:

Tömeghisztéria felsőfokon

:

Az ördögűző kulturális hatásairól dióhéjban

A huszadik század egyik legvitatottabb horrorfilmjét, Az ördögűzőt/The Exorcist/ 1973. december 26-án mutatták be az Egyesült Államokban.

Nincs olyan, aki ne látta volna a filmet vagy ne hallott volna róla legendákat. Bárhogy van is, mintegy tíz évvel a Time Magazin elhíresült Isten halott /God is Dead/ címlapja után, amely a hatvanas évek sátánizmussal kapcsolatos médiadömpingjéért felelt, végre egy komolyabb művészeti alkotás tárgyalta a démonológiát és a megszállottságot.

A film soha nem látott teltházakkal tarkított amerikai diadalmenetét hatalmas médiacirkusz övezte. Aki élt és mozgott, Az ördögűzőről beszélt. Látta, nem látta, milyen volt, miért nézte meg, vagy miért nem. Szidta, mint a bokrot, vagy odáig volt érte. A dobpergés megvolt, a világszám megtörtént, Cathy és Rose elájultak, aztán mindenki nyugodtan hazament, és lehajtott egy jó erős italt.

Kár ezért a filmért. Ugyanis túl jó ahhoz, hogy elnyelje a bulvárpropaganda és a mesterségesen generált tömeghisztéria.

A film alkotóit cseppet sem zavarta a nagy felhajtás: William Friedkin rendező és William Peter Blatty író fürdött a sikerben rendesen.

Tény, hogy az extrém reakciók a mozikban – ájulások, rosszullétek, pánikrohamok – valóban megtörténtek. Hiszen a film képi világa az akkori néző számára merőben szokatlan és új volt. És ha mindenki nagyon meg van rémülve körülöttünk, akkor mindannyian meg fogunk rémülni, ha akarjuk, ha nem. Ha viszont tudatosan elvonatkoztatunk a filmet övező tömeghisztériától, akkor gyorsan kiderül, miben rejlik az ereje és a szuggesztivitása.

Az első képsorok a 2001. Űrodüsszeia mélységével nyitnak – Stanley Kubrick neve egyébként ott volt Az ördögűző megfilmesítésére felkért rendezők között, de visszautasította az ajánlatot – így a film elején a hirtelen vágások, lassú kameramozgás és a hangeffektusok precíz áthallásai sikeresen teremtik meg azt a nyomasztóan furcsa hangulatot, amitől ez a film minden idők legjobb horror alkotása. Az idén tavasszal Franciaországban elhunyt Max von Sydow Merrin atya szerepében pedig a filmtörténet talán legerőteljesebb színészi jelenlétét képviseli. Jason Miller Karras-ként ugyancsak átütő alakítást nyújt, miközben Ellen Burstynhez, a filmcsillag édesanyát játszó színésznőhöz hasonlóan a hetvenes évek tipikus, olykor túlzó gesztusokkal operáló színészi eszköztárával él. A Regan MacNeilt alakító, akkor tizenhárom éves Linda Blair kirakatszerepet játszik ugyan, de remélhetőleg nem az üvöltözése miatt jegyezzük meg az alakítását, hanem inkább azért, ahogyan a film egyik valóban vérfagyasztó jelenetében váratlanul megjelenik az édesanyja partiján, és mozdulatlan arccal a szőnyegre vizel. Regan ekkor még mentális betegnek tűnik, nem megszállottnak, holott már minden cselekedetét Pazuzu, az őt megszálló entitás uralja.

Az örgögűző

Vajon hol a határ a kettő között?

Mi számít démoni megszállottságnak és mi pszichózisnak vagy súlyos epilepsziának? Ne felejtsük el azt sem, hogy az epilepsziára, sőt még a pszichózisokra adott gyógyszerek többsége is okozhat olyan megszállottságra utaló jeleket, mint a rohamok, az agresszivitás és a hallucinációk. Elhamarkodott következtetéseket levonni tehát senkinek sem szabadna, sem egyénnek, sem az egyháznak, sem a szakértőknek.

A film 1974-ben és ’75-ben kezdte meg európai körútját. Ebben az időszakban egy német katolikus kamaszlány, Anneliese Michel megszállottságáról cikkezett a korabeli bulvársajtó. Különös a dátumok ilyetén egybeesése, hiszen ahogy említettem, mialatt Anneliesből egy kirendelt lelkész ördögöt űzött az otthonában, ahelyett hogy pszichiátriai osztályon kezelték volna a szerencsétlen lányt, aki Nérónak, Hitlernek és még ki tudja, kinek képzelte magát, a film hatalmas sikert aratott a német mozikban.

