Thassos, ami magyarul Thászosz

Thassos, ami magyarul Thászosz

Vidékünk lakosai körében nagy népszerűségnek örvendenek a görögországi nyaralások. Bárhol járunk ezen ország nyaralóhelyei közül, folyamatosan szerbiai rendszámú autókkal találkozunk, szerbül beszélnek a partokon és a tavernákban, de nemcsak a látogatók és a vendégek, hanem már a pincérek és a helyi lakosok is előszeretettel használják a szerb nyelvet, mihelyt megtudják, hogy te is Szerbiából érkeztél. Így egy kicsit otthon érezhetjük magunkat, ugyanakkor a környezet, a természet gondoskodik arról, hogy meglegyen bennünk az az idegenségérzet, ami elengedhetetlen a kikapcsolódáshoz.

Igaz ez Thászoszra is, amelyet a legzöldebb görög szigetnek tartanak, erre utal a turistairodák által ráragasztott Smaragd sziget elnevezés is. Az égei-tengeri szigetvilág egyik legnagyobb szigetén a természet közelsége és az autentikus görög életérzés gondoskodik arról, hogy kimozduljunk a mindennapok szürkeségéből. A sziget minden oldalán több kilométeres strandok várják a látogatókat, és mivel a szálláskapacitásokat a legtöbb helyen még nem pörgették a maximumra, minden esélyed megvan arra, hogy a törülköződet úgy terítsd le, hogy az közel és távol ne érintkezzen mások törülközőjével. A sziget külső részein naná, hogy szebbnél szebb partszakaszokat találsz, míg a sziget belsejében az autentikus görög faluval is megismerkedhetsz, kőből épült házak, amelyek teteje szintén kőből lett kialakítva, legelésző kecskék, és természetesen az elmaradhatatlan olajfaligetek. És hogy a mi szem-szájnak ingere kifejezést is használjuk írásunkban, szót kell ejtenünk a sziget gasztronómiai kínálatáról, amelynek legjellegzetesebb képviselője a szerbül szlatkónak nevezett csoda, amire magyar kifejezés talán nincs is, hisz a mi ízlésünknek talán egy kicsit túlságosan édes, viszont annál inkább vonzó.

Emellett beszélni kellene a sziget gazdag történelméről, amelynek nyomai ott virítanak a sziget minden pontján, bármerre indul is a gyalogos.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

Picasa:
„Mindenki tehetséges valamiben” Beszélgetés Szabó Róberttel – egy feltörekvő művésszel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Felnőttnek lenni A „létező” és a „készülő” ember

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: http://sf.co.ua
Jogi Kar, te drága! DAY 99: HARMINCTÓL NEGYVEN ÉV BÖRTÖN A HALÁLBÜNTETÉS HELYETT

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kötelező kultúra? Szerintem abban egyetérthetünk, hogy a kultúra egy nagyon fontos dolog, ezért érdemes megismernün...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotók: Szőcs Attila
Egészen Adáig ér el Satriani keze A S.A.R.S. zenekar fellépése a Green Future fesztiválon

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Gojira ismét a BA egyik legnézettebb koncertje volt
A zene és a másság összefog Brutal Assault 2018

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Minikoncert lovas kocsin (fotó: Törteli Réka)
„Hihetetlenül szexi zenét játszunk” Malomközi beszélgetés a Csaknekedkislány zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Netflix-akta A sorozatipar jelene

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fasírt babból és kukoricából
Sporhetsztori 59. 59. rész – Anikó varázsol – 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vakbélgyulladás?
Vak-e a bél? A vakbélgyulladás igen gyakran előfordul a 10–30 éves korosztályban, és az emberek körülbelül 10 ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Thassos, ami magyarul Thászosz Vidékünk lakosai körében nagy népszerűségnek örvendenek a görögországi nyaralások.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lebanon Hanover
Cold wave hullámok a Dürer Kertben Október 18-án bemutatkozik a Lebanon Hanover

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Detox botox Újvidék központjában, a Duna utca 8-as passzázsában kell kutatniuk azoknak, akik Sigeti Monika Go...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ábrahám Máté (fotó: Szerda Zsófi)
Aki választ: Ábrahám Máté Már lassan 23 éve koptatom a sárga lámpás Szabadka sárga utcaköveit.

0 Hozzászólás | Bővebben +