Sok mindenről szól a karácsony, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy mégiscsak elsősorban a szeretet ünnepe. Hogy a családunk és a barátaink szeretetéről van-e szó vagy inkább Istenéről, netán a hagyományokéról, azt mindenki eldöntheti a maga számára. De az biztos, hogy sok jelentés tapad a karácsonyhoz, az évszázadok alatt pedig ezek nemhogy lekoptak volna, de úgy tűnik, hogy egyre csak sokasodnak.

Például a vallási ünnepből családi ünnep lett, abból meg egy jó alkalom a külföldön élő rokonokkal és barátokkal való mézespálinkázásra. De ez az ajándékozás időszaka is, a nagy evéseké, no meg a jótékonykodásé is. A béke és a szeretet ünnepe, persze, alkalmat ad az ellenségeskedésre is, hiszen miért kell téli ünnepekről beszélnünk, miért nem mondhatjuk, hogy karácsony?! Sokan talán valóban túlzásba esnek, és mindent föláldoznak a politikai korrektség oltárán, de azt kell mondanom, hogy hiába éltem és dolgoztam együtt hindu meg muszlim vallású emberekkel, egyetlenegyszer sem volt konfliktus abból, ha bárki karácsonyt mondott vagy a keresztény hagyomány szerint ünnepelt.

Mielőtt teljesen átadnánk magunkat az ünnepi mámornak, és akár még hálát is adnánk érte, hogy végre lehetőségünk van szűk családi körben ünnepelni (mit lehetőségünk?! Kötelességünk!), érdemes egy kicsit átgondolni, miről szól a karácsony, mit is jelent nekünk az ünnep.

A karácsony elsősorban talán a szeretet ünnepe. Most, hogy a járványhelyzet miatt a nagy bulikat és összejöveteleket nem lehet megtartani, a legtöbb család szűk körben fog összegyűlni. Végtére is nem attól lesz ünnep az ünnep, hogy sokan vagyunk, és egymást túlkiabálva igyekszünk meggyőzni a teljes rokonságot a saját igazunkról. A kis család is család, kettesben, hármasban is szép lehet a karácsony. Persze, nekem is hiányzik, hogy a távol élő rokonokkal végre találkozhassak személyesen is, főleg, hogy ez a szokásunk eddig nagyon erősen kötődött a karácsonyhoz. De valójában nem nehéz örülni annak, ami van: a bejglinek, a halászlének, az ajándékozásnak, a pihenésnek. A távol élő rokonoknak meg majd örülök akkor, ha a járvány csillapodik, és ők hazautazhatnak.

Jobban belegondolva, szerencsés helyzetben van, aki szívből tud örülni a karácsonyi meg az újévi ünnepeknek, mert ez azt jelenti, hogy alapvetően boldog ember, aki szerető közegben éli a mindennapjait. De mi van azokkal, akiknek sokkal nagyobb gondjaik vannak annál, hogy egy vírus elvonná a figyelmüket róla? A mélyszegénységben élők karácsonykor sem igen élnek jobb körülmények között, mint egyébként, és egy erőszakos, alkoholista családtag mellett sem lehet különösebben nagy öröm az ünnep. A karácsonyi és újévi időszakban mintha egy kicsit gyakoribb lenne a családon belüli erőszak. A mostani, feszültségekkel teli év végén rengeteg frusztráció gyűlt össze az emberekben, és ezt nem mindenki tudja megfelelő módon (például sporttal, alkotással vagy akár egy kiadós sírással) levezetni. Az összezártság és a fölgyülemlett feszültségek hatására sajnos előre borítékolható, hogy több helyen is elcsattan majd egy-egy pofon, és az még a jobbik eset, ha senki nem veszi elő a kést. A karácsony csak akkor lehet szép családi ünnep, ha szerető, támogató családban élünk.

A család mellett a karácsony mára összekapcsolódott a baráti összejövetelekkel is. Mindenkinek vannak Magyarországon tanuló barátai, Németországban vagy Angliában dolgozó ismerősei, akár olyanok is, akikkel csak évente egyszer vagy kétszer találkozhatunk. Ez az év most nem a vendégmunkások éve volt. Nehéz hazajutni az ünnepekre, de ha az ember meg is teheti, nem biztos, hogy szeretné megkockáztatni, hogy megfertőzi a rokonait az új típusú koronavírussal. Ezért idén sokakkal legfeljebb az interneten keresztül beszélhetünk, egy-egy alkalmazáson hívhatjuk egymást, mesélhetjük el a karácsonyi élményeinket és mutathatjuk meg a frissen sült mézeskalácsot. Ez pedig össze sem hasonlítható azzal az élménnyel, amit a személyes találkozások, nagy társasjátékpartik, éjszakába nyúló mézespálinkázások jelentenek. Az egészben az a legrosszabb, hogy nem tudhatjuk, mikor lesz végre alkalmunk találkozni.

Az elzártság és a magány depresszióhoz vezethet. Ehhez társul még az, hogy korán sötétedik, hogy korlátoznak bennünket a mindennapi életünkben, és hogy mindezek ellenére boldognak KELL lennünk, hiszen itt a karácsony! Fölfokozódnak az érzelmek, jobban vágyunk az ideálisra, a tökéletesre, és jobban látjuk azt is, mi hiányzik mindehhez. Mindennek a legrosszabb következménye az öngyilkosság lehet, de valójában az is szomorú helyzet, ha valaki nem gondolkodik ugyan ilyen drámai végkifejleten, de mélyen megéli a saját reményvesztettségét. Karácsonykor szomorúnak lenni dupla szomorúság.

De hát miért is kellene vidáman megélni az ünnepeket? Miért kötelező örülni? Nyilván nem az, de ezek az elvárások nagyon mélyen gyökereznek. Annyira mélyen, hogy már nemcsak társadalmi elvárásról van szó, hanem saját magunkkal szemben támasztott követelményekről is. Azt tanuljuk meg kiskorunktól kezdve, hogy a karácsony a boldogság ideje, aztán már mi magunk is ezt várjuk el önmagunktól. Azt pedig a legtöbb ember igencsak nehezen viseli, ha a saját maga támasztotta elvárásoknak nem tud megfelelni. Már csak ezért is érdemes átgondolni, hogy valójában milyen érzések kavarognak bennünk, és elfogadni azt is, ha kedvetlenek vagyunk, amiért már vagy ezer éve nem találkozhattunk azzal a barátunkkal, akit még az óvodában ismertünk meg, de akit azóta külföldre sodort az élet.

Visszatérő karácsonyi motívum az ünnepekre egy lakodalmas seregnek is elegendő ebédet és legalább tizenötféle süteményt készítő mártír is, aki már december elejétől azzal terrorizálja a családot, hogy karácsonyra mindennek csillognia kell, de még a fürdőszoba fölső polcán árválkodó ékszeresdobozka belsejének is. Mindezt azért, hogy aztán szenteste fáradtan rogyjon a fotelba, és csalódottan állapítsa meg, hogy rajta kívül már megint senkit se érdekel az ünnep meg a család. Nem az a baj, ha valaki tisztasággal szereti várni az ünnepet, vagy szeretné finom ételekkel jóllakatni a családot. De az senkinek se jó, ha belebetegszik a sokszor teljesen felesleges igyekezetbe, hiszen a karácsonyi hangulat nem attól fog elillanni, ha megjelenik egy maszat az ablaküvegen. Csak egy kis toleranciára van szükség ahhoz, hogy ne az legyen a meghittség mércéje, hogy sikerült-e idén repedésmentes bejglit sütni. (Elárulom, nekem még sose sikerült. Akit zavar, az egye csukott szemmel!)

Végül pedig ne felejtsük el, hogy a karácsony mára sokak számára egyet jelent a jótékonykodással. Lehet, hogy egész évben nem törődünk az elesettekkel, de most itt az alkalom, hogy bizonyítsuk a jószívűségünket. Szerencsére számtalan lehetőség közül választhatunk: rengeteg a támogatásra váró civil szervezet, kivehettük a részünket a cipősdobozos akciókból, és a beteg bajmoki kisfiú gyógykezelésére is gyűjthetünk. Sokan megelégelik a karácsony eltárgyiasulását, és ajándékok helyett jótékonykodást kérnek karácsonyra. Ez szép gesztus, hasznos is, és legalább három embernek lehet vele örömet szerezni: annak, aki adja, annak, aki kapja, és annak is, akihez végül eljut a támogatás.

Hogy a jótékonykodás, a család, az öröm, a készülődés és a többi mekkora részét teszi ki számunkra az ünnepnek, az teljesen egyéni. Senki nem tudhatja nálunk jobban, hogy mi felel meg a saját igényeinknek. Ezért érdemes néha elgondolkozni azon, hogy mit várunk az ünneptől, és mi az, amire lehetőségünk, amihez kedvünk, amire időnk van.

Képgaléria: