:

MENT Ljubljana 2020 – hatodszor!

:

Idén már hatodik alkalommal rendezik meg Ljubljanában a MENT fesztivált.

A MENT a „showcase” fesztiválok sorába tartozik, ami nem csak azt jelenti, hogy a nézők feltörekvő, fiatal együtteseket ismerhetnek meg az európai színtérről, hanem ez egyfajta találkozási pont a zenészek, a producerek és egyéb, rokon-területekről érkező művészek számára.

Szlovénia és Ljubljana méretéhez képest ez a fesztivál már méltó versenytársa a nevesebb showcase fesztiváloknak, pl. az ESNS Eurosonic Noorderslag (Gröningen, Hollandia) vagy a Tallinn Music Week (Tallinn, Észtország)

MENT

A február első hetében megtartandó rendezvényen nagyjából 20 különböző országból 81 különböző előadó érkezik a szlovén fővárosba, s szinte egész Ljubljanát belakva, 14 helyszínen zajlanak majd a programok.

MENT

A zenei program a stílusok tekintetében sem ismer határt, s szinte bárki tud találni az izlésének megfelelő koncertet.

Erősen szubjektív szempontok alapján az előadók közül kiemelkedik a dark wave hullámain befutott fehérorosz Molchat Doma, akik 2019-ben már rendre teltházas koncerteket adtak szerte Európában.

Ott lesz Ljubljanában a londoni jazz-színtér aranzifjúja, Kamaal Williams is, vagy a 7 ukrán színész és 15 hangszer kombinációja, a Dakh Daughters.

A ШТАДТ nevű orosz produkció az indusztriális zenei kísérletezést hozza el majd a Laibach országába.

Természetesen rengeteg érdekes előadó érkezik az ex-YU területekről is, akik közül a szabadkai Desiré fesztiválról ismerős „hipnotízőr”, Damir Avdić.

Sokaknak meghatározó élményt jelentett az elmúlt évtized elején aktív horvát indie trió, a Vlasta Popić, akinek a dobosa most a ŠećeЯ nevű szóló projektjével érkezik.

Szerbiából a szemtelenül fiatal Šajzerbiterlemon képviseli az új, belgrádi garage rock színteret.

Szerbiából szintén ki kell emelnünk a belgrádi Naked formációt, akik az utóbbi években egyre nagyobb hírnevet szereznek maguknak világszerte.

Magyarországot a The Qualitons és az Odd ID (Ethnofil) képviseli.

A teljes zenei program itt böngészhető: https://www.ment.si/lineup/

A zenei program mellett hangsúlyos részt képvisel a párhuzamosan megrendezett konferencia is, ami a jelenleg egyik legaktuálisabb témával, a fenntarthatósággal foglalkozik. A kérdést a legnevesebb európai fesztiválok képviselői próbálják körüljárni, többek között a szlovák Pohoda, a horvát INmusic Festival, a budapesti Sziget Fesztivál vagy az orosz Moscow Music Week.

A konferencián azonban nem csak a fesztiválok, hanem a legnagyobb európai booking ügynökségek is képviseltetik magukat. A konferencia részletes programja itt található: https://www.ment.si/conference/

MENT

A koncertek és konferencia mellett a képzőművészet határterületei is képviseltetik magukat, s az AppointMENT 4.0 rendezvényen 77 művész állítja ki a zenével kapcsolatos műalkotásait.

MENT

A rendkívül gazdag program és a fesztivál ellenére a jegyek még mindig hozzáférhető áron vásárolhatóak meg:

– napijegy: 15 €

– bérlet (3 nap): 39 €

– pro pass (showcase fesztivál és konferencia): 79 €

Online jegyek: https://www.ment.si/tickets/

MENT honlapja: https://www.ment.si

MENT 2020 FB esemény: https://www.facebook.com/events/464482000755911/

MENT 2019 Aftermovie: https://www.youtube.com/watch?v=T7VW1HK5jUg&

MENT

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Ódri Norbert
„Tartoznunk kell valahová” Ódri Norbert vagyok. Nagykikindán születtem. Pozitív gondolkodású. Magabiztos. Ambiciózus. Céltud...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.futurelearn.com/
Jogi Kar, te drága! DAY187: JÓ DOLOG EZ A JOG...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bozóttűz Ausztráliában Szeptember óta égnek a bozóttüzek Ausztráliában, habár a közösségi média csak néhány hete ontja m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
MENT Ljubljana 2020 – hatodszor! Idén már hatodik alkalommal rendezik meg Ljubljanában a MENT fesztivált.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: DJ Budai 1990 óta bűvöli a lemezeket, a mixpult gombjait és a hallgatókat
Ütős Beats/Minute előszilveszter – Végre arra használják a zentai Sportcsarnokot, amire való! – mondták némi túlzással a techno mu...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Barlog Károly
„Mindenhol otthon vagyok” Barlog Károly – író, gitárral a vállán

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Migránshalak meséi vol. 5 Kocsis Árpád: Oktopusz – 2017*

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 83. 83. rész – Mákos zsír

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Enyhítsd a fájdalmad! A fájdalom egy szubjektív és kellemetlen érzés, amely a szövetek károsodása során jön létre.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Save the Kids 2020 Január 31-én 21 órai kezdettel szervezik meg a tizedik Save the Kids jótékonysági rendezvényt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
The Mission a Dürer Kertben Két napon keresztül élvezhetjük a kultikus rockbanda zenéjét

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gion Nándor Olvasási Verseny 2020 – középiskolások számára A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdeti a Gion Nándor O...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Brestyánszki Bernadett (fotó: Sirbik Attila)
Aki választ: Brestyánszki Bernadett A Szegedi Zeneművészeti Karon végzem januárban, csellótanárként.

0 Hozzászólás | Bővebben +