:

Alvás egy kicsit másként

:

Az idei év előző cikkeiben az alvási rendellenességekkel, valamint a kontinensek közötti utazás okozta időeltolódás következtében fellépő alvási nehézségekkel foglalkoztunk, most viszont az alvást egy teljesen más szemszögből fogjuk megközelíteni. Valószínűleg sokak számára nem ismeretlen az anesztézia fogalma, sőt az olvasók egy részének minden bizonnyal személyes tapasztalata is van ezzel az eljárással kapcsolatban.

Maga az anesztézia szó görög eredetű, és jelentése „érzés nélkül”, azaz az érzéstelenítést jelöli. Az érzéstelenítés az az állapot, amelynek fennállásakor különböző gyógyszerek hatására a külvilág ingereinek az érzékelése részben vagy teljesen blokkolva van, azaz a beérkező információkat az idegrendszer meghatározott ideig nem dolgozza fel. Az általános anesztézia jellemzői a megfordítható eszméletvesztés, a test egy részén vagy egész felületén megjelenő érzéketlenség, valamint az izomreflexek blokkolása, így ennek az állapotnak a kiváltását gyakran nevezik altatásnak is. Az érzéstelenítés másik módja a lokális (regionális) érzéstelenítés, ami során a test csak egy meghatározott részén következik be az ingerületátvitel blokkolása (például helyi érzéstelenítés fogjavítás alkalmával). Az általános anesztézia és a regionális anesztézia bizonyos modalitásai lehetővé teszik a fájdalom- és stresszmentes sebészeti eljárás lebonyolítását.

Az általános anesztéziát, vagyis a műtét elvégzéséhez szükséges alvás állapotát többféleképpen el lehet érni az alkalmazott gyógyszerek szervezetbe juttatásának a módjától függően. Inhalációs anesztézia során a tudat elnyomása illékony, belélegezhető altatószerek belélegzésével következik be, teljes intravénás anesztézia alkalmazásakor viszont a gyógyszerek a vénákon keresztül jutnak a szervezetbe, és vezetnek a tudat kikapcsolásához. A klinikai gyakorlatban leginkább a kombinált anesztézia terjedt el, vagyis a bevezetés intravénás úton történik, az érzéstelenítés fenntartása pedig a műtét során inhalációs szerekkel folytatódik.

Az altatás alkalmával többféle gyógyszercsoportba tartozó orvosságot használnak a biztonságos anesztézia elérésének érdekében. Az esetek többségében először benzodiazepin típusú szorongáscsökkentőt és opioid fájdalomcsillapítót adnak a betegnek, ez elősegíti a műtétre váró páciens ellazítását és a nyugodt bevezetést az érzéstelenítésbe. Ezután a propofol nevű anesztetikum bevitele következik, ennek hatására a beteg elalszik. Ez az orvosság jellegzetesen tejfehér színű, így nagyon könnyen megkülönböztethető a többi gyógyszertől. A propofol adagolása után elengedhetetlen az izomrelaxáns alkalmazása, ami az izmok ellazulását és mozdulatlanságát idézi elő. A teljes izomrelaxáció elérése több okból is fontos: egyrészt a sebészeti eljáráshoz szükséges mozdulatlanság biztosítása érdekében, másrészt viszont az intubálás lehetővé tétele végett. Az intubálás az anesztézia egyik sarkalatos pontja, mivel ily módon lehetséges a légutak biztosítása a legmegbízhatóbb módon. E folyamat során egy rugalmas műanyag csövet vezetnek a beteg légcsövébe a szájon, ritkábban az orron keresztül, majd ezt a csövet az altatógéphez csatlakoztatják, és így lehetővé válik az oxigén és a belélegezhető altatószerek adagolása. Kombinált anesztézia alkalmával az intubálást követően elkezdődik a szevofluran nevű belélegezhető anesztetikum bevitele, a többi orvosság szükség szerinti alkalmazása pedig folytatódik a műtét teljes időtartama alatt. Az operáció befejeztével az aneszteziológus csökkenti a gyógyszerek bevitelét a páciens szervezetébe, így a beteg lassan ébredni kezd, majd pedig a spontán lélegzés visszatérése után a műanyag csövet eltávolítják a légcsőből. A műtét befejeztével a beteg fájdalomcsillapítókat kap, hogy az operáció utáni felépülés minél fájdalommentesebb legyen. Az operáció teljes időtartama alatt folyamatosan figyelemmel kísérik az életfunkciókat.

Nagyon fontos hangsúlyozni a műtét előtti felkészülés fontosságát. Az aneszteziológus ilyenkor értesül a páciens esetleges krónikus betegségeiről és a beteg által használt gyógyszerekről. Ezek a tényezők nagyban befolyásolhatják az érzéstelenítés folyamatát és kimenetelét. Hasonlóan fontos a műtét utáni ébredést követő megfigyelés is, mivel ilyenkor kell meggyőződni arról, hogy a páciens összes életfunkciója helyreállt, és a beteg nem érez fájdalmat.

Írásomat egy aneszteziológus tanárom bölcs gondolatával zárnám: „Altatni mindenki tud, de a beteg felébresztése a valódi tudomány...”

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Felvilágosodás? A Kitömött barbár és a Black Lives Matter

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Tenni kell a jövőnkért” A nevem Turkály Emma. Doroszlón élek, itt végeztem el az általános iskolát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: thetechlawyered.com
Jogi Kar, te drága! DAY 278: AZ ÚJ KÖNYV

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vallásszabadság A vallásszabadság egyszerűen fogalmazva annyit jelent, hogy mindenki szabadon gyakorolhatja azt a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Type O Negative (Type O Negative Official Instagram)
Eltemetett legendák 1. Peter Steele és a Type O Negative

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fenséges zenei gyötrődések Anguish Sublime: Maelstorm Imperium. Silent Watcher Records

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Érdekes zene kíváncsi embereknek
Kitör a szavak börtönéből Trottel: A Talayapa project – 2020

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az autóversenyek királykategóriája Formula 1: Hajsza a túlélésért (2019)

0 Hozzászólás | Bővebben +
MOLNAR EDVARD: Fotók: Molnár Edvárd
A lovat Mercedesre cserélni Ha a dugiszalonna munkásszállón töltött életéről szólna az előadás, akkor ugyancsak rövid lenne, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Füstölés katonás rendben
Sporhetsztori 95. 95. rész – Pisztrángpástétom

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Alvás egy kicsit másként Az idei év előző cikkeiben az alvási rendellenességekkel, valamint a kontinensek közötti utazás o...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mosjøen és a zöld fal
Skandináv horror, kicsit másképp Van az a rettenetes filmes klisé, amikor a magát szorult helyzetbe keverő fiatal társaság nagyon ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Molnár Edvárd (fotó: Bezzeg Gyula)
Aki választ: Molnár Edvárd Molnár Edvárd szabadkai fotográfus (fény, kép, ész) vagyok. Színház, jazz, sajtó, szubjektív való...

0 Hozzászólás | Bővebben +