:

„KMV nélkül el lennénk veszve, mint burek a világegyetemben”

:

Róluk-tőlünk-nektek: a káemvésekről, magáról a KMV-ről – AZ életérzésről és az emlékekről.

Váradi Ibolya (Topolya): Budapestről érkeztem a KMV-re (mivel ott tanulok). Ez már a hatodik. Először én is versenyzőként kezdtem, utána benne voltam a diákzsűriben. Az utóbbi két évben mint önkéntes ifjúsági szervező veszek részt az eseményen – tavaly én írtam meg a műsorvezetők szövegeit, az idén Dáviddal együtt kezeljük a KMV Facebook- és Instagram-oldalát, emellett a szállásbeosztásért is mi vagyunk a felelősek.

KMV

Váradi Ibolya

Számomra a KMV olyan, mint egy ünnep – ezen a napon találkozom azokkal a számomra fontos emberekkel, akikkel egy évben csak egyszer van esélyem találkozni! Nagyon jó látni a csillogást a fellépők szemében, amikor felmennek a színpadra. Valamint azt még elmondanám, hogy KMV nélkül el lennénk veszve, mint burek a világegyetemben! Ez egy Tóth Johanna-idézet. (Nevet)

Greguss Lilla (Szabadka): Ez már a harmadik káemvém. Főleg a barátaim és a jó társaság miatt keveredtem ide, meg azért is, mert érdekel az előadóművészet, az írás és a színház is.

KMV

Greguss Lilla

Az idén drámai monológgal, novellával és fotókkal jelentkeztem a KMV-re. Nagyon szuper káemvésnek lenni!

Vajda Noémi (Zenta): Ez a második év, amikor KMV-zek. Tavaly nem egyénileg jöttem, hanem úgy, hogy egy színdarabot nyertünk a KSZFV-n, az idén azonban drámai monológgal és verssel indultam. Nagyon jó hely, és nagyon jó emberek járnak ide. Rengeteg emberrel volt esélyem megismerkedni, a barátaim zömét is itt ismertem meg. Mindenféle szempontból megéri idejönni, csak ajánlani tudom!

Szabó Róbert (Zenta): A KSZFV és a pályázásaim által kerültem be – immár három éve vagyok a résztvevője. Tavaly és az idén is tagja voltam a diákzsűrinek.

KMV

Szabó Róbert

Eddig csak képzőművészeti dolgokkal jelentkeztem, de az idén beneveztem egy drámai monológgal, és nagy örömömre meg is nyertem!

Tóth Johanna (Szabadka): Ez az ötödik KMV, amelyen részt veszek – eddig főleg mint versenyző önálló vers kategóriában, az utóbbi években viszont a slam poetryben is bontogatom a szárnyaim.

KMV

Tóth Johanna

Az idén önkéntes ifi szervezőként vagyok itt, és erről az oldalról is imádom! Még sok-sok ilyet! Azért szeretek ide visszajönni, mert olyan, mintha egy családhoz jönnék vissza – itt nagyon erős és mély barátságok születnek, születtek és születni is fognak. A barátaim kilencvenkilenc százalékát itt ismertem meg. A KMV rendezvényként is fontos számomra: ide kötődnek az íráshoz kapcsolódó legszebb élményeim. A zsűritől sok konstruktív kritikát kaphatunk – ez is egy fontos és hasznos dolog. Remélem, jövőre is eljutok!

Juhász Rebeka (Csantavér): Ez a negyedik káemvém. Eddig mint versenyző vettem részt, most mint önkéntes ifi szervező. A legszebb élményeim kötnek ide, mert amikor az ember felmegy a KMV színpadára, egy teljesen más érzés tölti el, olyan semmihez sem fogható KMV-feelingje van az egésznek. Én is itt ismertem meg a legtöbb barátom.

KMV

Juhász Rebeka

A KMV olyan, mint egy ünnep, egy fesztivál – Malomfesztivál középiskolásoknak. (Nevet) Tulajdonképpen két „ünnep” van egy évben: a Malomfesztivál és a KMV. Így élünk mi: KMV-től Malomfesztiválig, Malomfesztiváltól KMV-ig, és ez így kitart egész évben!

Virág Kiss Anita (Zenta/Óbecse): Második osztályos gimis korom óta káemvézek, ez azt jelenti, hogy már tizenhárom éve ebben a közegben mozgok. Lehet, hogy öreg vagyok? 2011 óta vagyok szervező. Majdnem ötszáz diák vett részt a vetélkedőn, s ehhez még hozzájönnek azok a diákok, akik részt vesznek az iskolai és/vagy a körzeti vetélkedőkön.

KMV

Virág Kiss Anita

Hihetetlen ezeket a világra nyitott gyerekeket látni felnőni! Ha néhány szóban kellene megfogalmazni a KMV-t, akkor talán azt mondanám, hogy pörgés, felelősség, büszkeség, de nem magamra, hanem mindenki másra. Olyan mindenkit megölelnék érzés. Nagy szerencse, hogy itt ilyen fantasztikus emberek vesznek körül!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Az újvidéki Szabadság híd napjainkban
Ha a falak beszélni tudnának 13. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Harry Woodgate
Az elvál(aszt)ás pillanata – Avagy kis (?) trauma ez, de a miénk A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának első díjas alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
14 év az oktatásban Az eddigi húsz életévemből tizennégyet valamilyen oktatási intézményben töltöttem, és az egyetemn...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.stuff.co.nz
Jogi Kar, te drága! DAY 147: KÖTELMI JOG ÉLET

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kikindai ötös fogat betöltötte a nemlétező színpadot
Underground testvériség-egység Több mint féléves szünet után folytatódott a népszerű 250 gramm – 250 dinár koncertsorozat a zent...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Paul Delvaux festménye
Egy álom tükre Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Insπráció című irodalmi alkotópályázatának első díja...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mersz vagy nyelsz? Bada Dada Alapítvány: Mersz könyvek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Prés alatt 2. Második rész – A neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform zavarok

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szűcs Dávid (fotó: Bojana Jurić)
Aki választ: Szűcs Dávid Szűcs Dávid vagyok, zenész és pedagógus. Jelenleg a Szabadkai Zeneiskolában dolgozom, nagybőgőt é...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„KMV nélkül el lennénk veszve, mint burek a világegyetemben” Róluk-tőlünk-nektek: a káemvésekről, magáról a KMV-ről – AZ életérzésről és az emlékekről.

0 Hozzászólás | Bővebben +