:

Aktivizáld magad!

:

Mielőtt bármibe belekezdenénk, fel kell tennünk magunkban a kérdést, hogy mit is jelent aktívnak lenni. Hisz miután feltettük a kérdést, többféle irányba el tudunk indulni.

Aktivizmus. Egy gyűjtőfogalom, amely talán magába foglalja az összes irányt. No de térjünk is rá a lényegre, mit is jelent, ki végzi, és hogyan lehet az.

Aktivisták mindig is voltak, még ha másképp nevezték is őket az adott korban. Az aktivista egy olyan személy, aki civilként, esetleg szervezeti szinten, valamilyen formában tesz egy adott cél elérése érdekében. Pontosabban, igyekszik megtenni minden tőle telhetőt. Számára a társadalom javítása és a cél elérése iránti vágy a hajtómotor.

Lehetünk aktívan tevékenykedő emberek akár a bolygónk megóvása érdekében, a kedvenc focicsapatunk buzdításában, egy közösség kialakításában, és esetlegesen, ami szintén gyakori, egy politikai párt civil támogatójaként/aktivistájaként. Mi most nem a felsorolt példákat vesszük szemügyre, hanem kitérünk magára a személyre, arra, aki erre az útra lépett, és eléggé elhivatott, hogy járja is. Kell ez a fajta életvitel, kell a kiállás ebben a globalizált világban.

Az embert több hatás éri, gondolok itt a fáradtságra, lustaságra, destruktív életmódra, helyenként elvétve a túlbuzgóságra és a hanyagságra is. Ezek azok a fő dolgok, amelyek gátolhatnak minket.

Ahhoz, hogy ne torpanjunk meg már az első adandó nehézségeknél, három szinten is felkészülteknek kell lennünk:

  • mentálisan

  • fizikálisan

  • lélekben

Ez a három szint elengedhetetlen egy célratörő, hatékony magatartáshoz.

aktivista

MENTÁLISAN

Igen komoly téma, hisz nem mindegy, hogy mi zajlik a szívünk felett az agyunkban. Érhet minket pozitív/negatív hatás, sőt esetlegesen trauma is. A kitartás és az elszántság itt dől el, és nem máshol. A fejünkben. Tenni akarás és elszántság, erő ahhoz, hogy elkötelezzük magunkat. Ha ezen a ponton elbukunk, a következő két pont értelmét veszíti. Minden ember más, és ez így van rendjén. A minket ért hatásokat is más-más módon dolgozzuk fel. Tisztában kell lennünk az elvárásainkkal és azzal is, hogy nem mindenki olyan acélos, hogy a negatív hatások tömkelegét ép ésszel feldolgozza, és a helyes úton haladjon tovább. Ezért kell fejlődnünk. Ha igazán magunkénak szeretnénk tudni az aktivista életmódot, muszáj fejlődnünk, hogy megingathatatlanok legyünk. Olvasni kell rengeteget, fejleszteni az elménket, olykor relaxálni, kiegyensúlyozott életet kell élni. Ezzel javíthatjuk az önellátóságunkat is. Ha nem is feltétlenül szükséges optimista látásmóddal rendelkezni, de el kell érni azt, hogy képesek legyünk reális döntéseket hozni. A jó és a rossz között félúton kell elhelyezkednünk. Ezzel döntéseink is racionálisabbak lesznek, és kevésbé elhajlóak.

 

FIZIKÁLISAN

Fontossági sorrendet nem tudunk állítani, hiszen minden korábban említett szintre ugyanúgy szükség van, hogy egy egész képet kapjunk. Így a fizikai felkészültség is az alapja a tevékenységnek.

aktivista

A testet kordában kell tartani, fejleszteni, képezni. Mindegy, milyen téren vagyunk aktívak, a megfelelő fizikum elengedhetetlen, legyen szó profi sportolóról, képzett harcművészről vagy akár egyszerű munkásról. Ha valaki edzést emleget, egyből egy testépítő strand-pasi jut az eszünkbe, aki villogni akar a külsejével. De nem azt kell figyelnünk, mekkora bicepsze van és mennyi kocka a hasán, hanem hogy mennyire koncentrál, mennyire elhivatottan végzi a feladatait, és mennyire rendszeresen végez testmozgást. Az állóképességünk többször fog kihúzni a bajból, mint a szép hasunk. Ha kevés is az időnk, igyekezzünk napi egy órát rászánni, lemenni a terembe, egy kicsit ütni a zsákot, mozogni, kondit javítani. Vagy otthon végezzünk gyakorlatokat a saját testsúlyunkkal. A rendszeresség a kulcsa mindennek. Vitathatatlan, hogy lassú folyamatról van szó, de az eredmény garantáltan egyre jobb lesz. Nincs olyan ember, aki nem ér rá, csak olyan, aki más prioritásokat választ.

 

LÉLEKBEN

Ha legbelül, önmagunkban nincs rend, máshol sem lesz, és ezt csakis és kizárólag az egyén tudja megváltoztatni. A célunk az legyen, hogy erős akarattal rendelkező, magabiztos jellemmé váljunk, hisz ha meginog a magunkba vetett hitünk, az könnyedén az addigi munkánkba és erőfeszítéseinkbe kerülhet. Kell hogy legyen hitünk, hogy komoly elhatározásokra juthassunk magunkkal és a világgal szemben. A gyengét felfalják – amióta világ a világ, ez a törvény érvényesül. Ha nem gyorsan, akkor lassú, lebontásszerű folyamatban veszünk el a tébolyultság hullámai között. Az évek alatt sok próbát ki kell állnunk, úgy verbálisat, mint akár tettlegességig fajuló bántalmazást és sebet. A feladás mint opció nem létezhet. A legtörékenyebb lélek is be tudja foltozni a sebeit, és a fejlődés irányába haladni. Ez rengeteget segít a jövőbeli haladásban és kitartásban.

E három pont szükségeltetik ahhoz, hogy egy sziklaszilárd, jó kiállású, világgal dacoló fiatalt kapjunk. Képletként is tekinthetünk rá, habár mindez nincs kőbe vésve.

aktivista

Láthatjuk azonban, hogy ezeket az értékeinket is kezdjük elfelejteni, olyannyira, hogy évről évre, generációról generációra egyre kevésbé van jelen a társadalmunkban. Egyre kevesebb a hűség és a becsület, mert a lustaság és legfőképp (!) a „nem törődöm semmivel” hozzáállás egyre nagyobb teret hódít magának. Elveszik a közösségben való gondolkodás, a család iránti szeretet, valamint a bajtársiasság. Aki túl fiatal, az azért nem köti le magát elveknél és eszméknél, mert élni szeretné az életét. Nos, körbenézve a mai világban, ez a legtöbb esetben a lezüllést jelenti. Egy csavart cigi után az agyunkat eldobva cselekszünk vagy épp vegetálunk, esetleg ott a másik véglet, ahol pedig önmagunkról megfeledkezve annyi szeszes italt magunkba öntünk, hogy teljesen elveszítjük a józan ítélőképességünket. Ez természetesen teljes destruktivitásba vezet és önmagunk és a világ elhanyagolásába. Mással és magunkkal nem törődve csak tombolunk. A kicsit idősebb pedig csak lerendezi egy „ebből kinőttem” kijelentéssel.

A tizenöt-tizenhat éves fiatal ma már aligha fog beleállni abba, hogy társaival lemenjen futni vagy éppen az edzőterembe. Előbb választják a számítógépüket a szobájukban, esetleg elmennek, és jól berúgnak. Ez alól nem kivétel a huszonéves egyetemista sem, aki a legszebb éveiben van és ereje teljében. Ezek az erők kiaknázatlanok maradnak. Ha tenni kell valamit, hirtelen mindig mindenkinek akad valami „sürgősebb” dolga.

Ezeken a dolgokon csak mi tudunk változtatni. Fel kell nyitni a szemeket, és a tömegeket rá kell ébreszteni arra, hogy tenni nemcsak kell, de muszáj is. Az aktivizmus igenis kell, és fontos szerepet játszhat az életünkben. Mindezek mellett szabályos útra terelhet bennünket, fejleszti a személyiségünket és megtanít az alapelvekre.

Aki csak egy kicsit is kitartó és elszánt, annak egyet üzenhetnek a fenti mondatok: Aktivizáld magad!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Aktivizáld magad! Mielőtt bármibe belekezdenénk, fel kell tennünk magunkban a kérdést, hogy mit is jelent aktívnak ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Móricz Virág Kinga
„Motivált és sikerorientált vagyok” Móricz Virág Kinga vagyok, Bácskossuthfalván élek a szüleimmel és négy testvéremmel.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: chartwell.com
Jogi Kar, te drága! DAY 274: REPETITIO EST MATER STUDIORUM

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Az abortuszkérdésről Lengyelországban óriási tiltakozást váltott ki a lakosságból az abortusztörvény szigorítása.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Megadeth borító Juanjo Guarnidótól
Batman és a Metal Zenekaros képregények készülnek a DC-nél

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bilincsben a lélek Megnéztük a Kosztolányi Dezső Színház Dogville című előadását

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Memento Mori képregény bevezetés egy sötét világba
Emlékezz a halálra Végre egy képregény, ami hosszú évek óta ismét Újvidéken játszódik – Hamarosan jön a Memento Mori...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Boszorkányok csókja
Gödöllő–Hatvan – avagy a szent mámor evangéliuma Venyegyikt Jerofejev: Moszkva–Petuski – 1969

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ízelítő a kreálmányokból
Sporhetsztori 94. 94. rész – Óperencián innen, üveghegyen túl

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az „időutazók” betegségéről Lassan egy éve annak, hogy megszokott mindennapjaink gyökeresen megváltoztak, és mindannyian alka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Podolszki József publicisztikai pályázat A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Fiókkönyvtár meghirdeti a 24. Podolszki József Publicisztikai Pályá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Középiskolás vagy? Szeretsz filmeket csinálni? Indulj az 16. O. K. Filmszemlén rövidfilmeddel, amely legfeljebb 15 perc hosszú, és lehet játékfi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hulló Zsófia (fotó: Tóháti Lilla)
Aki választ: Hulló Zsófia Hulló Zsófia vagyok, 1993. április 11-én születtem Szabadkán.

0 Hozzászólás | Bővebben +