: Bognár Nóra (fotó: Bíró Mónika)
Bognár Nóra (fotó: Bíró Mónika)

Aki választ: Bognár Nóra

: Bognár Nóra (fotó: Bíró Mónika)
Bognár Nóra (fotó: Bíró Mónika)

Vajon egy fenékkel több lovat is meg lehet ülni? Természetesen! Csak nem egyidejűleg. Amióta az eszemet tudom, mindig százfelé osztódtam. Kezdve attól, hogy egy ideig egyszerre szertornáztam, falat másztam, zeneiskolába és iskolába jártam. Ma már leszűkült ez a kör, és az iskola mellett falmászással és fotózással foglalkozom, de sosem tudom elutasítani az újabb felkéréseket és kihívásokat, mert szeretem őket, és mindenki tudja, hogy számíthat rám. Mindenképpen tudom, hogy az iskola van a legelső helyen, jelenleg is a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulója vagyok, és készülök az egyetemi tanulmányaimra.


Melyik az öt legjobb könyv, amit olvastál?

1. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg – Az egyik legmeghatározóbb könyv, amely kiskorom óta követ. Régebben nem volt több mint egy mese, de minél többször elolvasom, annál több dologra figyelek fel, melyek a szavak mögött rejlenek.

2. Andrew Clements: Ami láthatatlan – Egy gyermek élete megváltozott egy időre azzal, hogy egyik napról a másikra láthatatlanná vált. Itt az fogott meg igazán, hogy az embernek mindig, minden pillanatban felkészültnek kell lennie arra az esetre, hogy valamit elveszíthet, és ilyenkor gyorsan kell reagálnia.

3. Alan Gibbons: Borotvaélen – Mindig belegondolok abba, hogy milyen lehet azoknak az embereknek, akik egyfolytában menekülnek. Milyen nehéz családi háttérrel élni vagy fenyegetve lenni. Ez a könyv belevitt egy ilyen világba, egy ilyen fiúnak az életébe.

4. Csáth Géza: Kis Emma – („csak” egy novella) Elképesztő, hogy a gyerekek mi mindenre képesek csak játékból. Mennyire messzire el tudnak menni, és csak később mérik fel tetteik súlyát. Elég horrorisztikusan írja le az eseményeket, szinte előttem játszódott le az egész. Lehet, valakinek a gyomra nem bírja az ilyen stílust, de nekem annyira tetszett, hogy ha lenne rá lehetőségem, még filmet is készítenék belőle.

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

1. Michelangelo Antonioni: Nagyítás – Az egyik kedvenc filmem, amely a fotózásról szól, arról, hogy a részletek mennyi dolgot elárulnak, hogy a háttér is mennyire fontos, és a valóság mennyire felszínes, és csak felnagyítva látszanak a létezés mélységei.

2. Paolo Genovese: Teljesen idegenek – Minden embernek van egy kis zuga, amelyet még a hozzá legközelebb álló emberrel sem oszt meg. Sosem szerettem, ha valaki titkolózott előttem, de a filmet látva rájöttem, hogy mennyire fontos a privát szféránk és annak tiszteletben tartása.

3. Hajdu Szabolcs: Fehér tenyér – két szempontból is érdekes számomra ez a film: egyrészt mert sportról szól, másrészt egy kisfiú életét mutatja be, a nevelést, amelyet ő kapott, és hogy ez mire juttatta.

4. Victor Salva: A békés harcos útja – Az egyik legmotiválóbb film, ami a sport (s maga az élet) terén érint. Rengeteg bölcs dolog hangzik el benne, amelyek számomra nagyon hasznosak. Például, hogy csak arra a pár percre koncentráljak, amit éppen csinálok, és dobjam ki a sok felesleges szemetet a fejemből. Minden sportolónak ajánlom.

5. Miloš Forman: Száll a kakukk fészkére – Nem sűrűn lehet látni olyan embert, aki elrugaszkodik a rendszertől, amelyben élünk, és sajnálatos módon a többség próbálja elnyomni ezeket a személyiségeket. Ez a film szerintem tökéletesen bemutatja ezt a szituációt.

 

Nevezz meg öt zenekart, akiknek a zenéjét szívesen hallgatod!

Bár ezeket az előadókat soroltam fel, nehéz volt dönteni, hisz zene terén nagyon vegyes az ízlésem, és minden előadó zenéit szívesen hallgatom.

1. Linkin park,

2. Michael Jackson,

3. Adele,

4. Christina Aguilera,

5. Rúzsa Magdolna.

 

Öt kedvenc zeneszám!

1. Levi Ackerman – Attack on Titan AMV – Shatter Me,

2. Rúzsa Magdi: Felveszem a szárnyakat,

3. Pink Floyd: Another brick in the wall,

4. AWS: Ha nem tűnsz el,

5. Two Feet: I Feel Like I'm Drowning.

 

Melyik az az öt étel vagy ital, aminek nem tudsz ellenállni?

1. Rizs,

2. Gyümölcsök/ gyümölcslé,

3. Magvak,

4. Tea,

5. Tej.

 

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

1. Energikus,

2. Lobbanékony,

3. Makacs,

4. Együttérző,

5. Találékony.

 

Sorolj fel néhány tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

1. Fényképezőgép,

2. Mászófelszerelés.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
A manipuláció tudománya Kivaghy Krisztián A manipuláció tudománya című rövid kötete a manipulációt mint nyíltan elismert ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.thewala.org
Jogi Kar, te drága! DAY 102: MERT SZERBIA AMÚGY IS LAKOSAINAK ÁTLAGON FELÜLI INTELLIGENCIÁJÁRÓL ISMERT

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jog a személyes higiéniához A tisztálkodás annyira a mindennapi életünk részévé vált, hogy föl sem merül bennünk, mi lenne, h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Merméne?!
Családi piknik Csehországban Brutal Assault 2018

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Árpi, ide kérek egy aláírást, többé nem mosom ki a pólót!
Ki itt belépsz, kapsz egy pintet, zenével Rock On! nyárbúcsúztató fesztivál a Barba Negra Trackben

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
A vidám dadaista realizmus örök sanzonjai Interjú drMáriással a Tudósok zenekar válogatáslemezéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 60. Anikó varázsol – 3. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha dagad a máj... A májgyulladások (hepatitiszek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Myrkur és Jo Quail játszik a Dürer Kertben A műfajokon túli kortárs zene két különleges képviselője játszik december 13-án a Dürer Kertben.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Pro-Pain visszatér Újvidékre A 27 éves múlttal rendelkező amerikai hardcore csapat 2013-ban hatalmas bulit csinált az újvidéki...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kizárólag Bauhaus dalokat játszik Peter Murphy és David J. Belgrádban A 40 Years of Bauhaus Ruby Celebration Feat. David J című turné keretein belül jelenlegi kísérőze...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újvidéken a Naxatras Egy emlékezetes Malomfesztiváos, Mount of Artanos és újvidéki koncert után a görög Naxatras vissz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lázad, lázam Hol vannak már azok az idők, amikor könnyű volt lázadni

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bognár Nóra (fotó: Bíró Mónika)
Aki választ: Bognár Nóra Vajon egy fenékkel több lovat is meg lehet ülni? Természetesen! Csak nem egyidejűleg.

0 Hozzászólás | Bővebben +