: VHK Fekete Zaj 2020-Bands Through The Lens
VHK Fekete Zaj 2020-Bands Through The Lens

A felszabadult nép zenéje

: VHK Fekete Zaj 2020-Bands Through The Lens
VHK Fekete Zaj 2020-Bands Through The Lens

A halottkémek immár 45 éve vágtáznak az életerő nyomait kutatva

Mire ez az interjú az olvasókhoz kerül, Magyarország egyik legkülönlegesebb zenekara már túl van az A38 Hajón megszervezett ünnepi koncerten. Az alábbi beszélgetés a 2020-as Fekete Zaj Fesztiválon került rögzítésre a délutáni kánikulában. Kisebb kutatás után akadtunk rá Soós Lajos – Szónusz basszusgitárosra, majd idővel a zenekar énekese, Grandpierre Attila is csatlakozott hozzánk a színpad mögötti backstage-ben.

23 év VHK-rajongás után úgy gondoltam, nem készülök kérdésekkel, ha nem tudok érdemlegesen rögtönözni egy beszélgetést veletek, akkor meg sem érdemlek egy interjút. Kezdeném egy közhellyel: hogyan éled meg a mai koncertre való felkészülést az őrület közepette, ami a világban zajlik?

Szónusz: Nekem minden koncert egy meglepetés, soha nem tudhatom, milyen lesz a végkimenetele. Emellett egy kitüntetés is, hiszen kevés a koncertlehetőség idén. Rendszeresen zenélünk a Zajon, mindig jó a hangulat. Nem egy Sziget, nem egy Orfű, de ami ezekben a fesztiválokban jó, az itt is megvan, a nagy fesztiválok hátrányai viszont itt elmaradnak.

Rengetegfelé megfordultatok az elmúlt évtizedek során. Melyik a kedvenc fesztiválélményed?

Sz.: Erre nem igazán tudok válaszolni, de ha már megkérdezted... Az 1980-as évek végén, de lehet, az 1990-esek elején, valahol Münchenben léptünk fel, és annyira begurult a közönség, hogy konkrétan szétverték a termet, amikor nem mentünk vissza a koncert végén. Ez így nem igaz egyébként, mert visszamentünk mi, többször is, de annyiszor hívtak vissza bennünket, hogy a szervezők már nem engedtek fel bennünket a színpadra. A közönség ezt nem hagyta annyiban, hanem nekiálltak szétszedni a deszka színpadot. Az őrjöngés nem állt le, húsz percig ment a tombolás, majd a lécekkel elkezdték szétverni a falakat, asztalokat. A bajor ifjúság igen ittas volt, a lányok visszahúzódva sikítoztak a fal mellett. Nekem ez egy sokk volt, és szerintem mindannyiunknak.

VHK

Koncertfelvétel 1987-ből: Soós Lajos (Szónusz), Grandpierre Atilla, Balatoni Endre (Boli – R.I.P.)

Miért ez a kedvenced? A felszabadult hangulat miatt?

Sz: Mert ilyet még nem tapasztaltam azelőtt. Persze, VHK-bulin mindig is ment az őrjöngés, de azért nem ennyire. Ilyenkor hajlamos az előadó azt érezni, hogy ez mind miatta történik, pedig nélkülünk is már igen- igen emelkedett hangulatban voltak az emberek, nem biztos tehát, hogy épp rajtunk múlott az egész. A kisugárzás, a rezgésszámok így jöttek létre akkor, összeértek a frekvenciák, és ebből alakult ki ez az egész. Egyébként szeretet volt benne, tehát nem gyűlölet vagy egymás iránti agresszió, állt a bál, de rendesen, mi pedig néztünk. A szervezők úgy próbálták leállítani az eseményeket, hogy lekapcsolták az áramot, de a buli akkor is ment tovább.

Amit meséltél az is arra utal, hogy valami különlegeset tudtok kiváltani a közönségből. Mi ennek a titka?

Sz.: Egész egyszerű a titka. Egyszerűen bennünk ez van, egy erős felszabadult érzés, ami valójában minden emberben működik, még akkor is ha nem is tud róla. Amikor ezt a fonalat elkapjuk, márpedig elkapjuk, vagyis megtaláljuk az útját ennek a szabadság, vagy önkifejezés kitörésének, amit Attila, ha itt lenne, életerőnek nevezne, akkor a zenekar egyfajta akkumulátorként működik, amire rácsatlakozik a közönség is. Lehet, hogy furán hangzik, de olyanok vagyunk a színpadon, mint egy kimeríthetetlen energiaforrás. Látjuk egymást, gondolunk egymásra, és ez hoz magával egy érzést, ami felhangol bennünket, egymásból inspirálódunk.

VHK

A banda első lemeze 1988-ban jelent meg a németországi Sonic Boom gondozásában

Gondoltad volna a zenekar indulásakor, hogy eddig juttok a karrieretek során? (Közben megérkezett Grandpierre Attila, a frontember, nagy elégedettséggel, fülig érő mosollyal, csendben leül hozzánk.)

Sz.: Igen, én sejtettem. Amikor először találkoztam Attilával, 17 voltam. Ilyenkor csajozni akarsz, tanulni, mi azonban másképp inspiráltuk egymást. Akkor már éreztem, hogy ebből valami nagy dolog lesz, de ha már itt van Attila, átadnám a szót neki.

G. A.: Amikor megalakultunk, az volt a kitűzött cél, hogy ez lesz a világ legvadabb és legjobb zenekara. Számomra életfontosságú ügynek számított, és úgy gondoltam, ez a világegyetem számára is jelentős. Ezt én így éreztem, és nem gondoltam végig, mi lesz, hogyan és meddig tart. A zene már egészen kiskorom óta rendkívüli hatással volt rám, gyakran jutottam olyan tudatállapotba tőle, hogy alig tudtam visszakerülni a térbe és az időbe. Tizenvalahány éves koromban ez felfokozódott, akkor már tudtam, számomra a zene egy életre szól. Igaz, 2001-ben elhagytam a zenekart, de nem volt más választásom, mert bomlásnak indultunk. Megkérdezték a többiek tőlem: Attila, mit csinálsz, ha mi kilépünk a zenekarból? Ekkor gondoltam, majd én jól megfenyegetem a zenekar tagjait, és azt mondtam: akkor én is kilépek. Akkoriban a zenekar nagyon nem volt együtt, azt hittem, ezzel a kijelentéssel visszafordítom a lejtmenetet, de csak tovább romlott a helyzet. Két hónap múlva jelentettem be a távozásom a zenekarnak. Ez volt az egyik legnehezebb pillanat az életemben, úgy éreztem, összeomlott minden. Ezt követően hosszú hónapokig nem igazán találtam a helyem, megpróbáltatásokkal és szenvedésekkel teli év következett. Ez 2001 eleje volt, a következő zenekaros fellépésemre 2005-ig kellett várnom.

Szónusz, te néhány évvel Attila előtt elhagytad a zenekart. Hogyan élted meg ezeket az éveket?

Sz.: Nekem is nehéz volt, de azért jóval egyszerűbb mint Attilának, akit ez teljesen megviselt lelkileg. Én teljesen más okok miatt léptem ki. Ausztráliába, Sydney-be mentem az egyik barátnőmhöz. Mindig hiányzott a VHK, de nem szeretnék sírni emiatt. Nekem sokkal érdekesebb, hogy visszakerültem. Nem is számítottam arra, hogy lesz még belőle valami, aztán mégis belepottyantam, visszaszivárogtam.

Éreztetek felelősséget az iránt, hogy a zenekar, mindaz a miliő, ami kialakult körülötte, nem veszhet kárba, és amíg van lehetőség, addig folytatni kell?

G. A.: Én egy pillanatig sem éreztem kétséget a folytatást illetően, csak azt nem tudtam, hogyan. Korábban volt egy másik zenekari ötletem is, népzenét játszottunk volna akusztikus hangszereken. Mikor a VHK-ból kiléptem, eszembe jutott ez az ötlet, és ennek a megvalósításán kezdtem dolgozni, ebből lett a Vágtázó Csodaszarvas, ami szintén nagyszerű történetté alakult. Már három éve játszottam a Csodaszarvasban, amikor egyre erősebben éreztem az űrt a VHK után. Minden zenekar egyszerre több és kevesebb is lehet a másiknál, nekem egy másik érzés kezdett hiányozni. Akkor megkerestem a zenekar tagjait, mit szólnának egy esetleges újjáalakuláshoz, és igent mondtak. Igazából egy személy kivételével mindenkivel jó kapcsolatban voltam, és többször beszéltünk az esetleges újjáalakulásról. 2008-ban megint elkezdtünk próbálni, a 2009-es koncerten pedig már Szónusz is ott volt.

Aki olvasta a régi interjúkat, tudhatja, volt dráma bőven a VHK körül. Milyen erő kellet ahhoz, hogy ismét egymásra találjatok?

Sz.: Ha engem kérdezel… az energia, az egy adó. A hiányérzetből lehet kideríteni, van-e vagy nincs. Ha nincs, akkor ugye nem jó, mert hiányt érzel és vonzódsz ahhoz, ahol megvan, mint a bogarak, akik a fény felé szállnak az éjszakában. Erőt vehetsz magadon, mehetsz ellentétes irányba, de nem érzed jól magad, valahol tudod, nem ezt kell csinálni. Ilyen a zenekar is, van egy vonzáskör, ez egy kis család, jó együt, jó ezt csinálni.

G. A.: Én ezt úgy folytatnám, hogy amikor megéreztem ezt az űrt, azonnal telefonáltam Fritznek (a zenekar szólógitárosa aki 1982-től egészen 2016-ban bekövetkezett haláláig erősíttet a bandát) és össze is jött a csapat. Amikor kiléptem, Fritz a komplett zenekari felszerelését rendelkezésemre bocsájtotta, tehát a feloszlásnál is igen erős baráti gesztusok voltak mindvégig, egy személy kivételével. Valójában nem találtunk egy megfelelő VHK dobost, aki át is tudta volna venni Ipacs László korábbi helyét.

Nemrégiben ráakadtam egy tanulmány-/esszészerű szövegre, amit harminc-egynéhány éve írtál, és a punk zene felszabadító erejével foglalkozik. A punktól viszont az idők folyamán egyre inkább közelítettetek a népzene felé. Mondhatjuk, hogy a népzene is ugyanolyan felszabadító? (Közben annyira hangos a zenekar beállása a színpadon, hogy kénytelenek vagyunk a terembe húzódni, ahol az emberforgatagban Szónusz a társasági életet választja.)

G. A.: Szerintem kezdetben vala a zene, ami égig ért. Amikor az emberiség megjelent a földön, ünnepeken próbálta utolérni hangszerekkel ezt a kozmoszba nyúló rezgést. Sok ezer éven át ezt népzenének hívtuk, aztán jött a nyugati civilizáció, és vele együtt a királyok, akik a zenét a maguk céljaira használták fel: legyen illedelmes, szórakoztató, finom, ne bontsa meg a hagyományokat. A népzene ebbe nem fért bele, mert friss, zabolátlan. Fegyelmezett zeneként később megjelent a komoly zene, ami lenézte a népzenét, ő pedig ott maradt megvetve, és szépen bekerült a föld alá. Tehát az underground, a földalatti zene nem egy új találmány, több mint ezeréves, az emberiség eredeti zenéje, amely az elemi erőkkel tartja a kapcsolatot, felszabadítja az embert. A népzenének Bartók Béla adta vissza a rangját, ami azt jelenti, hogy száz évvel ezelőtt jött ki a föld alól. Ismét időszerű lenne, hogy az emberiség éljen ezzel az örök erővel, amihez a zene is egy út. A VHK nem illik bele a nyugati világ receptes könyvébe, de szerintem el kell különíteni a népzenétől a folkzenét, mert ez utóbbi megint egy civilizációs találmány. A VHK-ra a kezdetektől úgy tekintek mint egy mágikus népzenére, a népek felszabadító zenéjére. Egy amerikai újságíró egyszer azt mondta, ő úgy érezte, hogy VHK-koncerten részt venni olyan, mint ott lenni 1956-ban. Miért mondta ezt? Mert 56-ban is egy meggyötört népből, amely nem bírta tovább, kitört az életerő. Tényleg ilyen egy VHK-koncert is, eljönnek az emberek, mert fel akarnak szabadulni a szellemi leigázottság alól, amibe a materiális világ kényszeríti őket.

Amiket a koncerten véghez viszel, az szinte emberfeletti, pedig már a 70 felé közelítesz. Honnan meríted ezt a sok, fiatalokat is megszégyenítő energiát?

G. A.: Édesapámtól tizenpár éves koromban kaptam ajándékba egy elméletibiológia-könyvet. Ebben olvastam, hogy minden élőlény minden pillanatban minden energiáját arra mozgósítja, hogy a legmagasabb szintre tornázza az életét. Ha belegondolsz, minden fűszál ezt csinálja, te pedig megkérdezheted magadtól, te mennyit foglalkozol ezzel. Érdekes módon egy diófa meg egy másik diófa között nincs akkora különbség, mint ember és ember között. Köztünk az eltérések hatalmasak, de minden ember lehetne százszor jobb, mint amilyen, nagyszerűbb életet élhetne, de nem él, mert nem is él a lehetőséggel, nem mozgósítjuk minden energiánkat minden pillanatban, hogy a legnagyszerűbb legyen az életünk. No én ekkor elhatároztam, ezt bizony most már figyelembe veszem ezentúl. Azáltal, hogy ezzel az egyszerű mondattal találkoztam, és felismertem a jelentőségét, merítettem belőle, ami egyébként olyan egyszerű, hogy bárkinek segíthet. Valójában az embernek lelkileg és szellemileg jobban kell figyelnie önmagára, a környezetére, másokra. Kíváncsinak kell lenni az életösztönre, és akkor elkezdődik az élet felfedezése.


Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Becsöngettek! Becsöngettek. Visszavár a kopott iskolapad, a tanárok… ja, hogy ez már nem az a mese – már csak a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jenován Flórián
Szajántól Rómáig Jenován Flórián vagyok. Szajáni lakos. „Legyen a zene mindenkié!” (Kodály Zoltán)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.ejiltalk.org/
Jogi Kar, te drága! DAY 242: VÁRVA VÁRT VIZSGA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A társadalmi bizalomról Egy jól működő, minden állampolgár számára megélhetést, biztonságot és előrelépési lehetőséget ny...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: VHK Fekete Zaj 2020-Bands Through The Lens
A felszabadult nép zenéje A halottkémek immár 45 éve vágtáznak az életerő nyomait kutatva

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A legismertebb magyar Puskás Hungary (2009)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Én lenni én nem lenni A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban szeptember huszonharmadikán mutatták be a Domonkos Istvá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: drMáriásdrÓNtávolból
okozta lehúzás igen – cant cap-cap capp rŐczei gyÖrgy köteTÉTől* fokozatosan továbbvitorlázTATódva

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fügelekvár (illusztráció) – femina.hu
Sporhetsztori 88. 88. rész – Vihar előtt

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Égési sérülések Az égési sérülések a leggyakoribb háztartási balesetek közé tartoznak.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kerülj be! A szabadkai Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér programajánlója októberre

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Stanley börtön minden apró zugát figyelik
Börtön – átok, vagy áldás? – 3. rész A szabadságvesztésnek több formája van, de mi e helyütt beszéljünk a börtönről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Juhász Gábor (fotó: Bezzeg Gyula)
Aki választ: Juhász Gábor Juhász Gábor vagyok. Népzenész, televíziós szerkesztő, apuka.

0 Hozzászólás | Bővebben +