DAY 200: A SOROK KÖZT OLVASVA

No jó, most már megtanultam, hogy hogyan öljek embert, és hogyan rejtsem el a rám utaló nyomokat. Meg egy halom ilyen dolgot, amitől, mondjuk, másnak felállna a szőr a hátán.

Esetleg valami legális cucc? Valami, amire tényleg szükségem lesz az életben jogászként, vagy csak sima halandóként? Gyilkolás, halottak, meg minden második oldalon a kijelentés, hogy Szerbia mint ország sajnos nem áll olyan jól anyagilag, hogy kifizesse az összes segélyt, amire elvileg joguk van az embereknek. Arról, hogy hogyan írnak meg egy fellebbezést, mondjuk, még fogalmam sincs...

DAY 201: FEKETÉN, FEHÉREN, ÉRTHETETLENÜL

Aki a törvényeinket írta, az gondoskodott arról, hogy minden egyes cikkelyben használjon egy halom olyan szót, amit természetesen már mindenki hallott, de ennek ellenére egy átlagos halandó mégsem képes megérteni azt a halom szépen összekombinált szókupacot. Még szerencse, hogy egy rakás professzor alkalmazza azt a technikát, hogy a törvényt beleszövi a tankönyvekbe, még érthetetlenebb módon megfogalmazva, hogy egy álmos fejjel tanuló hallgató még véletlenül se értsen meg semmit egy késő nyári délutánon, amikor elszánja magát, hogy huszadszor is nekifut az egyetlen nem megtanult kérdésnek. Sokan mondták, hogy mindig lesz néhány olyan kérdés, amit nem fogok megtanulni, és ez teljesen természetes dolog. De a szerencsémet ismerve nem akartam ezzel játszani. Ha száz kérdésből egyet nem tanulok meg, egy csepp kétely sincs bennem, hogy majd éppen azt az egyet fogom kihúzni, amiről még csak nyögni sem tudok, míg a többi 99 kérdésről dalolni tudnék, mint a madár.

Már egy ideje minden egyes kérdést megtanulok, és amikor végre sikerül letennem a vizsgát, csak azon jár az eszem, hogy hogyan sikerült leszűrnöm öt értelmes mondatot egy olyan kérdés esetében, ahol még századik olvasatra sem találtam értelmes és lényeges mondanivalót, és hogyan meséltem valami olyasmiről, ami csak egy halom összedobált jogi kifejezés.

DAY 202: NEGYEDIK NYÁRI SZÜNET

Akkor eszméltem csak rá igazán, hogy véget ért a gyermekkorom, amikor beiratkoztam az egyetemre, és a tanév kezdetén senki sem kérdezte meg, hogy hogyan telt a nyaram. A professzorok azt sem tudták, hogy ki vagyon én vagy a körülöttem ülő másik száz meg száz hallgató. Most viszont pont azért vagyok hálás, hogy az ősz közeledtével senki sem fogja megkérdezni tőlem, hogy mit csináltam a fülledt meleg nyári hónapokban. Hogy mondjam el rezzenéstelen arccal, hogy a Bahamákon áztattam a fenekem? Hogy meséljek a kék tengerről anélkül, hogy el ne röhögjem magam, és ne fedjem fel a fájó igazságot, hogy tulajdonképpen az egész nyarat a szobám négy fala között töltöttem? Tanultam. Itt nincs mit igazán részletezni. Ez tuti nem egy felejthetetlen nyári szünet. Habár arra még sokáig fogok emlékezni, hogy hogyan sikerült nyolcszáz oldalnyi információt másfél hónap alatt megjegyeznem. Másfél hónap alatt nyolcszáz oldal, egy év alatt pedig több mint háromezer. És akkor még meg vagyok lepődve azon, hogy az évek során annyira megromlott a látásom, hogy még azt sem látom, ha valaki az orrom előtt integet, és a szobában eltöltött hosszú órák miatt egy albínó direkt napbarnítottnak tűnik hozzám képest.

DAY 203: HOL, ÉS MI AZ EREDMÉNY?

Mi lesz velem, ha én ezt elvégzem? A legnagyobb félelmem talán az, hogy majd én is külföldön fejezem, Gastarbeiterként, és majd naponta olyan munkákat kell végeznem, amit a német már nem akar? Hát ezért küzdöttem éveken át, éjt nappallá téve, olyan mondatokat ismételve, aminek semmi értelmét sem láttam, de vastag betűkkel volt írva, és egyszerűen muszáj volt megtanulni?

A víz mindig megtalálja az utat. Egy nap talán majd én is a vízhez hasonlóan megtalálom azt az utat, ami nemcsak hogy járható, hanem direkt olyan, mintha csak nekem találták volna ki. Tudva, hogy milyen az élet, az is megtörténhet, hogy már egy idő óta a megfelelő úton vagyok, csak félre kell rugdosni a kavicsokat.