: Fotó: Gutási Lukács
Fotó: Gutási Lukács

Pletikoszity Dávid

: Fotó: Gutási Lukács
Fotó: Gutási Lukács

Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Vers, 2. hely

 

Kóbor kutya a téli esőben

Nedves már a lelkem,

az esernyőm a zsebembe tettem,

mert már megszoktam a magányt.

Különben is túl nagy az az esernyő egymagamra.

Akkor hurcoltam ezt magammal,

mikor egymást átkarolva vittük ketten,

hóban, télen,

a nagy szélben, ami ki akarta csavarni kezünkből,

de úgy szorítottuk, mintha az életünk függne ettől.

A szerelmünkről beszélek, ugye, tudod?

Persze, hogy tisztában vagy vele,

hiszen még akkor is csak erről beszéltem,

csak mondtam, patakzott a lelkem,

te pedig szelíden hallgattad, mit sem mondva.

Már akkor tudtam, hogy hiába jártatom a szám,

hogy neked ez sok, hogy nem tudsz rám

úgy nézni, mint ahogyan én néztem a napnyugtát.

Verset írtam rólad,

elolvastad, s azt mondtad: ezt nem érdemled meg.

Aztán a versembe gyűrted csontos testem,

s a szemetesbe kerültem a cigisdobozaid közé.

Igen, oda, amit anyád elől rejtegetsz.

Igaz, mindig érzi rajtad a cigiszagot,

de te lerendezed annyival, hogy velem voltál,

s te sem bírod elviselni ezt a bűzt.

Pedig minden este egymás ajkáról

ittuk az oldott nikotint, a vaníliás füstben

fürödtünk, s azt hittük, ez örökké tart.

Vagyis én.

És nézd, megint verset írok rólad,

vagyis azóta folyamatosan,

amire még az elején megkértél,

hogy ne csináljam,

de makacsul folytatom.

Legalábbis ameddig itt a zsebemben az esernyő,

hisz ki tudja, mikor lesz rá újra szükségünk.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az önismeret vektorai A VEKTOR Kárpát-medencei Ifjúsági Műhelytárbort 2015-ben álmodták meg, és 2016 óta rendszeresen m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fat & Cute garantált bulit biztosít
Három magyarországi rockzenekar is fellép csütörtök este Újvidéken A Cinema City a K3CI (Kortárs Kultúra és Kreatív Iparágak Kaleidoszkópja) projekt részeként három...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is Szabadegyetem After A Vajdasági Ifjúsági Fórum, azaz a VIFÓ idén is megrendezte a hagyományos Vajdasági Szabadegyetemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tai-chi, workshopok és képregény black metál a Fekete Zajon A héten kezdődik a Fekete Zaj Fesztivál: a Mátrában péntek estétől 4 napon át játszik több mint 8...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Indulnak a Malomfesztivál alkotótáborai Már javában épül a 6. Malomfesztivál helyszíne, a szépítők is kiköltöztek már a malom tövébe, pén...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Rózsa Bettina Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Kovács Erik Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Tóth Szilárd Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Lassú Ivett Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Publicisztika 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +