Futunk, futunk, télből a tavaszba, tavaszból vissza a télbe, majd újra vissza, és újra és újra. Napról napra a fák csupasz ágait látjuk, napról napra a sarat, a jeget, a szürkeséget látjuk, mintha egy alacsony kontrasztos filmet néznénk. Valahogy ilyen a hangulatunk is, kicsit szürke, kicsit borongós, de mondhatnánk, ugye, hogy legalább a mienk, a hangulatunk, bármennyire ki is van szolgáltatva a külvilágnak, a körülöttünk lévő embereknek, az időjárásnak, akkor is a sajátunk, egyszeri és megismételhetetlen, és mint ilyen, értékes, bármennyire szürke is. Ha éppen. Ha éppen nem piros, vagy rózsaszín, vagy kék, zöld, fekete. Legyen bézs színű, vagy éppen khaki. A 21. század harmadik évtizedének elején lehet és legyen színes. A szín az szín, mint ahogy a család az család.

A szürke is egy szín, kétségünk ne legyen, talán egy kicsit unalmasnak tűnhet, de a szürkében is annyi-annyi árnyalat van, annyi-annyi munka van benne, annyi-annyi lehetőség, csak az irányt kell meghatározni, és kitartóan követni, haladni a nyilak mentén, és csak idő kérdése, meg, ugye, a körülmények kérdése, hogy hiphop máris a barnánál legyünk, onnan meg csak egy lépés a zöld, és máris tavaszi színekben pompázik, és máris az újjászületést, az ébredést ígéri, pedig alig indultunk el. Csak a türelmen múlik, meg a bátorságon, hogy az első lépést meg tudjuk tenni. És meg tudjuk tenni? Naná! Ha az éjszaka kellős közepén felriasztanak, akkor is. Pislogva ugyan, meg kicsit kóválygó fejjel, egy kicsit megzavarodva az égtájak milyenségét illetően, de meg tudjuk tenni azt a bizonyos első lépést, a többi pedig már gyerekjáték, ha, mint ahogy már említettem, a körülmények satöbbi.

És azt még nem is mondtam, hogy, bizony, a körülményeket is tudjuk befolyásolni. Ecsetet a kézbe, festékszórót, és irány a szürke falak, a szürke arcok, a szürke ég és szürke fény, és hagyjuk ott a monogramunkat, rajzoljunk virágot, házat, vagy éppen bajuszt a felhőkre, meg szemüveget és kalapot, habos-babos hajkoronát, ahogy illik, monoklit, hogy elegánsak is legyünk, meg ha kell, sétapálcát, amivel lépegethetünk, lépegethetünk a fentebb említett irányba. Mondjuk. Vagy a másikba. Mondjuk. Vagy egy harmadikba. Ugye-ugye.

Néha úgy tűnik, hogy túl sok az irány, túl sok a lehetőség, dezorientáltnak érezzük magunkat és tanácstalannak, talán egy kissé meg is rémít a sok lehetőség, de előbb-utóbb rá kell jönnünk, hogy az irányokat mindenki személyre szabhatja, és kiválaszthatja, sőt létrehozhatja a neki megfelelő irányt és utat. Mások ebben segíthetnek, mutathatnak lehetőségeket, de a döntés a mienk, arra indulunk, amerre a saját, személyre szabott iránytűnk, szextánsunk mutat, a saját személyiségünknek megfelelő beállításokkal és opciókkal.

Futunk, futunk, most éppen előre, és ott a sarkon elfordulunk jobbra vagy balra, vagy éppen haladunk tovább előre. Vagy ha visszafordulunk...

Képgaléria: