:

Tehetsz a szíved egészségéért

:

A szívünk a vérkeringés központi szerve, a mellkasban a tüdőszárnyak között helyezkedik el. A szívizom ritmikus összehúzódása teszi lehetővé a vérnek az erekben történő állandó keringését, hogy a vér oxigént és tápanyagokat tudjon szállítani a szövetekhez, illetve szén-dioxidot és az anyagcsere végtermékeit a szövetektől.

A szív a petesejt megtermékenyítésétől számított 3. hétben kezd el fejlődni, és már a 22. napon észlelhetők az embrió első szívizom-összehúzódásai. Ettől kezdve a legtöbb esetben megállás nélkül dolgozik egy életen át. Különleges tulajdonsága, hogy a különböző megbetegedések okozta hirtelen szívleállás esetén megfelelő beavatkozással (szívmasszázzsal, defibrillátor használatával, gyógyszerek alkalmazásával) újraindítható.

A szív belül üreges, két pitvarból és két kamrából áll. Kívülről a szívburok veszi körül két rétegben. A vér áramlási irányát a szívbillentyűk szabályozzák. Ennek a létfontosságú szervünknek saját ingerképző és ingervezető rendszere van, amely lehetővé teszi, hogy egy pumpaként működjön, vagyis hogy percenként körülbelül 60–80 szívizom-összehúzódást végezzen.

Saját véredényrendszerrel (koszorúérrendszerrel) rendelkezik, ami a szívet ellátja oxigénnel és tápanyagokkal. Jellegzetessége, hogy ezek között az erek között nincsenek kapcsolatok (úgynevezett végartériák), és ha egy ágacska eldugul, akkor az általa ellátott terület elhal – szívinfarktus lép fel.

A szív világnapját 2000 óta minden szeptember utolsó vasárnapján tartják. Célja, hogy rávilágítson a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének fontosságára. Ezek a betegségek főként időseknél alakulnak ki, de sajnos az utóbbi időben a modern, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás, dohányzás és egyéb rizikótényezők miatt a szívinfarktus egyre fiatalabbaknál is előfordul, akár már a húszas-harmincas éveikben.

Időseknél a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegségek az akut koronária szindróma (például szívinfarktus, koszorúérgörcs), magas vérnyomás, szívritmuszavarok, akut balszívfél-elégtelenség. Ezeket a megbetegedéseket Szerbiában a leggyakoribb elhalálozási okokként tartják számon.

heart

A legnagyobb hangsúly mindig a megelőzésen kell hogy legyen, nem pedig a gyógyításon. A kockázati tényezőket csökkenteni lehet egészséges életmóddal. Fiatal korban könnyebb kialakítanunk egy egészséges életstílust, mintsem később változtatni a rossz szokásainkon. Egyszerűbb, ha a dohányzást el sem kezdjük, mint az, ha évekig próbálkoznánk a leszokással, azt is sikertelenül. Sajnos a megelőzés nem azt jelenti, hogy a betegségeket biztosan el tudjuk kerülni, mert számos olyan kockázati tényező van, amelyen nem lehet változtatni (például genetika), de évekkel későbbre kitolható a betegség megjelenése. Az ember öregedésével a szív fokozatos fiziológiai változásokon megy keresztül még betegség hiányában is, és, mint tudjuk, a szívleállás elkerülhetetlen. Ám korántsem mindegy, hogy a szívinfarktus már a negyvenes-ötvenes éveinkben (esetleg még korábban), vagy a hetvenes-nyolcvanas éveinkben okoz hirtelen szívleállást, kedvezőbb esetben csak életminőség-csökkenést.

Az egészséges életmódot nem úgy kell elképzelni, hogy hajnalban már futni megyünk, a reggelinket grammra kimérjük, állandóan megvonjuk magunktól az édességet, drága táplálékkiegészítőket és mindenmentes élelmiszereket vásárolunk, edzőterembe járunk stb. Ez a legtöbb embernek megterhelő a munkahely vagy a család mellett, sokan nem szeretnének ennyire egészségtudatosan élni, nem érdekeltek ebben a témában.

Az egészséges életstílus kialakításában fontos az egyensúly megteremtése, minden olyan tevékenység bevezetése, amely nem teher számunkra, apróságok becsempészése a hétköznapjainkba. Ha tehetjük, az iskolába/munkahelyre menjünk minél többet gyalog vagy kerékpárral, és kevesebbet autóval vagy tömegközlekedéssel. Szünetben ne dohányozzunk, hanem együnk meg egy gyümölcsöt. Otthon a szabadidőnkben ne a számítógép előtt görnyedve üljünk, hanem sétáltassuk meg a házikedvencüket. Ha nem szeretnénk, nem szükséges feltétlenül edzőterembe járni, mozogni máshol is lehet, sőt a friss, szabad levegőn mindig egészségesebb. Lehet sétálni, futni, kerékpározni, egyedül vagy más társaságában, de aki még ezt sem szereti, akár táncórákra vagy jógázni is eljárhat. A lényeg a mozgás, és az, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb fizikai aktivitást, amit nem érzel kötelezettségnek és megterhelésnek. Mozogj a szívedért!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Csikós Tibor a gyerekekkel
„A fejlődésed kulcsa ott van a kezedben” Csikós Tibivel tavaly nyáron találkoztam először. Szabadegyetem volt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Enis és az úszók egy csoportja
„A hobbim a munkámmá vált” Enis Beharović vagyok. 24 éves. Zentán születtem. Kommunikatív. Kitartó. Segítőkész. Találékony. ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! Day 231: LÓG A LÁBA LÓGA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Biztonság és szabadság Kisgyerekként számtalanszor hallottuk a szüleinktől, hogy ezt sem szabad, azt sem szabad.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Aki gyűlöletből gyilkol, annak gyilkol a riffje is
Járvány járt a lombok alatt 2. A fertőzés neve: Jó zene – Szubjektív élménybeszámoló a nyár legjobb négy napjáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A színfalak mögötti dráma Avagy mi kell egy jó sportos dokumentumfilmhez?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Francia almás kalács
Sporhetsztori 87. 87. rész – Kettőhúsz a változás éve

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tehetsz a szíved egészségéért A szívünk a vérkeringés központi szerve, a mellkasban a tüdőszárnyak között helyezkedik el.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Olvasási verseny középiskolásoknak A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdeti a Gion Nándor O...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A La Sabaneta börtön
Börtön – átok, vagy áldás? – 2. rész A szabadságvesztésnek több formája van, de mi e helyütt beszéljünk a börtönről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Munjin Andrea (fotó: Szerda Zsófi)
Aki választ: Munjin Andrea Munjin Andrea (Vörös). Harminc éve születtem. Szenttamáson éltem, most szabadkai lettem.

0 Hozzászólás | Bővebben +