: Fotó: A Green Future Facebook-oldala
Fotó: A Green Future Facebook-oldala

DJ-k és környezetvédelem a medencénél

: Fotó: A Green Future Facebook-oldala
Fotó: A Green Future Facebook-oldala

Green Future 2019

Kilenc óra, beérünk Adára. Fesztiválozók vannak a tereken, a boltokban, mindenhol! A munkatársammal és a barátaimmal érkezem. Felfedezzük a terepet, gyors fotó a Hi Mum! I’m fine! tábla előtt, ámulunk az őrületes festa hajakon, rágyújtunk, és bolyongani kezdünk. Később, amikor már felfedeztük a technós és a VIP részleget, elmegyünk a Nagyszínpadig, ahol már ránk egy megbeszélt interjú a fő szervezővel.


„A MAGUNK URAI VAGYUNK”

Tajti Attilával, a Green fő szervezőjével a kezdetekről beszélgettünk, majd a jövőre vonatkozó terveknél kötöttünk ki. A háttérben a Phrenia koncertezik, a fesztiválozók tombolnak, mi pedig alig halljuk egymást.

Hogyan született meg a fesztivál?

– Cirka tíz-tizenegy évvel ezelőtt még a Nyári Ifjúsági Játékok szervezői csapatában voltunk benne, de később abból az okból kifolyólag, hogy mi másképp látjuk a rendezvények világát, megtörtént a különválás. Először csak egynapos bulit szerettünk volna létrehozni, de a szervezés folyamán, azt hiszem, rögtön négy-öt napos lett. A terv az volt, hogy egy elektronikus zenei rendezvényt hozunk létre, ahol nincsenek befektetők, ahol a magunk urai vagyunk, és azt valósítjuk meg, amit megálmodunk; így született meg ez a fesztivál.

Honnan jött a név?

– A név onnan jött, hogy úgy voltunk vele, hogy ha már egy teljesen új dolgot indítunk, akkor miért ne próbálnánk meg valami jó érdeket is képviselni. Nyilván ha csak a környezetvédelemről lenne szó, akkor csak mi hárman lennénk itt (Nevet.), de mivel vannak koncertek és egyéb színpadi programok, DJ-k, így vagyunk még egy páran.

Milyen programokkal vártátok a fesztiválozókat?

– Odafigyelünk arra, hogy nappal is legyenek programok, hogy a fesztiválozókat nap közben is érje inger. Ezért is költöztünk át Zentáról Adára, mert az alapprogram a medencézés, aminél egy-egy átmulatott éjszaka után nincs is jobb. Különféle kiegészítő programjai is vannak a fesztiválnak, például a Green Future nevéből adódóan az Art Zone-ban lehet hulladékot újrahasznosítani, és abból dekorációt készíteni, fesztivál frizurát és sminket is lehet csináltatni, készültünk sport programokkal; strandfocival és röplabdával, lazulásként vízipipázhatnak a bulizók, de például beerpongozni is tudnak.

Minek alapján hívjátok meg a fellépőket?

– Annak idején, amikor elkezdtünk rendezvényeket szervezni, tizenkilenc évesek voltunk, akkor ez jó volt, mivel a saját korosztályunknak kellett fellépőt találnunk. Most harminc pluszosok vagyunk, és így nehezebb a dolog, mivel egyrészt a saját korosztályunk, másrészt a tinik korosztályának az igényeit is igyekeznünk kell kielégíteni; próbáljuk kideríteni, hogy ők mit szeretnek. Mondjuk, idén elég rosszul jártunk a USNK-kel, mivel nem tudtak eljönni, nagyon sok fiatal szereti az ő zenéjüket, a mi korosztályunk viszont nem ebben utazik.

Hányan és honnan szoktak ellátogatni a Greenre?

– Általában húszezer fő látogat el a Greenre, ami azért érdekes, mert ha jól tudom, Adán tízezren laknak. Leginkább Magyarországról és Vajdaságból érkeznek fesztiválozók, de mindig vannak olyan kalandvágyó emberek Romániából, Németországból, akik az interneten látják a programot, és eljönnek, mert a Green Future jó tripnek tűnik.

A fesztiválnak saját himnusza is van. Hogyan jött az ötlet?

– Ez egy régi történet, de megpróbálok visszaemlékezni rá… Én úgy hiszem, hogy Lénárd ötlete volt az egész; Lénárdnak volt egy zenei alapja, amit Gabriel B-vel csináltak meg, megkerestek minket, elmondták, hogy szerintük van annyira jó, hogy himnuszt csináljunk belőle, aztán jött a Cloud 9+ és MC Fedora, a többi meg már történelem.

Tervek?

– Minden évben próbálunk fejleszteni valamin, az biztos, hogy jövőre is három éjszakán keresztül fog tartani. Javítani szeretnénk a kényelmen, a közösségi téren, a megjelenésen, azon, hogy minél komfortosabb legyen a fesztiválozás, valamint a szanitáris dolgokon is!

Green Future 2019

A FESZTIVÁL SZEMEI

Ugye, ti is nézitek a Green Future-ös aftermovie-kat? Azt is tudjátok, kik állnak a mindent látó kamerák mögött?

Ürményi Róbert és Frigyes a fesztivál szemei, elmesélték, hogyan is készül egy-egy videó a festáról, persze Attila interveciójával együtt:

Minek alapján válogatjátok be a jeleneteket a videóba?

