: Kun Béla, a csepeli munkásoknak szónokol
Kun Béla, a csepeli munkásoknak szónokol

A Tanácsköztársaság 133 napja

: Kun Béla, a csepeli munkásoknak szónokol
Kun Béla, a csepeli munkásoknak szónokol

Ma száz éve annak, hogy Budapesten kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Ez az elnevezés az 1919. március 21-e és augusztus 1-je között fennálló kommunista diktatúrát takarja. A Kun Béla vezette kommunisták az őszirózsás forradalom kormányát megbuktatva jutottak hatalomra, majd a terror eszközeivel igyekeztek megtartani azt. Jelen írásunkban a száz évvel ezelőtt történt eseményeket elevenítjük fel.

Az 1918. október 31-én megalakult gróf Károlyi Mihály vezette kormány volt hivatott arra, hogy az I. világháború után, megteremtse egy független, korszerű és demokratikus állam alapjait, amelynek immár nem királyság, hanem az ország történelmében először köztársaság az államformája. A négy évig tartó háború következtében azonban a gazdaság összeomlott. Elszabadult az infláció. A városok lakói éheztek. Általánossá vált a nyomor. A lakosság körében egyre nőtt az elégedetlenség, ami kedvezett a szélsőséges mozgalmak megerősödésének.

Az elkövetkező események központi figurája Kun Béla volt. Kun Bélát a világháború idején besorozták, majd 1916-ban orosz fogságba esett, és egy uráli hadifogolytáborba került, ahol magáévá tette a kommunista eszméket. 1918-ban a vörösök oldalán harcolt az orosz polgárháborúban. Személyes kapcsolatba került a forradalom vezérével Vlagyimir Iljics Leninnel. Kun Béla 1918. november 17-én Lenin utasítására tért haza Budapestre. November 24-én harminc–negyven ember részvételével megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, Kun Béla vezetésével. Az új szervezet folyamatosan támadta a Károlyi-kormányt. Számos tüntetést és sztrájkot szerveztek. Ezeken a megmozdulásokon Kun Béla gyakran személyesen tartott nagy hatású beszédeket.

Tanácsköztársaság

A Tanácsköztársaság egyik legismertebb toborzóplakátja

Károlyi Mihályt 1919. január 11-én ideiglenes köztársasági elnökké választották. A miniszterelnöki teendőket Berinkey Dénes vette át. Február 20-án a kommunisták egyik tüntetése lövöldözésbe torkollott, amelyben több rendőr életét vesztette. A hatóságok több kommunista vezetőt, köztük Kun Bélát letartóztatták. A társaik miatt felháborodott rendőrök a letartóztatások során bántalmazták a kommunistákat. Ez részvétet ébresztett irántuk a közvéleményben, amit a párt ki is aknázott népszerűségének növelésére.

Ebben a rendkívül feszült belpolitikai helyzetben Fernand Vix francia alezredes március 20-án átadta Károlyi Mihály köztársasági elnöknek a Párizsban ülésező békekonferencia döntését. A történelemben Vix-jegyzékként ismert dokumentum engedélyezte a román csapatoknak, hogy egészen a Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad vonalig nyomuljanak előre, míg a magyar csapatoknak a Debrecen-Szeged vonalra kellett visszavonulniuk. A feltételeket a Berinkey-kormány elfogadhatatlannak ítélte, ezért lemondott. Károlyi a lemondott kormány helyébe egy szociáldemokrata kabinet kinevezését tervezte. Meglátása szerint, csak a Magyarországi Szociáldemokrata Párt rendelkezik kellő támogatottsággal a kommunisták megfékezésére. A szociáldemokraták azonban Landler Jenő vezetésével tárgyalásokba kezdtek a Gyűjtőfogházban raboskodó Kun Bélával, és megegyeztek, hogy átveszik a hatalmat. Este miközben Károlyi Mihály a szociáldemokrata kormány megalakulására várt, a tudta és beleegyezése nélkül egy nyilatkozatot jelentettek meg a nevében, amelyben közölték, hogy a köztársasági elnök lemondott és átadta a hatalmat. Károlyi a történteket tudomásul vette és visszavonult a politikától.

Másnap március 21-én Garbai Sándor a szociáldemokraták vezetője és Kun Béla kikiáltották a Tanácsköztársaságot. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja Magyarországi Szocialista Párt néven egyesült. A Tanácsköztársaság kormánya Forradalmi Kormányzótanács néven alakult meg. A miniszteri feladatokat ellátó személyeket népbiztosoknak nevezték. A testület névleges vezetője Garbai Sándor volt, a valódi hatalom azonban a külügyi népbiztos szerepét betöltő Kun Béla kezében összpontosult.

Szamuely Tibor

Szamuely Tibor, a hírhedt Lenin-fiúk vezetője

Az új hatalom a terror eszközeivel igyekezett megőrizni hatalmát. A rendőrséget és a csendőrséget feloszlatták. Helyébe felfegyverzett munkásokból megszervezték a Cserny József vezette Vörös Őrséget. A leghírhedtebb különítményt Szamuely Tibor állította fel. A kétszáz fős egység tagjai Lenin-fiúknak nevezték magukat. Ez a csoport együttműködött a Vörös Őrséggel. Páncélvonattal járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a hatalom elleni szervezkedést sejtettek.

A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába – mondta egyik hírhedt beszédében Szamuely.

Miközben a kommunisták a rendszerük kiépítésével voltak elfoglalva, addig a román és csehszlovák csapatok az ország egyre nagyobb területeit szállták meg. A románok április végéig a Tisza vonaláig jutottak, amit a két ország természetes határának tekintettek. A csehszlovákok Miskolc, Eger és Salgótarján iránya felé nyomultak. A kommunista vezetés az ország vádelmére májusban elkezdte a Vörös Hadsereg megszervezését Bhöm Vilmos főparancsnoksága alatt. A hadseregbe tömegesen jelentkeztek a királyi haderő korábbi tisztjei és katonái, akik nem a kommunista hatalom iránti szimpátia miatt, hanem a haza védelme érdekében fogtak fegyvert. Ennek köszönhetően május végére a hadsereg létszáma elérte a kétszázezer főt. Az ellentámadás május 9-én indult meg, és ezt északi hadjáratnak nevezzük. A Stromfeld Aurél vezérkari főnök által kidolgozott kitűnő haditervnek köszönhetően mindössze három hét alatt visszafoglalták a Felvidéket a Nyitra-Zsólyom-Kassa vonaláig, Bátfánál pedig elérték a lengyel határt.

Tanácsköztársaság

A magyar Vörös Hadsereg az északi hadjárat során bevonul Kassára

Georges Clemenceau francia miniszterelnök jegyzékben követelte a Kormányzótanácstól, hogy ürítse ki a visszafoglalt területeket, cserébe a románok visszavonulnak a Tiszántúlról. A Tanácsköztársaság vezetői hosszas vita után június 19-én elfogadták a jegyzéket. Ez a döntés súlyos hibának bizonyult. Tiltakozásképp a jegyzék elfogadása miatt Stromfeld Aurél lemondott vezérkari főnöki tisztségéről. Példáját számos tiszttársa követte, a katonák közül pedig sokan dezertáltak. A bajt tetézte, hogy a románok a jegyzékben foglaltak ellenére nem voltak hajlandóak visszavonulni a Tisza vonaláról. A Tanácsköztársaság vezetői végső kétségbeesésükben július 20-án támadást indítottak a román csapatok ellen. A felbomlás jeleit mutató Vörös Hadsereg gyorsan vereséget szenvedett. A románok 29-én átkeltek a Tiszán és elindultak Budapest felé. A Forradalmi Kormányzótanács augusztus 1-jén lemondott, majd a népbiztosok, köztük Kun Béla is, különvonaton Bécsbe menekültek. Szamuely Tibor az osztrák határt illegálisan akarta átlépni, de egy osztrák járőr megállította. Ekkor Szamuely a nála lévő pisztollyal öngyilkosságot követett el. A román csapatok augusztus 4-én bevonultak Budapestre.

Tanácsköztársaság

Román csapatok bevonulnak Budapestre

A Tanácsköztársaság százharminchárom nap után megbukott. A terror áldozatainak a számát háromszáz és hatszáz közé teszik. A II. világháború után kiépülő újabb kommunista diktatúra március 21-ét, a Tanácsköztársaság kikiáltásának a napját az ünnepek sorába emelte, és iskolaszüneti nap volt.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A Mihajlo Pupin iskola napjainkban
Ha a falak beszélni tudnának 10. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
,,Az újságírás előnye a világnézet-szélesítés” Ha rendszeresen forgatjátok a Képes Ifjúságot, akkor biztosan találkoztatok már Bíró Tímea nevével.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Minden publikálási lehetőséget meg kell ragadni” Patyerek Réka vagyok. Hegyesi. Maximalista. Túlzottan kritikus. Érdeklődő. Elhivatott. Családcent...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.news.usc.edu
Jogi Kar, te drága! DAY 137: HALADÁS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Bennünk van a pörgés” Jó hangulat, pozitív energia, szikra a színpadon, amely tűzbe hoz, energikus dalok, tomboló közön...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A szfinx elveszíti nyugalmát Patrick Süskind: A galamb (Die Taube) – 1987

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cézár a kisfiával
Sporhetsztori 70. 70. rész – Ave Cesar!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Üröm az örömben Az ételmérgezések

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Esküvő Malajziában Interjú egy szerencsés világcsavargóval – 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Technikás halálfém mészárlás A szélsőséges zene hívei nem panaszkodhatnak az utóbbi években, mert egyre több turné eljut hazán...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Marduk koncert Belgrádban A svéd Marduk tavaly megjelent Victoria lemezük bemutató körútja során látogat ismét a szerb fővá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is van alternatívája az undergroundnak Újvidéken A Festival srpskog podzemlja rendezvény egyre biztosabban véglegesíti székhelyét Újvidéken.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Aki választ: Góli Kornélia Góli Kornélia – dramaturg, tanár. Már nagyon régen összefonódott a hobbim és a hivatásom.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Plakátpályázat 2019 A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén hagyományosan a plakátpályázat eredményeit hirdetik ki le...

0 Hozzászólás | Bővebben +