Anneliese Michel

Anneliese Michel

Michel esete felfoghatatlan, hiszen a tévedések sorozata, az orvosi hanyagság odáig vezetett, hogy a huszadik század hetvenes éveinek közepén valaki belehalt a végtelen emberi ostobaságba, ami körülvette. Anneliese Michel halálának oka kiszáradás és alultápláltság volt. Számtalan orvos, pszichiáter, lelkész, szakértő és youtuber tárgyalja esetét, de hiába lett belőle bírósági per gondatlanságból elkövetett emberölés címén – ahol csupán egymásra mutogattak a jelenlévők –, válaszokat nem kaptunk.

Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért című 2004-es horrorfilm az ő esetét veszi alapul.

Nem jól. Borzasztóan ostoba ez a film, mert sem rendes emléket nem állít Anneliese Michelnek, sem érdemben nem mutatja be a valós eseményeket. A klisés ördögűzési jelenet sikertelenül utánozni próbálja Max von Sydow, Jason Miller és Linda Blair jeleneteit, Regan hangját, de az eredmény magáért beszél. Hogyan is lehetne utánozni azt a szenzációs hangot, amit láncdohányzással és konyakozással elért szándékos rekedtséggel kínlódott ki magából a férfias hangú Mercedes McCambridge, hogy az eredeti stáblistáról véletlenül kihagyják a nevét, amit a szenvedélyes dizőz nem hagyott annyiban, ezért a mulasztást utólag pótolták.

Az ördögűző

Az ördögűző alkotói közül érdemes egyébként Linda Blair dublőrét, Eileen Dietzet megemlíteni, hiszen a színésznő úgy helyettesítette a tizenkét éves kislányt a film néhány jelenetében, hogy Blairhez hasonlóan fél napokat ült mozdulatlanul, amíg Dick Smith maszkmester elkészítette rajta a híres maszk másolatát, és a stábbal együtt zokszó nélkül tűrte a sokszor géppisztollyal rendező Friedkin diktatúráját. Ő látható a film elhíresült feszületes jelenetében.

Az ördögűző három folytatást is megért, amelyből az első hatalmas bukás volt, a második tűrhetőre sikeredett, a harmadik pedig egy elég unalmas Stellan Skarsgard-mozi lett. Az Ördögűző máig nagy hatással van a horrorfilmkészítésre, nem beszélve arról, hogy halloweenkor Regan MacNeilé az egyik legkeresettebb maszk, Mike Oldfield Tubular Bells nevű soundtrackje pedig a töklámpások mellett egyenesen a halloween szimbólumának számít.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kép forrása: www.imf.org
Vándormadár A Podolszki József publicisztikai pályázat idei kiírásának második díjas alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A zene szárnyán Kiss Tamásnak hívnak. Nagykikindai vagyok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 255: AMIKOR MÉG CSAK KÖZELEDETT A KORONA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kinek a felelőssége a társadalmi problémák megoldása? Korábban már írtam arról, hogy ahogy növekszik a szabadságunk, azzal együtt lesz egyre nagyobb a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ahriman a Fekete Zajon (f:Bands through the Lens)
Kőbe vésett fém 1. Ahriman – Koncertek, próbák, kozmikus pillanatok

0 Hozzászólás | Bővebben +
: AZ album
Monsterpiece – avagy ördögpogó a sírhantodon Faith No More: Angel Dust – 1992

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A modern futballsztár élete Antoine Griezmann: The Making of a Legend (2019)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tömeghisztéria felsőfokon Az ördögűző kulturális hatásairól dióhéjban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Báránykapama
Sporhetsztori 90. 90. rész – Bégető bogyók

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ne ez legyen a gyenge pontod! Szinte mindenki ismeri Akhilleusz görög mitológiai alak történetét, akit újszülött korában a sark...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Középiskolás vagy? Szeretsz filmeket csinálni? Indulj az 16. O. K. Filmszemlén rövidfilmeddel, mely max. 15 perc hosszú, és lehet játékfilm, ani...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Apartman a hágai börtönben
Börtön – átok, vagy áldás? – 5. rész A szabadságvesztésnek több formája van, de mi e helyütt beszéljünk a börtönről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tölgyesi Huba (fotó: Tölgyesi Hédi)
Aki választ: Tölgyesi Huba Tölgyesi Huba vagyok, 33 éves, tősgyökeres topolyai.

0 Hozzászólás | Bővebben +