:

Brutal Assault 2021-es remények

:

Sokakat érdekel a kérdés, mi lesz az idei fesztiválszezonnal... engem is!

A választ az alcímben olvasható kérdésre csak az idő adhatja meg. Megtörténhet, csakúgy, mint tavaly, hogy bizonyos mértékig lesz lehetőség mikrorendezvényekre, habár az előző évben is inkább derék pótlások és cé-variációk érvényesültek.  Talán idén lesznek alkotótáborok a Malom Fesztiválon, ahogyan talán legalább egy Dombos remix is, esetleg korlátozott létszámú Fekete Zaj, kizárólag magyarországi előadókkal, vagy Brutal Assault kétnapos megemlékezés, de szorítok a mini-EXIT gázmaszkos kiadásának is.
Néhány jelentős nemzetközi fesztivál megszervezésétől már elálltak a szervezők, például az angliai Download, a franciaországi Hellfest (és sötöbö, sötöbö) esetében, utóbbi az ígéretek szerint  a 2022. évi felhozatal  természetesen minden eddiginél erősebb lesz, ha lesz… Több komoly rendezvény szervezői, mint a Lollapaozáé, még reménykednek, ellenben a Sziget szervezői hallgatnak. Magyarországon egyébként több rendezvényre is árulják (még) a belépőket, többek között az Ozorára, Kolorádóra, a Rockmaraton pedig bejelentette, ha idén sem lesz fesztivál, akkor a többnapos rockesemény földbe áll, valószínűleg végleg. Az a nagy büdös helyzet, hogy az összevissza, hetente változó tuti biztos információknak nem lehet bizalmat szavazni. A rendezvényszervezők legtöbbje már tavaly a tönk szélére került, s amennyiben a helyzet nem változik és a tendencia folytatódik, az adósságok és mínuszok csak halmozódnak.

Vigaszként annyit azonban el tudok mondani, hogy a II. világháború ideje alatt nehezebb volt Európában.

Brutal Assault 2021

A Brutal Assault szervezői tényleg ültettek fát, az újvidéki öko-marketinges rendezvényünkkel ellentétben

MI LESZ AKKOR, HA LESZ VALAMI JOSEFOVBAN?

Szerény véleményem szerint felesleges bármilyen jelentős változásra számítani a tavalyi évhez képest, de azért legyünk mi is optimisták, képzeljük el, hogy majd lesz Brutal Assault, mi pedig majd el tudunk rá menni. A cseh fesztivál szervezői, ha gyomorideggel alszanak is éjjelente, a hivatalos weboldalukon és Facebook-profiljukon ennek nem adnak hangot, a marketing majdnem úgy folyik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Az angol nyelvű médiacsomag viszont nem frissült 2020 májusa óta. A megosztások is inkább a múltba kacsintanak...
Ami jó hír, legalábbis a szervezőknek és a cseh ökoszisztémának, hogy a lelkes csapat továbbra is együtt van, és ténykedik. November végén érkezett egy fotósorozat arról a faültetési akcióról, amit a rendezvényszervezők csapata vitt véghez önkéntesek segítségével, Brutal Forest néven. Az akciónak köszönhetően több mint 2000  bükk-, tölgy- és fenyőcsemetét ültettek el a résztvevők Býšť falu közelében. A faültetéssel egyidejűleg környezetbarát anyagból készült pólókat is gyártottak, s az ebből származó bevételt kizárólag a rendezvény öko tevékenységeinek a támogatására fordítják. Szép munka, sokkal szebb, mint a tavalyi Tarcal-hegység–faültetés–EXIT háromszög története.
December végén már érezhető volt a járvánnyal kapcsolatos hangulatromlás Európa-szerte, ezzel egy időben néhány nevet lecseréltek az addig beharangozott zenekarok listáján. Az utolsó, decemberi  frissítés óta jelentősebb változások nem történtek. Akkor olyan zenekarnevek kerültek a 2021-es Brutal Assault felhozatalába, mint az Ahab, Clutch, Death by Stereo, Die Krupps, Insomnium, John Garcia, Manes, Mors Principium Est, Nekrogoblikon, Onslaught, Phlebotomized, Red Fang, Regarde Les Hommes Tomber, Revocation, Rivers Of  Nihil, The Black Dahlia Murder, Undergang, Vanessa, Vio-Lence, Winterfylleth. Természetesen ezzel egyidejűleg néhány zenekar lemondta a fellépést, mint a KMFDM, Birds in Row, Kvelertak, Svartidaudi, Vader, Wormrot. Az elkövetkező időszakban azonban sajnos még lesz lehetőség a repertoár teljes megváltozására, sőt lemondására is. A tavalyi rendezvényre bejelentett fellépők továbbra is lajstromban vannak, az idő pedig majd megmutatja, meddig kell nekik a frontot tartani.

Brutal Assault 2021

A legtöbb rendezvény megmaradásáért részt kellene vennünk különféle akciókban

TÁMOGASD AZT, AMI FONTOS A SZÁMODRA!

Az év eleje óta ismét kissé elcsendesedett a hírverés a cseh monstre metál rendezvény körül, leginkább régebbi felvételeket tesznek közzé a hivatalos weboldal hírfolyamán. Az ínséges időket élők tehát erre hullajthatják könnyeiket. Az egyedüli jelentősebb történés egy különleges támogatói  csomag piacra dobása volt, aminek megvásárlására továbbra is lehet jelentkezni. A speciális kiadás Brutal Ambassador névre hallgat, ahhoz pedig, hogy kultúrnagykövetekké váljunk, nem kell mást tennünk, mint a hivatalos weboldalon keresztül leadni a rendelést. A szervezők kiemelték, nem véletlen az akció elindítása, a csomagok megvásárlása jelentős támogatás a fesztiválnak, illetve működtetőinek.  Ezzel a lehetőséggel egy I am Brutal feliratú pólót és fesztiválnaptárt vásárolunk. A csomag  tartalmától függően ennek az ára 13,33–39,99 euró. Talán nem árulok el nagy titkot, de egy ilyen csomag már landolt magyar kézbe Újvidéken, a Telep városrészben.
A másik lehetőség arra, hogy tegyünk valamit, a jegyek megvásárlása, habár ezt már elég sokan megtették, majd visszaváltották őket. Emiatt továbbra is elérhetőek a jegyek, a kiemelt állóhelyeken kívül. A 60 eurós, vagyis kedvezményes árkategóriába a mozgáskorlátozottak tartoznak, valamint a 13 és 17 év közötti tinik, akik szülői felügyelettel vehetnek részt a rendezvényen. A jegyek normális, illetve hagyományos ára 132 euró, a természet, illetve az erődítmény adta lelátóra 24 euróért cserébe tudunk feljutni a fesztivál idejére. 

Ha ez valamit számít, a rendezvény negyed évszázados bulija idén elvileg augusztus 10-e és 14-e között zajlik majd.

JÖTT MÁR KUTYÁRA DÉR, MÉGIS TÚLÉLTE

Mindent összegezve: senki sem tudja, mi lesz. A koronavírus-útlevél, az esetleges jövőbeli határzárak, maszkos bulik, kézfertőtlenítés pogó előtt, mindez hangozhat egyszerre viccesen, valósnak, és rémálomnak is.
Aki a zenészeket vagy a kultúripar bármelyik ágazatát támogatni kívánja, az továbbra is megteheti ezt, még ha nem is koncertek, fesztiválok látogatásával. Kezdjük el a számunkra fontos rendezvényeket segíteni valamilyen módon. Figyeljük az igen gyakran feltűnő akciókat, amiket a rendezvényszervezők indítanak, a koncertek helyett költsünk kedvenc zenekaraink cd-, kazetta-, bakelitlemez-kiadványaira, vagy pólókra, felvarrókra. Csak semmiképp ne essünk pánikba, bármennyire ebbe az irányba tolnak is bennünket az aktuális hírek.
Bizonytalan helyzet többször állt már fenn a történelem során, nem kell senkinek sem seggre esnie attól, ami épp zajlik a világban, léteznek rosszabb forgatókönyvek is. Bármennyire hajlamosak vagyunk már mi magunk is elhinni a két gyakran hangoztatott véglet valamelyikét, a „most már minden rendben lesz”, valamint a szintén igen bölcs, ugyanakkor pánikot sem mellőző „soha semmi nem lesz rendben” már-már posztmodern szólamokat, az igazság úgyis a kettő között rejtőzik valahol. Hogy aztán a mérleg nyelve melyik irányba billen majd, azt az izgalmakat mellőző, ugyanakkor korántsem szorongásmentes jövő megmutatja.

Brutal Assault 2021

Ezeket a zenekarokat rosszabb esetben megnézzünk valamelyik videómegosztó digitális felületen keresztül

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Vörös Nóra
Szorgalommal és kitartással bármi megvalósítható Vörös Nóra vagyok, huszonöt éves. Oromon élek a szüleimmel és a testvéremmel, de a tanulmányaim m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.cae.net
Jogi Kar, te drága! DAY 281: NYUGODJ MEG, MERT ATTÓL MEGNYUGSZOL

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Boldog nőnapot! – utólag is 1917 óta március nyolcadikán a nemzetközi nőnapot ünnepeljük.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Huntress zenekar (Huntress Official Facebook)
Eltemetett Legendák 2. Jill Janus és a Huntress

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 2021-es remények Sokakat érdekel a kérdés, mi lesz az idei fesztiválszezonnal... engem is!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Eklektikus csodamuzsika a 21. század csatatereiről dreDDup: Romance of Romans – 2021

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Még egyszer, utoljára Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig (2020)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 96. 96. rész – Céklás macska l'amour

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A korai felismerés a legjobb gyógymód Lassan egy éve annak, hogy a pandémia okozta felfordulás a világ minden pontját érinti,

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gulabuddin már teljesen beilleszkedett új hazájában
Befogadott egy afgán menekült A hátizsákos utazás vonzereje, hogy nemcsak új tájakat, de új embereket is megismerhetünk, legyen...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ferencz Ágota (fotó: Srđan Doroški)
Aki választ: Ferencz Ágota Feküdni a fűben, nézni a felhőket.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az LIV. KMV műfajai és pályázatai A döntő időpontja: 2021. április 23–25.

0 Hozzászólás | Bővebben +