:

Rockadjunk meg ma éjjel!

:

Europe: The Final Countdown – 1986 / Alice Cooper: Trash – 1989

Ez itt most a cikkem vége. Nincs kedvem semmiféle racionális magyarázathoz. Miután megírtam ezt az általam eleddig még át sem tekintett cikkemet, emehhez előkészülődvén elindítottam az én alvó karmámat. Ha felébred, haragvó griff lesz-e vajon vagy nótás pacsirta? Tőled függ. Hogy miben hiszel. The end is the beginning is the end

Tri. Mennyivel jobb ez most.

Tat tvam asi. Ez vagy te. Emez meg itt, alant, ez vagyok én. Máskor majd más leszek. Megígérem.

Mennyivel szebb ez. Istenem. Mennyivel szebb.

Nem tekintve semmiféle szabályra: szeretettel ajánlom mindazoknak a zentai metalacoknak, akik 1990 táján egyszer kiröhögtek a Castrumban, amiért hétvégente a kisdiszkóban dance-ra ugrabugráltam berumkólázva, utána pedig megkérdeztem őket, hol lehet szögecses bőrdzsekit venni

Volt egy osztálytársnőnk a gimiben, akiről jól tudtuk, hogy hatalmas New Kids on the Block-rajongó, mivel fennen hangoztatta, aztán egy szép napon kijelentette, hogy ő amúgy metálos (így, metálos, és nem metalac, ahogy mi akkoriban meghatároztuk magunkat). Mi a tosz?... Aztán miket hallgatsz, kérdeztük felcsigázottan Józsi bácsival (aki akkoriban még nem neveztetett bácsinak). Hát Europe-ot! No, körbe is röhögtük mindahányan, ja, nem sok a különbség... Bassz.

Ja, valahol ott az 1980-as években kezdett el különböző arányokban vegyülni a tesztoszteron meg a szirup. Most például a Love At First Stinget próbálom végigszenvedni szipogva, de úgy érzem, hogy a Coming Home kivételével az összes szar töltelék, hogy LP-n felbukkanhasson a Still Loving You – ami akusztikusan eljátszva mókás lehet egy olyan hegedűvirtuózzal, aki csipázza a nótát a Sonata Arctica újragondolásában. De ezt is csak szigorúan magunkban vagy baráti társaságában az otthon bársonyfalai közé süppedve elégedett sóhajjal. Ja, így tudnám a leghűbben jellemezni a Scorpions „korszakalkotó” anyagát, haha. (Asszem, mindjárt váltok is tracket, ez borzalmas.)

Márpedig volt ott néhány „szirupos” album – kazettán, mi máson?! –, ami mindannyiunk, de mindenki!, fiókjában ott lapult. A Love At First Sting is, persze. Meg a Slippery When Whet a Jovitól, a Last Command a WASP-tól – az már mekkora cucc, basszd! –, a Dr. Feelgood a Mötley-től, a Hysteria a Def Leppardtől... és természetesen a The Final Countdown is a Europe-tól.

Még ha nem is sejtetted, akkor is ott hányódott valahol a szobád rejtekén alattomban. Én például azért kaptam cserébe Csizma barátomtól – nagy metálbeavatómtól –, mert egy napra kölcsön adtam neki a videós játékomat. (Jaj, hányan értik ma azok közül, akik ezt elolvassák, mi az a videós játék, hu, asszem, a szerkesztőm sem. Hehe.) Ezek alapművek voltak. Szarok, hát szarok. A hajmetál kellett olykor a magamfajtának is, aki nagyjából hatodikos elemista korától a gimnázium első osztályának megvilágosító teréig szinte semmit nem volt hajlandó a fülébe engedni, amiben nincs elegendő dzs-dzs, thrash, pár speed... Magyarországról viszont úgyszólván minden „fém”, kezdve a Pokolgéptől, befejezve, mondjuk, a Moby Dickig. No jó, időnként még az Ossianra is rámozdultam. (Meg persze Beatricére is, de arra pl. most is. Meg a korai Gépre, Dickre. Naná.) A kölföldiek közül Metallica, „Kreátor”, Slayer, Anthrax... és hát mindegyik ezerszer átmásolt kazettákon, hogy jó sűrű legyen a kása. (2004-ben ott is hagytam a Slayer-koncertet a Szigeten, mert ez nem volt az.) De Europe?... Ilyesmit hallgatni szerintem enyhén szólva degénység volt. (Ahogy Pászi osztálytársam mondotta volt: „Baszd a Dolly Rollt, csak a füledet rontja; ez a zene!” – szólott, amikor osztályfőnökin ötödikben felhangzott a Kind of Magic.)

Jár már egy ideje a fejemben a gondolat, hogy írok a rovatba a The Final Countdown lemezről, mert hogy „annyira szar, hogy ez már jóóó”, meg persze amiért tényleg mindenkinek megvolt – mint W. a Deficitben: csak annak nem, aki éppen nem ért rá. Aztán ahogy a minap először újrahallgattam – újra? max az A oldal végéig jutottam akkoriban is –, rá kellett jönnöm, ez a szar nem is annyira fos! (Jár így az ember, amikor a negyvenennyimennyit tapossa, és meghallgatja a mai fost... Nem mintha ma nem lenne több fasza zene! Sokkal több van.)

Alice Cooper

Rágyújtok.

De mit jelentett nekem Alice Cooper és a Trash akkoriban? A Gépinduló és a House of Fire közötti hidat. Ne érts félre, akkoriban is tudtam, hogy vannak még fasza zenék, Beatlesen és Elvisen nőttem fel – igazán gázt, pl. a szintén 1980-as évekbeli űberfekáliát, Modern Talkingot meg Modern Hungáriát(!) csak egyetlen éven át nyúztam a magnóban, azt is egy nő miatt (mi másért?) –, de az angolul feldörrenő hard/heavy elementáris élmény volt: nagyon hamar elvezetett a korai ’Tallicához, a Motörheadhez, nem beszélve a Priest Painkillerjéről és a Protector minden egyes munkájáról – azóta is űberkedvencek! A Europe nem vezetett el sehova. De! Még mindig itt rejtőzik valahol a kazetta a borzlyuk téridejének rejtelmes szegletei között.

A Trash az egészen más. Azt se nagyon ízlelgettem azóta – eltekintve a zentai rádióadó sugározta slágereitől: amikből akad egy-kettő –, mindazonáltal baromira jólesik most is, majdnem, mint a WASP. És ne feledkezzünk meg róla, hogy a „másik” irányba, irányokba! is elvezetett, a Doorshoz, a blueshoz, a garage-hez, az alternatívhoz, a reggae-hez... egyáltalán mindenhová. Alice Cooper egy bohóc. (Nehéz sorsú bohóc!) De Kharón/Anubisz szerepében tökéleteset alakít. (Amúgy játszott egy-két horrorban az öreg. Nézd meg a Princ of the Darkness-t! Én hozzávetőleg 25 éve láttam, lehet, hogy szar.)

Én ma itt egy „jót” és egy „rosszat” akartam egymás mellé állítani. De, mint tudjuk, jó s rossz mint olyan nem léteznek. Meglátjuk. Rollok előtte még egyet. Fuck Like a Beast.

ROCKADJUNK MEG MA ÉJJEL!

A Trash megvan a hardomon, a Finalt eszemben nem volt letölteni. Mindegy, most nekiugrasztom a csivavát a rotinak: Anthrax Got the Time szól; berakom a Finalt. Lássuk.

Keep in the Family.

Ezt a bevezetőt annyira unjuk mindannyian, hogy nem akarjuk soha többé hallani, haha, unalmasabb, mint Eddától a Kör. Szöveg? Egymás mellé hajigált angol szavak. Megint szóló. Hajból. Profi. Szar. (Címadó...)

Tovább.

...tovább ugyanaz a nyál. Rockadjunk meg ma éjjel! Jeee-éé-e! De nem annyira borzalmas, mint a Scorpions. Csak iszonyat hosszú minden szám – mint a hajuk, yeah! –, és unalmas. Richard Clayderman a sokadik hatványon. Visszavonom! Ez ezidáig igenis borzalmas.

Megpróbálom elviselni az albumot még egy szám erejéig. (Carrie)

...

