John Steinbeck: Kedves csirkefogók (Tortilla Flat) – 1935

...afelett mondjuk el lehetne töprengeni, ugyan mi járhatott az egyébként remek munkát végző fordító fejében, amikor a Tortilla Flat címből Kedves csirkefogókat kreált, mert olyan az odőrje, mint például Eco esete az arab kalózfordítókkal: A rózsa neve = Gyilkosság a kolostorban; ezzel az erővel a Lolitából is csinálhatnánk teszem azt Egy tinilány kéjes kalandjait ésatöbbi. Ehhez jön még a borító, simán beférne a Delfin Könyvek ifjúsági regényei közé, mert valóban az az ember benyomása, mintha ezt a korosztályt célozták volna meg vele. Persze könnyen elképzelhető, hogy 1946-ban még nem mondott sokat az átlagos magyar olvasó számára Steinbeck neve, a Tortilla Flat (a kaliforniai Monterey szegénynegyede) pedig aztán a legjobb esetben is legfeljebb egy egzotikus étel nevét juttathatta eszébe. A könyvet pedig akkoriban is el kellett adni valahogy... (De engem akkor is zavarnak az ilyesfajta „turpisságok”; a filmek esetében persze már megszoktam, és csak legyintek – egyik kedvenc szépírómmal kapcsolatban viszont nem nyelem le olyan könnyen a nyálkás békát.)

Bár ami azt illeti – ha már itt tartunk –, Steinbeck első komolyabb (kritikai) sikere éppenséggel ajánlható akár a legfiatalabb olvasóknak is – néhány sikamlósabb részlettől eltekintve. Sajnálom, hogy tizenévesen nem futottam bele, mivel a húszas éveim közepe táján vásároltam meg egy antikváriumban, amikor az Édentől keletre varázslatában égve mindent beszereztem a Nobel-díjas írótól, amit csak magyar nyelven felleltem tőle. És újra is olvasom mindegyik kötetet átlag tízévente, és minden olvasatom kicsit több – vagy csak más –, plusz töltettel rendelkezik az előzőnél, szóval picit olyan, mint A kis herceg. Csak eseménydúsabb és izgalmasabb. Kincsesláda, kincses barlang. Kincses sziget. Ha az a kegyetlen ítélet érne, hogy mostantól csak egyetlen szerző munkáit olvashatnám, Steinbeck – Dosztojevszkij, Mann, Gion és még néhány másik mellett – komoly eséllyel indulhatna a versenyben. Röviden: Igen, a Tortilla Flat ifjúsági regény is. Nyomokban a Mark Twain-i hagyományt is tartalmazza. (De akkor se torzítsuk el a címeket, irgum-burgum.)

És hogy mitől a szívem csücske ez a kisregény? (Mint ahogy – hangsúlyozom – az életmű általam ismert minden darabja az!) Mert mindaz röviden és velősen benne van, ami a későbbi, hosszabb lélegzetű munkákban is. Hogy a szerző benne élt a témáiban, együtt lélegzett a szereplőivel – ahogyan az olvasó is együtt lélegzik velük. Hőseinek verejtékét, másnapos, borostás szájszagát magad is érzed, együtt örülsz vagy borzadsz velük – még aki nem is tartja elég „művészi” kifejezésmódnak a realizmust, az egyszerű, mégis kifejező nyelvezetet, az is elgondolkodik Steinbecket olvasva, vajon nem ítélkezett-e elhamarkodottan. A kis John gyermekként az iskolai szünetekben egy hatalmas farmon dolgozott, együtt a vándormunkásokkal, és nyaranta bebarangolta a teljes Salinas-völgyet Kaliforniában, ahol felnőtt: erdőket, mezőket, farmokat. Mindeközben természetesen egyfolytában mindent jól megfigyelt. De különösen az embert. Műveiben aztán mindezt bőven kamatoztatta. (Ugyanezt később is megtette. Például mielőtt megírta volna az Érik a gyümölcs című regényét, egy ideig együtt élt és dolgozott az oklahomai földművelő munkásokkal.)

Noha kedvelt karaktere a kétkezi munkásember, a Tortilla Flat hősei „egy kicsit” mások. A monterey-i szegénylegények – a spanyol és indián keverék büszke paisanók – sokkal többet izzadnak tyúklopás közben, a közeg elől menekülve vagy éppen az áristomban, mint például halpucolás alkalmával (amire csak akkor adják a fejüket, ha már minden kötél szakad). A társadalom peremén, nyomorúságos körülmények közt élnek. Mégis nagyon szerethetőek ezek a „kedves csirkefogók”: mert jószívűek, mert segítőkészek, mert önzetlenek – és nem utolsósorban, mert sajátosan „filozofikus” hajlamúak, akik elfogadják az életet olyannak, amilyen, megbékélnek a sorssal, és nem gyötrődnek túl sokat annak kiszámíthatatlansága felett. Egy szó mint száz: boldogok. Harmóniában önmagukkal és a világgal.

