: Sötét zenék elmélyült közönségnek
Sötét zenék elmélyült közönségnek

Sötét zajok a Mátrában

: Sötét zenék elmélyült közönségnek
Sötét zenék elmélyült közönségnek

Öt év kihagyást követően újra feltöltődhettünk a Fekete Zajon

 

Este kilenckor a fekete éjben azon gondolkodok, az eddigi 3 óra várakozás elegendő-e ahhoz, hogy a józan eszemre hallgassak, és visszaforduljak a Horgos–Röszke határátkelőről. Ezzel lemondok a Fekete Zaj Fesztivál első napjáról, 300 km sötétben való hajtásról és a legjobb esetben hajnali kettőkor való betoppanásról.

Igazán pocsék hangulatban, szívemben sötétséggel, miközben hatodszor indul újra egy Nausea-cédé, visszaindulok. Végül is a Fekete Zaj háromnapos, a szombat és a vasárnap még hátravan. Búcsút intek a gondolatnak, hogy megnézem, a Molnár Róbert Band játszik-e Árnyak-dalokat, az izlandi Kælan Mikla hozta-e a nyári bundáját és hogy Bartók Béla jelen lesz-e a Black Bartók-koncerten.

Szombat reggel ismét nekiugrok az útnak. A határon a 3 kilométer hosszú sor már nem lep meg. Beletörődök a sorsomba, de biztos vagyok benne, estére már a Mátrában leszek az idén újraindult fesztiválon. Habár Fekete Zaj Osztálykirándulás néven részben életben maradt az esemény hagyománya a helyszínen, filozófiája és tartalma is élt a fővárosban a Negative Art szervezései alatt, teljes értékű fesztivált nem tartottak már 2012 óta. Épp ideje volt ismét ellátogatni… (Váltok cédét Christian Deathre)

Kisebb bolyongás után találom meg a kemping tömött parkolóját. A környéken sétálgató nénik, bácsik, turisták, játszadozó gyerekek, a liget szélén bográcsost főz a család (anyu/apu/nagypapi/gyerekek), a Sás-tó, minden meglepetés nélkül, sással van tele. Odébb a köveknél egy csoport korai egyetemista rostélyozik, egy manus akusztikus gitárján nyomja a Fonográf-dalokat egy szőke lánynak. Idilli kép. Minthacsak 1985 majálisa lenne – amennyiben a terület egyik felét nézzük. Persze én nem erre az oldalra jöttem. A kempingből sötét zaj szivárog ki. A kerítés mellett, a büféknél poszt-goth lányok virslit esznek, a fűben Voivod-, Pokolgép-, Bathory-pólós fickók söröznek. Bentről dübörgés, én pedig egy pohárköszöntő után bevánszorgok. A Mátra Kemping meglepetések nélkül: egy kemping, tiszta, szép, rendezett, bungalókkal, az árnyas fák alatt sok sátorral, pár toi-toi-jal, bent három színpad, kettő egymással szemben, egy pedig kissé odébb. Egy étel-, két italpult, heverésző emberek, akik épp valamelyik banda fellépését nézik. A levegőben kellemes elégedettség, kellemes emberarány és pozitív vibrációk. Családi piknik hangulat, érdeklődők a színpad előtt, sehol egy részeg, aki rám esik, rám lök valamit. Érett nyugodtság és kellemes szórakozást ígérő hangulat. Érzem, otthon vagyok, mintha nem is egyedül lennék, és mintha mindenkit ismernék.

Nem igazán vagyok képben az idei FZ felhozatalával. Nem is törekedtem a megismerésére. Biztosnak éreztem a minőséget, és szándékosan bíztam magam a meglepetés erejére. Ezt a számomra elsőként látott zenekar, a chilei–angol–horvát vonatkozású Intimate Stranger biztosítja. Lebegős zenéjük visszavisz a nyolcvanas évek dark pop világába, amikor még minden könnyednek tűnt, még a sötét gondolatok is könnyedén szálltak az éjszakában. A hangzás szinte tökéletes, a zenekar maximális beleadással zenél, maximális átéléssel hömpölyög az egybegyűltekkel együtt.

A székhelyemet ezután átteszem a nagyszínpadhoz, elvégre kezdődik a Crippled Black Phoenix koncertje – őket kivételesen ismerem is. Ez a banda, illetve folyamatosan változó/alakuló hangszeres formáció egyre több rajongót tud maga körül. Zenéjüket több helyütt a progresszív jelzővel illetik, ami annyiban igaz, hogy valóban érezni rajtuk a hetvenes és a nyolcvanas évek progresszív rockját, és ezt keverik kortárs hangzásvilággal, szokatlan megoldásokkal. Helyenként zúzós, olykor elszállt dallam- és ritmusvilágukra meglepően lassan kapcsolódnak rá az egybegyűltek. A banda színpadi kiállása annyira hétköznapi, mint a zenéjük. Első ránézésre a zenekarvezető egy fásultságból kiutat kereső irodalomtanár, a gitáros még mindig abszolvens az egyetemen (mivel jobb dolga is van), a színművészeti akadémiát végzett énekesnő is eljött, és így tovább az egész zenekaron. Szerintem van egy adag mesterkélt művészkedés a bandában, de tetszik, amit csinálnak, és a fellépés is jó.

A szemben álló színpadon a VHK fellépésére egyre sokasodik a nép. Zenéjük, mint mindig, most is magával ragadja a közönséget. Grandpierre-t napközben láttam párszor elsétálni, a manus világít, megtalálta istent, a végtelent, bármit, benne van a szemében. Sokszor láttam már őket, a fakulás helyett az idő előrehaladtával egyre jobbak és magabiztosabbak lesznek. A vad ritmusokkal mi is száguldunk távoli vidékekre, az igaz felszabadulás reményében keressük a távoli vadászmezőket, Grendpierre Attila pedig sámánként vezet bennünket a sötétben. A Hunok csatája közben csatlakoznak a CBP-ből is páran, ezt a dalt együtt adják elő szinte teljes extázisban a közönséggel együtt. Én pedig alig érzem a lábamat, jó pár Martens végigtaposta, pedig azt hittem, ide mindenki papucsban jön.

Aztán csak lesz régi barát a fesztiválon, és kimegyünk picit az ördöghöz imádkozni egy üveg pálinka mellé. A mise után, a fesztivál házi sörével a kezemben várom Anna Von Hausswolff fellépését. Őszinte leszek: eddig nem tudtam mit kezdeni művészetével, de kíváncsian várom a koncertet egy gumiabroncsból tákolt fotelban. Aztán az előadó, illetve sötét titkaink védőangyala, megérkezik a színpadra. Tiszta homály, alig látok valamit, és Anna végig játszik a közönséggel, játszik a zenével, a hangjával. Kénytelen vagyok közelebb menni, borsódzik a hátam az egyszerre simogató, ugyanakkor riasztó zenétől. Hátborzongató dallamok kacsintanak ki a billentyűzetből, a gitár dörren, ahogy kell, Anna olykor lecseréli a szintit akusztikus gitárra, ő maga a dal, előadja minden rezdülésében. A koncert végén bejön a közönség közé, tovább folytatja bársonyosan sötét játékát a publikummal. Koncert után egyetértünk: ez valami egész más, mint ahogy a YouTube-videókból lejött.

Anna von Hausswolff

Anna von Hausswolff segítségével Twin Peaksig utaztam

Teljes kimerültségemben férfias büszkeséggel bedobom magam a vendégsátramba – mivel befogadtak, megmenekültem a kocsiban alvástól. Onnan hallgattam a Sear Bliss-es Nagy András szólóbandáját. Nagyon szép zene, de én már csak vízszintesben tudtam létezni.

Fesztiválon én még nem keltem ennyire pihenten, mint a Fekete Zajon. De ennyire meglepetten sem. A sátor előtt szárazon és magányosan várja a FZ-s söröspoharam az újratöltést, senki sem vitte magával társaságnak. Szétnézek a környéken. Megnézem a tavat, a lelátót, a szigetet, elmegyek bolyongani az ösvényeken, rájövök, mit kell jövőre megnéznem, találok pár sörbódét, tobzódok a kispolgári turizmusban, majd meghallgatom a nyílt beszélgetést a FZ szervezőivel.

A szót leginkább Varga Balázs viszi. Zaj jövőre is lesz, felesleges bővítések viszont nem. Ha eljönnek még 300-an, a szervezők nyugodt lélekkel kirakják a minden jegy elkelt táblát. Magamban bólogatok, ez a fesztivál így a jó, minden felesleges kacat nélkül. Jövőre elvileg több idő jut a szervezésre, ezért valószínűleg több aktivitás is lesz napközben, és kiállítások is várhatók. Nagyon baráti beszélgetés folyik, a közönség (vagy inkább közösség) tagjai érezhetően ismerik egymást. A beszélgetés végén Balázs bejelenti a svéd Annelie délutáni fellépését a kemping külső területén lévő szigeten. Ez nekem külön öröm, mert sok jót hallottam az énekesnő előző napi produkciójáról.

