: A kép forrása: blog.adw.org
A kép forrása: blog.adw.org

Jogi Kar, te drága!

: A kép forrása: blog.adw.org
A kép forrása: blog.adw.org

DAY 142: HAZUGSÁG HAZUGSÁGRA HALMOZÓDIK

Számunkra minden egyes könyv olyan, mint a szentírás, dogmatikus. Ami ott meg van írva, az teljes mértékben igaz, és mi büszkék vagyunk a tudásunkra. Aztán egy nap egy professzor, akinek én a gyakorlatokon minden egyes szavát ittam, azt mondta, hogy felejtsünk el mindent, amit eddig tanultunk, abból ugyanis semmi sem igaz. Milyen jó, hogy én annak idején foggal-körömmel küzdöttem a tizesért pont abból a tantárgyból, ami, mint kiderült, nemcsak felesleges, de talán téves is. Nekünk meg eladták a mesét, hogy az egyik leghasznosabb tantárgyat tanuljuk.

 

DAY 143: ÖRÖKLÉSI JOG

Az idők folyamán rengeteg könyvet elolvastam. Felnőtteknek, gyerekeknek szólót, rövidet és hosszút, érdekeseket, néha pedig még unalmasakat is. A hosszú listán szereplők közül mégiscsak azt találom a legmegrázóbbnak, amit nemcsak egyszer olvastam el, hanem amelynek gyötrő sorait meg is tanultam. Dejan Đurđević: Institucije naslednog prava. A hányingerrel küszködve próbáltam bemagolni azt, amire legszívesebben rá sem akartam gondolni. De senki sem kérdezte meg, hogy akarom-e ezt tudni vagy sem. Egyszerűen muszáj volt. Ezt a könyvet kénytelen voltam végigolvasni, még akkor is, ha legszívesebben bevágtam volna egy pincében porosodó szekrény legmélyebb fiókjába.

Ennyi életév és négy év egyetemezés után azt kell mondanom, hogy nem igazán nőttem fel ehhez a feladathoz. És nem tudom, hogy fogok-e valaha is. Ez nem tervezés, ahol csak rajzolgatni kell, hanem ez egy igazi megpróbáltatás az elmének és a gyomornak. Nemegyszer akadt olyan helyzet, hogy egy tantárgyból csak második nekifutásra tudtam levizsgázni, amikor már több tapasztalattal és szélesebb látókörrel rendelkeztem. Azt viszont nem tudom, hogy ezúttal lesz-e elég erőm ahhoz, hogy egyáltalán megpróbálkozzam azzal a nekifutással.

Mindössze egy sorsfordító mondat után képtelen voltam még csak hozzáérni is a könyvhöz, amelynek legszörnyűbb mondata még alá is van húzva sárgával. Magamat és az egyetem szabályait ismerve egy nap majd ez is csak egy letett vizsga lesz, és idővel talán majd feledésbe is merül.

 

DAY 144: A JOG NEM HIVATÁS, HANEM ÉLETSTÍLUS

Sokszor érzem úgy, hogy a Jogi Kar rányomta bélyegét az egész életemre. Többé már nem tudok úgy tekinteni a dolgokra, mint egy átlagember. Minden elveszítette a jelentőségét, és akármi történjék is, én mindenre csak úgy tudok tekinteni, mint egy jogász. Bevásárlás? Ez egy egyszerű jogügylet, egy adásvételi szerződés. Házasságkötés? Ez is csak egy sima jogügylet, amelyből jogok és kötelezettségek származnak mindkét házastárs számára. Haláleset? Jogügylet, mortis causa...

Néha tényleg úgy érzem, hogy jobb lenne tudatlannak lenni, és legókockákból színes házakat építeni. De azoknak az időknek vége, nekem pedig néha komoly megerőltetést jelent úgy viselkedni, olyan módon reagálni, ahogyan azt egy normális ember tenné, aki hasonló helyzetben találja magát, mint én. A temetésen sírni kell, nem pedig azon morfondírozni, hogy törvényes vagy végrendeleti öröklődés következik-e majd.

Egy adott pillanatban le is szögeztem magamban, hogy teljesen tönkretett a jog.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Bartolec Igor
Hátsó oldal: KMV – Plakátpályázat 2019. 1. hely: Dobó Szabolcs, Bolyai TGK, Zenta
Nézzünk sorozatokat (?) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de vannak olyan időszakok, amikor képtelen vagyok sorozatokat né...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az épület homlokzata a mai napig nem változott
Ha a falak beszélni tudnának 11. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nagyobb a szabadság, de a felelősség is” Potrebić Lázár vagyok. Becsei. Kitartó. Családcentrikus. Törekvő. Társaságkedvelő. Jó humorérzékk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Könyvelőgyakornok Avagy mi van az állásinterjú után?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: blog.adw.org
Jogi Kar, te drága! DAY 142: HAZUGSÁG HAZUGSÁGRA HALMOZÓDIK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Északi fény a Petőfi színpadán
Szálltunk, szokás szerint szálltunk Sólstafir / MKC Petefi Šandor / Novi Sad

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A világ segglyuka, avagy: „Ko je kriv?” Goran Paskaljević: Lőporos hordó (Bure baruta / Cabaret Balkan) – 1998

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 71. 71. rész – Ave Cesar!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha tészta, legyen sajtos 1. Sokáig azt gondoltam, hogy a konyhában a mosogatáson kívül legfeljebb egy ízletes tejberizst, ese...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem jobb későn, mint soha Avagy a felnőttkori bárányhimlő

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szinte teljessé vált a Brutal Assault fellépőinek névsora Egész pontosan 82 százalékban tudni lehet, kik jönnek az idén a csehekhez a Josefov-erődítmény fa...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jódal Kálmán (fotó: Bartolec Igor)
Aki választ: Jódal Kálmán Eszméletlenül rég, fiatalon születtem. Abban a városban, ahol máig is élek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amit semmi pénzért ki nem hagynánk Ha egy kicsit is érdekel a művészet, akkor „versenyzőként” vagy nézőként, de részt veszel a Közép...

0 Hozzászólás | Bővebben +