: Testament – Mint a jó bor, úgy öregszünk
Testament – Mint a jó bor, úgy öregszünk

Metál fesztivál brokkolival 2.

: Testament – Mint a jó bor, úgy öregszünk
Testament – Mint a jó bor, úgy öregszünk

Brutal Assault 2019

Ez a fesztivál egyebek mellett a barátkozásról és ismerkedésről szól. Van egy tuti befutó téma, ami kimeríthetetlen, és mindenkinek van kedve róla beszélni. A nyitó kérdés általában így hangzik (jelen esetben legyen, mondjuk, a Deicide kvartet): Várod már a Deicide fellépését? Melyik a kedvenc Deicide-lemezed? Hány Deicide-koncerten voltál? Mit szólsz a legutóbbi Deicide-lemezhez? … A mértékletesség miatti ideiglenes ellenszenvemből fakadóan kissé húzódik a fejem, a vécénél pedig a nagyon kedves unatkozó orosz metálos gépfegyverből elengedett sorozatként szegezi nekem a kérdéseket a pólóm miatt. Mint kiderült, szereti az Arkonát, és baráti kapcsolatban van a zenekarral, nem áll tőle távol a szerb–orosz testvériség gondolata sem. De már sodródunk tovább a thrash délutánra, amit a germán Sodom követ el. Az új dobos jól üti, bár kicsit lustán, ami kuriózum, ennyire hájas ütőst thrashben én még nem láttam. Ebben a bandában az a legjobb, hogy időnként képesek a death metált is horzsolni, de a dallamos/punkos lendületű primitívség sem hiányzik belőlük. Angelripper már benne van a kurva jó fej nagyapa vagyok-korban, de az egésznek van hitele. Az olyan dolgokat, mint a Code Red, vagy éppen a Remember the Fallen, nehéz ülve végignézni, ezért többen a lelátón is beindítanak egy kisebb mosht. A Sick of it All a lebombázott házak romjai közül a belváros natúr rothadásába visz bennünket. Kemény odamondós szövegeik a sodró hc lendülettel tovább őrjítik a közönséget, akik kiélhetik a hétköznapok dühét. A szikárság most sem hiányzik belőlük. Nem véletlenül az egyik legjobb koncertbanda.

Ahogy az éjszaka leszáll, az addig várfalon pihenő sasok elkezdik okádni a lángot. Annyira jól érzem magam, hogy azon gondolkodom, mi értelme van elmenni bármelyik másik fesztiválra? Lehet sírni a borzasztó tömeg miatt, ami sokszor szinte mindent lebénít a várfalakon belül, de ezt akarjuk, nem? Legyünk minél többen, és itt és most legyünk egy nagy család. Egy olyan rendezvényen, ahol minden profi, nehéz fokozni az élvezeteket, de az éjszaka ránk hulló kellemes sötétség mégis ad egy pluszt. A Testament fellépése alatt egyre inkább dunsztosüvegbe szorított feferóni érzés uralkodik. A metál zenészek egy jó része igenis tud öregedni, és ez nem feltétlenül áll rosszul nekik. Én nem tudom, Chuck Billyék harminc éve milyen minőségben nyomták, de elképzelhetetlen, hogy jobbak lettek volna annál, mint amit az utóbbi években produkálnak. Az újabb lemezeik is húsba marnak, és nem érezzük azt, hogy ezt már ezerszer lejátszották. A Meshuggah fellépésére még inkább fokozódik a tömeg. Jó a sok tört ritmus, de most mást is igénylek; egy idő után bármennyire is valótlanul izgalmas dimenziókat nyitogatnak zenéjükkel, egy kis simogatásra is vágyom.

Az Octogon színpad az egyik legjobb koncert improvizációs lehetőség a rendezvényen. Egy köpésre van a nagyszínpadtól, a craftbártól, nincs tömeg a vécénél, és marha hangulatos besüllyesztve a várfalak alagútjai közé. Átverekedem magam a tömegen, hogy belekeveredjek egy másik (így megy ez 2019-ben Jozefovban) tömegbe a Windhand koncertjén. A tökös női vokálos sztónerkedés már egy sokkal kellemesebb hőmérsékletű világba visz. Elmerülök az 1970-es évek füstjében, billegek, és elégedetten bólogatok. Nem sokkal később érzem, a boogie és a vérem viszi a lábam a nagyszínpad felé, ahol a tánctérre töretek. Mindig el kell döntenünk, megfigyelők vagy résztvevők szeretnénk-e lenni egy koncerten. Igazán átélni kizárólag az első sorokból lehet. Idegen testek izzadságát érezheted a magadén, a dobhártyád szétszakítja a ritmus, és a gitár kettéhasítja a tested. Joey Belladonna hangja messze visz, sokkal jobban felépített koncertet láthatok, mint pár éve. A circle pit csak fokozódik, néha Caught in the Mosh, hogy igazán Antisocalek lehessünk. Lehajtott lóként csak fentről tudom kísérni a Carpenter Brut 1980-as évek nosztalgián alapuló szinti rockzenéjét. Kezdetben alig van ott valaki, majd ahogyan haladnak a dalok, mintha mindenki leakadna a színpad előtt. Az utolsó daloknál már hatalmas ovációban fürdik ez a közelről sem brutális banda, a Flashdance filmzene újragondolása pedig győzedelmeskedik a zenekarra vonatkozó előítéletek felett. Csak tapsolni tudok a szervezők zenei találékonyságára, a felhozatal folyamatos tágítása miatt. Kifelé megszomjazom, de alig tudom megnyitni a csapot. Azt sem tudom megállapítani, sör folyik-e belőle vagy víz, úgy érzem, ez a nap is megérett az elengedésre.

BA 2019

Egy díszítés a sok közül az alagútból

Mindent lehet kritizálni, de én ezt a rendezvényt elég nehezen tudom negatív jelzőkkel illetni. Igen, rengetegen vannak, és néha unalmas a sörért való sorban állás. A koncerteken is komoly kihívásoknak vagyunk kitéve, gyakran úgy érezzük, egy szusszanásnyi levegő sincs, ráadásul évről évre emelik a belépők árát, és drágul a sör! De… Mindig minden jobban ki van találva, több, színesebb, és valahogy csak sikerül bővíteni is az igen lekorlátozott teret. Ebben egyetértünk a pénteki nap délelőttjén, amint a Junktown részben sült kukacokat vásárolunk. A reggelinket egy széttetovált, jókedvű, féllábú szépség készíti az összetákolt roncsdzsungelben. Magával ragad a kedvessége és a csonkasága iránti elfogadása. Az ilyen helyeken minden freak otthon van, én a lelki, ő a fizikai valójában. Minden deviancia elfogadott, de az sem gond, ha átlagos vagy. A Junktown az 1980-as évek posztapokaliptikus sci-fi filmjeinek látványvilágára van felépítve (Mad Max, Escape From New York, Spacehunter), ugyanakkor egy pár éve indult cseh fesztivál neve is, amely az apokaliptikus víziókra épít.

BA 2019

A Junktownban megnézhettük, mire hasonlít majd a jövőnk

A fémhulladékból szobrokat, funkcionális eszközöket próbálnak elkészíteni. A helyszínen testfestés, hegesztés, gyorsvágózás is zajlik, folyamatosan alakítják a teret. Egy kis aprópénzért bárkit szívesen kimaszkíroznak korommal, kaphat testékszert is az illető, és késő délutánig tartó szórakoztatás folyik. Lehet beszélgetni a környezettudatos életről, újrahasznosításról, vegan fighterék is itt ütik egymást. A tavaly megnyitott várrészeken kóválygunk, és nem győzzük a kiállításokat a metál zene történelméről, a cseh undergroundról, lemezborítókról. Így vetődünk el egy beszélgetésre, ahol a szíriai metál zenei élet a téma, valamint a keleti világ metál underground elképesztő helyzete, mit jelent ezeknek az embereknek ez a kultúra ott, és hogyan segítette őket a nehéz időkben. A military kiállításon megtekintjük a korabeli orvoslási technikákat, ami sok helyen inkább horrorfilmkelléktárra emlékeztet.