Annelie

Annelie csodálatos hangjától szomorúbb lett a szomorúfűz is

A szigeten minden délután van félakusztikus produkció, ami mindenki számára nyitott – ezzel a szervezők közelebb szeretnék hozni a település lakosait a fesztivál közönségéhez. Annelie csukott szemmel énekelt gyönyörű, érzelemdús hangján, a közönség olvad és borzong, pár járókelő is csatlakozik közénk. A betévedt szocialista maradvány mama persze elégedetlenkedik, hisz ő nem azért jött, hogy nyikorogjanak itt neki délután. Az előadás annyira jól sikerült, hogy Annelie-t többen is átölelték a fellépés után, még pár könnycsepp is látszódott az emberek szemében. Nos, nem ezzel a fellépéssel győzöm meg death/thrash orientált barátaimat, hogy jövőre tartsanak velem...

A délutáni fellépők műsorát a hűvösből követem. A Trillion első dala egyből megmozdította a hallójárataimat. Eléggé Pearl Jam ugrott be a zenéjükről, de annál azért jóval többek. A The Moon and the Nightspirit az a zenekar, amelynek semmi köze a metálhoz, mégis, a közönsége fémhívőkből áll. A nagy hőség ellenére sokan összegyűlnek a színpad előtt. Szép ez nagyon, nem egy bulizene, páran mégis tudnak rá mozogni. Inkább csoda ők, mint metál banda… A Perihelion új színt hozott a magyarországi zenei palettára.

Perihelion

A Perihelion keményen megküzdött a nyár délutáni hőséggel

Dallamaik és zenei világuk szabadon szárnyaló, kötetlen, nehezen megfogható. Nagy téri zene ez, amiben visznek magukkal a dallamok.

A Perihelion után feltápászkodok és leporolom magam, majd átmászok az Autumn Twilight fellépésére. No, a négy banda közül ez az egyik, amelyiket tényleg ismertem a fellépők közül. Ez a fajta dark/rock/metál nem éli épp a reneszánszát, talán ez az oka, hogy ők is annyira felszívódtak az utóbbi pár évben. Jó dalaik vannak, a zenei teljesítmény is jó, szívesen látnám őket gyakrabban. Ezután lemegyek megnézni a Middlemist Red fellépésének a végét, engem nem fog meg a zenéjük, túl könnyed és puhányka számomra, inkább Volton/Szinen képzelném el őket...

Csihar Attila

Csihar Attila szertartást tartott a jövő évi zajos Mayhem-koncertért

Következik Csihar Attila fellépése a Void Ov Voices produkciójával. Tényleg produkció, színpadi performance, amely során Attila egy kisebb szentélyt biztosít magának a színpadon az előadása számára. Többnyire különböző effektusok segítségével és egy mikrofonnal hoz létre zenét, illetve hátborzongató hangulatot. Többi bandájában már bizonyította, mennyire sokszínűen lehet beleágyazni a puszta emberi hangot a zenébe. Nekem tetszett az előadás, de képtelen voltam végignézni, elmentem megnézni, mi zajlik a kisszínpadon. Ott pedig elektro goth buli folyt éppen, a Lazerpunknak köszönhetően. A lányok-fiúk örömmel táncolnak önkívületben, számomra ez túl diszkós. Megértem, ha valaki szereti, de én otthonhagytam a vitaminkészletem, inkább visszamegyek várni a francia Alcest fellépését. Szinte a Zaj egésze várta a fellépésüket.

Alcest

A francia Alcest a fesztivál egyik legnépszerűbb előadója volt

Nekem nagyon szimpatikus az irányvonal, amit ők is követnek, ami pár éve ütötte fel a fejét a metálban – egy melankolikus, mesterkélten művészkedő, egyszerre szép, félelmetes, fájdalmas zene, ami a keménységet sem nélkülözi. Az Alcest fellépésén úgy érzem, nekem ez sokkal szimpatikusabb, mint amennyire tényleg szeretem, pár pillanat erejéig sokkal elvarázsoltabbnak érzem magam, mint ahogyan azt én szeretném. Habár a zene leginkább simogat, mikor megérkezik a metál, olyan érzés, mintha hátba szúrnának. Sunyi metál, illetve sunyi atmoszférikus post metál.

