: Quiche Lorraine
Quiche Lorraine

Sporhetsztori 85.

: Quiche Lorraine
Quiche Lorraine

85. rész – Merengő

Napról napra azon tekereg az agyam, hogy hogyan és merre tovább. Érdemes-e főzéssel foglalkoznom, vagy mihamarabb keressek egy megfelelő alternatívát, és dobjam el a fakanalat mindörökre?!

Mivel is kereshetném meg a kenyerem? A főzésen kívül semmihez sem értek (ahhoz sem nagyon). Annak ellenére, hogy egyre kevésbé érdekel az egész, igyekszem előrenézni és fejleszteni magam, hátha visszakattan az agyam, és teljes odaadással-szenvedéllyel tudom űzni újra a szakmát.

Megint dagonya napom van, de gondolom, ez érezhető a hangvételemen is. Na, ebből is igyekszem kilábalni egyedül, bár lassan az a gyanúm, hogy professzionális segítség kellene. Az is meglehet, hogy újra bal lábbal keltem fel (pár napja folyamatosan), vagy túlságosan jó dolgom van, és borsószem királykisasszonyt játszok. No, mindegy.

Hirtelen felindulásból belekezdtem egy méhész tanfolyamba. Az év elején szembejött velem a hirdetés, miszerint pár alkalomból álló kurzus indul, és úgy voltam vele, hogy miért is ne próbálnám meg. Egy kis változatosság nem árthat! Ha egyelőre nem is foglalkozok ezzel a gyönyörű és hasznos professzióval, legalább tanulhatok róla. Eddig a méhészettel az összes kapcsolatom annyi volt, hogy rendszeresen fogyasztottam a különféle mézeket, karácsony környékén pedig a mézes pálinkát. Lehetőségem a méhtartásra egyelőre nincs, de… ez is változhat a jövőben. Talán ezzel a kurzussal közelebb vonzom magamhoz a természetet és a természethez közeli életet, amire talán a legnagyobb szükségem volna.

Egy kis mézesmadzag. A hónap elején reggeli programom volt 22 személyre, ami nem kis feladat. Csak hideg ételeket készítettem, a meleg fogásokra sajnos nem volt lehetőségem. A kínálatban szerepelt krémsajtos halpástétom füstölt lazaccal és kaviárral, gombás-sajtos Quiche Lorraine, fűszervaj és lekvárok a croissant mellé, sütőtökös-csokis és mákos-meggyes muffin, zöldsaláta mix retekkel, sült céklából-répából-sütőtökből készült balzsamecetes saláta bébispenóttal… Hirtelen nem emlékszem, volt-e még valami az asztalon. De ami a legjobban sikerült és szerintem mindenkinek érdemes kipróbálni legalább egyszer, az a: Quiche! Szóval, hadd szóljon!

Quiche Lorraine

Reggelire, ebédre, uzsonnára vagy akár vacsorára is tökéletes. A tésztát előre is el lehet készíteni, akárcsak a többi hozzávalót. Hidegen is fogyasztható, felmelegítve is, de a legnagyobb élményt frissen sütve adja.

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 300 g liszt

  • 150 g vaj

  • 8-10 g só

  • 6-8 ek tej

A töltelékhez:

  • 200-230 g füstölt szalonna, apró kockákra vágva

  • ¾ csésze főzőtejszín

  • ¾ csésze tej

  • 3-4 tojás (3 nagyobb vagy 4 kisebb)

  • Só, bors, szerecsendió ízlés szerint

  • 1 csésze reszelt gruyére vagy más sajt (cheddar is tökéletes)

  • 1 púpos evőkanál finomra vágott metélőhagyma (szárított is lehet)

Elkészítés:

Először a tésztát készítjük el. Kimérjük a hozzávalókat, a liszttel összemorzsoljuk a puha vajat (a receptekben általában a hideg, kockára vágott vajat gyurkáltatják robotgéppel, de mivel nekem nincs otthon ilyenem, ezért langyos vajat használok), majd beledolgozzuk a sót és a pár kanál tejet, míg megfelelő állagot nem kapunk (selymes, kompakt, gyurmaszerű massza). Ezt követően labdát formálunk belőle, és fóliába tekerve legalább egy órán át a hűtőben pihentetjük.

Két enyhén lisztezett sütőpapír között kinyújtjuk, majd áthelyezzük a sütőformába (21 cm átmérőjű forma, kivehető aljzattal, alacsony peremmel), és szépen eligazgatjuk. Az esetleges többletet eltávolítjuk (a tészta jól fagyasztható). Villával megszurkáljuk, és egy újabb órára visszatoljuk a hűtőbe (akár egész éjszakára, de ebben az esetben alaposan lefóliázva). Ezután jöhet az elősütés a 180 fokra előmelegített sütőben – kábé 15 percig. Ha ez megvan, hűtsük ki, és csak ezután töltsük meg. Ha az elősütés alatt elkezdene púposodni, egy fogpiszkálót szúrjunk óvatosan a hólyagba, és el fog tűnni. Ha teljesen biztosra akarunk menni, sütés előtt tegyünk sütőpapírt a tésztára, és öntsünk annyi rizst/lencsét/babot a papírra, hogy egyenletesen ellepje a pite felületét – ezt a nehezéket többször is lehet használni.

Az elősütés alatt pirítsuk meg a szalonnát, szűrjük le a zsírját, és hagyjuk egy kicsit hűlni. Keverjük össze a folyékony alapanyagokat és a tojást, ízesítsük, majd miután a szalonnát és a reszelt sajtot eloszlatjuk a tésztán, öntsük le a tojásos kutyulékkal. Hintsük meg vékonyra vágott metélőhagymával. 30-40 percig sütjük 180-os sütőben. Pici hűlés után lehet vágni és tálalni. Magában is, de saláta körítéssel is tökéletes!

Megjegyzés: én az alap változatot finomra vágott, vajon dinsztelt lilahagymával és pirított gombával turbóztam, valamint nemcsak egyféle sajttal dolgoztam, hanem hárommal. A variációk sora szinte végtelen. Ha egy kicsit diétásabb változatot szeretnétek, csökkentsétek a tejszín mennyiségét, a tejét pedig növeljétek.

(A kép sajnos nem saját, mert a nagy rohanásban nem örökítettem meg az enyémet.)

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Patarcsity Edvin
A természet szerelmese Patarcsity Edvin vagyok. Szabadkai. Célorientált vagyok, és nagy bennem a küzdőszellem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: https://seealternativeswellness.com/
Jogi Kar, te drága! DAY 194: ISTEN ÉS AZ ÉN TUDÁSOM

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kimondjam vagy ne mondjam? A mindennapokban gyakran tapasztalhatjuk, hogy a szólásszabadságunk nem teljes körű

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki bújik meg a maszk mögött? Todd Phillips: Joker (Joker) – 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kelemen Kinga illusztrációi
Anya levele Aznap délelőtt anya nagyon más volt. Nem húzta össze magát, és szinte énekelt, miközben mosott, p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kormányos Ákos (fotó: Kormányos Gergő)
Tabuk nélküli költészet Nagy port kavart Kormányos Ákos, a fiatal zentai fiú első verseskötete, ami a Paraván címet visel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Quiche Lorraine
Sporhetsztori 85. 85. rész – Merengő

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az orrmelléküreg-gyulladás Még mindig tombolnak a különféle megfázások. Megtörténhet, hogy vírusos felső légúti megbetegedés...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Dribble
A legjobb podcastappok Podcastvilág 2. rész: Használati kisokos minden platformra

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismét Szerbiában a Riverside Első alkalommal lép fel Újvidéken a Riverside nevet viselő népszerű lengyel progresszív rock zene...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tiszta levegő, sötét csúcsok Idén is fekete zajonghatunk a Mátrában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amatőr színtársulatok, figyelem! A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a szajáni Ady E...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Podolszki József Publicisztikai Pályázat A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Fiókkönyvtár 23. alkalommal hirdeti meg a Podolszki József Publicis...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Varga Emília művei online A Society6 és a Redbubble két online platform, amelyen a művészek megoszthatják festményeiket, il...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Facković Melissza
Aki választ: Facković Melissza Facković Melissza vagyok, rádiós műsorvezető. A hangom a Pannon Presszóból lehet ismerős.

0 Hozzászólás | Bővebben +