: Uriah Heep (Richard Stow)
Uriah Heep (Richard Stow)

Uriah Heep – Budapesten az 50 éves zenekar

: Uriah Heep (Richard Stow)
Uriah Heep (Richard Stow)

50 éves a Uriah Heep! A legendás brit hardrock-zenekar legutóbbi, 25. lemeze a 2018-as Living the Dream, mely a kerek évforduló mellett a 2020-as turné apropójaként is szolgál – Budapesten február 5-én, a Barba Negra Music Club színpadán láthatjuk majd őket.
Alakulását követően a Uriah Heep 1970-ben debütált „Very 'eavy... Very 'umble” című lemezével, amely ma már a hard rock műfaj igazi mérföldköve, a zenekar pedig több mint 40 millió lemezt adott el világszerte. A mai napig folyamatosan turnéznak, egy évben akár 125 koncertet is adnak, évről évre több mint félmillió ember előtt lépnek fel. Koncertjeiken egyaránt előkerülnek az első évek klasszikus dalai, és az elmúlt évek friss szerzeményei is.
A Led Zeppelin, a Black Sabbath és a Deep Purple mellett a Uriah Heep is a brit heavy metál úttörői között van, meghatározó hatást gyakorolva a hetvenes és a nyolcvanas évek rockzenéjére. A műfaj alapítói közül a Heep az összetett és gyakran fennkölt énekbetétek használatával emelkedett ki, aminek köszönhetően viccesen a heavy metál Beach Boysának is nevezték őket. Szintén elsők között játszottak Hammond orgonán a dalokban, és Mick Box wah pedálhasználata is a hangzás kulcselemévé vált.
A csapat Budapesten is rendszeresen fellép, legközelebb február 5-én láthatjuk őket a Barba Negra Music Club színpadán. Jegyek már kaphatók!

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Szeles Réka
„Mindig vágytam a lelki békére” Szeles Rékának hívnak. Budapesti születésű, ám ízig-vérig palicsi leányzó vagyok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ferencz Lajos
Szépséges újrakezdés Biztosan sokan ismeritek az óbecsei, 1987-ben született Ferencz Lajost, a gitáron és dobon is kiv...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.npr.org
Jogi Kar, te drága! DAY 178: MINDENBEN MEG TUDOM LÁTNI A JOGOT

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A szendrői Madvro hozta a sabbathi hagyományokat
Füstben taposó Petőfi A Pannon-tenger száraz zenéje

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jeff Annihi Waters és a Lator fiúk
Haláli jó annihilálás Jeff Waters bemutatta új kísérőzenekarát az Újvidéki Vásár 6-os csarnokában

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Chanda Rule
„A zene számomra olyan, mint a levegővétel” A 10. szabadkai Jazzik fesztiválon Chanda Rule is fellépett

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Feldolgozásoktól a nemzetközi hírnévig Mi újság a Phrenia háza táján?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hasonló kenyérre vágyom
Sporhetsztori 81. 81. rész – Kovászkohász 2.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Te is segíthetsz! Az elsősegélynyújtás célja az életmentés és az egészség további romlásának megállítása vagy lassí...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Távolról nem sok életjel fedezhető fel a Kopár-szigeten
Goli otok szabad szemmel Az egykori Jugoszlávia polgárainak a Kopár-sziget, vagyis Goli otok elnevezés nem csupán egyszerű...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Dark Fest Újvidéken Sötét zenék a Fekete Ház 13-ban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Uriah Heep (Richard Stow)
Uriah Heep – Budapesten az 50 éves zenekar 50 éves a Uriah Heep! A legendás brit hardrock-zenekar legutóbbi, 25. lemeze a 2018-as Living the...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
James Blunt Budapesten Október 25-én jelent meg James Blunt sorrendben hatodik Once Upon A Mind című stúdióalbuma az Atl...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Baráth Hajnal Anna (fotó: Herédi Krisztián)
Aki választ: Baráth Hajnal Anna Baráth Hajnal Anna vagyok, a Zentai Városi Könyvtár vezetője és a Mécsvirág együttes tagja.

0 Hozzászólás | Bővebben +