: We are angry family
We are angry family

Metál fesztivál brokkolival 1.

: We are angry family
We are angry family

Brutal Assault 2019

Kábítószereket tilos a rendezvény területére bevinni – hallom, amint útba igazítja az előttem álló lányt a zöldfülűnek ható biztonsági srác. Na, ő sem jut már be a dán Hexis black/core koncertjére, hacsak nem tépi el vagy osztja szét az összes marihuánáját a bejáratnál. Persze, mire nagy nehezen én is bekerülök a cseh földön fekvő Jaromer város Josefov erődítményének falai közé, és elrendezem a pénzfeltöltést, a lelátójegyet, egy sört, már csak azt látom, ahogy integetnek, és már mennek is le a színpadról a 24. Brutal Assault szerdai (első, illetve nulladik) napja második zenekarának tagjai. Háttérzenének sorbaálláshoz nem voltak rosszak.

Próbálok lelkileg is megérkezni a helyszínre. Délután kettőkor slam death metált hallgatok Európa egyik legrangosabb fesztiválján, nekem meg az előző napi pelinkovác jár az eszemben, meg az, hogy mennyire sikerült elbuknom mértékletességből. A Kraanium csak zenél, én pedig nézem a sok türelmetlen, szomjas embert a kígyózó sorokban. Végül a norvég banda betonverése úgy csúszott le, mint az első Pilsner söröm. Lágyan, gyorsan, hatékonyan. Mivel a Slapshot hardcore-jának meghallgatásánál találok fontosabbat is, továbbállok a kövek közé zárt Octogon színpad és Meet and Great irányába. Átvergődök az alagutak tömegén, megnézem a kézművessör-kínálat mérsékelten borsos árait (kb. 1–5 euró), bejelentkezek a médiaveremnél, ahol aztán bedobok egy potya kávét, vizet. Majd magabiztosan nyargalok át a vásártéren. Az előző napi sunyi áztató eső miatt most még a port sem nyelem. A fogyasztói társadalom hatása alól egy underground fesztivál sem vonhatja ki magát. A pólók, lemezek, cd-k, felvarrók, pulcsik (sötöbö-sötöbö) választéka mindenkit magbabonáz. Ilyenkor mindig azt érzem, az életem nem lehet teljes egy Autopsy-póló, egy Carcass-lemez vagy egy Edge Of Sanity-pulcsi nélkül. Azért vagyok már annyira ravasz, hogy ne ragadjak le a vásárlásnál, elvégre koncertet is kellene nézni. Itt viszont akkora a piac, hogy amit egész évben szerettél volna, itt többnyire megtalálod.

Az Arson Projectet leginkább csak nézem az Obscura sátorban, de még mindig nem vagyok ott, ahol kellene. Sörrel öblítem a 800 kilométeres út fáradalmait. A remek rajtot, amikor majdnem el sem indultunk, egy zacskó zöldség miatt. Egyszerűen vannak emberek, akik képtelenek brokkolival metálfesztiválokra utazni. Aztán mégis elindultunk, és kipufogót szereltünk az autóúton, majd hozzávetőleg két órát vesztegeltünk az M 0-son, égőt cseréltünk, majd kedd estére meg is érkeztünk az igen zsúfolt Josefovba. A sátortábor szinte megtelt, a többiek alig tudtak helyet szorítani a vajdasági metalacok egy részének. Az éjszakai sátorállításom eredménye még kísért, húszpercenként a de azért rendesen fel kellene állítani azt a sátrat mantra visszhangzik a fejemben. Majd az Arson Project szépen lejött a színpadról.

Voivod

A Voivod a legutóbbi lemezről is játszott dalokat

A Voivod fellépését már meg kellene élnem, nem csak végigbambulnom – gondolom magamban, miközben épp a Post Society című dal felére toppanok be. Bizonyos körökben végre kezdenek trendivé válni, amit 37 év becsületes zenélés után ki is érdemeltek. A zenekar mosolyogva játszik a színpadon, látszik, élvezik, amit csinálnak. A The Prow közben megvadulnak az emberek, majd ez az állapot tartja is magát a hátralévő nyúlfarknyi időben. Ez nem az a banda, amelyről sok minden kiderülhet egy 40 perces fellépés során, a záró Voivodot leszámítva semmi extra sláger nem hangzik el, de legalább ezt az egy dalt leszámítva szinte mindig más repertoárt kapunk itt tőlük.

Mivel ezek voltak a kötelező megjelenéseim, a délutánra kimászok a sátorba, de előbb még odaintek a Soilworknek: Majd legközelebb, fiúk! Kifelé menet egyre világosabb lesz, az út mellett már nem állnak a falusi nénik/bácsik a portékáikkal – két dolog történhetett: kidobták őket vagy a fesztivál kereskedelmi/szponzor érdekei miatt, vagy hogy ne akadályozzák a forgalmat az amúgy is szűk úton. Felcsúszok a dombra, ahol a táborban közösségépítés zajlik. Szégyenlősen ránézek a sátramra, de inkább csak egy sört veszek ki, amire annyira nincs szükségem, de nem is önmegtartóztatásra járunk ki, és nem is csak a koncertek miatt. Sokszor ide menekülünk behúzott farokkal a család, a főnök, a munka, a hétköznapok elől. Az ilyen rendezvények funkciója, hogy képben legyél a jelenlegi zenepiaci történéseket illetően. Olyan, mint egy bevásárlóközpont, ahol megtekintheted a jelenlegi legjobb felhozatalt, divatot, beszerezheted, ami kell, és úgy érezheted, tartozol valahová ebben a büdös nagy kaotikus világban. Itt a sör is sokkal finomabb! Végre eszembe jut kikapcsolni a telefonom is.

Egyik sör a másik után, egyik sztori majd zenei diskurzus a másik után, az Incantation-koncertet is elengedtem, de az Eyehategodra csak összeszedem magam. Valamikor a buli felénél esünk be. Mike Williams leszedi a fejünket, amint kétségbeesetten üvölti a nyomorúságot a pofánkba. Valahol azt érzem, igen, tudom, bűnösök vagyunk, az emberiség megérdemli a pusztulást, és amúgy is mindenki bekaphatja. Rohanás a nagyszínpadhoz....

Szinte popzenének és két vödör túlpózolt mamlasznak hat, amint a svéd (mostanra) symphonic metál Therion a színpadra lép az Eyehategod után. A Theli viszont a kedvenc lemezeim között van. Zavar az egész zenekari kiállás, a két jó hangú milf gótmaca, Christopher Johnson farsangi kivitelben, és az énekes is leginkább egy irritáló hegyi osztrák metálosnak néz ki. Aztán elkezdődik a zene, és én megnyugszom. A dalok szinte tökéletesen haladnak, ahogy a tökéletes lemezen is, néha talán kissé túl tiszta és túlénekelt, Johnson pedig bele sem böffent a mikrofonba, ami igazán kár. Jó volt végighallgatni, örülök, de azért nem volt egy feledhetetlen buli. A lemezt is záró Grand Finale után világossá vált, itt már nem lesz bónusz, így hát elzavarom magam a Prong fellépésére.

Therion

Christopher a Therionból a fellépés után színházba ment

Tommy Victor egy nagy gitáros, kurvajó frontember, a nagyságához képest viszont eléggé mellőzött személyiség. A sátor a szétesés szélén, üvölt a Revenge… A közönség marhára fogja a ritmust. Kurvára itt lett volna a helyem! A hangulat a tetőfokon! Nélkülem? Az nem lehet! Tommy Victor kezeli a hangulatot és a közönséget, zakatolnak a pofozkodós, gyomorba rúgós himnuszok, de a Snap Your Fingers után csak eljön a fájdalmas búcsú ideje. Kissé mitkezdjekmagammaaal hangulatban vagyok, majd miután fülöncsípjük egymást, elmegyünk egy abszintért a Kal/Ambient sátorba. A francia Sorc’Henn szolid közönség előtt tartja dark/ambient előadását. A lángot nem látom, de füst, az van. Jó páran részt vesznek a zenei kísérleti előadáson, de én ennél pörgősebb vagyok. Viszont ez remek helyszín a fotelban való üldögélésre és beszélgetésre.

Sohasem gondoltam volna, hogy látni fogom a sátánista/wicca imázsba öltöztetett Coven, pszichedelikus rockot játszó bandát. A zenekar egy igazi jégtörés volt az idén már ötvenedik szülinapját ünneplő hippi/sátán debütáló lemezével és nyúlfarknyi karrierjével. Az első sorokban laza készülődés, többen tekernek, érzem az égett thc illatát, mindenütt cigifüst kúszik az ég felé. A színpadra állított koporsó ajtaja lassan kinyílik, és hatalmas füsttel kísérve kilép belőle Jinx Dawson énekesnő. Én már betéptem a tudattól, hogy ez a banda tényleg összeállt pár évvel ezelőtt, és én látom őket. Az eredeti felállásból persze csak Jinx maradt, de a hangszerek teljesen hiteles és megbízható kezekben voltak. Érdekes, hogy mennyire más zenei megoldásokkal operálnak ők, mint az itt szereplő zenekarok nagyobb része, mert zenéjükben csak egyetlen extrém mozzanat van, méghozzá az extrém sötét hangulat, ami visszavisz minket a múlt század hatvanas évéinek végére, egy erdei tisztásra. Kár, hogy Jinx 1974 óta nem volt részese a zenei életnek, hangja, kiállása ma is kiváló, és még az elmúlt 50 évet is elég jól el tudja sminkelni.

Ez a fesztivál már egy ideje nehéz döntések meghozatala elé állítja a rajongókat. Erre az idén részemről a Kadavar vs. Hypocrisy tette fel a koronát. Mit válasszak, azt a bandát, amelyet két éve hallgatok, de azóta rendszeresen, vagy azt, amelyet két éve elő sem vettem, viszont előtte el sem raktam. Ahogy vágtatnék az Obscure színpad irányába, elhaladok a nagyszínpad előtt, és meglátom Petert a színpadon. Úgy éreztem, szögeket vertek a lábamba, majd lánccal a nyakamban előrerántottak – így dörrent meg a nyitó Fractured Millenium, egykori, füstben áztatott éjszakáink himnusza. Ledöbbenten állok, és belélegzem a lemezminőségű hangzást, egymást váltogatják a földbeverős himnuszok az agresszív dallamfüzérekkel. Az idő rohan, a dalok száguldanak, ez már nem a vodkásüveggel pózoló Peter, de nem is egy lenyugodott apuka, bármennyire szeretné is ezt elhitetni magáról. Nagyon szépen hömpölygő profi koncert volt, és várom az új lemezt, hogy ismét elkaphassam őket valahol.

Az olyan fellépésekkel, mint a Hypocrisyé volt, az egyedüli baj az, hogy kiszívják az érzelmeinket. Ilyen koncertek után nehezen dob fel bennünket bármi is. Az Obscura sátorban küszködök az Ocean-koncerten. Nem rossz, nagyon is jól szól, de... Próbálok nem előítéletes lenni a post metál bandával, de a hipster imázsuk a számomra kissé feledhető zenével nem tud meggyőzni. A koncert után felemás érzéssel sétálok ki a sátorból, de az a jó pár sör, ami csak úgy lecsúszott a torkomon, nem hagy nyugodni. Érzelmileg kiégve sétálok a KAL színpad felé. A teremben kőkemény rave, vagyis valami terrordrome szerű zene szól maximális hangerőn. Három tucat ember szétesve ugrál. Ez az egész nem igazán esik jól, de amikor meglátok egy üres ágyat, a szívem hevesebben kezd verni, és rá is hemperedek. Érzem, ahogy a nyálam csorog a padlóra, majd hallom, amint idegen nyelven beszélnek hozzám és rángatnak. Megérkezett a biztonsági őr, és megkért, távozzak a a többi fesztiválozóval egyetemben. Ez egy korán kelős feszkó, korai fekvéssel. A sátorban előkapom a brokkolimat, és titokban elfogyasztom. Metál fesztiválra nem szabad nyers brokkolival menni, én pedig most megszegtem ezt a szabályt.

Elég nehezen nyitom ki a szememet, tudom, reggel van. Miért nincs lárma? Hová lettek az orosz szomszédaink? Miért kussol mindenki? Mi ez a harminc fokos lejtő, amiben fekszek? Miért nincs kánikula? Lehet, nem is az én sátramban vagyok? Pánikszerűen rontok ki az igen instabil sátorból. Szétnézek, le a kalappal előttünk, tizenkettőnknek nyolc sátorba sikerült szétszórnia magát, és körülbelül nyolc négyzetméterünk még maradt is a társasági tevékenységekre. Egy fontos információt sikerült megtudnom attól az egyetlen személytől, aki nem a Hypocrisyt választotta. A tegnapi Kadavar nagyon jó volt, az utolsó szám különösen odacsapott, a dobos meg úgy néz ki, mintha múmia lenne. Kinézek a városba, ez már az első nap délelőttje, de én még mindig nem pakoltam be a sátorba. Mindenki tömi magába a tápot, sokan sörrel kísérik, éljen a dőzs. Az utcákat most is, mint mindig, metalisták uralják, a Brutal Barból ordít a zene, néha kiesik valaki. A falu éli a fesztivált.

Brutal Assault

Kora délutáni táncmulatság

A nagyszínpadról üvölt valami zene, ami mintha nem tudná eldönteni, mi is szeretne lenni. Az enyhén émelygő gyomrom pont egy ritmusban van azzal a salátával, amit a Diablo Swing Orchestra képvisel. A fellépés nem nyűgöz le, de ha már itt vagyok, kivárom a családi vállalkozásra hasonlító Krisiun fellépését. A hőség kezd az agyamra menni, felmegyek a lelátóba, ami elé idén még két lelátót építettek. Amennyiben valaki lenne a másikon, fenét sem látnék. A lapos filozofálgatásomat a Krisiun fellépése szakítja meg, udvariatlanul törnek be délután fél kettőkor az életembe. Több ezren nézzük őket, de ez eddig minden fellépőről elmondható. A koncert végén azon agyalok, nem értem, miért hőzöngenek sokan a délutáni kánikulás death metál koncertek miatt? Aki ezt nem tanulja meg élvezni a napszúrásig, az nem is szereti a zenét.

Aztán addig-addig sodor a tömeg a lemez/póló börze felé, hogy a Sacred Reich koncertjét egy szatyor kapitalista termékkel nézem végig, bármennyire szerettem volna is nemet mondani a vásárlásnak.

Brutal Assault

A fesztivál területének negyede

A bőség zavara is a fesztiválhoz tartozik, sokszor azon bénul le az ember, hogy nem tudja eldönteni, mit is csináljon ebben a nagy pokol széli vidámparkban. Tehát a szatyor a kezemben, miközben az egyik legjobb amcsi thrash banda Indipendent című dala szól. Erről a riffről már mindig az a monszun jut eszembe, amit pár éve előidéztek vele, és ez még a felkonferálásból sem maradt ki. A buli végig jó hangulatban telik, a repertoár picit kiszámítható, de a lendület egy pillanatra sem törik meg. A program közben egyedül a sokként ható hír akaszt ki: a Deicide lemondta a ma esti fellépését, mivel légörvényriadó miatt nem engedik felszállni a gépeket. Mindezt a flancos BA telefonapplikációm tudatja velem.

Fotó: A Brutal Assault Facebook-oldala

(Folytatjuk)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Zene a nap huszonnégy órájában Bajusz Krisztina vagyok. Adai. Zenész.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.lendkey.com
Jogi Kar, te drága! DAY 162: VALAKI TALÁLJON KI AUTOCORRECTET A BESZÉDHEZ IS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hátrányos megkülönböztetés A legtöbb embert élete során érte valamilyen fajta hátrányos megkülönböztetés, vagyis diszkriminá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: We are angry family
Metál fesztivál brokkolival 1. Brutal Assault 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mai napig Tarja birtokolja a metál díva címet
Akiket látni kellett 2. EXIT Fesztivál 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Vontatóhajó és uszálya Green Future 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: A Green Future Facebook-oldala
DJ-k és környezetvédelem a medencénél Green Future 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Koutsoupia egyik strandja
Sporhetsztori 76. 76. rész – Egy kis múlt és jelen

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Megcsípett! Mit tegyek? Vidékünkön gyakoriak a különféle rovarcsípések.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az újhullámos török dark zene Szerbiában (is) Az MH Concerts és Serbian Hellbangers szervezésében ismét elsötétül Belgrád.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szögi Csaba (fotó: Mucsi Attila)
Aki választ: Szögi Csaba A homokpuszta közepén láttam meg a holdvilágot egy ködös november végi éjszakán;

0 Hozzászólás | Bővebben +