Barátom javaslatára elmegyek megnézni a Gorod fellépését. Nos, nem lehet mindegyik az én zeném, nekem sem jöhet be a világ összes bandája. A franciák a death metál újraértelmezésére törekszenek. Mondjuk, nem abba az irányba, ami nekem feltétlenül tetszik.

Egy greba cigivel elmegyek a Lemmy Streeten lévő Lemmy templomába, de még fél sört is áldozok neki. A megmaradt alagútdarabkákban is hátborzongató kiállításokat rendeztek metál módra, hogy minden belépő meg legyen győződve arról, hogy itt aztán valami nagyon okkult zajlik. Beteszem magam a Cinema Horror Citybe, és éppen a szerbiai Sveto mesto című film végére érek be. Valójában régi vágyam teljesül, amint elindul a Démonok című klasszikus a mozivásznon. A nosztalgiafaktorom azzal fokozzák, hogy szlovák rámondásos szinkronnal (létezik egy igen vicces magyar rámondásos változat is) engedik! Fél óra után rendeződik a helyzet, beindul az eredeti hang. Vastapssal ünnepeljük a visszatérő filmfelelőst. Elégedetten kelek ki a székemből, és tovább mazsolázom a filmrepertoárt. Milyen kár, hogy egyszerre tizenhatmillió dolgot csinálnék, mert annyi jó film lesz még, amit régen láttam, mint pl. Tomb of the Blind Death...

A bőség zavara karmolja a hátamat. Lépnék már a Destruction-koncertre, de először a tizedik cédéárusnál akadok le, majd egy régi lengyel ismerőssel, aztán meg a Jagermeister talentum színpadnál, ahol egy gitárvirtuóz srác éppen legyalázza a tudásom. Aztán győzedelmeskednek a szokások. Régebben sok Destructiont hallgattam, így hát elvileg mennem kell a germán thrash attackre.

BA 2019

Hé, ti ott, a lelátóban, a Mad Butcher hozzátok szól! – Destruction

Mennyire megszokás a jó vagy a rossz zene? Lehet, sokan azért hallgatnak rossz zenét, mert már teljesen hozzászoktak az igénytelenséghez? Én Schmier üvöltözéséhez szoktam hozzá, ezért is szerencsésnek mondhatom magam! Imádom, ahogy negyven fokban rámöntik a sört, ilyesmi ritkán esik meg a tanyánkon. Sőt, otthon érzem magam, miközben kiszakad a dobhártyám, mert két girhes cica korban lévő lány sikítja, hogy Nailed to the fuckin cross, ami egyszerre nagyon szexi, helyénvaló, ugyanakkor rémülettel tölt el, mivel semmivel sem érzem magam öregebbnek, sem normálisabbnak náluk. Semmi extrát nem kapok, amit nem láttam volna már tőlük (mármint a Destructiontól), de nem is ezért kell elmenni a német thrasherek koncertjére. A program többnyire egy best of lemez A oldala, a B oldalnál pedig már a New York-i Immolation készül eget a földre húzni. Egy alapos arcszakítás a tömény, elszabadult szikepontos gyűlölet a színpadon. A death metálnak 2019-ben ilyennek kell lennie! Természetes, elemi, nincs túlfilozofálva, zsigeri félelem és fájdalom elleni kapszula. Az utolsó lemezen van a hangsúly, ami egyáltalán nem baj, ez nem az banda, amely évente kiad valamit, hogy összeszarjon egy életművet. Miután rámszakadt az ég és megnyílt a föld, gyűjtöm az érveket, hogy miért is nem fogok visszamenni az Anathema fellépésére. Számomra ma már minőségi unalmat jelentenek. Az Agnostic Front is nagyon menő, de valamikor pihennem is kell. A több mint egy óráig tartó, sátor előtti kilapított kecsbéka pózomból feltekintve egyre elégedettebb vagyok magammal, amiért legalább a sátramat megigazítottam az utolsó előtti nap délutánján. Aztán felébred bennem a józan ész. Mindig van olyan koncert, amit átlagos esetben nem biztos, hogy megnéznék, de valakiért muszáj (amolyan nehéz a békucit a tónak ereszteni eset). Az idén a Heilung kapta ezt a szerepet.

BA 2019

A péntek estét a Heilung köszöntötte

Lábamban tonnás súllyal indulok az inkább folk, mint metál koncertre. Majd leesek a lejtőn, és egy szőke tündér kap el, aki, ha már így alakult, tollat és betétet kér tőlem. Sajnos épp egyik sincs nálam, valószínűleg kisbolti elárusítóra hasonlítok. Továbbhaladva egyre inkább elakadok a tömegben, de már hozzászoktam a belassult haladáshoz. A színpad füstben úszik, és számomra teljesen ismeretlen hangszereken mintha a halál verméből döngetnék az élet kapuját (vagy éppen fordítva) ezek az eldugott törzsből elszabadult papok és papnők. Mindenki lefagyva nézi az eseményt, az éjszakában túlvilági lelkek ébrednek fel. Egyesek számára dögunalom, de itt többről van szó, mint koncertről, az előadás egyenrangú vele. Nem őrjöngés, inkább feltöltődés egy újabb kalandra, az életre. Hogy produkciójuknak mennyire van antropológiai/történelmi alapja, nem tudom, de ez nem az a buli, ahol mindenki táncol. Ez a csendesen megélt transz és azt követő extázis, amikor sok ezer ember egyedül marad, hogy új kapukat nyisson meg magában a biztonságos továbbinduláshoz.

Az Emperorra bezúduló tömeg lassan szakít ki a varázsból. Keresünk egy menedéket, de mindenhol embertömeg. Kicsit jobbra, kicsit fel, de pont most lesz elegem a tömegnyomorból, az Emperorból meg a rekord jegyeladásokból, amit valószínűleg a black metál legendának köszönhetünk. Kimenekülünk a több ezer emberes szardíniás dobozból. Az Obscura sátornál, mint később megtudom, a Vulvodynia kergeti őrületbe az egybegyűlteket. Egy hatalmas leütésnél, egy ízes zsíros riff után egy kétméteres, derékig érő hajú manus veti magát a padlóra. Mint kiderül, ez volt az utolsó leütés. A faszi felkel. Tehát Emperor nem, Obscura jelenleg passz, míg a Jagermeister felől valaki doomol. Persze, ahogy odaérünk, vége ennek is. Akkor marad az alagút. Biztató kaotika szűrődik ki a bejáraton. Előrébb lépek, és mintha Pinehead parancsára horgok akadnának a bőrömre. Alig merek belépni. Hallom, de nem hiszem el. A fejem leszakad a hangerőtől, a kiborult, kétségbeesett, bőrt hasító gitárhangzástól. A színpadi látvány, a sztroboszkóp, a zenészek előadásmódja valami zseniális. A kénköves pokolba belépő ez koncert, oda, ahol a black metált tanítják. Alig tudok megállni a lábamon a sodró lendülettől. Most jövök rá, hogy életemben nem voltam black metál koncerten, mert ez az. Méltóságteljesen a pokol tornácára taszítanak, majd rúgnak egyet rajtam. Mi ez a banda? Ja, hogy a Nordjevel, aha. Az mi? Aha, norvég ex-Dark Funeral, ex-Morbid Angel, ex-Ragnarök, és a Svartelder énekesének friss bandája. A felvilágosítástól majdnem hülyébb lettem...