Róbert: Ez nehéz kérdés! Nagyon sok anyagot felveszünk, mindenkit rögzítünk; lassítva, gyorsítva, mindenféle jelenetet (közeli totálokat), a vágásnál pedig ahogy a zene kiadja az ütemet.

Népszerűek a videóitok?

Róbert: Szerintem igen, a megtekintések száma minden évben húszezer fölötti.

Attila: Az úgy szokott lenni, hogy én felidegesítem őket azzal, hogy lassú zenét szeretnék meg közeli elmosolyodó arcokat, ők meg nem akarják, ők csak a veretést akarják!

Frigyes: Jajjj, Attila, te igazán romantikus lélek vagy!

Attila: Én igen, de ti nem.

Mennyit kell dolgoznotok?

Róbert: Mindennap itt vagyunk. Reggel kijövünk nappali felvételeket készíteni a medencénél.

Frigyes: Aztán kijövünk a délutáni programokra is, majd este körülbelül kilenc órától hajnali háromig-négyig itt vagyunk.

A videókban többször látunk megrendezett jeleneteket. Mivel veszitek rá erre az embereket?

Róbert: Mindig keresünk valakit, nevezzük statisztának, statisztáknak, akiket le tudunk kamerázni a jelenetekhez. Ezekre nehezen találunk embereket, mivel szégyenlősek! Tavaly például ingyen sörrel vettem rá őket...

Csak a Greenen dolgoztok?

Frigyes: Nem. Rumán is van egy fesztivál, ott is melóztunk, és két évvel ezelőtt Attilának köszönhetően a SZIN-en is dolgozhattunk. Emellett céges promókat is készítünk, tudósítunk és reklámfilmeket csinálunk az Újvidéki és a Pannon Televíziónak, illetve esküvői projektekben is részt veszünk.

Green Future 2019

ŐSZTŐL ÚJ DALOK

A backstage-ben nagyon laza hangulat uralkodik. ByAlex bandája, a Slepp lazul a hatalmas színpad mögött, Attila, a fő szervező vált néhány szót ByAlex menedzserével, és már indul a mandula! Jön Alex, kezdődhet az interjú:

Hogyan érzed magad a Greenen?

– Láttam, hogy lehet vízipipázni, így már nagyon-nagyon jól! (Nevet.) Egyébként jó hangulatú fesztivál, most jártuk körbe a fiúkkal az egészet, és ettünk is. Nagyon jó a vendéglátás. A nagy fesztiválokon sem feltétlenül jellemző ez a fajta vendéglátás. Nekem egyelőre nagyon pozitív.

Milyen számokat hoztatok?

– Slágereket, természetesen.

Hányadik alkalommal vagytok Vajdaságban?

– Szerintem soha nem léptünk még itt fel, ez az első alkalom.

Mi adja az inspirációt a számaidhoz?

– Általában a saját életem, illetve a barátaimé, de leginkább a sajátom. Mindenféle dolog, amit láttam, megéltem, éreztem az évek alatt.

Milyen terveid vannak karrier szempontjából?

– Őszre sok új dal lesz klippel. Egyre több előadóval dolgozom együtt producerként, erre nagyon rá fogok feküdni ebben az évben. Folyamatosan zenélni fogok, kivéve két hónapot, amikor elhagyom az országot, mivel nagyon gyűlölöm a hideget és a telet.

Az interjú után ByAlex és a Slepp lépett színpadra, sorra csendültek fel az énekes slágerei, a Kedvesemtől kezdve a Bababón át Anyáig, a Széllel szemben és az Elvis(Z) számig, meg még sorolhatnám.

Yamina felrobbantja a színpadot, keveri a zenéket, a hangulat őrületes. Meleg van. Szúnyogok nincsenek, csak tömeg, de az hatalmas. Az égen milliónyi papírszivecskét fedezek fel, és örülök nekik. Meg annak is, hogy itt lehetek.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Zene a nap huszonnégy órájában Bajusz Krisztina vagyok. Adai. Zenész.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.lendkey.com
Jogi Kar, te drága! DAY 162: VALAKI TALÁLJON KI AUTOCORRECTET A BESZÉDHEZ IS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hátrányos megkülönböztetés A legtöbb embert élete során érte valamilyen fajta hátrányos megkülönböztetés, vagyis diszkriminá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: We are angry family
Metál fesztivál brokkolival 1. Brutal Assault 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mai napig Tarja birtokolja a metál díva címet
Akiket látni kellett 2. EXIT Fesztivál 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Vontatóhajó és uszálya Green Future 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: A Green Future Facebook-oldala
DJ-k és környezetvédelem a medencénél Green Future 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Koutsoupia egyik strandja
Sporhetsztori 76. 76. rész – Egy kis múlt és jelen

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Megcsípett! Mit tegyek? Vidékünkön gyakoriak a különféle rovarcsípések.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az újhullámos török dark zene Szerbiában (is) Az MH Concerts és Serbian Hellbangers szervezésében ismét elsötétül Belgrád.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szögi Csaba (fotó: Mucsi Attila)
Aki választ: Szögi Csaba A homokpuszta közepén láttam meg a holdvilágot egy ködös november végi éjszakán;

0 Hozzászólás | Bővebben +