Életünk során számtalan döntést kell meghoznunk. Vegyünk egy egyszerű példát. Péntek vagy szombat este van, de lehet a hét bármelyik napja, és felmerül a kérdés, mit kezdjünk magunkkal. Hova menjünk? Menjünk-e egyáltalán? Ha nem, mit csináljunk? Olvassunk? Nézzünk meg egy filmet? Hallgassunk zenét, és meredjünk a falakra? Ha viszont menjünk, akkor hova? Moziba? Színházba? Valamelyik kávézóba? Találkozzunk a barátokkal vagy ne? Legyen egy olyan esténk, amikor megadjuk a társaságunknak, amit illik? Vagy inkább maradjunk egyedül a gondolatainkkal? Vagy a párunkkal? Napról napra döntések sorát kell meghoznunk, és ezzel együtt vállalni azt a kockázatot, hogy rosszul döntünk. Minden döntésünkben benne van annak a lehetősége, hogy balul sül el a dolog, és ilyenkor csak magunkat okolhatjuk, a lelkiismeretünkkel kell elszámolnunk, hogy nem vettünk tekintetbe minden körülményt, hogy éppen valami fontos elkerülte a figyelmünket. Vegyük például azt az esetet, amikor úgy döntünk, hogy otthon maradunk és megnézünk egy filmet. Rögtön az első kérdés, hogy melyiket… Mit írjunk be az internetes keresőbe? Mely oldalakon nézzünk szét először? Feliratos vagy szinkronos filmre vágyunk-e? Majd leszűkítjük a kínálatot, meghatározzuk, hogy milyen műfajú filmet szeretnénk nézni, és hogy melyik évben készítettek érdekelnek bennünket. Azután megnézzük az értékeléseket, hány csillagot, pontot kapott adott alkotás, vagy megnézzük a hozzászólásokat, és vagy rájuk hagyatkozunk vagy inkább nem, vagy csak adott felhasználó értékelését keressük meg, bízva az ízlésében és értékítéletében. Vegyük úgy, hogy megtaláltuk a filmet… Ekkor következik a megfelelő forrás felkutatása, majd a film legális vagy kevésbé legális módon történő letöltése. Már csak idő kérdése, és hoppá, már meg is van…

És ezen a ponton újabb döntésre kényszerülünk. Filmezés közben fogyasszunk-e valamit, lehetőleg valami egészségtelent, vagy sem? Ha igen, mi legyen az? Chips? Smoki? Vagy valami egészen más? Napraforgó? Földimogyoró? Vagy a klasszikus pattogatott kukorica? Esetleg valamilyen keksz? És mellé? Üdítő? Oké, de milyen? Szénsavas vagy szénsavmentes? Vagy éppen sör? Vegyük úgy, hogy ebben a kérdésben is döntöttünk. Leülünk a képernyő elé, körbevesszük magunkat mindenféle csemegével, és kezdetét veszi a lazulós, filmnézős est. Azután már a huszadik percnél tartunk, és azt vesszük észre, hogy adott alkotás nem köti le a figyelmünket. Esetleg tudatosul bennünk, hogy nem volt szerencsénk, és egy rossz filmet sikerült kiválasztanunk. Netalán – és ne csodálkozzunk rajta, ez is megtörténhet – eszünkbe jut, hogy mi ezt a filmet már láttuk valamikor valahol. És újabb döntés előtt állunk. Mit csináljunk? Nézzük tovább? Ha már elkezdtük, nézzük végig, bízva abban, hogy a végére minden a helyére áll? És mi van akkor, ha mi már láttuk a filmet, de a partnerünk, aki mellettünk ül vagy éppen hever, belemélyedt az alkotásba, hisz ő még nem látta korábban? Szakítsuk meg a filmet, és szomorítsuk el társunkat? Vagy legyünk annyira kedvesek, és vele együtt nézzük végig? És maradjunk csöndben? Ne spoilerezzünk? Biztos, hogy kibírjuk? Vagy az általunk szépnek, fontosnak, viccesnek tartott jelenetek előtt hívjuk fel a figyelmét arra, hogy most, na most figyeljen? Vagy vonuljunk félre, és türelmesen várjuk meg, amíg véget ér a film? De mi van, ha partnerünk egy másik verziót néz, amely bővelkedik olyan jelenetekben, amely a mi általunk megtekintett változatból éppen hiányzott? És mi van, ha? És mi van akkor?

Dönteni, dönteni, percről percre, óráról órára, napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre, és mindeközben tudni, hogy a döntések sora soha nem ér véget, amíg élünk és mozgunk, dönteni kell, döntések sorát meghozni, és közben tévedni és tévedni, majd ismét dönteni, dönteni…

Képgaléria: