:

Sporhetsztori 67.

:

67. rész – Savanykodjunk

Az esti lazulós rituáléhoz készülődve, a borosüvegre pillantva Anthony Bourdain árnyéka suhant át az agyamon. Nem tudom, miért pont most villantotta meg magát. Talán a borosüveg címkéje hívta meg, mely egy szarvasgombát kereső malacot és gazdáját ábrázolja (Les Truffiers).

Hogy mi jut erről eszembe? Természetesen a gyász, a veszteség. Oktalan (?) halál. Egy felettébb értékes ember idejekorán történő eltékozolódása.

Annyit látott, tapasztalt, érzett. Annyi mindenről tudott és tudott volna még mesélni. Nemcsak ő. Még annyian mások, akik valamilyen okból kifolyólag túl hamar tűntek el erről a síkról. Sokuk után még egy sor sem maradt, mielőtt visszahömpölyögtek az olvasztótégelybe. Csak emlékek. Valaki emlékei. Keserédes emlékei, amik szintén szertefoszlanak majd.

No de hagyjuk. A savanyú bor helyett – amely igencsak elbújhat az előző üveg Bordeaux-i Merlot-Cabernet mellett – jöjjön most inkább valami másféle savanyúság. A kimchi (ejtsd kimcsi).

Hallottatok már róla? A kimchi egy tradicionális koreai ételkülönlegesség, számtalan változattal, mára már szinte az egész világon ismert. Főbb hozzávalói a kínai kel és a jégcsap retek, változó fűszerezéssel, aminek kihagyhatatlan alapanyaga az őrölt chilipaprika, az újhagyma, a fokhagyma, a gyömbér és a sózott/nyers tengeri herkentyűk. Több száz változata ismert, és nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem más ételek alapjául is szolgálhat (levesek, sült rizses egytálételek). Fermentációval (erjesztéssel) készül, a zöldségek vitamin- és ásványianyag-tartalma szinte háborítatlan állapotban marad, és többek között ezért a világ egyik legegészségesebb ételének tartják. Eme isteni savanyúságról egy tejsavbaktérium is kapott nevet: Lactobacillus kimchii, de más, igazán hasznos mikroorganizmusok is megtalálhatók benne.

Az isteni savanyúság eredete a Három Királyság korszakának elejére datálható (i. e. 37 – i. u.700), számos koreai és kínai történelmi írásban említik. A hagyományokhoz híven késő ősszel (október–november) készítik, hogy a téli hónapokban friss zöldségek nélkül se szűkölködjenek vitaminforrásban. Ezt az időszakot kimjangnak (ejtsd: kimdzsang) nevezik, és ez a koreai kultúrában a kimchikészítés szezonját jelöli. Egy átlagos család ekkor akár 100-200 fej kínai kelt is felhasznál. Mivel ekkora mennyiség elkészítése sok időt és energiát igényel, a családok-szomszédok összeültek, és közösen készítették el a több száz kilónyi kimchit.

A korszerű kimchihűtőgép megjelenése előtt úgynevezett onggiban (kerámia „urna”, földbe ásva/temetve) tárolták a speciális savanyúságot. A betemetett edény köré szalmából kunyhót építettek, hogy télen se fagyjon meg, ne ázzon-fázzon, és hogy tavasszal, a melegebb idő beköszöntével se legyen túl melege. Így tudták tartani az optimális 5 ºC-ot.

A kimchi különböző változatait aszerint különböztetik meg, hogy hol és milyen zöldségféléből készülnek, illetve hogy melyek a legfőbb fűszerek. A szöuli kimchimúzeum 187 történelmi, valamint ma is létező változatát tartja számon. 2012-ben Szöul a városháza épülete előtt tartott Kimjang-fesztivált, amelynek ideje alatt több mint kétezer résztvevő 140 tonna kimchit készített, és rászoruló családok között osztották szét.

Próbáljátok ki a legegyszerűbb változatot, majd nyugodtan variáljátok kedvetek szerint egy kis uborkával, paprikával, répával, bármivel, ízlés szerint.

