: Détári Apollónia
Détári Apollónia

„Szervezettség kérdése az egész”

: Détári Apollónia
Détári Apollónia

Détári Apollónia vagyok. Nagykikindai. Barna hajú. Zöld hajú. Türelmes. Nagylelkű. Segítőkész. Talpraesett. Vidám. Tisztelettudó. Illedelmes. Kitartó.

Melyik egyetem hallgatója vagy?

– Az Újvidéki Művészeti Akadémia orgonaszakos hallgatója vagyok. Az egyház mindig az életem része volt, így az egyházi zene is. Hosszú mese, hogyan kerültem erre a szakra, de hiszek abban, hogy mindez Isten közbenjárásával történt, és hogy itt van küldetésem.

Az Európa Kollégium kórusának alapítója és vezetője vagy. Mikor és miért alapítottad a kórust?

– Az Európa Kollégium Énekkarát 2019 októberében alapítottam. Kiskoromtól fogva édesanyám gyermekkórusában énekeltem, mondhatni, ebben nőttem fel. A középiskolai éveim során lehetőségem nyílt karvezetést tanulni, így ebben az időszakban még inkább szerettem volna kórust vezetni. Nagyon örülök, hogy a kollégisták örömmel fogadták az énekkar megalapítását, és szép számban jelentkeztek. A kezdetek kezdetén 26 főből állt a kórus, de ez a szám fellépésenként változik. Eddig két önálló koncertünk volt karácsonykor, valamint több jeles eseményen is felléptünk, többek között a kollégium ötéves jubileumi ünnepségén. A zeneszámokat igyekszem a fellépés tematikájához választani, arra is ügyelek, hogy a kórustagoknak is tetsszenek a kiválasztott számok.

Hogyan tudod összehangolni az egyetemezést és a kórusvezetést?

– Nem könnyű, de ha az ember valamit szeretettel csinál, akkor semmi sem nehéz. Mindenre lehet időt találni, csak szervezettség kérdése az egész!

Mivel foglalkozol szabadidődben?

– Mivel sok mindent magamra vállalok, ezért igen kevés szabadidőm van, de ha van, azt igyekszem a szeretteimmel tölteni. Szabadidőmben többek között hímzéssel is foglalkozom.

Mi adja a legtöbb erőt céljaid eléréséhez?

– Bármilyen nehézség adódott az életemben, a családom volt a legnagyobb támaszom. Tanácsokkal láttak el, átsegítettek a nehézségeken. Sok mindent megtanultam tőlük, például azt, hogy soha ne adjam fel az álmaimat, hogy Istenre bízzam a dolgaimat, mert Ő tudja, mi a legjobb a számomra, hogy minden okkal történik, valamint hogy alázatos legyek.

Hogyan képzeled el a jövőd?

– A sorsot nem mi irányítjuk, de bízom benne, hogy négy éven belül sikerül megszereznem az egyetemi diplomát és önállósulnom. Hiszem, hogy nem véletlenül születtem pont ide. Úgy gondolom, hogy itt van feladatom. Nem szeretnék külföldre költözni, itt szeretnék családot alapítani és dolgozni.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Détári Apollónia
„Szervezettség kérdése az egész” Détári Apollónia vagyok. Nagykikindai. Barna hajú. Zöld hajú. Türelmes. Nagylelkű. Segítőkész. Ta...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 219: AMIKOR ELTŰNIK A PROFESSZOR

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi is az a diktatúra? Fehéroroszországban egy hónappal ezelőtt a korábbi elnök ismét megnyerte az elnökválasztást, mégp...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Minden szigorúan az intézkedésekkel összhangban történt
Járvány járt a lombok alatt A fertőzés neve: Jó zene – Szubjektív élménybeszámoló a nyár legjobb négy napjáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tian Haisu alkotása
Az egysejtű Az egysejtű egy nagyon fejletlen szervezet. Egy sejt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tian Haisu alkotásai
Szerződés az ördöggel Mire szoktak szerződni az ördöggel?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Horror, krimi, fantasy A szabadkai székhelyű Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér ifjúsági irodalmi pályázatot hi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Alcatraz cellái
Börtön – átok, vagy áldás? – 1. rész A tetteinknek következményei vannak. Azt hiszem, az én generációm ezt igazán fiatal korban megtan...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Szerda Zsófia
A plafonról leereszkedő emberindák Ha valaki megérdemelt már egy önálló kiállítást, akkor az Nagy Kornélia, aki a Mag című kiállítás...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Patócs László
Aki választ: Patócs László Három nappal a Challenger, három hónappal Csernobil előtt. Zenta, Újvidék, Bécs, Újvidék, Zenta, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +