:

Budapest

:

2018. október 12., péntek

9.05

Korán keltem. Ez itt a korán ebben a városban, kérem szépen. Itt egy órával később indul az élet. Forró teával a kezemben nézek ki a másodikról a gangra, onnan le az udvarra, és eszembe jutnak a gimnáziumi évek. Azért tea, kérem, a gimis kávé-cigi kombó helyett, mert rájöttem, hogy koffeinérzékeny vagyok, és ez olyan nagyon pesti, koffein-, glutén-, laktóz-, mindenmentes – ezek mind nagyon pestiek. De én azért nem vagyok annyira az, csak próbálok egészségesebben élni, vagyis nem megdögleni húszévesen, mert amennyi hülyeséget megcsináltam és átéltem az idén, tényleg nagy csoda, hogy megéltem a kettedik ikszet (kettediket írni a második helyett nem pesti, hanem a saját hülyeségem, de imádom használni, molekuláris agyfaszt okoz az embereknek).

Reggel 7 órás tanításkezdés, minden egyes nap, négy évig. Tavaly májusban még javában tartott. Érettségi. Felvi.hu-lesés. Dátumilag nincs messze egymástól az akkori én és a mostani, de a valóságban nemcsak az életem színtere helyeződött át egy másik dimenzióba, hanem én is.

9.35

Kilépek az utcára. Olyan giccses mozdulattal teszem fel a napszemüveget a fejemre, ahogy csak tudom, és belevigyorgok a napsütésbe. Már egy hónapja itt lakom, de még mindig minden egyes nap, amikor elhagyom a lakást, hálát adok az égnek érte. Még négykézláb, bármilyen állapotban is öt perc alatt beérnék órára. A belváros kellős közepe. A kapu mellett jobbra egy Costa café, balra egy olasz étterem. Szomszédaim a Váci utca és a Szabadság híd. A Costában életemben egyetlenegyszer ittam kávét. 1200 forint volt. Azt is az első nap tiszteletére, amikor beköltöztem. Soha többet. Úgy, mint ahogy sem az olaszban, sem az összes többi turistaáras túlkapásban sem fogok enni, mert akármilyen szépen elköltöttem a szeptemberi fizetésem elegáns ruhákra, attól még átlag magyar egyetemista vagyok, aki suli mellett heti húsz órában dolgozik, hogy ne dögöljön éhen, és csak azért lakik corvinusos vagy eltés szemmel a világ legjobb helyén, mert a lakótársának sógor-koma-jóbarát alapon adta ki a tulaj eme patinás objektumot, mondanom sem kell, jóval a piaci ár alatt.

9.50

Kopogós cipő. Kontyba fogott haj. Sötétkék kosztümnadrág. Fekete felső. Tökéletesen kihúzott szem. Vörös rúzs. Kék zafírgyűrű, ami amúgy mindig rajtam van kabalaként, csak a drámai hatás fokozása érdekében említem, hogy eme díszlet mögött én ülök az egyetem új épületének nagyelőadójában, ahol éppen négy európai parlamenti képviselő tart vitát Mi lesz Európa jövője? címmel. Inkább erre jöttem be vállalati pénzügyek helyett. Amíg van választásom. Amíg minden héten tucatjára vannak hasonló előadások és viták az ország egyik legjobb egyetemén, ahová pár perce betipegtem elegánsan a kopogós cipőmben, másodévesen. Elsőben, tavaly ilyenkor még nem tudtam, hogy nem vagyok rosszabb, mint a többi. Sőt, ahogy a gólya lakótársamnak fogalmaztam: „mindenki megpróbálja majd elhitetni veled, hogy ő az atyaúristen, a világ legokosabb, legelitebb embere, aztán meg rájössz, hogy a többi is ugyanolyan hülye, mint te, sőt”. Ha ezt a mondatot nekem annó valaki elmondja, nem szorongom végig az első félévet, de az okos más hibájából tanul, az átlag a máséból, a hülye meg még a sajátjából sem.

Budapest

19.00

Madách Színház. A szomorú vasárnapot nézzük. Ugyanabba a díszletbe vagyok bújva, mint reggel. Telt ház.

23.36

Balkan party és pljeskavica.

Nekem ne mondja senki, hogy rossz hely az, ahol az ember este végigsétálhat a Lánchídon a kivilágított városra szerelmesen nézve, miközben pljeskavicát fal, mert itt az éjszaka közepén még azt is lehet kapni.

És ha még mindig értetlenül állsz, hogy hová ez a nagy elfogultság, akkor dúdolhatnám neked Németh Juci Nékem csak Budapest kell című dalát, sorolhatnám a sokszínűséget, a rengeteg kontrasztot, ellentétet, azt, hogy egyes kerületek között néha azt érzi az ember, hogy más országban van, hogy itt egy nap alatt akár négy-ötféle emberi sorsot és karaktert maga is eljátszhat gond nélkül, vagy a lehetőségek és az akadályok rengetegét, ami itt elénk tornyosul, de én csak annyit mondok, hogy elfog egy olyan érzés ebben a városban, ami még sehol máshol soha előtte nem, és ez (nem a szerelem, nyugi, nem egy nyálas párizsi filmben vagyunk, hanem):

az otthonérzet.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

Picasa:
Ha a falak beszélni tudnának 4. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.thewala.org
Jogi Kar, te drága! DAY116: FELEJTHETETLEN BÜNTETŐJOGI TUDÁS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jótékonykodj jól! Az ádventi időszak az ünnepekre való készülődésről és hangolódásról szól: összeállítjuk az ádvent...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vasvári Gyula a kozmosz végtelene felé
Kényszerű kötöttségek nélkül Utazás a téridő kontinuumban a Perihelion zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Linaj, linaj, van-van-van A. E. Bizottság: Kalandra fel! – 1983

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kéz a kézben a tehetséggel Hodik Annabella színjátszásról, karakterekről, továbbtanulásról

0 Hozzászólás | Bővebben +
					: Fotó: Paraczky László
Kontaktban Darvasi Lászlóval Kétezer-tizennyolc november huszonegy. Szerbia. Újvidék. BTK. Kék terem. Darvasi László.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Zlatan Osmanagić (fotó: Stanyó Gábor)
NSVirtual Első nemzetközi VR/AR kiállítás és konferencia – Interjú Zlatan Osmanagić fő szervezővel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Remekmű a Reök kézműves cukrászdából
Sporhetsztori 64. 64. rész – A cuki sztori – negyedik felvonás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A frászt hozod rám!” – Vagy mégsem? Alapvető tudnivalók az epilepsziáról – 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Budapest 2018. október 12., péntek

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Színesben szebb a világ! Aki szeret vidáman öltözködni és kitűnni a tömegből, az előszeretettel keresi és viseli az Evetke...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Nagy Kornélia Szabadkán születtem 23 éve. A természettudományi szakon szerencsémre tanított Miroslav Jovančić, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +