:

Olvasási verseny középiskolásoknak

:

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdeti a Gion Nándor Olvasási Versenyt.

A verseny célja: a diákok olvasásra való ösztönzése és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése.

A verseny menete: A verseny résztvevői 3 fős csapatokat alakítanak. Az eddigiektől eltérően (a járványhelyzet miatt tolódott a verseny szervezése) csökkentett olvasmánylistáról válogathatnak a csapatok. A csapat tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. Egy-egy tanulónak legalább egy művet el kell olvasnia, de minél többet olvas el, annál eredményesebb lehet a csapat. A döntőben a csapat 5 irodalmi műből sorsolással húz ki magának 2-2 tesztet, illetve a feladatlapot. Gyakorlatilag négy felmérőt tölt ki, így a választási lehetőséget meghagyva egy könyv lemarad a végső listájáról. Két könyvről tesztet kapnak és két olvasmányból feladatlapot. A csapatok egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapon dolgoznak, és a versenyzők egy-egy csapaton belül közösen oldják meg a feladatokat, lehetőséget kapva a csapaton belüli megbeszélésre.

A verseny lebonyolításához szükséges a magyartanárok (könyvtárosok) közreműködése.
A könyvek beszerzése kapcsán a lentebb feltüntetett e-mail-címen lehet érdeklődni.

A verseny 2020. november 13-án lesz Újvidéken, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületében.

A legjobbak jogot nyernek az Irodalmi és Művészeti Élménytáborunkban való részvételre 2021-ben, melyet a nyári szünidőben, július második felében szervezünk meg Újvidéken, az Apáczai Diákotthonban.

Az elolvasandó művek listája

Elsősök és másodikosok csoportja:

1. Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
2. Jelen! – Kortárs ifjúsági novellák
3. Kalapos Éva: Massza
4. Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért
5. Rick Riordan: Persy Jackson és az olimposziak

Harmadikosok és negyedikesek

1. Rakovszky Zsuzsa: Történések – epikus versek
2. Hász Róbert: Ígéretföld. Forum
3. Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
4. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935–1946 – az 1935/1936-os évek
5. N. H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága

Jelentkezési határidő: 2020. november 06.
A verseny időpontja 2020. november 13. Újvidék – Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete Fiúkollégium
Jelentkezni lehet a következő címen:
VMPE, 21000 Újvidék, Ćirpanov utca 54.
E-mail-cím: k.smitedit@gmail.com és nsvmpe@gmail.com

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Csikós Tibor a gyerekekkel
„A fejlődésed kulcsa ott van a kezedben” Csikós Tibivel tavaly nyáron találkoztam először. Szabadegyetem volt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Enis és az úszók egy csoportja
„A hobbim a munkámmá vált” Enis Beharović vagyok. 24 éves. Zentán születtem. Kommunikatív. Kitartó. Segítőkész. Találékony. ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! Day 231: LÓG A LÁBA LÓGA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Biztonság és szabadság Kisgyerekként számtalanszor hallottuk a szüleinktől, hogy ezt sem szabad, azt sem szabad.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Aki gyűlöletből gyilkol, annak gyilkol a riffje is
Járvány járt a lombok alatt 2. A fertőzés neve: Jó zene – Szubjektív élménybeszámoló a nyár legjobb négy napjáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A színfalak mögötti dráma Avagy mi kell egy jó sportos dokumentumfilmhez?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Francia almás kalács
Sporhetsztori 87. 87. rész – Kettőhúsz a változás éve

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tehetsz a szíved egészségéért A szívünk a vérkeringés központi szerve, a mellkasban a tüdőszárnyak között helyezkedik el.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Olvasási verseny középiskolásoknak A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdeti a Gion Nándor O...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A La Sabaneta börtön
Börtön – átok, vagy áldás? – 2. rész A szabadságvesztésnek több formája van, de mi e helyütt beszéljünk a börtönről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Munjin Andrea (fotó: Szerda Zsófi)
Aki választ: Munjin Andrea Munjin Andrea (Vörös). Harminc éve születtem. Szenttamáson éltem, most szabadkai lettem.

0 Hozzászólás | Bővebben +