:

Fiatalok, lendületesek és szabadok

:

Megjelent a Sin Seekas Revolution című lemeze

A Sin Seekas zenekart (Sóti Juli – vokál, Pósa Fanni – kürt, Újházi Tamás – basszus, Dienes Ákos – dobok, Szögi István – harsona, Pintér Tamás – gitár), gondolom, nem kell különösebben bemutatni a Képes Ifjúság olvasóinak. A lelkes zentai „csipet-csapat” az egyik legérdekesebb és legizgalmasabb színfoltja a vajdasági könnyűzenei színtérnek, s az utóbbi időben Magyarországon is egyre jobban ismerik a nevüket. Számos zenei stílust (reggae, dancehall, funk, balkáni népzene) ötvöző hangzásvilágukkal visszatérő vendégek az oromi Malomfesztiválon, és koncertjeiken látatlanban is garantált a fergeteges bulizás. Az akusztikus zenét játszó formációból az évek során nagyzenekarrá nőtték ki magukat, és a magyarországi Hangfoglaló program segítségével a közelmúltban jelentették meg Revolution albumukat, amelyet nemrég a zentai közönség is megismerhetett.

Sin Seekas

A zenekar tagjaival a „forradalmi” hanganyagukról és a Hangfoglaló programban való részvételükről beszélgettünk Újházi Tamással, a zenekar egyik tagjával:

– Nem könnyű szavakba önteni, mit is jelent számunkra, hogy a sokévnyi közös munka gyümölcseként végre megjelenhet az első nagylemezünk. A szóban forgó kiadvány olyan dalok összessége, melyekkel megpróbáljuk átadni a nagyérdeműnek, hogy mit is jelent számunkra a lét itt Vajdaságban, annak minden örömével, szépségével és persze nehézségével együtt. Annak ellenére, hogy a zenekar tagjai kivétel nélkül éltek, és/vagy tanultak külföldön, mindenképpen itthon képzeljük el a jövőt, hiszen tudjuk, hogy ihletet a további alkotómunkához csak itthonról meríthetünk. A lemezen szereplő zeneszámok leginkább azt a hangulatot adják vissza, amit a közönségünk már megszokhatott tőlünk koncertjeinken. Funky, ska és reggae ritmusok dögös gitárszólókkal, amelyeket két rézfúvósunk harsonával és kürttel emel még elképesztőbb magaslatokba, és mindezt Sóti Juli énektémái koronázzák meg. Igazán nagy öröm számunkra, hogy lemezünkön két vendégénekes is szerepel: Miksa a Ladánybene 27, és KRSA a Pannonia All Stars Ska Orchestra zenekarból. Mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy első nagylemezünk és a vele együtt megjelent Don Quijote című dalhoz készült videoklipünk nem jöhetett volna létre a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának támogatása nélkül, amiért kiváltképp hálásak vagyunk, mivel önerőből nem tudtuk volna mindezt megvalósítani.

Konkrétan miről is szól ez a program, s miképpen merült fel bennetek, hogy ennek segítségével készítitek el a lemezeteket?

– Az NKA által támogatott Hangfoglaló Program egy könnyűzenei pályázat, amely kezdő zenekarokat támogat. Jó barátunk, Bodnár Tibor, a Ladánybene 27 zenekar vezetője – aki egyébként már egy ideje különös gonddal figyeli zenekarunk működését – ajánlotta, hogy jelentkezzünk a programra. A magam részéről elmondhatom, hogy egy kicsit szkeptikus voltam, mivel tudtam, hogy több száz zenekar indul a támogatásért. Végül mégis megírtuk a pályázatunkat, és beadtuk. Az első meglepetés az volt, hogy tavaly ősszel visszajeleztek, bejutottunk az élő döntőbe, mely az A38 hajón került megrendezésre, és 80 másik zenekarral versengve, kilenctagú zsűri előtt kellett bemutatnunk produkciónkat. Teljesen más egy olyan közönség, aki azért jön el a fellépésre, mert bulizni szeretne, mint kilenc nagynevű magyarországi producer, fesztiválszervező és zenész, akik árgus szemekkel figyelik minden mozdulatunkat. Mit lehetett tenni, felvonultunk a színpadra, Ákos beszámolt, és elkezdtünk játszani, olyan érzéssel, mintha az 1969-es Woodstock fő attrakciója lennénk. Befejeztük, átadtuk a világot jelentő deszkákat, és hazajöttünk, különösebb reményeket nem táplálva magunkban. Teltek a hónapok, Szegeden volt koncertünk, és akkor megcsörrent a mobiltelefon. Egy női hang gratulált, és értesített, hogy bekerültünk a programba. Mit mondhatnék? Ez a koncert is jól sikerült…

Sóti Juli

Herédi Krisztián Photography

Az albumot a Don Quijote című szerzeményetekkel harangoztátok be az elmúlt nyár folyamán, s ehhez egy videoklipet is készítettetek…

– A videoklip Sóti Juli kreativitását és Miskolci Renné szakmai tudását dicséri. Amikor Juli először előállt az ötlettel, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek neon ruháit felöltve fogunk videoklipet forgatni, hogy is mondjam, egy pillanatra néhányunkban megállt az ütő. Ugyanakkor tudjuk, hogy amit Juli kitalál, azt meg is csinálja, és ami még durvább, hogy gyakorlatilag mindig jól sül el a dolog. Tehát nem maradt más hátra, mint előre, így bajszot növesztettünk, és elkezdtünk turkálni a végtelen mennyiségű ruha között, amit ki tudja, honnan szerzett. Ez persze nem volt elég számára, mivel már évek óta készült erre az alkalomra, és akármerre járt a világban (a teljesség igénye nélkül: Rotterdam, Moszkva, Barcelona, Amszterdam, Szófia, Róma…), vitt magával egy Go-pro kamerát, s ezeken a helyeken is szerzett magának valahonnan „neon ruhát”, és tornázott, és az egészet rögzítette. Magával a szerzeménnyel arra próbálunk rávilágítani, hogy mennyire kirekesztettnek érezheti magát az ember, ha egyszerre próbál önmaga lenni, de meg is szeretne felelni környezetének. A mi Don Quijoténknak ez a kettősség közötti őrlődés a szélmalma.

Cervantes hőse a regényben a szélmalmokkal is felvette a harcot. Számotokra volt olyan helyzet, amikor úgy éreztétek, hogy szélmalomharcot vívtok?

– Az idő és a késés a mi legnagyobb szélmalmunk, amivel meg kellett, s a mai napig meg kell küzdenünk. Nem emlékszem például, hogy volt-e már olyan próbánk, amelyről valaki közülünk nem késett el. Néha az is megesik, hogy valamelyik fesztivál- vagy klubfellépés alkalmával nem tartják be egyes szervezők a megbeszélteket, de ez tényleg csak néhány esetben fordult elő, és megtanultunk túllépni rajta. Minden ilyen eset egy újabb tapasztalattal gazdagít bennünket, és tandíjként fogjuk fel.

Sin Seekas

Legközelebb hol lesznek hallhatóak a lemez dalai, illetve milyen fellépésekre készültök, s mik a távlati terveitek?

– A lemezünk fizikai formában tőlünk beszerezhető, de igény szerint bakelitlemezen is megrendelhető. Amennyiben a kedves olvasó szeretne rendelni egy saját cédét, bakelitlemezt a hanganyagról, vagy videokazettát a videoklipről, bátran keressen bennünket Facebook-oldalunkon. Mindezek mellett a teljes tartalom elérhető az interneten is, a Spotify, Deezer és Itunes alkalmazásokon keresztül. Ősszel még egy videoklipet forgatunk, de erről egyelőre csak ennyit. Év végéig még előttünk áll egy közös turné a Ladánybene 27 zenekarral, ennek az állomásai szintén nyomon követhetőek lesznek Facebook-oldalunkon. A jövő évi fesztiválfelkérések is megkezdődtek, panaszra tehát nincs okunk.

Sin Seekas

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Ha a falak beszélni tudnának Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forradalmárok a mai Deák térnél
Virágok a katonák sapkáin Száz évvel ezelőtt tört ki az őszirózsás forradalom

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.change.org
Jogi Kar, te drága! DAY 106: SZOKÁSOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mire (nem) jó a kijárási tilalom? Az újvidéki általános és középiskolák Erőszak Elleni Koordináló Testülete dobta be a köztudatba, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fiatalok, lendületesek és szabadok Megjelent a Sin Seekas Revolution című lemeze

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lucy Dreamin’(fotó: Törteli Réka)
„Ez a műfaj úgy működik, ha érzed még a communityt” Lucy Dreamin’ a Malomnál

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A színház útmutatást ad az élethez Beszélgetés Fekete Dórával – a jövő kiemelkedő színésznőjével

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az észlelés kapui „Ha az észlelés kapui tiszták lennének,

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Teaidőre készült süti a hajó állandó kínálatából
Sporhetsztori 61. 61. rész – A cuki sztori – első felvonás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Süss fel nap! A napsugárzás hatása az emberi szervezetre

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
III. Szenteleky–Leskovac Műfordító Tábor Harmadik alkalommal szervez műfordító tábort az újvidéki Híd Kör Egyesület és a Szenteleky Kornél...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
VIFÓ – Gólyabuli 2018 A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) csapata november nyolcadikán rendezi meg hagyományos Gólyabuliját.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kocsis Árpád (fotó: Bíró Timi)
Aki választ: Kocsis Árpád Lógjatok meg! Lógjatok meg – nyomban.

0 Hozzászólás | Bővebben +