar.

3. Mobiltelefon – Sajnos a rabja vagyok (mint oly sokan), meg mert mindig történik valami váratlan, és zenét is szolgáltat, ha fel van töltve az átkozottja.

4. Határidőnapló – Nem vagyok hajlandó a fejemben tárolni az infókat.

5. Lámpa – Ha nem jók a fények, bukik minden.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal és hátsó oldal: Klájó Adrián
Fel! Színes házak között jársz. Sárgára, pirosra, kékre, zöldre mázolt falak nyújtózkodnak az ég felé.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Húsvétvasárnap 2018. április 1. Katar, Doha, Hamad International Airport, 3767,5 kilométerre a húsvéti sonkától.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: https://data1.ibtimes.co.in
Jogi Kar, te drága! DAY 85: JELEN

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Marx halott, Lenin halott, és én sem érzem túl jól magam” A második világháborút követő gazdasági fellendülés és jólét hatására a világnak (legalábbis a ny...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Pusztai hangulatú homoktengerből kitörő rock'n'roll Bane S. Vukosavljevićtyel nem nehéz összefutni Szabadka valamelyik rockbulijában.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ich lieb' dich nicht, du liebst mich nicht, aha Trio: The Album / Da Da Da – 1982

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kocsis Árpád (fotó: Barth Zoltán)
Oktopusz a fiókból Egy interjú hányattatása és egy botrányos interjú

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fantasztikus Funchesstic! Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a népszerű Funchesstic!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bodzavirág
Sporhetsztori 56. 56. rész – Legelészni nem késő

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Olaj a tűzre – A pajzsmirigy túlműködése Belső elválasztású (endokrin) mirigyeink megbetegedése nem is olyan ritka, mint gondolnánk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kígyóleves
Anna menne, enne 4. BIZARR ÉTELEK ÁZSIÁBÓL

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Július 24-én Budapestre érkezik a Judas Priest Csak nagyon kevés olyan zenekar van, aki ennyi mindent elért karrierje során, és ilyen sok bandár...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Klájó Adrián A nevem Klájó Adrián. Képzőművész vagyok, a Művészeti Akadémia abszolvense.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
51. Középiskolások Művészeti Vetélkedője A BESZÉDMŰVÉSZETI VETÉLKEDŐ EREDMÉNYEI

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Posztkáemvéikus emlékáradat Tavaly azt írtam, hogy káemvé után nem tehetünk mást, mint hogy beírjuk a naptárba a fontos ünnep...

0 Hozzászólás | Bővebben +