: Fotó: Horváth Zsolt
Fotó: Horváth Zsolt

A Narkomániáról kicsit másképpen

: Fotó: Horváth Zsolt
Fotó: Horváth Zsolt

Rendhagyó könyvbemutató részesei lehettek mindazok, akik vasárnap esti ejtőzés, tévézés, vagy éppen kártyaparti helyett vették a fáradtságot és ellátogattak Robert Yugovich (művésznév) Narkománia című könyve reprint kiadásának a topolyai Jail Piano Bárban megrendezett bemutatójára. A fentiekben említett könyv első kiadása 2011-ben jelent meg és. A százezres példányszámban eladott bestsellerben szerzője, aki a kilencvenes években és a kétezres évek elején még egy hollandiai szerb–magyar bűnszervezet egyik alvezére, jelenleg szórakozóhely-tulajdonos hitelest leírást ad a könnyű és a nehéz drogok veszélyeiről, valamint a védekezés lehetőségeiről. Elsősorban azokhoz a szülőkhöz és serdülőkhöz szól, akik azt képzelik, hogy éppen ők lesznek a kivételek, azaz büntetlenül incselkedhetnek az „ezerfejű hidrával”.

Az est igencsak szépszámú közönsége száraz és nemritkán egy kaptafára zajló könyvbemutató helyett egy maratoni hosszúságú (háromórás), de elejétől a végéig rendkívül izgalmas és tanulságos eszmecserének lehetett szem- és fültanúja. A szerző moderálása és aktív részvétele mellett a vendégek: dr. Palotai Dániel ügyvéd, dr. Bence Erika egyetemi tanár, kritikus és irodalomtörténész, Pipás István kriminológus, Simon Róbert zentai pszichológus és a magyarországi Nemzeti Nyomozóiroda egyik magas tisztséget viselő nyomozója a jelenlegi és múltbeli drogpolitikáról, a kábítószernek a mai társadalomban lévő helyzetéről, és a témával kapcsolatban még sok más dologról folytattak kötetlen eszmecserét, amihez a közönség soraiból is többen csatlakoztak. A beszélgetést maga a szerző nyitotta meg, aki bevezetőjében elmondta, hogy szórakozóhely-tulajdonosként, akarata ellenére nap mint nap találkozik a kábítószer-élvezettel, és a legaggasztóbb az, hogy egyre fiatalabbak nyúlnak a szerekhez, ugyanakkor ezek a fiatalok egyre szófogadatlanabbak, és 13-16 évesként azt hiszik, hogy mindent tudnak, ugyanakkor amikor ezt megemlíti a szüleiknek, ők sem reagálnak kellőképpen, és ezért sokszor tanácstalan. Lényegében azért találta ki ezt a vitaestet, hogy azokat a szakembereket is meghallgassák, akik naponta találkoznak a kábítószer-élvezet következményeivel, s hogy miképpen is tudják ezt koordinálni, mi az ő feladatuk, miképpen harcolnak ez ellen stb.

Yugovich elmondta azt is, hogy ő keveset tud hozzátenni, mert amikor ő foglalkozott kábítószer-terjesztéssel, mindössze 3-5 kábítószer volt, és azokról mindenki tudta, hogy micsoda. Manapság viszont sajnos, egyrészt a törvénykezés hibájából sokféle narkotikum van. A törvények túlszigorítását kihasználják a drogok előállítói terjesztői, és egy-egy szer összetevőin apró változásokat eszközölnek ki, és ezáltal egy teljesen új szintetikus szerrel rukkolnak elő, aminek hatása a szakértők előtt is ismeretlen. Ugyanígy a törvények szerint nem számít kábítószernek, és mire rendelkeznek ellene, addigra az előállítók egy újabb formulával rukkolnak elő. Vagyis a kábítószer-terjesztők mindig egy lépéssel a hatóságok előtt járnak. Ezért sokkal rosszabb helyzetben van a rendőrség, a nyomozóhatóság és az állam, mint korábban. Yugovich szavait a nyomozóiroda képviselője is megerősítette, és az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat is elmesélte. Emellett azt is elmondta, hogy ezekkel a kihívásokkal nap mint nap szembe kell nézniük. Az est folyamán annak a kérdése is felmerült, hogy valójában mi is tekinthető drognak? Ugyanis, az illegális kábítószerek mellett, léteznek legalizált drogok is, amelyeket az emberek többsége nap mint nap, legálisan beszerezhet és fogyaszthat, és ezek függőséggel kapcsolatos kérdései sokkal erősebbek, mint egyéb kábítószereknek.

Míg Magyarországon 2018-ban mindössze 398-an vesztették életüket kábítószer-túladagolásban, addig alkoholizmus következtében ötszázezren, dohányzás következtében pedig négyszázezren haltak meg. Vagyis, lényegében a kérdés az, hogy mi az, amit a társadalom elfogad, és mi az, amit nem? Valójában az ember, amióta ember, az azóta kábítja magát valamivel.

Az est folyamán felmerült, és a jelenlévők ebben nagyjából egyet is értettek, hogy egyes drogok dekriminalizációjával meg lehetne fékezni az ezekkel történő kábítószer-kereskedelmet, illetve az ehhez kapcsolódó bűntényeket, ugyanakkor ezek magának az államnak bevételi forrást is jelentenének. Ugyanakkor a jelenlegi bűnüldözési gyakorlatban számos visszásság tekinthető, és túlnyomórészt a kisebb halak akadnak fel a hatóságok hálóján, az igazán nagyok viszont nem egyszer politikai védettséget élveznek. A fiatalok kábítószer-függősége kapcsán az is elhangzott, hogy annak kialakulásáért valahol a szülőnek is komoly felelőssége van, mert ez nem az egyik napról a másikra alakul ki, és ahhoz, hogy függőségről beszélhessünk, szinte napi szinten kell a szert használni, ezt pedig nem nehéz észrevenni. Ugyanakkor a szülőnek le kell ülnie, és a gyermekeivel komolyan beszélgetnie kell ezekről a témákról.

A beszélgetés végén Yugovich a jelenlévőket arról is tájékoztatta, hogy az elkövetkezőkben a Jail Piano Barban havonta rendeznek beszélgetéseket az aktuális, a közösséget érdeklő témákról, hogy ezzel is színt vigyenek Topolya elég szürke életébe.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Fotó: Horváth Zsolt
A Narkomániáról kicsit másképpen Rendhagyó könyvbemutató részesei lehettek mindazok, akik vasárnap esti ejtőzés, tévézés, vagy épp...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A környezet megreformálásáért Manapság már minden a klímaváltozásról szól – ezt reggelizzük, uzsonnázzuk, vacsorázzuk. A csapbó...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Varga Emília
Egzotikus kultúrák vonzásában Varga Emília vagyok. Céltudatos. Eltökélt. Kreatív. Kalandvágyó. Barátságos. Természetkedvelő. Ma...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: http://www.legalpractice.info
Jogi Kar, te drága! Day 183: Kezdődik a visszaszámlálás

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Vígi László
Kapuzárási JELEN-LÉT Devin Townsend elhozta aranyerével az elmúlt évek legszebb életigenlését

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mi csak a pénzért vagyunk itt” – énekelte Tusta az életét bemutató dokumentumfilmben

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
kutyafuttában Vondie Curtis-Hall: Az utolsó belövés (Gridlock’d) – 1997

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Oláh Tamás (fotó: K. Kovács Ákos)
A színházkutatás misztikus világában Oláh Tamás neve több helyről is ismerős lehet, hiszen a magyarkanizsai fiatalember a Gondolat-Jel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Almás-zabos kenyér és zsömle
Sporhetsztori 82. 82. rész – Kovászkohász 3.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A hiperszuper tahini bonbon
Sporhetsztori extra Karácsony környéki nyavalya

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újraélesztés – Te is képes vagy rá! Bárkivel előfordulhat, hogy a közvetlen környezetében hirtelen újraélesztést kell végeznie.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fehér télben fekete zaj A sötét zene rajongóinak decemberi sír-dog-ál-lása a Dürer Kertben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Antalovics Péter (fotó: Antalovics Zoltán)
Aki választ: Antalovics Péter Születtem '93 februárjában Zomborban, azóta öntudatra ébredek újra meg újra.

0 Hozzászólás | Bővebben +