:

Zene a nap huszonnégy órájában

:

Bajusz Krisztina vagyok. Adai. Zenész. Maximalista. Kaotikus. Könyvmoly. Humoros. Szarkasztikus. Társaságkedvelő. Szkeptikus. Feminista.

Hány éve vagy Újvidéken, és hogyan találtad fel magad?

– Négy éve vagyok már itt. Először egy kicsit nehezen találtam fel magam. Kezdetben egyik barátnőmmel, Török Noémivel (ő is akadémiás) mászkáltam mindenhová. Ahogyan kezdtük megtanulni a városi buszjáratokat, úgy tanultuk meg, hogy mi hol van a városban – úgyhogy tulajdonképpen a buszok segítsével találtam fel magam… még a mai napig is, de már abszolút megszoktam. Ha el kell jutnom valahová, csak megkérdezem, melyik busz megy oda, és már be is tudom azonosítani. (Nevet.)

Negyedéves vagy a Művészeti Akadémián, zenepedagógia szakon. Hogyan kezdtél zenével foglalkozni?

– Nagymamám mondta, hogy előbb énekeltem, mint beszéltem (habár nem hiszem, mert sokat beszéltem már akkor is meg most is). (Nevet.) A nagymamám szintén zenepedagógiát végzett, tanított zenét és harmonikát is; ő gondolta azt, hogy ebből a gyerekből lehet zenészt csinálni. Mikor nagycsoportos ovis lettem, megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e zeneiskolába járni, s én igent mondtam. Milyen hangszeren szeretnél játszani – kérdezték –, harmonikán vagy hegedűn? Mondtam, hogy harmonikán, mivel a nagymamám is azon játszott, és így lettem hegedűs. (Nevet.) Igazából azért, mert ismertem a hegedűtanárt, és hatéves fejjel nekem sokkal könnyebb és komfortosabb volt egy olyan tanárnál tanulni, akit ismerek. Jól is feküdt nekem a hegedű, elég jól ment, úgy volt, hogy középiskolába is erre megyek, de aztán beütött a tinédzserkor. (Nevet.) Elkezdtem lázadni, hogy nem szeretnék többé ezzel foglalkozni. Ahogyan a szüleim, úgy én is szerettem volna, ha zeneiskolába megyek tovább. Útközben elkezdtem magamnak énekelgetni, egyszer-kétszer fel is léptem Adán, de technikailag nem tudtam semmit; az egy dolog volt, hogy én tisztán énekeltem. Hetedik végén esett a választásom a szabadkai jazz-ének szakra, akkor még szinte semmit sem tudtam a jazzről, de nagyon szimpatikusnak hangzott. Nyolcadik osztály második felében kezdtem el felkészítő órákra járni Szabadkára, majd felvételiztem, és egyszerre két szakra iratkoztam be a Zeneiskolában: teóriára és jazz-énekre. Mindig is szerettem a teóriát és a szolfézst! Úgy terveztem, hogy Belgrádban folytatom a tanulmányaimat, hát nem így történt. Mivel szeretek praktikusan gondolkodni, ezért itt Újvidéken iratkoztam zenepedagógiára, mivel ezzel a végzettséggel majd tanítani fogok, és jobban fel tudom találni magam, mint jazz-énekesként. Sajnos itt Szerbiában még nem lehet jazz-éneklésből megélni.

Szeretnél saját zenekart?

– Szeretnék, de majd csak akkor, amikor száz százalékig rá tudok koncentrálni. Úgy vagyok vele, ha több emberrrel csinálok valamit, akkor szeretném maximálisan odatenni magam.

Van példaképed?

– Nem tudok konkrét személyt kiemelni, mivel rengeteg zenészt szeretek, és mindet más-más okból kedvelem!

Milyen Európa kolisnak lenni?

– Társaság szempontjából nagyon jó! Én már tizenöt éves korom óta kollégista vagyok, így nekem teljesen megfelel ez az életforma. Egyfajta biztonságot nyújt; tudom, hogy van egy biztos fedél a fejem felett! Mindenképpen szívesebben vagyok kolis, mint hogy lakásban éljek.

Azt tudod már, hogy hogyan tovább?

– Nem. (Nevet.) Az a baj, hogy mindig vannak konkrét ötleteim, de aztán azokat mindig nagyon megváltoztatom. Igazából jelenleg úgy áll a dolog, hogy be fogom fejezni az alapképzést, és aztán a mesterképzésre vagy itthon, vagy külföldön iratkozom, de ez még nagyon a jövő zenéje! A mi szakunk elég komplex, és elég mélyrehatóan foglalkozunk a kóruszenével, amit egyszerűen imádok! Nagyon szeretnék egy professzionális kórusban énekelni, és abból megélni.

Menni vagy maradni?

– Mint művész, mennék. Szívesen megnézném, hogy más országokban milyen a kulturális élet, mennyire értékelik a művészeteket. Másrészt maradnék is, mivel egyre kevesebb zenész marad Vajdaságban. Egyre kevesebben iratkoznak be zeneiskolába általános, középiskolai, illetve egyetemi szinten. Egy idő után el fognak tűnni a művészek Vajdaságból, és ez nem jó! Ha el is mennék külföldre, egy bizonyos idő után visszajönnék!

Van hobbid?

– Konkrét hobbim nincs, és a zenét sem szeretem annak mondani, mivel az a szakmám, és a nap 24 órájában vele foglalkozom. Néha elfoglalom magam kisebb projektekkel, most a legaktuálisabb a varrás! Nagyon tanuló szinten vagyok még, de amint az időm engedi, elindítok egy jó kis videót, és nekiállok szendvedni a kis anyagaimmal.

Hová szeretsz eljárni Újvidéken?

– Nagyon szeretem a csendes, művészi, eldugott kis kávézókat. Voltam már a Fridában, nekem tök szimpatikus hely, a Művészben is voltam már, meg az Izbában is, oda nemrég kezdtem el járni; nagyon hangulatos művészhely.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Zene a nap huszonnégy órájában Bajusz Krisztina vagyok. Adai. Zenész.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.lendkey.com
Jogi Kar, te drága! DAY 162: VALAKI TALÁLJON KI AUTOCORRECTET A BESZÉDHEZ IS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hátrányos megkülönböztetés A legtöbb embert élete során érte valamilyen fajta hátrányos megkülönböztetés, vagyis diszkriminá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: We are angry family
Metál fesztivál brokkolival 1. Brutal Assault 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mai napig Tarja birtokolja a metál díva címet
Akiket látni kellett 2. EXIT Fesztivál 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Vontatóhajó és uszálya Green Future 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: A Green Future Facebook-oldala
DJ-k és környezetvédelem a medencénél Green Future 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Koutsoupia egyik strandja
Sporhetsztori 76. 76. rész – Egy kis múlt és jelen

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Megcsípett! Mit tegyek? Vidékünkön gyakoriak a különféle rovarcsípések.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az újhullámos török dark zene Szerbiában (is) Az MH Concerts és Serbian Hellbangers szervezésében ismét elsötétül Belgrád.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szögi Csaba (fotó: Mucsi Attila)
Aki választ: Szögi Csaba A homokpuszta közepén láttam meg a holdvilágot egy ködös november végi éjszakán;

0 Hozzászólás | Bővebben +