 

Kimchi egyszerűen

kimchi

Hozzávalók:

0,9 kg kínai kel (1-2 közepes fej)

¼ csésze tengeri só

víz, lehetőleg desztillált

1 evőkanál zúzott fokhagyma (5-6 gerezd)

1 ek reszelt gyömbér

1 teáskanál cukor

ek halszósz/sósrák-paszta (szardellapaszta is megteszi) vagy 3 evőkanál víz

1–5 chilipehely

0,3 kg jégcsap retek (1 közepes), hámozva, julienne-re vágva (gyufaszál vékony csíkok)

4 közepes méretű újhagyma, 3 cm hosszú darabokra vágva

 

Elkészítés:

kimchi

A kelt vágd félbe hosszában, majd negyedbe. Vágd ki a torzsáját, és 5 centiméter széles csíkokra szeld fel keresztben. Egy nagy edénybe téve sózd meg, masszírozd át a káposztát, míg el nem kezd puhulni. Önts rá annyi vizet, hogy ellepje, préseld le egy tányér és egy nehéz konzerv segítségével. Hagyd állni 1 órát. Ezt követően öntsd le a lét, alaposan öblítsd le hideg vízzel. 15–20 percig szűrőben csepegtesd. Míg vársz, készítsd el a fűszerkeveréket: a fokhagymából, gyömbérből, cukorból, halszószból/rákpasztából/vízből keverd ki a krémet, és ízlés szerint add hozzá a chilit. Óvatosan nyomkodd ki a káposztából a megmaradt vizet, majd finoman forgasd össze a fűszerrel és a többi zöldséggel. Használj kesztyűt, ha jót akarsz magadnak. Tömd meg a literes dunsztosüveget zöldségekkel, nyomkodd le, míg a páclé körülbelül 3 centire ellepi a „csalamádét”. Ha kell, szorítsd le, hogy a sűrűje lent is maradjon. Zárd le az üveget (én csak gézzel fedtem). Tegyél alá egy tányért, hogy felfogja a kibugyogó levet. 1–5 napig hagyd érni (hűvösebb) szobahőmérsékleten, ne érje direkt napfény. A buborékok és a páclé kibugyogása normális jelenség. Naponta ellenőrizd az érettségi állapotot, kóstold, és amint késznek találod, tedd hűtőbe. Minden alkalommal nyomkodd vissza a zöldségeket a lébe. Azonnal fogyasztható, hűtőben eláll pár hétig.

 

Forrás1

Forrás2

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A Vatikán palota nyáron
Ha a falak beszélni tudnának 7. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása
II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) Idén ünnepeljük II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulóját.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.blg.com
Jogi Kar, te drága! DAY 124: INDOKOLT ESET

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Biztonság az interneten Az internet egy olyan áldás, ami nélkül ma már az idősebb generáció tagjai sem nagyon lennének me...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Steve, Andy és a Kifi képviselői
„Tele vagyunk hosszú távú tervekkel” Fesztiváli interjú a sokadszorra visszatért Messiah zenekar két tagjával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kinevetni a háborút Január 22-én kettős ünnep volt Topolyán, a magyar kultúra napja mellett a Mara Amatőr Színház leg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A bűnügyi regény apoteózisa Friedrich Dürrenmatt: Az ígéret (Das Versprechen) – 1957

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Folyamatosan fejlődni A futásnak számos pozitív hatása van a szellemre és a fizikumra is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 67. 67. rész – Savanykodjunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A személyiségzavarok 2. A BORDERLINE (HATÁRESET)-SZEMÉLYISÉGZAVAR

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A lengyel progresszív rock/metál éllovasai Belgrádba látogatnak A varsói Riverside zenekar 2001-es megalakulása óta hét lemezt adott ki, és talán leginkább a pro...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Podolszki József publicisztikai pályázat! A bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József Emlékbizottsága meghirdeti a 22....

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kéziratpályázat fiatal szerzők részére Az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet pályázatot hirdet 35 évnél fiatalabb vajdasági magyar szerző...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Khargash (Burai Károly) Szociológus, zenész, a Khargash és az Obscured zenekarok frontembere, a Terrorhammer zenekar bass...

0 Hozzászólás | Bővebben +