: https://rtifm.rs/
https://rtifm.rs/

Jogi Kar, te drága!

: https://rtifm.rs/
https://rtifm.rs/

DAY 190: A BÍRÓ SZÁJÁBÓL

Aki virágot akar árulni, az hiába fejezi be a Jogi Kart. Amíg nem árulhat virágot, úgysem lesz boldog. Időnk nagy részét pedig úgyis a munkahelyen töltjük majd. Valamiért kitörölhetetlenül megmaradtak bennem a bírónő szavai, aki egy rövid időre a szárnyai alá vett minket, negyedéves hallgatókat, akik jelentkeztünk a bíróságra gyakorlatra. Pedig annyi minden mást is mondott a tudásról, a tapasztalat szükségéről, ami nemegyszer segít a döntés meghozatalában. Volt egy halom élménybeszámoló és jó néhány tanács. Ezeket napi szinten kell majd elolvasnom, hogy erőt adjak magamnak a folytatáshoz, ha egyszer végre elhagyom az egyetemet.

Nem szégyen nem tudni. És amikor majd végre munkába állok, valószínűleg semmit sem fogok tudni. Ez az élet rendje. Mindenki így kezdi. Valahol pedig el kell kezdeni.

 

DAY 191: FOLYTATJUK

Elmúlt a két hét, ami egyik pillanatban még távolinak tűnt, másik pillanatban pedig a frászt hozta rám, hogy már vége. Hogy hogy érzem magam? Ugyanúgy, mint két héttel ezelőtt. Ugyanúgy, mint két évvel ezelőtt. Ma reggel is ugyanúgy keltem fel, bal lábbal, mint minden áldott nap. Ha jobb lábbal kelnék, már rég kiestem volna az ablakon.

Azt hittem, soha többet nem fogom látni ezeket az embereket. Kár a barátokért, egyesek pofáját meg hála istennek nem kell tovább néznem. Mhm... Eltelt két hét, és csak találkoztunk ismét. A vizsgákon. Azok nem értek véget. Talán az ismeretségek sem fognak. Egyes dolgoknak nincs határidejük. És hogy okosabb lettem-e? Hát, az elég véleményes. Mindig lesznek nálam okosabbak, na meg butábbak is. Így kezdtem az egyetemet, így is fejezem be.

Őszintén szólva csak most érzem úgy, hogy eljött az ideje annak, hogy elkezdjem az egyetemet. Mert ma vicc az, amit tegnap nem tudtam letenni. Most érzem magam eléggé felnőttnek ahhoz, hogy meghozzak egy ilyen döntést. A fenébe a társadalom véleményével. Vannak dolgok, amiket nem kell siettetni. Lehet, hogy már nem leszek fiatalabb, de attól még nem vagyok fél lábbal a sírban. Most jött el az én időm! Idén nyáron kellene beiratkoznom az egyetemre, hogy megmutassam ezeknek a kölköknek, hogy hogyan is működnek a dolgok. De neeem, ott vannak a társadalmi elvárások. Megtanultál beszélni? Na, gyerünk oviba... Hoppá, már iskolás vagy? Eldöntötted, melyik középiskolába iratkozol? Készülsz már az egyetemi felvételire? Már bocsánat, de hova sietünk? Megy a vonat? Akkor szálljon fel, aki siet. De nincs rá garancia, hogy az a vonat nem fog kisiklani. Én pedig majd most, ballagva a vasút mellett eldöntöm, hogy melyik is a számomra igazán megfelelő vonat.

 

DAY 192: OTTHON?

Jelent nekem valamit ez az egyetem. Persze, nem kevés fejfájást okozott az egyetemista lét. Néha a szeretteink miatt is könnyeket ejtünk. Én is férjhez mehettem volna rögtön a középiskola után, és mostanra már háromgyerekes Gastarbeiter lehetnék Németországban. Akkor valóban kitörölhetném a fenekemet minden egyes diplomámmal, amit csak az életben szereztem.

Jogot tanulni nem csak azt jelenti, hogy máról holnapra felviszi az isten a dolgom. Van egy hatalmas közösség, ahova tartozom. Lehet, hogy egyes ügyvédek valódi vérszívó szipirtyók, bennem viszont a valahová tartozás érzését kelti. Végignézek az Újvidéki Egyetem karainak épületein, és megakad a szemem a Jogi Karon. Én oda tartozom. A része vagyok, és oda mindig visszatérhetek. Vizsgázni, a mesterképzésre, vagy csak egy sima tanácsért, esetleg a nosztalgia kedvéért.

 

DAY 193: NEM TUDTAM, MIRE VÁLLALKOZOM...

Hogyan is kell közös nevezőre hozni a törteket...? Még csak most lettem abszolvens, és máris újabb akadályokba ütköztem. Számokba!!! Pedig már annyira megszoktam, hogy a 2+2-t is számológépen számolom ki. Négy év után újra kezdtem magam butának érezni. Hát már sose lesz vége a hülyeségeknek? Informatika, biológia, kémia… Most meg matek? Az egész meséből még csak a fizika hiányzik. A Jogi Kar diplomája mellé jár elismerés a PMF-ről, az FTN-ről meg a Mezőgazdaság Karról is, csak nem tudok róla?

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Turkály Emma
Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik – Kadványi Kitti
Szépremények Egy örömteli eseményről akartam írni. Úgy gondoltam, hogy ezúttal nem ijesztgetlek benneteket a k...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mák Ivett
A kreativitás Kánaánja Az Európa Kollégium lakói a VMTDK-n

0 Hozzászólás | Bővebben +
: https://rtifm.rs/
Jogi Kar, te drága! DAY 190: A BÍRÓ SZÁJÁBÓL

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A szépségkultusz oltárán Néhány évvel ezelőtt készült egy reklám, amiben kislányokat és felnőtt nőket kérdeztek meg arról,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A három gitáros előadás a progresszív punk
A zene művészet, a punk álláspont A horvát Paraf zenekar túlvan a negyedik X-en

0 Hozzászólás | Bővebben +
Alexander Roncsak:
Játszottam a kezével Mennyi szépség, mily öröm:

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fűtetlen barlang, fejetlen kecske teje Vuk Drašković: Nož (1982); Isusovi memoari (2015) – Miroslav Lekić: Nož (1999)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vega szusi, ami egy kicsit sem mindennapi
Sporhetsztori 84. 84. rész – Dagonyába be – dagonyából ki

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Az egészség a korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg azt” (Arab közmondás)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Compact Equipment
Bevezető a podcastok univerzumába Hogyan kapcsolódik össze a mosogatás és a szórakozás?

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Negyedszázad a brutalitásban Szeptember közepén adták ki az első sorozat jegyet a 2020-as, az extrém művészeteket felkaroló, m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szörnymetál Budapesten Január 31-én jelent meg a Lordi tizedik albuma: a Killection kétségkívül a banda legérdekesebb, i...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ez az a nap! Az Ez az a nap! Egy olyan mozgalom és rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy évről évre összegyű...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pintér Tamás (fotó: Mina Delic)
Aki választ: Pintér Tamás Nevem Pintér Tamás. A legtöbben Pítként ismernek, van, aki az UpRize és a Sin Seekas gitárosaként...

0 Hozzászólás | Bővebben +