Herczeg Zsolt: Radnóti nyomában – 2020

Amíg „ez” itt fekszik, katona, addig te magad sem járhatsz két lábon, nem kötheted össze az eget a földdel, pondróként kushadsz csak a saját trágyáddal összemocskolt nyirkos sárban, még cseppnyi levegődet is csak a mögötted álló láthatatlan próféta leheli tüdődbe szánalomból, lejjebb hát azzal a fényesre dörgölt puskacsővel! Próbálj inkább térdre tápászkodni, főt hajtani előtte, és az iszapot az orcádról kitartóan lezokogni. Hát persze, hogy fölkel! És a hajnal kapuiban játszani kezdő fúvósok muzsikája közepette majd te is csak azért leszel képes talpra állni, mert ő nem ismeri szívében a haragot és a bosszút. Érted zuhant ő a sárba, katona.

Mintha valahol a román szikeseken lennék – holott tudom: ez itt Bor. A fiatalember izmai megfeszülnek, nagy levegőt vesz. Itt az elején kicsit nagy a felhajtás. A tekintetéből kiolvasom: ő erre cseppet sem vágyott. Másfelől megközelítve viszont? A zarándokutat részint tenmagadért járod végig. Ám ha egy költő keresztjét emeled izmos válladra – a zarándoklat egyetlen pillanat alatt küldetéssé válik.

Erőltetett menet. Még csak lélekben. Rákészülve mintegy. Az aszfalt szikrázik.

Azután beérünk a Vár setét romjai mögé. A Havasok előrecsúsztatott csápjai közé. Balkánszag a bazsalikomos balkonon. Érzem már a verejtékes váltást: Szerbia széttárja szivárványos szárnyait. Bog te blagoslovi!

Az a háborúba ájult.

Vándorunk metakommunikál a szerb bácsival, a lágert így megtalálják mesterével. Keretlegényeket idéznek fel; és verseket, képeslapokat, az erőltetett menetet. Előtte még: levél a hitvesnek, miközben a hegyek bársony lankáin leszánkázik a kacagó holdsarló. Búvó otthoni táj. Van-e otthon még?

Vagy széjjelrágta a haza rég?

Prédikációi úgyszólván feleslegesek – izmainak csikorgó játéka sokkal többet elmesél. Kötés bokatájon, duzzogó ellenkezés az összehasonlítás okán... messiás és apostol között a különbség több mint tetemes. Gondolja ő. Hát persze. Pál feje hármat pattant a talajon, miután a pallos nagy nehezen a nyakáról leválasztotta.

Péter, az első kukorék után, ugyanerre az ösvényre jutott. Persze ő is ügyelt a részletekre: fejjel lefelé feszíttette magát keresztre.

Most meg mintha a Gyöngysziget; pedig csak a Száva. A vándor magára marad, magára az árva. A belgrádi gettóban!

A leggyönyörűbb, a legfontosabb: a bolt előtt! Még Szerbia szívében. Ahogyan csak egy kis vizet kér a helyi atyafiaktól, s egyszerre megszületik közöttük az egység, mindenek testvérisége. Radnóti porhüvelye számára persze már kissé megkésve, ennek a keménypecsű kun legénynek viszont éppen a legjobb idejében. Ottfeledett vándorbotját visszakapja, Isten segedelmével! Shalom aleichem!

...Lóránt közben Újvidékre ért – kattog a billentyűzet, ám a filmkockák is peregnek –, és most Szenttamásra indul.

A két község között az őt kísérő leányokkal az autópálya melletti réten beszélgetni megállnak, mint a Morrison-moziban, a sivatagos/gombás tripnél, ahol vizionárius indián angyalok és porkoszorús katonák köröznek földön és égen. Dögölj meg hát, világ. Ringass, emlékkel teli föld. Lélek vagyok, élni szeretnék.

Emlékezz, hogy emlékezhessenek. Nyisd fel a szemed, hogy színről színre láthassanak.

Lélek? Tested porladtával élni fogsz. Mint ahogyan éltél eddig és mindörökké.

Félelmetes, mondja a vándor. Lustaságod vagy félelmeid akaszthatnak csak meg utadon – légy hát úrrá rajtok. Az egyiken már győzedelmeskedtél, ne feledd.

És erősítsd meg magadat: hol azelőtt az angyal állt a karddal, talán most senki nincs.

1. Az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.

Az apostol megtorpan, a próféta kútja kiszárad; ám a karaván csak halad. Hol vagy, Isten, hol omlik le végleg égig érő falad? Ott, ahol a part szakad: hol ér véget a kárhozat, s hol van a pont, ahonnan már minden lélek szabad?

2. Felhőt iszik a vízre ráhajolva a fodros birkanyáj.

És földet esznek minden szárnyas égi kártevők.

Tüzet isznak ganéjdombba rejtett paripák, és parázson alszanak a hajnal elcsigázott munkásai; a fúvósok egyenesen ágyat vetnek belőle, vörös paplanhuzatot szuszakolva szederjes rémálmaikra.

3. Fölöttünk fú a förtelmes halál.

Isten nemlétből létet inhalál. Aztán vissza. Minden élet gyötrelmes, a sarkon túl fájdalom les rád. És rám, testvérem: vérünk szikkadt szikes issza. Az élet lehet mocskos, de a halál mindig tiszta. A felleg hát mind tisztuljon, omoljon a Baál!

4. Halált virágzik most a türelem.

Aber! Der springt noch auf!

A halál felé csak türelemmel. A halál is csak türelmet virágzik. Kevés a humorérzéke. Ám a virágai mindig szépségesek! Sziromleveleik között illatos békémet mindannyiszor meglelem. Rejtőzz a sárkány barlangjába! Szagot nem érez egyikünk sem: én dohányzom, ő tüzet okádik. Nekem szép ingem van, hozzá szakállat növesztek. Az életre én egy hordónyit eresztek.

Ebben a sárban a derekam mindörökkön fázik.

Aztán majd persze mindannyian fölkelünk.

Addig meg szerelmed hamuja szerelmem elfolyt magzatvizében ázik.

Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából a Borban felállított Radnóti-szobortól indult útnak 2019. augusztus 31-én, hogy gyalogosan végigjárja annak az erőltetett menetnek 850 kilométerét, amin Radnóti Miklós mindössze 35 évesen, 3200 társával elindult. Lóránt huszonnégy nap alatt, három országon keresztül teljesítette a távot.

Csupa-csupa költészet ez a film. Az elhangzott verseken és idézeteken túl minden egyes képkocka a sokszor lélegzetelállítóan gyönyörű tájról, minden egyes sóhaj, verejték- és könnycsepp. A fennhéjázás és szenzáció teljes hiánya, a versvándor mélységes alázata, ahogyan testileg és lelkileg átrezgi ennek a sajátos zarándokútnak minden lépését. Zarándokút és kálvária. Könnyedén kitapintható, hogy Lóránt az idők távolából is megpróbálja legalább egy rövid időre átvenni a költő keresztjét. Fájdalmasan gyönyörű, őszinte és hiteles.

Képgaléria: