:

Ha nyár, irány Villány!

:

Május havában az ember már szövögeti nyári terveit, hiszen mindenki vágyik a kikapcsolódásra. Ez az az időszak, amely teret ad a fesztiválszezonnak is, ami az évszak meghatározó része.
A Villányi-hegység községei az idén is biztosítják a helyszínt a művészetkedvelők legjobban várt eseményének, a 12. Ördögkatlan fesztiválnak, melyet az eddigi évekhez hasonlóan hat helyszínen rendeznek meg július 30-a és augusztus 3-a között.
A Katlan látogatóinak száma évről évre növekszik, nem is csoda, hiszen egyre többen fedezik fel a fesztivál magával ragadó hangulatát és a produkciók, koncertek magas színvonalát.
A rendezvény teljes programjára még várni kell, de a szervezők különböző előadásokat, fellépőket már bejelentettek az oldalukon. A fesztivál saját színházi produkciókat is készített, melyek folyamatosan műsoron vannak budapesti színházakban, és természetesen a fesztiválon is jelen lesznek.
A Dollár Papa Gyermekei Móricz Zsigmond regénye alapján íródott Árvácska című előadását az idén is láthatja a nagyérdemű. Szabó Kimmel Tamás pedig Széttépve című zenés produkciójával látogat el a Katlanba. Péterfy Bori & Love Band, Quimby, Lajkó Félix, Beck Zoltán, Csemer Bogi (BOGGIE) kiváló előadók teremtenek majd esténként hangulatot, a legkisebbeket pedig Halász Judit szórakoztatja.
A Katlan rengeteg kulturális, közösségi programot és workshopot kínál a délelőtti órákra is.
A napközbeni tevékenységek és a naplemente utáni hangulat együttese adja az Ördögkatlan igazi érzését.
A Baranya megyei falvak lakói szeretik vendégül látni a fesztivál lakóit, számos szálláslehetőséget kínálnak udvarukban vagy akár a házukban. Természetesen a fesztivál szervezői is gondoskodnak sátrazási lehetőségről három helyszínen. Ezekről és a jegyekről bővebb információ a www.ordogkatlan.hu oldalon.

Ördögkatlan a facebookon

Ördögkatlan

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
„Ha többet tennénk azért, hogy itt jobb legyen, akkor itt jobb lenne” Fiatal őszinteséggel az itthoni boldogulásról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Albert Éva
„Jól érzem magam itt” Albert Éva vagyok. Pecellósi. Barna hajú. Vidám természetű. Kitartó. Magabiztos. Tudásra szomjas....

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Negyedik Ez már a negyedik. Mindig más és más, de mindig ugyanaz. Mindig olyan, mintha az első lenne.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: hackbrightacademy.com
Jogi Kar, te drága! DAY 150:

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az új lemezborító igencsak
Az elmúlt fél év analizálása Analizator: Čovečanstveno sranje. Piknik Studio, 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rockadjunk meg ma éjjel! Europe: The Final Countdown – 1986 / Alice Cooper: Trash – 1989

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Milene Hertug
Eutanázia Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Insπráció című irodalmi alkotópályázatának második h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Orosz krumplikenyér
Sporhetsztori 73. 73. rész – Lekenyerezve

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Prés alatt 3. Harmadik rész – A neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform zavarok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha nyár, irány Villány! Május havában az ember már szövögeti nyári terveit, hiszen mindenki vágyik a kikapcsolódásra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az emberevő tetem élőben Újvidéken Bármennyire ellentmondásosan hangzik is, a világ egyik vezető death metál zenekara, a Cannibal Co...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Batman sokszor félelmetes figuraként jelent meg
Igazságosztó denevérjelmezben Nyolcvan évvel ezelőtt jelent meg az első Batman-képregény

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fülöp Tímea (fotó: Fürstner Bálint)
Aki választ: Fülöp Tímea Fülöp Timi, színész, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja.

0 Hozzászólás | Bővebben +