(Addig is elárulom: a svéd hard’n’heavy bajnokainak harmadik, 1986-os opusáról beszélünk, glam, amely album jelenleg több mint hatmillió eladott példánnyal dicsekedhet, a bolondos nyolcvanas évek egyik rockhimnuszává vált a címadó unalom, hát nem csodálkozom, hogy akkoriban nyitottam a Depeche Mode, a New Order, a Front 242 irányába, ebben a rozsdaszőke hajkoronában minden arany a pillanatnyi nosztalgia csillogó zománca. Asszem, nem bírom tovább. (Cherokee)

A totális kommercialitás angyalszőke svéd kokakólabombái.Vikingek!! Úúúú…

Alice Cooper

 AMIKOR UGYANEZT TÖKKEL CSINÁLJÁK

Alice Cooper – alias: Vincent Damon Furnier – éppen ugyanakkora bohóc, mint például Morrison, Marilyn Manson vagy éppen Robert Smith, de ezek a csókák tökkel kű’dik a rakenrolt, én, bazmeg, a House of Fire-t meg nem unnám a koporsóig, esküdj, ez egy nem rossz hétfő este. Számít a zene. Bizony.

Ez 1989. A 11. szólóalbum(m). A nagy-nagy kilábalás a dagonyából: eddig targyi, most megint ZENE. Aztán meglátjuk. A Nagy Salto Mortale. I’m Your Gun. Koffeingolyó, energiabomba. Bababa. (Abba!, igen?!, hajolt föléje izgatottan. Kadabba, gőgicsélte boldogan a kis csákó.) Ennyi. És az írásom legvége valójában ez. A Guns N’ Roses nyert. Haha. Mert részrehajló vagyok, és nekem – vicces vagy sem – ők vették el a rockszüzességem. (Csakis a Use Your Illusion dupla dupla [sic!] keringővel, a többi? Van ott még kakaó, de... néma csend. Leginkább.) Na. Elugrok a cikk végére, szétnézek, mi van ott.

...és riszálsz, és azután átmegy az egész lírába, és ez a csóka egy kibaszott zseni, bazmeg – nézz rá! –, és még ha egy eonokkal megterhelt őrült világezred választ is el kettőnket, ez... faszi... valami elementáris. Az összes utánad érkező tarka metálbohóc a Te tarka valagadból huppant elő, gratulálok! (Bed of Nails) („Love is good.”)

Hogy is áll ez a „verseny”? Az albumváltás: mintha mezopotámiai mézálmosító hasisról üdítő kolumbiai kólára váltanál – 1903 óta alkaloidmentes! –; sistergő sugárélmény. Ó, tempera, ó Móric!...” (Kopeczky)

A rockzenének szüksége van a hősök mellett egy gonoszra is, lelkendezett, és felrakta a sminkjét. Sminkáros. Ja. De az vesse rá az első követ... Van tök a dologban.

It’s only, only, only my heart talkin'.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
„Ha többet tennénk azért, hogy itt jobb legyen, akkor itt jobb lenne” Fiatal őszinteséggel az itthoni boldogulásról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Albert Éva
„Jól érzem magam itt” Albert Éva vagyok. Pecellósi. Barna hajú. Vidám természetű. Kitartó. Magabiztos. Tudásra szomjas....

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Negyedik Ez már a negyedik. Mindig más és más, de mindig ugyanaz. Mindig olyan, mintha az első lenne.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: hackbrightacademy.com
Jogi Kar, te drága! DAY 150:

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az új lemezborító igencsak
Az elmúlt fél év analizálása Analizator: Čovečanstveno sranje. Piknik Studio, 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rockadjunk meg ma éjjel! Europe: The Final Countdown – 1986 / Alice Cooper: Trash – 1989

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Milene Hertug
Eutanázia Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Insπráció című irodalmi alkotópályázatának második h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Orosz krumplikenyér
Sporhetsztori 73. 73. rész – Lekenyerezve

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Prés alatt 3. Harmadik rész – A neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform zavarok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha nyár, irány Villány! Május havában az ember már szövögeti nyári terveit, hiszen mindenki vágyik a kikapcsolódásra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az emberevő tetem élőben Újvidéken Bármennyire ellentmondásosan hangzik is, a világ egyik vezető death metál zenekara, a Cannibal Co...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Batman sokszor félelmetes figuraként jelent meg
Igazságosztó denevérjelmezben Nyolcvan évvel ezelőtt jelent meg az első Batman-képregény

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fülöp Tímea (fotó: Fürstner Bálint)
Aki választ: Fülöp Tímea Fülöp Timi, színész, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja.

0 Hozzászólás | Bővebben +