A történetről: Amikor főhősünk, Danny hazatér az első világháborúból, „nagy gond” szakad a nyakába: kiderül, hogy megörökölte nagyapja mindkét viskóját, így hát immár „nagy vagyon” birtokosa: ami bizony nem kis felelősséggel jár! Egyik barátja, Pilon kibérli az egyik házat havi tizenöt dollárért. Pilonnak soha az életben nem volt egyszerre tizenöt dollárja, de úgy gondolja, a hónap végéig még bármi megtörténhet… Hamarosan ő is kiadja a ház egy részét Pablónak, ugyanannyi pénzért, aki pedig Jesus Maria Corcorannal teszi ugyanezt. Ám mindez csupán látszatmegoldás – mindannyian munkátlan csavargók egy vas nélkül –, gondjuk csak akkor szűnik meg, amikor egy éjjel leég az egész kunyhó: ekkor beköltöznek Dannyhez, s végre fellélegezhetnek: immár nem albérlők, hanem vendégek barátjuk szállásán. Hanem ismét akad egy kis gubanc: egyikük azt a meggondolatlan kijelentést teszi, hogy ezután ők fognak gondoskodni a napi betévőről, Dannynek oda sem kell bagóznia.

Barátaink fő életfilozófiája, hogy semmi másra nincs szükség, csupán szerelemre, egy kis borra, egy jó kis verekedésre, a többi majd jön magától. Így jellemző, hogy mihelyt szert tesznek néhány dollárra, először is elhatározzák, hogy azonnal odaadják Dannynek, ám azután mégis úgy okoskodnak, a rideg pénz nem az igazi, sokkal barátibb gesztus, ha bort vesznek rajta, s azzal kedveskednek majd neki (amit persze közösen fognak elfogyasztani). És máris rohannak a kocsmáros Torrellihez, akinek viszont már igencsak tele a hócipője az egész társasággal, hiszen készpénz helyett leginkább cseretárgyakkal állítanak be hozzá, amiket aztán rendszerint vissza is lopnak tőle, rosszabb esetben pedig még a feleségét is elcsábítják mindennek a tetejébe…

Ám senki ne gondolja, hogy a hőseink egytől egyig hitvány gazemberek! Bár nem ritkán szembeszegülnek a törvénnyel, kerülik a munkát, szeretnek inni és verekedni – mindig, minden körülményben megőrzik igaz emberi mivoltukat. Jól példázza mindezt az az eset, ami velük és a Kalóz nevű együgyű csavargóval történik: Kalóz öt kutyájával lakik egy elhagyatott ház tyúkóljában. Minden reggel végigjárja a város vendéglőit, összegyűjti a hulladékot, biztosítva ezáltal a saját és négylábú védencei napi betevőjét. Ezt követően fát vág az erdőben, majd délután eladja tüzelőnek. Az így keresett pénzhez sohasem nyúl, hanem egy biztos helyen rejtegeti a vadonban. A paisanók szemet vetnek erre a kisebb vagyonra, s megpróbálják kicsalni Kalóztól. Magukhoz édesgetik, szállást biztosítanak neki és kutyáinak, közben megkísérlik kipuhatolni a rejtekhely titkát. Ám akárhogy igyekeznek, nem járnak sikerrel. Végül az történik, ami barátaink számára a legborzalmasabb: Kalóz megszereti őket, és maga adja kezükbe a pénzt rejtő zsákot, azzal, hogy ezután rájuk bízza annak őrzését! Ráadásul kiderül, hogy arany gyertyatartóra gyűjt, amit Szent Ferencnek ígért, aki meggyógyította egyik kutyáját. Mindezek után természetesen senki sem nyúlna az összeghez, sőt, sehol nem lenne nagyobb biztonságban a zsák, mint Danny párnája alatt.

A paisanók egyre többen lesznek az öreg viskó fedele alatt. Élik mindennapjaikat: kincset keresnek Szent András éjszakáján, elcsábítják a környékbeli asszonyokat, esznek és isznak – ha akad –, szóval teljesen átlagos életet élnek, mindaddig, míg egy napon Danny búskomorságba nem esik. Barátai elhatározzák, hogy megpróbálnak segíteni…

Steinbeckről – bár kétségkívül nagymestere a humornak – nem nagyon mondható el, hogy kifejezetten vidám történeteket mesélt volna el műveiben; már csak alaptémái okán is jobban jellemzi a szomorú hangulat. Néhány kisregénye viszont – közöttük a Tortilla Flat – kivételt képez ez alól. Noha ezek a sztorik is leginkább keserédesek, az olvasó gyakran azon kapja magát, hogy már percek óta hangosan kacag. És a helyzetkomikum felett – akárcsak Rejtő esetében – mindig dominál a jellemkomikum. (És ami nagyon fontos: a szerző mindig a hőseivel, nem pedig rajtuk nevet!) Ugyanakkor például a Kék öböl vagy a Szerelem csütörtök gondolati és történeti mélységében semmivel sem marad le, mondjuk, az Egerek és emberek vagy az Érik a gyümölcs mögött. A Tortilla Flat pedig mítoszi magaslatokba emelkedő befejezésének köszönhetően még egy dimenzióval gazdagítja ezt az egyébként sem kifejezetten sivár, epikát lírával ötvöző szépírói stílust. Bátran merem ajánlani mindenkinek eme lebilincselő alapművet – aki pedig csak most kezdene ismerkedni a szerző munkáival, annak mindenképpen.

Képgaléria: