: Minden szigorúan az intézkedésekkel összhangban történt
Minden szigorúan az intézkedésekkel összhangban történt

Járvány járt a lombok alatt

: Minden szigorúan az intézkedésekkel összhangban történt
Minden szigorúan az intézkedésekkel összhangban történt

A fertőzés neve: Jó zene – Szubjektív élménybeszámoló a nyár legjobb négy napjáról

1. rész

Rossz gyomorral, szédelgő fejjel, elegáns leszarommal indultam el az idei Fekete Zaj Fesztiválra. Az előbbi problémák az indulást megelőző napi spontán szülinapi buli következményei, utóbbi pedig az idei év terméke. Hallani sem akartam arról, hogy bármiféle koronavírusteszteket végeztessek borsos áron, amikor makkegészséges vagyok, arról pedig még kevésbé, hogy nem jutok el. Tudom, lelkiismeret-furdalást kellene éreznem a felelőtlenségem miatt, hisz könnyen megtörténhet, hogy szétdobáltam a COVID–19 őrületbe kergető vírusát olyan emberek között, akiket ha nem is ismerek, de mindenképp szeretek. Tudom azt is, a társadalom szégyene vagyok a hozzáállásom miatt, de erre csak annyit tudok mondani: A pokolban találkozunk!

A határátlépés, akárhányszor a Fekete Zaj Fesztiválra indultam, sohasem ment könnyedén, ezért most is elővigyázatos voltam. A határig kocsival mentem, onnan egy egyszerű hátitáskával a hátamon slattyogtam a szerb határőrig, hideg magabiztossággal mutattam meg neki a magyar igazolványomat, mire ő átengedett. A magyar határőrnek tiszta lélekkel hazudtam a szemébe: Szegedre megyek a barátnőmet meglátogatni – elvégre ilyen szövegtől minden középkorú nő szíve megenyhül. A túloldalon a hűvösben vártam a fuvaromat, egy évek óta Budapesten élő szegedi, valamint egy gyerekkori barátomat, aki évek óta Berlinben él. Az idei hazalátogatása csak Magyarországig történhetett meg, az ismert okok miatt. Kemény négy órával többet vártak rám az előző éjszaka megejtett tinédzser éveim szellemidézés miatt. Ennek ellenére nagy volt az öröm, legalább ők is tovább időzhettek Szegeden a szintén igen közeli családos barátaimnál. Ez persze nem volt hiába, a sátrat ők adták kölcsön, a hálózsákom Pestről érkezett, az egyéb fesztiválkellékeket pedig útközben vásároltuk meg.

A nagy szeretet utazásnak persze megint az lett a vége, hogy úgy értünk a Mátra lombjai alá, hogy tudtuk, a Woodstock Barbie-t vagy látjuk, vagy nem. Ez addig így fog menni, amíg egyszer úgy nem döntünk, hogy inkább egy nappal korábban megyünk, mert az biztos, hogy idejében odaérni valahová a mai napig nem tanultunk meg.

Fekete Zaj 2020

Délutáni Vúdsztok-hangulat

Az ösvényen verettünk végig a bejárathoz, ahol néhányan már igen komoly hangulatépítésben voltak, Tankcsapda-pólóban, (talán) Roadot énekelve. Bevallom, kicsit megijedtem, hogy most akkor idén itt ez történik? Kínjukban még olyanok is eljönnek, akik egyébként távolról kerülik a fesztivált? Visszatérve a belépéshez, itt már egy megszokott látvány fogadott bennünket. Sok-sok, feketébe öltözött, deviáns küllemű, jól ápolt, a hanyag elegancia ismertetőjegyeit magán viselő lány és fiú. A levegőben pezsgő hangulat, mindenki hónapokon keresztül rendesen izgulhatott a kedvenc fesztiváljáért, mert felsőbb körökben nagybetűvel folyt a szarkavarás, a rendezvény szervezőinek pedig a Lost Boys vámpírjainak agresszivitásával kellett elhárítaniuk az akadályokat a fesztivál útjából a kapunyitás napjáig. Mert igenis, minden akadály ellenére megtartották a rendezvényt, pedig sok bizonytalanság volt még a nyitást megelőző hetekben is.

A bejáratnál történő kötelező lázmérésnél beigazolódott a gyanúm, nem vagyok beteg, vagy legalábbis nem olyan betegségem van, ami lázzal jár. A sátorállításhoz végre találtunk egy jó helyet is a kempingben, mivel a hűvöst idén már nem a beparkoló autók foglalták el, mint tavaly. A sátorállításhoz már a Woodstock Barbie szolgáltatta a zenét az Osztálykirándulás Színpadon, a kedvükért meg is szakítottuk a munkát. A blues-rock elemekben bővelkedő, talán stoner rockként definiálható zenét játszó zenekarról már sok jót hallottam, de először láthattam a hetvenes éveket idéző zenéjüket élőben. Kellemes, karcos rock, kiváló női énekkel, remek alapokkal – tényleg egy cseppnyi Woodstock hangulattal. Ha nem adják fel, akkor könnyen megtörténhet, hogy még sokat hallhatnunk róluk.

Ezt követően elindultunk ismerkedni a kissé átalakult helyszínnel. A Fanyűvő Színpadot az intézkedéseknek megfelelően állították fel idén. A területet elkerítették, a látogatók számát 500 főre korlátozták, és ezt a kedves hölgyek a bejáratnál ellenőrizték. Amikor megtelt a terület, akkor már csak kívülről lehetett bebámulni, de ez semmit nem rontott az élvezhetőségen. A Delta Színpad is ezen a területen kapott új helyszínt, mivel, tekintettel a körülményekre, a Lúdvérc Színpad átmenetileg kikerül a forgalomból.

Fekete Zaj 2020

Lefelé épülő elmúlás

Az első banda, akit megtekintettünk ezen a helyszínen, a Mordai folk-rock produkciója volt, ami engem személy szerint nem ütött szíven, de nem is vagyok egy folkrajongó. El tudok képzelni olyan körülményt, ahol jobban átjön a zenéjük, de most sajnos más hullámhosszon működtünk a bandával. Egyébként semmiképp sem játszottak rosszul, de nekem hiányzott az a valami, ami miatt megtetszene. Ezért inkább háttérzeneként használtuk a további terepszemléhez.

Annak ellenére, hogy volt bennem egy kis félelem az idei Zaj emberi nyersanyagától, semmi drasztikus változást nem észleletem, inkább ismerősökként köszöntöttük egymást azokkal a személyekkel, akik szintén járnak a rendezvény holdudvarához tartozó eseményekre. A távolságtartás könnyen megy egy ilyen fesztiválon. A Zaj törzsközönsége nem az ölelkezős, nyakbahányós, földön csoportosan hempergő társaság. Van itt goth, hippi, hipster, punk, metálos, kutyasétáltató és beöltözős, de ez mindig így volt. Az itt tobzódók többsége talán a szigorú szubkulturális határok által szabott mezsgyéből is kilóg. Egyik barátom mondta, hogy ez az introvertáltak fesztiválja, lehet, valamihez képest ez igaz, de az én meglátásaim szerint inkább barátságosak, nyitottak és kíváncsiak az idejárók, akik idegenkednek a Magyarországon is igen nagy népszerűségnek örvendő, sok pénzből összetákolt, nosztalgiára épülő kolbász fesztiváloktól (miközben ezt konstatálom, ismét a Gustave Tigger játszik a színpadon).

A körsétánk igencsak elhúzódott, a sok ismerőssel lefolytatott eszmecsere miatt, a Needless fellépésére tértünk ismét magunkhoz, hogy azért itt zene is van, nem csak régi barátok.

A bandát nem igazán ismertem előtte, igazi földbe döngölő zenét játszottak, azt a modern metál vonalat képviselték, amit nem igazán kedvelek, de tolták annyira hitelesen, hogy nem találtam semmi kivetnivalót a produkciójukban. Az őket követő Ghostchant szintén nem egy teázó zene volt, illetve igen, amennyiben a teát a fejünkre akarjuk önteni. Kellemes darálás a nyári éjszakában, igen hardcore-os, de nem metalcore-os nyavalygás. Őket követte az Oaken, akiket tavaly láttam először, és akkor is nagy hatást gyakoroltak rám, ez most sem történt másképp. Igen csontba hasító súlyosság árad a zenéjükből, mellettük még a sör is langyossá vált a kezemben.

Az est fénypontját az Entrópia Architektúra jelentette. Tavalyi közös produkciójuk az előbb említett Oakennel keveseket hagyott hidegen. Idén külön léptek fel, de megállták a helyüket így is. Igen meredek próbálkozás leírni, mit is csinálnak ők, de a fények, a színpadi produkció is egyenértékű az apokaliptikus hangulatú zenével. A koncertet bambulva nézte a közönség. Nagy szereplés volt, buli nem, mert ez nagyon nem az a táncos mulatság, inkább tíztonnás súlyosság.

Az első ébredésem a Zajon igen kellemesen telt. Megérkeztem agyilag. Sok olyan arc, akit nem ismersz, de valahol mégis mintha ismernéd.

Fekete Zaj 2020

A reggeli jóga biztosította a lelki egyensúlyt

 A délelőttöt az off programokon töltöttük, egy igen borsos árú kávé elfogyasztása után. A programfüzetben beharangozott Zajtúrát lekéstem, de nem a saját hibámból, tíz perccel előbb volt az indulás, mivel idén a Siroki várhoz látogattak a kihívásra vágyó zajongók, az út jelentős részét pedig busszal kellett megtenni, s ez előbb indult el a feltüntetett időpontnál (később ezt a magyarázatot kaptam a túrát vezető Kisduda Árpitól). Lazán sétáltam el a sok reggeli jógázó mellett, én is kísértésbe estem, de inamba szállt a bátorság – mit bénázzunk ennyi szép lány között. Így keveredtünk a Comicsmania tíz évet összegző előadására. Enyhe szívfájdalommal hallgattam, amikor megemlítették Újvidéket mint olyan várost, ahol magyar nyelvű képregényeket nyomtattak, és ezt vitték át Magyarországra – hát igen, amikor a kultúra Nyugat-barát szocialista 46-os bakancsban taposott Vajdaságban. Igazán kellemes órát töltöttünk a teremben, ahol ismét megnyugodtunk: nem csak mi vagyunk őrültek.

Déltől három kedves fiatal költő mesélt nekünk az irodalmárok nehézségeiről, punk fanzinok és szépirodalom kapcsolatáról, a Háttérzaj program keretében. Amit én leszűrtem ebből, az annyi, hogy amennyiben kikerülöd a nálad 40 évvel idősebb irodalmár kellemetlen irányú érdeklődését, nem könnyű érvényesülni. Ezért is létezik Háttérzaj néven irodalmi fanzin, ami az intézményesített képmutatás megkerülésének egyik módja. Azt is megtudhattuk, hogyan kell készíteni fanzint, és miért fontos kulturális szempontból. A fiatal költők felolvastak, mi pedig élvezettel hallgattuk az érdekes előadást. A Malter filmfesztivál részeként a teremben rövidfilm-válogatást is láthattunk, délután négytől pedig a szerep-kaland-videó-egyéb játékok szerelmesei adhatták át magukat a szenvedélyüknek. Idén senki sem panaszkodhatott a kísérőrendezvényekre. Ezek is vannak olyan fontosak, mint az idejáró közönség legfőbb szerelme, az igényes zene.

Fekete Zaj 2020

Vágtáznak a kémek, keresik van-e még élet

A délután jelentős részét interjúzással egybekötött sörkóstolással, valamint egzotikus ételek ízlelésével töltöttem, csak este hét órára keveredtem a koncertnézős állapotomba. Ekkor lépett fel a nagyszínpadon a Dorota zenekar, amit nekem többen is az új VHK-nak harangoztak be. Számomra erős a hasonlat, de így legalább rávettek a koncert megtekintésére, amitől nem dobtam hátast, de lehet, hogy nekem rakták magasra a mércét a hasonlítgatásokkal, vagy énbelőlem halt ki teljesen az érdeklődés az ilyen jellegű folk-rock iránt.