Nehéz szívvel mozdulunk el a koncert utolsó részéről, de percek múlva kezd az Electric Wizard, és rajongóhoz méltó módon mi már törünk is előre, taposunk mindenkit az első sorokért (lásson többet a nagyobb akaratú), hogy azok a bizonyos riffek lassan kalapálják a koporsónkba a szegeket. A zöld fényeken át zöld füst ereszkedik a színpadról, mellettünk, belőlünk, elkezdődik az Incense for the Damned, és én csak kiáltom: Üssetek még, fájjon jobban, és legyen lassabb! Egy kétméteres, halálra betépett viking esik rám, kimászok, küzdök az életemért, és szenvedek, miközben Jus Oborn megfeszül a színpadon, ahogy üvölti: Screaming, naked our altar kissed by the whip, now satans daughter. A negyedik sorból nézve, az Electric Wizardot kétméteres viking harcosok és 160 centiméteres, átszellemült lányok hallgatják, akikre folyamatosan ráesnek ezek a mindent megjárt óriások. Gördülnek a dalok, mint a rőzsét szállító fatalicska, negyven évvel ezelőttről szól a Black Mass, majd a Return Tripnél már közelebb állok veretni magam. Nem sok mellébeszélés van itt, extra lassulás extra súllyal és füsttel. Szinte érzem, ahogy az inkvizítorok mögöttünk állva csorgatják a nyálukat ránk, a The Choosen Few után is van még valami, de igen, egy Funeralopolis belefér.

Fotók: A Brutal Assault Facebook-oldala

Folytatjuk

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Csíkos Dani
Folyamatos pörgésben Csíkos Dani vagyok. Valakinek Dáni. Tordai. Egy kicsit újvidéki is. Egyetemista. De tévés is. Köz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: www.scienceandtechnologyresearchnews.com
Jogi Kar, te drága! DAY 165: AZ ÉREMNEK IS KÉT OLDALA VAN

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Méltányosan vásárolni A környezetvédelem jegyében az elmúlt évtizedekben valamennyire átalakultak az emberek mindennapjai.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Petőfi Zenei Díjátadó,2016:az év felfedezettje
Magyarországi sztárvendég a Cinema Now Fesztivál zenei programjában Interjú a Fran Palermo frontemberével

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Testament – Mint a jó bor, úgy öregszünk
Metál fesztivál brokkolival 2. Brutal Assault 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A háttér csupán fotó, Boriból továbbra is csak egy van
Egy őSZINte beszámoló Egy nap a Szegedi Ifjúsági Napokon

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Király Ernő (1919–2007)
Citrofónia – avagy: „Soha nem lesz csend” In memoriam Király Ernő – 1919–2007

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Virrasztás egy fotelban Az ágyú forró volt. Ez a címe Vladimir Kecmanović regényének, amely Orovec Krisztina fordításában...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 77. 77. rész – Döglött ajvár/Ajvár a másvilágon

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A fertőző betegségekről általában A fertőző betegségeket fertőző ágensek (baktérium, vírus, rickettsia, gomba, protozoon, parazita)...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Marseille
Úton A forró napsütésben a lépcsők még magasabbnak tűnnek

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Dopethrone zenéje kannibalizmusra és egyéb kétes tevékenységekre ösztönöz
A legmocskosabb stoner (vagy valami hasonló) banda Zentára látogat A kanadai Dopethrone zenekar mindenről ismert csak a jó közérzetet garantáló dalokról nem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is VIFÓ Gólyabuli A Gólyabuli a Vajdasági ifjúsági Fórum, vagyis a VIFÓ egyik legrégebbi, tradicionális programja, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Zebra – Felhívás középiskolások részére A hatvanéves újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Zebra – Irodalmi és nyelvtani szafari címm...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lássuk azt az nagy örmény medvét! 2020. június 17-én Budapestre érkezik a SOAD

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Verebes Judit (fotó: Bodó Zoltán)
Aki választ: Verebes Judit Verebes Judit vagyok, színész. Zentán születtem, most is itt dolgozom.

0 Hozzászólás | Bővebben +