:

Az autóversenyek királykategóriája

:

Formula 1: Hajsza a túlélésért (2019)

Évekig nem néztem a Formula–1-et. Gyerekkoromban az abszolút Ferrari és Michael Schumacher uralta mezőnybe érkeztem meg hozzá nem értőként: csak az ragadt meg bennem, hogy vasárnap ebéd után kötelező volt leülni a tévé elé, hogy közösen nézzük a Száguldó Cirkuszt. Amikor tinédzserként már sejtettem egyet s mást a világról, jött Alonso, Räikkönen és Vettel, majd amikor Hamilton is megjelent a színtéren, valahogy lemorzsolódtam. Tudom, hogy nemcsak én, hanem sok barátom is. A Forma–1 megszűnt vitatéma lenni a társaságban. Aztán az elmúlt években egyre többször hallottam, hogy egész jók a futamok, izgalmasak a szezonok, s bár a Mercedes és Hamilton egyértelműen a legjobb, a mögöttük lévő csapatok között nagy a harc.

Igazából pont akkor tértem vissza a „pályára”, amikor a Netflix streamingszolgáltatóként beerősített a sport-dokumentumfilmes platformon, és hát, mi más lehetne a legnagyobb húzónév, mint az F1? Az autóversenyzés királykategóriája még akkor is a világ egyik legnépszerűbb sportága, ha egyben a legmegosztóbb is. Az én viszonyom is ilyesmi hozzá, hiszen korábban feléje se néztem, most pedig nincs futam, amit kihagynék – még ha olykor azért be is csúszik egy-egy rosszabb, unalmas verseny. A Hajsza a túlélésért már két évadot megélt, a harmadik pedig úton van, így mindenképpen sikeresnek mondható a projekt. Pedig kezdetben a próbálkozás szinte halálra volt ítélve: a két legnagyobb csapat, a Ferrari és a Mercedes első körben nemet mondott az egészre, aztán, talán látva a sorozat sikerét, a másodikra már rábólintottak.

Az első évad a legjobbak nélkül kénytelen a többiekre fókuszálni, és éppen ebben van a varázsa – konkrétan ez az, amiért akkor is végig tudom nézni a körözést, ha az élmezőnyben semmilyen váratlan dolog nem történik. Az évadonkénti tíz rész elegendő időt ad arra, hogy kövessük a rivaldafényben kevesebbet szereplő versenyzőket és csapatokat. A Sportdoku rovat bevezetőjében arról írtam, hogy a netflixes dokuk azért kiválóak, mert a megszokott, színfalak mögötti drámáknál jóval többet adnak: a kamerák olyan pillanatokat is felvesznek, amiket máshol cenzúráztak volna.

A narráció tökéletesen illeszkedik a tempóhoz, hol gyorsan, hol (szuper)lassított felvételekkel operáltak a rendezők. A legkiemelkedőbb pillanatok azonban nem az F1-es autók bemutatásakor vagy a látványos előzések és balesetek közeli felvételeikor történnek, hanem akkor, amikor a cirkusz emberi mozzanatait látjuk. A Hajsza a túlélésért ugyanis nem rejti el, hogy milyen eszméletlenül stresszes dolog is pilótának lenni a Forma–1-ben, hogy milyen óriási csata megy a konstruktőri világbajnoki címért, és hogy ez olykor emberek, családok, autógyárak sorsáról dönthet…

Az első évadban a Red Bull, a Renault és a Haas kapta a legtöbb figyelmet, de a Williams, a Sauber, a Toro Rosso és a McLaren is képre került. A kocsiba ülők közül Verstappen és Ricciardo tölti a legtöbb időt a képernyőn, de a csapatfőnökökben sincs hiány: Günther Steiner, Christian Horner, Cyril Abiteboul, Zak Brown és Claire Williams is látható a színfalak mögött. Az egész sorozat egyik, ha nem legkiemelkedőbb pillanata épp a Williams (most már egykori) csapatfőnökéhez kapcsolódik, Claire ugyanis a kisgyermeke és a családhoz tartozó autócsapat között vívódik, és egy őszinte vallomás során elhangzik a szájából a mondat, hogy talán nem ő a megfelelő ember a megfelelő pozícióban.

A Formula–1: A Hajsza a túlélésért megtalálta az egyensúlyt a teljes bennfentesség és a totális laikusság között. A képsorok egyaránt érthetőek mindenki számára, így a(z élő) futamok után jókora többletinformációt kaphatunk a dokuból.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Felvilágosodás? A Kitömött barbár és a Black Lives Matter

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Tenni kell a jövőnkért” A nevem Turkály Emma. Doroszlón élek, itt végeztem el az általános iskolát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: thetechlawyered.com
Jogi Kar, te drága! DAY 278: AZ ÚJ KÖNYV

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vallásszabadság A vallásszabadság egyszerűen fogalmazva annyit jelent, hogy mindenki szabadon gyakorolhatja azt a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Type O Negative (Type O Negative Official Instagram)
Eltemetett legendák 1. Peter Steele és a Type O Negative

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fenséges zenei gyötrődések Anguish Sublime: Maelstorm Imperium. Silent Watcher Records

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Érdekes zene kíváncsi embereknek
Kitör a szavak börtönéből Trottel: A Talayapa project – 2020

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az autóversenyek királykategóriája Formula 1: Hajsza a túlélésért (2019)

0 Hozzászólás | Bővebben +
MOLNAR EDVARD: Fotók: Molnár Edvárd
A lovat Mercedesre cserélni Ha a dugiszalonna munkásszállón töltött életéről szólna az előadás, akkor ugyancsak rövid lenne, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Füstölés katonás rendben
Sporhetsztori 95. 95. rész – Pisztrángpástétom

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Alvás egy kicsit másként Az idei év előző cikkeiben az alvási rendellenességekkel, valamint a kontinensek közötti utazás o...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mosjøen és a zöld fal
Skandináv horror, kicsit másképp Van az a rettenetes filmes klisé, amikor a magát szorult helyzetbe keverő fiatal társaság nagyon ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Molnár Edvárd (fotó: Bezzeg Gyula)
Aki választ: Molnár Edvárd Molnár Edvárd szabadkai fotográfus (fény, kép, ész) vagyok. Színház, jazz, sajtó, szubjektív való...

0 Hozzászólás | Bővebben +