Amikor az Alcest levonult a színpadról, mintha szakítottam volna valakivel, magam maradtam. Elmentem megnézni a Dereng fellépését, mert mindig is tetszett a banda neve. A gitártémák teljesen okék, a hangzás nem volt makulátlan, de mikor bejött az ének/es olyan érzésem volt, mintha valami nu metál köcsög 10 évvel ezelőttről feljött volna a színpadra magyarázni nekem, hogy elhagyta a barátnője és meg kell értenem, ez nagyon súlyos dolog. Próbálkoztam, hallgattam, de nem tudtam túltenni magam ezen az egészen. Definitíve nem az én stílusom. Most ezt komolyan kell vennem, vagy csak vicc? Fellépés után öleljem meg manust, hogy ne bőgjön? Voltam én már Parkway Drive-on (igaz, tíz percet) de ott azért nem éreztem ezt pedig körülbelül ugyanaz a műfaj… alig vártam, hogy a Priest elkezdje a fellépést a nagyszínpadon (teszem hozzá, ez egy erősen szubjektív vélemény).

Nem igazán tudtam mit várhatok tőlük, de feltételeztem, nem egy Judas Priest cover banda lesz. A három muzsikus bőrmaszkokban – amik egyszerre voltak ijesztőek és kissé murisak, szinti popot játszanak a 80-as évek hagyományain. Zeneileg semmi új, de táncolható könnyedség egy csipetnyi fenyítő szigorral. Érezhetően volt pár poposabb daluk, egészében viszont olyan volt, mintha a régi Depeche Mode sötét hangulatú dalait összeválogattuk volna. Érdemes utánuk nézni.

Ezután visszavánszorgok a kisszínpadhoz, a Pornography zenekar Kjúr-estjén viszont engedek a csábításnak. Bedobom magamat a sátorba, és onnan hallgatom a koncertet. Az azt követő elektro goth party felébreszt, jobbra fordulok...

Szép napok voltak ezek a Mátrában – még ha számomra nem is teljesek. Ez egy olyan fesztivál (a szerbiaiak közül a rtanji Mount of Artanhoz tudom hasonlítani), ahová feltöltődni mész, zenét hallgatni, beszélgetni, barátkozni igényes körülmények között. A korosztály igen vegyes, voltak családosok, huszonévesek, de talán a harminc körüliek domináltak leginkább. Ami nem tetszett, az a szegényes ital- és ételkínálat, a napközbeni programok hiánya (állítólag volt szervezve két túra, de én ezekről lemaradtam, és csak utólag értesültem róla). Vasárnap este azt éreztem, mindenhol csak nyugis zene vagy elektro van, míg délután és szombat este ment a pörgés. Ami meglepett, hogy a közönség nem mimózalelkű áldozatokból, karót nyelt gótokból, frusztrált darkokból állt. Tartottam tőle, hogy ez a pár nap bocsánatkéréssel telik majd, amiért hangosan beszélek, énekelek, valakinek véletlenül nekimegyek, rálépek, nevetgélek, viccelődök, ironizálok, ugrálok, táncolok, vadulok, feldöntök. Úgy tűnik, ezek az egyének már eleve nem jöttek el. Amit még érdemes tudni: 1,1 millió forint jött össze a közösségi támogatásból a fesztivál részére, hozzávetőleg napi 700-800 vendég volt, feltételezem, halálra nem gazdagodott ebből sem senki. A lényeg a lényegben, hogy egy csepp idegességet, feszültséget sem éreztem a másfél nap alatt, inkább közösségi szellemet és a jó zene kísértését. Égjen tovább a fekete tűz a szervezőkben!

 

A Fekete Zaj a világhálón:

Fekete Zaj

Fekete Zaj facebook

 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kép forrása: www.huffingtonpost.com
Jogi Kar, te drága! DAY 96: BÜNTETENDŐ VISELKEDÉS BÜNTETŐJOGON

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Közösségi média és szólásszabadság A szólásszabadság azt a minden embert megillető jogot jelenti, hogy hangot adhatunk a véleményünk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Interjúalanyunk, Away, 1983 óta a zenekar dobosa
A rock a valóság érzékelését jelenti Interjú a Voivod dobosával, a mindig nyugodt Michel Away Langevinnel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A rock hangos és fényes diadala 28. Rockmaraton, Dunaújváros

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sötét zenék elmélyült közönségnek
Sötét zajok a Mátrában Öt év kihagyást követően újra feltöltődhettünk a Fekete Zajon

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kardos Margit disszidál „Történeteket szeretek olvasni, nem azt, amikor a nagy író nyolcszáz oldallal jól alátámasztja, h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lőrinc Tímea (fotó: Mucsi Izabella)
Aki választ: Lőrinc Tímea Lőrinc Tímea vagyok. Kanizsai, de már öt éve zentai lakos. Színésznek tanultam, és öt éve ez a mu...

0 Hozzászólás | Bővebben +