A VHK koncertjére menve elhaldtunk a backstage sátor mellett, ahonnan jókedélyű üvöltözés és nevetés áradt ki. Gondoltam is magamban, ha ez most a VHK, és így készülnek koncertre, akkor legalább tudom, hogy nem kamuznak. Gondoltam, amíg várakozom, veszek egy jó buritót mindenki kedvenc metálos éttermében, a szegedi székhelyű Borrachóban, de akkora sor állt (mint egyébként bármikor a nyitvatartás alatt), hogy végül inkább sört vettem – így megy ez.

A VHK koncertjét nagy várakozás előzte meg. Valakitől azt hallottam, itt kimaxolták az 500 fős nézőszámot. A lézengők tehát nem vehettek részt az extatikus energiaátvitelben.

A zenekar szokásosnak mondható módon robbant a színpadra, a hagyományos vehemenciával csaptak hangszereik közé, és az elvárt színvonalat hozták. A repertoár talán kissé szokásosabb is volt, mint kellett volna, de nem is állt végtelen idő a rendelkezésükre. A kötelező dolgokat eljátszották, a rögtönzés kimaradt, de maga a koncert kárpótolta minden hiányomat. Minden kétkedőt továbbra is várok VHK-koncertre. Nagyon jó!

Fekete Zaj 2020

Jó szekcióban van fétis

Ez a kijelentés igaz az éjszaka két további fellépőjére is. A Fetish Section már évek óta az egyik kedvenc magyarországi zenekarom, akikből süt a szeretet az általuk játszott zene iránt. Az énekes hangja is egyre inkább idomul a műfajhoz, a hangzás tiszta és szép, a hangulat 1988-ba visz minket. Az utánuk következő Padkarosda valamivel post-punkosabb vizeken evez, végtelenségig effektezett gitárhangzással. Lendületes zenéjük könnyen magával ragadja az embert.

Valahol a két zenekar között (sajnos kihagytam a Trottelt) megnéztem a Korai Trancemission fellépését is, amitől eléggé tartottam, mivel régen a Korai Öröm nagy kedvencem volt. Ennek ellenére kellemesen csalódtam, valami nagyon elbénázott, igen szegényes örömre számítottam, de nem az volt. Igaz, a felállás alaposan megcsappant, a zene viszont továbbra is szenzációs.

Az éjszaka hátralévő részében sok-sok találkozás történt, a hajnali óráktól több ex-csókai darker volt a fesztiválon, mint amennyi jelenleg él a településen. Az emberek vonzották egymást, kialakult egy olyan hangulat, amire sokan ki voltak már éhezve. Az after party helye ezúttal a Stábiroda mellett volt, ahol Pilla gondoskodott a jóféle zenéről. A Dead Kennedys – Guns N' Roses váltás nem mindenkinek jött be, de én ezt már csak a sátor mélyéről követtem.

Fotók: bandsthroughthelens

(Folytatjuk)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Détári Apollónia
„Szervezettség kérdése az egész” Détári Apollónia vagyok. Nagykikindai. Barna hajú. Zöld hajú. Türelmes. Nagylelkű. Segítőkész. Ta...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 219: AMIKOR ELTŰNIK A PROFESSZOR

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi is az a diktatúra? Fehéroroszországban egy hónappal ezelőtt a korábbi elnök ismét megnyerte az elnökválasztást, mégp...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Minden szigorúan az intézkedésekkel összhangban történt
Járvány járt a lombok alatt A fertőzés neve: Jó zene – Szubjektív élménybeszámoló a nyár legjobb négy napjáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tian Haisu alkotása
Az egysejtű Az egysejtű egy nagyon fejletlen szervezet. Egy sejt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tian Haisu alkotásai
Szerződés az ördöggel Mire szoktak szerződni az ördöggel?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Horror, krimi, fantasy A szabadkai székhelyű Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér ifjúsági irodalmi pályázatot hi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Alcatraz cellái
Börtön – átok, vagy áldás? – 1. rész A tetteinknek következményei vannak. Azt hiszem, az én generációm ezt igazán fiatal korban megtan...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Szerda Zsófia
A plafonról leereszkedő emberindák Ha valaki megérdemelt már egy önálló kiállítást, akkor az Nagy Kornélia, aki a Mag című kiállítás...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Patócs László
Aki választ: Patócs László Három nappal a Challenger, három hónappal Csernobil előtt. Zenta, Újvidék, Bécs, Újvidék, Zenta, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +